Címkék: TOYOTA GAZOO Racing

2019. augusztus 07. szerda, 16:39

 

A Toyota Yaris WRC sorozatban a harmadik egymást követő évben győzött a FIA Rally Világbajnokság versenynaptárának leggyorsabb versenyén, a Finn Rallyn.

 

 

 

Ott Tänak megismételte tavalyi diadalát, tovább növelve előnyét a világbajnoki mezőny élén, míg Jari-Matti Latvala a hazai pályán a harmadik helyen ért célba. Ez azt jelenti, hogy a finnországi központú Toyota Gazoo Racing World Rally csapat 2017-es bemutatkozása óta, megszakítás nélkül újra két autóval szerzett dobogós helyet.

A csapattársaival vívott hatalmas csatát követően Tänak szombaton szerezte meg az első helyet, így 16,4 másodperces előnnyel kezdhette az utolsó napot. Ezt az eredményt a vasárnapi első szakaszon szinte azonnal feltornázta 20 másodpercre, ezzel megszerezve karrierje 200. szakaszgyőzelmét a WRC-ben, ami egyben a 120. diadala volt a Yaris WRC-vel, illetve az 50. ebben az idényben. Navigátora, Martin Järveoja segítségével Tänak a rallyt záró gyorsasági szakaszon is a legjobb időt érte el, 0,7 másodperccel megelőzve legközelebbi riválisát és bebiztosítva győzelmét, amivel a maximális 30 pontot szerezte meg a rallyn. Mindezzel már 22 pontra nőtt az előnye a világbajnoki ranglista élén. Latvala és navigátora, Miikka Anttila nyolcadik szakaszgyőzelműket könyvelhették el a rally SS21-es szakaszán, útban első dobogós helyük felé ebben az idényben. A két dobogós helyezéssel így a csapatnak sikerült megközelítenie az autógyártók mezőnyében első helyen álló csapatot. Kris Meeke csapattársaival, Tänakkal és Latvalával küzdött az első helyért, de szombaton reggel fel kellett adnia a futamot. Vasárnap reggel azonban ismét versenybe szállt, ám megint ki kellett állnia az utolsó előtti szakaszon, miután egy kanyarban ráfutott egy kőre, és a bal oldalon megsérült az autó orra.

 

 

Akio Toyoda (a csapat elnöke)
„A Toyota Gazoo Racing WRT hatalmas hazai közönség előtt, immár a harmadik egymást követő évben győzött a Finn Rallyn. A rally központjául szolgáló Jyväskylä városa – ahogy tavaly – most is ezekkel a szavakkal üdvözölt minket: ’Üdvözlet itthon, a hazai pályán!’. Emellett az autónkat is elnevezték a ’városunk hősének’. Rendkívül tetszett a helyiek lelkesedése, ahogyan összes többi szurkolónké is világszerte, nagyon köszönöm ezt mindenkinek. Utolsó versenyünkön, a Szardínia Rallyn nagyon csalódottak voltunk. Az azóta eltelt hat hétben a csapat igen elszántan és keményen dolgozott azért, hogy a lehető legjobb eredményt érhessük most el, és meghálálhassuk mindazt a támogatást és kedvességet, amit a helyiektől kapunk. Szeretném kifejezni elismerésemet és örömömet a dobogó legfelső fokára felálló Ottnak és Martinnak, illetve a harmadik helyen végző Jari-Mattinak és Miikkának, ahogyan csapatunk összes tagjának. Gratulálok, köszönöm nektek! Nagyon szerettem volna mindezt közvetlenül elmondani, miközben pezsgőben fürdőztök a dobogón, ahogyan tavaly is tettem. Az idei Finn Rallyn eleinte mindhárom Yaris WRC legénysége – köztük Krissel és Sebbel – nagy csatát vívott a győzelemért. Volt olyan pillanat, szombaton reggel, amikor a három legénység közt alig 0,6 másodperc különbség volt. Láttam, hogy mindannyian élvezték az autózást a Yaris WRC-vel. Komolyan úgy hiszem, hogy hat pilótánk és navigátorunk teljesítményének köszönhetően valóban egyre jobb lesz a Yaris! Immár a WRC-idény második felében járunk. A csapat tovább harcol majd a bajnoki címért az autógyártók mezőnyében, és azért, hogy egyik pilótánk, illetve navigátora világbajnok lehessen. Szeretném, ha szurkolóink továbbra is támogatnák a TOYOTA GAZOO Racing WRT csapatát.”

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)
„Remek eredményeket értünk el eddig is a csapat hazai rallyján, fantasztikus, hogy sorozatban háromszor győztünk. Ott nagyon erősnek tűnik, és az autónkkal együtt olyan párost alkotnak, amit nagyon nehéz lesz legyőzni. Ahogyan azt a gyorsasági szakaszon is láthattuk, bármire képes. Nem volt muszáj teljes gázzal hajtania, mégis sikerült maximális pontszámot elérnie. Szintén nagyon jó érzés a dobogón látni Jari-Mattit. Ez is segít nekünk abban, hogy felzárkózzunk az első helyezetthez az autógyártók világbajnoki mezőnyében, Ott pedig nagy lépést tett előre a pilóták mezőnyében. Remélhetőleg a hátralévő versenyeken is így szerepelünk.”

Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)
„Egészen elképesztő érzés, hogy sikerült győznünk. Nagyon fontos volt számunkra, hogy jól szerepeljünk itt, mert mindkét bajnokságban kellenek a pontok. Tökéletes eredmény született az idény második felének elindításaként, komoly lökést ad az egész csapatnak, szóval ebben a szellemben kell tovább hajtanunk. Arra koncentráltam, hogy hibátlanul menjek végig az első három szakaszon, utána pedig mindent beleadtam a gyorsasági szakaszon is. Igyekeztem gyorsan és hiba nélkül végigmenni, és sikerült is maximális pontszámot elérnünk. Most ugyanígy kell folytatnunk mindent, legközelebb már Németországban.”

Jari-Matti Latvala (a 10-es rajtszámú autó pilótája)
„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét dobogóra állhattam itt a Finn Rallyn. Majdnem kilenc hónap telt el azóta, hogy utoljára dobogón végeztem, ez pedig nagyon hosszú idő. Úgy gondolom, volt esélyem a második helyre is, de ez alkalommal jobb volt nem kockáztatni. Nagyon kellettek a pontok a jövőre nézve - nemcsak nekem, de az egész csapatnak is. Ma nyugodtabban versenyeztem, mint tegnap délután, és jól szerepeltem. Ez az eredmény még több önbizalmat ad nekünk ahhoz, hogy ezután is dobogós helyért harcoljunk a hátralévő rallykon.”

Kris Meeke (az 5-ös rajtszámú autó pilótája)
„A mai újrarajtolás mellett nem nagyon volt miért küzdenünk, tekintettel arra, hányadikként mentünk végig az úton. Elégedetlen vagyok magammal, amiért elkövettem egy ostoba hibát az utolsó előtti szakaszon: egy hosszú balkanyarban sodródva mentem, picit bizonytalankodtam, és amikor elvettem a gázt, az autó beljebb csúszott a kanyarban, mint szerettem volna. Volt egy nagy kő a fűben, és ráfutottunk. Nagyon nem úgy sikerült ez a hétvége, ahogy reméltem, szóval össze kell szednünk magunkat, mire Németországba indulunk.”

 

 

Végeredmények- Finn Rally
1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) 2h30m40.3s
2 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Citroën C3 WRC) +25.6s
3 Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC) +33.2s
4 Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger-Amland (Hyundai i20 Coupe WRC) +53.4s
5 Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Citroën C3 WRC) +56.1s
6 Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m32.4s
7 Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m38.2s
8 Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen (Ford Fiesta WRC) +2m33.8s
9 Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen (Skoda Fabia R5 Evo) +7m54.1s
10 Nikolay Gryazin/Yaroslav Federov (Skoda Fabia R5) +10m28.7s
Kiesett: Kris Meeke/Seb Marshall (Toyota Yaris WRC)

Mi következik?
Az augusztus 22-25. közt sorra kerülő Német Rally valójában három verseny egyben: az első a Moseli borvidéken át kanyargó kis aszfaltos utakon, a második pedig a hírhedten kemény Baumholder katonai gyakorlótéren fut, majd a Saar-vidék gyors országútjai következnek. Ezek az eltérő karakterű utak és a változékony időjárás nehezítik a megfelelő beállításokat, illetve az abroncsok kiválasztását.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER