Címkék: 2017 | csapatok | Dakar | Toyota

2016. december 01. csütörtök, 13:18

 

A 2017-es Dakar Rally előtti utolsó tesztidőszak után a Toyota Gazoo Racing SA bemutatta a legendás versenyen induló kétautós versenycsapatát, amely 2017 első két hetében vesz részt a legendás megmérettetésen. A csapat két korábbi Dakar-győztes egységből áll, a Giniel de Villiers – Dirk von Zitzewitz és a Nasser Al Attiyah – Matthieu Baumel párosokból.

 

A De Villiers – Von Zitzewitz kettős 2012 óta Toyotával indul a versenyen, többször végeztek kiváló eredménnyel. 2009-ben már bizonyították mennyire rátermettek, hiszen megnyerték az azévi versenyt. Mi több, De Villiers rendelkezik az egyik legjobb elrajtolási és célba érkezési aránnyal a Dakarok történetében, és csak egyszer – 2007-ben – szorult ki a legjobb tízből 2003 óta. Az Al Attiyah – Baumel páros új a Toyota Gazooo Racing SA kötelékében, de számukra sem idegen a Toyota Hilux. A páros egy dél-afrikai építésű Toyota Hilux-szal indult az FIA Tereprali Világkupában, ahol minden olyan futamot győzelemmel zárt, ahol elrajtolt, és így páros a tabella éléről, behozhatatlan pontelőnnyel várja az utolsó versenyt. Mi több, megnyerték a fárasztó marokkói futamot is 2016 októberében, amivel nem csak azt bizonyították, hogy velük, hanem a Toyota Hilux-szal is számolni kell, minden terepviszonyok között.  Szintén újdonságot jelent 2017-re az együttműködés a Red Bull és a Toyota Gazoo Racing között. Az osztrák energiaitalgyártó és média mindkét párost támogatja és gondoskodik a 2017-es Dakar során megfelelő fittségükről.



“Nagy örömmel tölt el, hogy egymás partnerei lehetünk a Red Bull-lal a 2017-es Dakar során.
Mint meghatározó globális média- és kommunikációs márka, a Red Bull tökéletes választás klasszisokból álló csapatunk számára.”– fogalmaz Glenn Crompton, a Toyota SA marketing alelnöke.

A versenyzőpárosok a már sokszor bizonyított összkerék-hajtású Toyota Hilux-szal vágnak neki a 2017-es Dakarnak. Ez ugyanaz a változata annak az autónak, amivel az Al Attiyah – Baumel kettős gyakorlatilag már megnyerte az FIA Tereprali Világkupát, de több, az autó teljesítményét és viselkedését javító fejlesztés biztosítja, hogy folyamatosan a legjobbat nyújtsa a Dakaron.

“Mind nagyon izgatottak voltunk az új Toyota Hilux Evo érkezésekor, amit még az év elején lepleztünk le. Mindamellett, hogy az autó hozta az ígért teljesítményt, a párhuzamos tesztek során számottevő teljesítménytöbbletet találtunk az összkerék-hajtású változatban. Ez, együtt Nasser és Matthieu győzelmeivel világossá tette számunkra, hogy a négykerék-hajtású autó több mint versenyképes a legjobb autók és versenyzők mezőnyében. Az összkerék-hajtású Toyota Hilux már a múltban is bizonyította extrém teherbírását, és a valamivel nagyobb szűkítőnek köszönhetően most – a 2017-es Dakar útvonala sokszor 2000 méteres tengerszint feletti magasságban vezet – is jól fog teljesíteni.” – emelte ki Glyn Hall, a Toyota Gazoo Racing SA csapatvezetője.

“Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ebben az évben a világ legtapasztaltabb tereprali versenyzői közül ketten is a mi csapatunk tagjai. Giniel és Dirk minden évben kiválóan teljesítenek a Dakaron, míg Nasser és Matthieu most nyerte meg az FIA Világkupát – amellett, hogy 2011-ben és 2015-ben a Dakart is megnyerték. A legjobbak legjobbjai nálunk vannak, és ők vezetik a már sokat bizonyított összkerekes Toyota Hiluxokat a 2017-es Dakaron.” – teszi hozzá Hall.

Sajnálatos módon a dél-afrikai tereprali bajnok, Leeroy Poulter – aki ötödik helyen zárt a 2016-os Dakaron – nem indul a 2017-es versenyen. Az újdonsült dél-afrikai terprali- és ralibajnokra egy komoly műtét vár, és amíg nem lesz teljesen egészséges, nem indul versenyeken. A csapat az utolsó teszteléseket végzi a 2017-es Dakrra való felkészülés során Upington közelében Dél-Afrika észak-nyugati részén. A gödrös és homokos terep, ami a Toyota Gazoo Racing SA rendelkezésére áll a Toyota Hilux tesztelésére, nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint amilyen a Dakar több szakasza is, beleértve a köves, sziklás, illetve homokos, dűnés részeket is. A csapat következő nagy feladata a csomagolás, beleértve a számtalan pótalkatrész katalogizálását és elhelyezését a megfelelő helyre. Ezek az alkatrészek hamarosan útnak indulnak Dél-Amerika felé, hiszen a 2017-es Dakar január 2-án kezdődik Paraguay fővárosában, Asuncion-ban. A Paraguay-on, Bolívián és Argentínán áthaladó verseny befutója utóbbi fővárosában, Buenos Airesben lesz 2017. január 14-én. A csapatok eközben közel 10 000 km-t tesznek meg, és csak egy győztese lesz a világ legkeményebb és legfárasztóbb autóversenyének.


A verseny: a Dakar és a Toyota
A Dakar Rally az egyik legjelentősebb autóverseny a bolygón. A kezdetei 1977-re nyúlnak vissza, amikor kitalálója, a francia Thierry Sabine eltévedt a Ténéré sivatagban az Abidjan-Nizza Rally során. A következő évben megszületett a Párizs-Dakar, és rögtön 182 induló vett részt az első versenyen. Az évek során a Párizs-Dakar népszerűsége folyamatosan növekedett, majd csökkent, ahogy több legenda is megjósolta. A verseny a kezdetekben Párizsból indult, de később a szervezők változtattak az útvonalon, más és más Európai városból indították a futamot. A cél helyszíne is “vándorolt”, és messze a legmerészebb vállalkozás volt az 1992-es, amikor a párizsi rajttól a dél-afrikai Fokvárosig kellett eljutni. A terrortámadástól való félelem miatt a 2008-as, Lisszabon és Dakar közötti versenyt a rajt előtti utolsó pillanatban törölték. Az észak-afrikai helyzet nyugtalansága miatt a szervezők új helyszínt kerestek a versenynek, és így esett a választásuk Dél-Amerikára, mint új házigazdára. Az első dél-amerikai versenyre 2009 elején került sor, és a dél-afrikai Giniel de Villiers és német navigátora, Dirk von Zitzewitz győzelmével zárult.
A Dél-Amerikába történő költözés óta a Toyota kulcsszereplője a világ legkeményebb autó- és motorsport eseményének. A 2016-os viadalon 24 Toyota Hilux állt rajthoz – több mint bármelyik másik márka autóiból. Ezek többségét a Toyota Hallspeed gyárában tervezték, közel a híres Kyalami versenypályához, és sokat ugyanabban a műhelyben is építették. A Dakar 2016-os versenyén a Toyota, mint hivatalos járműszállító is részt vett. Ez azt jelenti, hogy a szervezők és a közreműködők csapatai Toyotákkal közlekedtek a helyszínen – és ez a megállapodás a 2017-es évben is folytatódik.  A Dakar vonzerejét az adja, hogy elképesztően nehéz körülmények között kell versenyezni, és megnyerésével a csapat olyan magasságba jut, ahova csak egy maréknyi férfi – és még kevesebb nő – jutott az évek során. A német Jutta Kleinschmidt az első és egyetlen nő, aki 2001-ben meg tudta nyerni a Dakart. A Dakar Rally egy bámulatos verseny, amihez példátlan infrastrukturális háttérre van szükség. Az éjszakai táborok, ismertebb néven Bivouac-ok területe helyszíntől függően 3 és 5 km2 közötti. A mobil versenyközpont mindig máshol kerül felállításra, és pl. autómosónak, a versenyirodának, pihenőnek, zuhanyzóknak is otthont ad, valamint egy olyan konyhának, amiben naponta 10 000 adag ételt készítenek. A végén mind a közreműködők, mind az infrastruktúra elhalványul a verseny mögött. Tizenkét szakasz, közel 10 000 kilométer, és csak egy győztes. A Hino, a Toyota teherautó márkája ugyancsak többször letette névjegyét a Dakar Rally-n. A kamionos kategóriában (T4), ami először 1980-ban került külön értékelésre, olyan teherautók indulhatnak, amik tömege meghaladja a 3 500 kg-ot. A résztvevő kamionokat “széria” (T4.1) és módosított (T4.2) sorolják, illetve létezik még a T4.3 (korábban T5) kategória is, amiben a versenyben nem induló szervizkamionok szerepelnek, amik a táborok között szállítják a felszerelést. Ezek 1988-ban indultak ebben a formában először. A Hino 2016-ban is tisztességgel helyt állt a 10 liter alatti motorral szerelt kamionok kategóriájában. Ez azt jelenti, hogy a Hino kerek 25 éve indít kamionokat a versenyen.



Az útvonal: Paraguay, Bolívia, Argentína
A világ legkeményebb autós eseményének 2017-es változatában az útvonal Paraguay-on, Bolívián és Argentínán halad át. A hagyományos rajtceremóniára Paraguay fővárosában, Asuncion-ban kerül sor 2017. január 2-án. Ezt 12 szakasz követi, beleértve a bolíviai pihenőnapot is, majd Argentínában ér véget a versengés január 14-én. Az asuncion-i rajtot követően a mezőny rögtön átlép Argentínába, ahol az első szakasz célja Resistenciaban lesz. Ezután még két szakasz következik Argentínában, mielőtt az újabb határátlépésre sor kerülne Bolívia felé. Ott három kemény szakasz, majd a megérdemelt pihenőnap következik. Ezt követi egy maratoni szakasz, amikor a szerelők éjszaka sem nyúlhatnak az autókhoz, kizárólag a két versenyző használhatja a magukkal vitt szerszámokat és alkatrészeket amennyiben szükségük van javításra. A maratoni szakasz után kerül sor a határ átlépésére, vissza Argentínába, ahol még több szakasz vár a mezőnyre, köztük Fiambala ijesztő dűnéivel. Ezeket hátrahagyva a csapatok San Juanból Rio Curato-n keresztül Buenos Airesbe mennek – három ország, 12 szakasz, egy pihenőnap, és végül egy győztes.

Dec 31. és jan. 1.    Adminisztratív és technikai átvétel, Asunción (Paraguay)
Jan 2.            Rajtceremónia Praguay-ban, szakasz Resistencia-ba (Argentína)
Jan 3.            Resistencia – San Miguel de Tucuman
Jan 4.            San Miguel de Tucuman - San Salvador de Jujuy
Jan 5.            San Salvador - Tupiza (belépés Bolíviába)    
Jan 6.            Tupiza – Oruro
Jan 7.            Oruro - La Paz
Jan 8.            Pihenőnap, La Paz
Jan 9.            La Paz – Uyuni (Maraton Stage)
Jan 10.        Uyuni – Salta (belépés Argentínába)
Jan 11.        Salta – Chilecito
Jan 12.        Chilecito – San Juan
Jan 13.        San Juan – Río Cuarto
Jan 14.        Río Cuarto – Buenos Aires

Különbségek a tereprali, a terepjáróverseny és a rali között:
A Dakar egy tereprali verseny, amin a résztvevők terepjárásra is alkalmas autóikkal GPS pontokat érintve jutnak el a rajttól a célig, de épített utak használata és az útvonal előzetes ismerete nélkül.
A ralin (beleértve a Rali világbajnokságot is) meghatározott útvonalat, meghatározott idő alatt teljesítenek a résztvevők, máskor is használt, de a verseny idején lezárt utakon, melyeket előzetes bejárás során “felírhatnak” a párosok. A terepjáróversenyek utak nélküli területen zajlanak, ahol egy megadott, de előzetesen nem ismert, normál autóval járhatatlan “útvonalat” kell követniük a versenyzőknek. A Dakar szándéka, hogy az eseményt ralinak hívják, holott az nem felel meg teljesen a rali szoros meghatározásának. Ez is a mért szakaszokból, illetve az összekötő szakaszokból áll, ahol már nem az idő ellen versenyeznek a párosok, de egy megadott időre el kell jutniuk a következő táborba. Mind a korábbi, mind a késői érkezésért időbüntetést kapnak. A raliban is hasonló az alapelv, de az ismétlődő szakaszok sokkal rövidebbek, a néhány km-estől a pár tíz-kilométeresig, és ilyenből naponta 5-6, de akár 7-8 is szerepelhet az útvonalban, míg egy verseny jellemzően 2-3 napos. A terepjáró versenyek naponta egyetlen hosszú szakaszból állnak, és jellemzően kétnaposak. A Dakar ezekkel szemben 14 napig tart, és kb. 4 800 mért versenykilométert tartalmaz a teljes táv 10 000 km-éből. A pihenőnap két részre osztja az eseményt. Ez a hivatalosan is leghosszabb – időben és távolságban – motorsport esemény a Földön. Ebben az évben a Dakar Rally leginkább Argentínában zajlik, de a rajtra Paraguayban kerül sor és egy kis kör erejéig Bolíviát is érint. A korábbi dél-amerikai dakarok érintették Chile-t és Peru-t is, Argentína és Bolívia mellett.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER