Huszonhat évvel legutóbbi Dakar-győzelme után a PEUGEOT ötödször állhatott fel a dobogó tetejére a verseny történetében. A kétkerékhajtású PEUGEOT 2008 DKR fedélzetén a fantasztikus Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret páros diadalmaskodott.
ARANY, ARANY, ARANY
Ezzel a győzelemmel a PEUGEOT tovább gyarapítja amúgy is gazdag sportsikereinek sorát: négy Dakar-győzelem Afrikában 1987 és 1990 között, számos egyéb győzelem olyan változatos megmérettetéseken, mint a 24 órás Le Mans-i verseny, a Pikes Peak, vagy a WRC ralik. A PEUGEOT még csak másodszor indult a dél-amerikai Dakaron, ezért a mostani győzelem különösen jelentős helyet foglal el a PEUGEOT sikerek sorában. Ez az összeredmény elképzelhetetlen lett volna a párosok, valamint a háttérben tevékenykedő hősök, a szerelők közötti kölcsönös segítségnyújtás felemelő pillanatai nélkül. Cyril Despres, aki egy csodaszép futammal örvendeztette meg a nézőket (és hozzájárult a hét kettős- illetve hármas győzelem egyikéhez) autós pályafutása második Dakar-versenyén, saját elhatározásából bújt csapattársai őrzőangyala szerepébe, és több alkalommal is segítségükre sietett. Feledhetetlen pillanatok ezek, amelyek tovább éltetik a nem mindennapi megmérettetés legendáját...
« Mr. DAKAR » ISMÉT LECSAPOTT
Minden tapasztalatát latba vetette a 302. rajtszámmal induló PEUGEOT 2008 DKR legénysége: Peterhansel és Cottret a dobogó legfelső fokára állhatott fel Rosarióban. Ezzel a duó hatodik közös győzelmét aratta, Stéphane Peterhansel pedig, aki már hatszor nyert motoron, pályafutása 12. győzelmét érte el. 25 évvel első sikere után ismét javítani tudott saját csúcsán, és továbbra is hűen őrzi a megkerülhetetlen « Mr. Dakar » titulust!
KOMMANDÓS KÜLDETÉS
A Dakar történetének egyik legbámulatosabb kommandójának köszönhetően a Peugeot Total állta a könyörtelen kihívást: versenyautói két hét alatt 9500 km-t futottak Argentína és Bolívia között a szeszélyes időjárási viszonyokkal és az akár 4800 méteres magassággal dacolva. A 2015-ben 17 szakaszgyőzelmet szerzett három pároshoz (Stéphane Peterhansel/Jean-Paul Cottret, Carlos Sainz/Lucas Cruz és Cyril Despres/David Castera) most a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb/Daniel Elena duó is csatlakozott, akik idén debütáltak a legendás megmérettetésen.
TECHNIKAI KIHÍVÁS
Mindannyian nagyszerűen versenyeztek a PEUGEOT 2008 DKR gépek fedélzetén. Felhasználva a tavaly feljegyzett információkat, amikor a PEUGEOT először vett részt a dél-amerikai kontinensen rendezett Dakaron, a mérnökök és a szerelők fáradhatatlanul, megállás nélkül dolgoztak.
Az elődjénél alacsonyabb, szélesebb, hosszabb és erősebb új PEUGEOT 2008 DKR hamar megmutatta, mire képes. A hagyományos 4x4-es versenygépekkel szemben hű maradt az kétkerékmeghajtáshoz, mégis mindenféle terepen rendkívül otthonosan mozgott, ami megerősítette, hogy a csapat a legjobb megoldásokat találta meg a győztes autó megépítéséhez.
KÉT HÉT TÖMÉNY IZGALOM
A Peugeot Total versenyzői már az első szakasztól magukhoz ragadták a vezetést. Az első gyorsasági győzelmet Sébastien Loeb szerezte meg, maximálisan kihasználva raliversenyzői tapasztalatait a számára oly otthonos terepen, ám hamarosan Stéphane Peterhansel és Carlos Sainz is felvette vele a tempót. Az első héten megtett tíz szakasz során a PEUGEOT 2008 DKR versenyautók négy kettős és két hármas győzelmet arattak, és folyamatosan a ranglista első három helyét foglalták el összetettben, ami hatalmas adrenalin löketet adott az egész csapatnak. Saltában, a pihenőnapon a Loeb-Peterhansel-Sainz trió állt az élen a Bolíviai- fennsíkon tett fárasztó versenynap után!
A második héten a változatosabb útvonal, az offroad szakaszok és a homokdűnéken át vezető útvonalak szolgáltattak újabb kalandokat. A borulásveszélyes és váratlan akadályokkal teli terepen Sébastien Loeb (felborultak) és Carlos Sainz (a 10. szakaszban feladta műszaki hiba miatt) hamar búcsút mondhatott a győzelmi esélyeknek. Cyril Despres az ötödik szakaszban hátrányba került (turbóhiba), így attól kezdve Stéphane Peterhansel lett a Peugeot Total fő esélyese a győzelemre. A Fiambala legendás dűnéi között vezető kegyetlen gyorsasági szakasz izgatott győztese a tizedik etapban egyórás előnnyel átvette a vezetést. Innentől kezdve már csak annyi dolga volt, hogy a célba érésig jól gazdálkodjon ezzel az előnnyel. Találkozunk 2017-ben!
ŐK MONDTÁK...
Bruno Famin, a Peugeot Sport igazgatója
« Az eredmények túlmutatnak a várakozásainkon, hiszen elsősorban azért voltunk itt, hogy bebizonyítsuk az autó teljesítőképességét. Ezt meg is tettük a verseny teljes ideje alatt, és a legkülönbözőbb körülmények között. Ez azt mutatja, hogy megnyertük a technikai fogadást, amit tettünk. Felmerültek kisebb műszaki gondok, amiken majd még dolgoznunk kell, és sok olyan tapasztalatot is szereztünk, amivel a PEUGEOT 2008 DKR-t még tovább tudjuk fejleszteni. Nagyon örülünk ennek az eredménynek és reméljük, hogy jövőre sikerül megerősítenünk akár egy hármas győzelemmel! »
Stéphane Peterhansel (a győztes PEUGEOT 2008 DKR pilótája)
« Roppant elégedettek vagyunk. Messze nem lehettünk biztosak egy ilyen eredményben az indulás előtt. Úgy éreztem az elején, hogy még fiatal és tapasztalatlan a csapat, ám tulajdonképpen minden remekül összejött. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy remek autóval futhattuk a WRC típusú gyorsasági szakaszokat. Ezeken a szakaszokon csak arra figyeltem, hogy versenyben maradjak, hiszen tudtam, hogy Carlos és Séb gyorsabbak nálam. Tisztán versenyeztünk, aztán volt egy nap, amikor teljes sebességre kapcsoltunk, és az élen találtuk magunkat egy rendkívül kényelmes, 50 perces előnnyel három nappal a célba érkezés előtt. Innen viszont nagyon taktikusan kellett tovább versenyezni. Az első motoros Dakar- versenyeimen annyit álmodoztam arról, hogy egyszer majd a Peugeot színeiben futok, hogy borzasztóan elégedett vagyok, hogy csatlakozhattam a csapathoz és győzelemre segíthettem. »
Jean-Paul Cottret (a győztes PEUGEOT 2008 DKR navigátora)
« Boldogok vagyunk, hogy sikerült a dobogóra juttatni a PEUGEOT 2008 DKR-t ! Ez a legszebb jutalom a csapatnak, aki annyit dolgozott két éven át. A tavalyi tanulóév után most győztünk. Ez csodálatos, hatalmas köszönet az egész csapatnak. »
Cyril Despres (a 7. helyezett PEUGEOT 2008 DKR pilótája)
« Pályafutásom második autós Dakar-szereplésének mérlege egyértelműen pozitív. Mindig nagyszerű érzés célba érni a Dakaron. Volt néhány remek szakaszunk, kezdünk belejönni Daviddel. Néhány olyan hibát elkövettünk, amit nem lett volna szabad, de megállapítottuk, hogy egyes gyorsasági szakaszokon képesek vagyunk tartani a lépést a leggyorsabbakkal is. Három PEUGEOT 2008 DKR a legjobb tízben: ez a legnagyszerűbb eredmény az egész csapat számára.»
Sébastien Loeb (a 9. helyezett PEUGEOT 2008 DKR pilótája)
« Örülök, hogy a célba értem! Volt benne jó és rossz is, de összességében jó teljesítményt nyújtottunk. Elkövettünk néhány hibát azokon a szakaszokon, ahol a tapasztalathiány miatt kevésbé voltunk jók. Amúgy, ha tisztán a teljesítményt nézzük, nincs okunk panaszra. Jól szórakoztunk, leszámítva néhány rázós napot. »
Carlos Sainz (a 303. rajtszámú PEUGEOT 2008 DKR pilótája)
« Szeretnénk gratulálni az egész csapatnak, és mindenekelőtt Stéphane-nak és Jean Paulnak. Mindannyian keményen dolgoztunk a PEUGEOT 2008 DKR fejlesztésén, és büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam ehhez a csapatmunkához. Nagyszerű dolog, hogy már a második Dakarunkon ilyen szép eredményt értünk el. Ez egy fantasztikus kihívás. »
LEGFONTOSABB SZÁMOK
Nem hivatalos végeredmény*
1. Stéphane Peterhansel (FRA)/Jean-Paul Cottret (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, 45 óra 22 perc 10 mp
2. Nasser Al-Attiyah (QAT)/Matthieu Baumel (FRA), Mini, +34 p 58 mp
3. Giniel De Villiers (ZAF)/Dirk Von Zitzewitz (DEU), Toyota, +1 ó 2 p 47 mp
4. Mikko Hirvonen (FIN)/Michel Perin (FRA), Mini, +1ó 5 p 18 mp
5. Leeroy Poulter (ZAF)/Robert Howie (ZAF), Toyota, +1 ó 30 p 43 mp
7. Cyril Despres (FRA)/David Castera (FRA), PEUGEOT 2008 DKR, + 1 ó 49 p 04 mp
9. Sébastien Loeb (FRA)/Daniel Elena (MC), PEUGEOT 2008 DKR, +2 ó 22 p 09 mp
Hozzászólások