2011. augusztus 15. hétfő, 18:02

 

A szeptember 8-11. között sorra kerülő 45. IRC Mecsek Rallye-val kapcsolatban szinte minden alkalommal szóba kerül három hármas betűszó: ERC, IRC, ORB. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, mit is jelentenek, milyen értékelés rejlik mögöttük.

 

mecsek-rally

Nem könnyíti meg a szómagyarázatot, hogy ha valaki a neten rákeres, az ERC-re már az első találatok kétféle jelentést adnak meg. Való igaz, az FIA (tessék, egy újabb, ráadásul ezúttal francia: Fédération Internationale de l’Automobile, azaz Nemzetközi Autósport Szövetség) égisze alatt ugyane néven fut az Európa-bajnokság (European Rally Championship) valamint a közvetlenül e sorozat alá sorolt (földrajzi eloszlású, mint Központi, Keleti, Dél-nyugati) Regionális Európa-kupa (European Rally Cup). A Mecsek-rali – négy cseh, illetve egy-egy osztrák, lengyel és szlovén futamot követően – a közép-európai sorozat záró állomása lesz.
A pécsi ERC-értékelésbe az FIA vonatkozó szabályainak személyükben és autójukkal is mindenben megfelelő magyar és külföldi pilóták is külön benevezhetnek, és a kiírásnak megfelelő, kategóriánkénti és géposztályonkénti értékelésben vehetnek részt.
Rendezői oldalról a „régiós” ERC azért is fontos, mert az FIA minden esztendőben értékeli e futamokat, és a későbbiekben az eredmény függvényében pályázhatnak a szervezők a „nagy” ERC-ben, vagyis az egész kontinenset átölelő Európa-bajnoki sorozatban való részvételre.
A 45. Mecsek-rali az idei éves ERC-értékelésbe (ERC 2WD-kupa és géposztályok) 5-szörös szorzóval számít bele.

A „nagy durranásnak” persze a Mecsek-rali szempontjából a már évekkel ezelőtt megpályázott és ettől az esztendőtől elnyert IRC (azaz Intercontinental Rally Challenge, magyarul Interkontinentális Ralibajnokság) cím számít. A pár esztendeje világbajnoki sorozatnak is nevezett WRC (World Rallye Championship – de: ugyanígy rövidítik magukat az e szabályok szerinti, több nemzeti bajnokságból már kivonult World Rally Car autókat is. E sorozat nyomában száguldó, sőt, sokak által már most utódjául kikiáltott IRC az idén többek között a több mint patinás Monte Carlo-, Kanári- és Korzika-ralikat követően a cseh Barum-raliról érkezik majd a Mecsekaljára. Az IRC-ben ugyancsak több kategóriában és géposztályban (összetett, Renault ST 2WD-kupa, Gyári Kupa, géposztályok) osztanak majd serlegeket. A nemzetközi mezőny ide egyénileg is, a magyar pilóták csak egyesületként nevezhetnek. (A sok kupa között szinte már csak zárójelben: a díjkiosztó serlegarzenáljából egy sorozat a Közép-európai Zóna Trófea sorozatban értékelt legjobb párosoknak jár majd.)
A hazai versenyzők többsége valószínűleg csak az ORB (országos ralibajnokság)-trófeáért szállnak majd harcba, itt a korábban már megszokott géposztályokban lehet majd pontokat gyűjtögetni. Igaz, a szokottnál többet, hiszen, mivel a kijelölt táv az IRC miatt számukra is jóval hosszabb a megszokottnál, a Mecsek-rali ezúttal 1,5-szörös szorzóval számít bele a hazai pontvadászatba. (Az autókra a 820 kilométeres össztávból 251 kilométernyi /14 szakaszon/ gyorsasági vár – a csütörtöki shakedown-on és a pénteki Plaza-prológon kívül persze.) És ha már Prológ, végezetül egy szó az indulási sorrendről: a Plazánál (a korábbiaknál hosszabb vonalvezetéssel) fordított rajtszám-sorrendben; szombat-vasárnap normál sorrendben - az első tíz autó 2, a többi 1 perces időközökkel - indulnak az autók.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER