Címkék: AXION X-raid | Dakar rali | MINI ALL4 Racing

2016. január 12. kedd, 19:52

 

A vasárnapi pihenőnapot követő első megmérettetés a MINI ALL4 Racing idei első etap-győzelmét hozta: Nasser Al-Attiyah és Mathieu Baumel 12 másodperces előnnyel ért célba, így az első „rajtkockából”, az összetett tabella harmadik helyén várják a folytatást.

Az első héten tapasztalt sáros terepek után a 2016-os Dakar Rali 8. etapja ezúttal homokdűnék rengetegébe kalauzolta a versenyzőket, a MINI ALL4 Racing pedig szinte már otthonosan mozog a sivatagban. A katari Nasser Al-Attiyah és a francia Mathieu Baumel párosa minden korábbinál keményebb tempóban szelte keresztül a homokdűnék és sziklák övezte tájat, az 1. és a 8. ellenőrzőpont között mindvégig a legjobb időeredményt autózva ki az AXION X-raid csapat 300-as rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautójából. A páros a 9. ellenőrzőpontra elvesztette ugyan elsőségét, de ez csak újabb lendületet adott az eltökélt duónak, amely végül 12 másodperces előnnyel megnyerte a 8. etap Salta és Belén városa közötti, mintegy 393 kilométeres futamot. Nasser Al-Attiyah ezzel feljött az abszolút tabella harmadik helyére, 14 perc 43 másodpercre csökkentve az élen autózó Stéphane Peterhansel mögötti hátrányát.

nasser-al-attiyah-qa

„Nagyszerű érzés megnyerni a pihenőnap utáni első etapot. Igyekeztünk rendkívüli nyomást gyakorolni az ellenfeleinkre, és célunk, hogy a következő napokban ezt még tovább fokozzuk. Azért vagyunk itt, hogy megnyerjük a Dakart. A mai etap már a rajttól kezdve a miénk volt, és noha az utolsó szakasz kicsit lassabban sikerült, végül sikerült megnyernünk. Holnap elsőként vághatunk neki a friss terepnek, úgyhogy még keményebben nyomhatjuk majd a gázt” – nyilatkozta a katari pilóta.

A 2016-os Dakar Rali 8. etapja az idei megmérettetés első sivatagi terepét kínálta fel a pilótáknak és a navigátoroknak. A Salta és Belén városa között vezető, mintegy 393 kilométer hosszú etap rendkívüli koncentrációt igényelt, nem csupán a nehézkes vonalvezetés miatt, de azért is, mert a homokdűnék között hajszálpontos tájékozódásra és iránymutatásra volt szükség.

A korábbi WRC-versenyző, Mikko Hirvonen itt szerezte meg élete első sivatagi versenytapasztalatát, oldalán a francia navigátorral, Michel Périn-nel azonban az ötödik helyre hozta be az AXION X-raid csapat 315-ös rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautóját.

„Teljesen ismeretlen tájakon jártunk: mindenhol csak homok és szárazság. Kivételes off-road terep volt, ahol Michel kiválóan tájékozódott. Meg kell vallanom, nagyon élveztem ezt az etapot, mert más volt, mint a hagyományos off-road versenyek. Nem is szerepeltem annyira rosszul, és a technika is rendben van” – fogalmazott a finn pilóta.

2016-dakar-mikko-hir

A 8. etap a Joan „Nani” Roma – Alex Haro alkotta spanyol párosnak is kiváló eredményeket hozott: a duó a hatodik helyen száguldott át a célvonalon az AXION X-raid csapat 304-es rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautójával, amellyel összetettben a tízedik helyre léptek elő.

„Nagyon jól kezdtük a reggelt, aztán a differenciálzár beadta a kulcsot. Próbáltam nyitni, de nem sikerült, úgyhogy végig merev hátsó tengellyel mentünk. Az egyenes szakaszokon ez nem volt gond, a kanyarokat azonban így roppant nehéz volt jó tempóban bevenni. A cél közelében ráadásul egy kisebb defektet is összeszedtünk, de még be tudtunk érni vele. Alex nagyszerű munkát végzett ma” – összegezte a vasárnapi pihenőnap utáni első etapot a spanyol pilóta.

Orlando Terranova és Bernardo „Ronnie” Graue a hetedik helyen végzett az AXION X-raid csapat 310-es rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautójával, mindössze 01 perc 28 másodperccel maradva le a Joan „Nani” Roma – Alex Haro párostól.

„Jó kis etap volt, de azáltal, hogy a tizenhetedik helyről vágtunk neki a távnak, sok versenyzőt utolértünk, előzni viszont egyáltalán nem volt könnyű. Jó pár percet elveszítettünk ezzel, de holnap már jó pozícióból indulunk, ami sokat segít majd a továbbiakban” – mondta Orlando Terranova, aki egy helyet javítva immáron az abszolút tabella tizenhatodik helyén áll.

Az Erik van Loon – Wouter Rosegaar alkotta holland duó tízedikként száguldott át a célvonalon a Van Loon Racing 306-os rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautójával, amellyel a páros stabilan tartja az összetett tabellán elfoglalt tizenegyedik helyét. Harry Hunt és Andreas Schulz (#323) továbbra is a tizenharmadik, Jakub „Kuba” Przygonski és Andrei Rudnitski (#327) pedig őrzi tizenötödik helyét. Boris Garafulic és Filipe Palmeiro (#313) a tizennyolcadik helyre csúszott vissza, Nazareno Lopez és Sergio Lafuente (#351) azonban a hetvenötödik helyről egészen a harmincharmadik pozícióba ugrott előre.

2016-dakar-erik-van

A 2016-os Dakar Rali 9. etapja Belén városából indul és ugyanide érkezik vissza, 285 kilométeres versenytávot kínálva a versenyzőknek.

A 2016-os Dakar Rali 8. etapjának MINI ALL4 Racing eredményei

Pilóta Navigátor # Csapat Helyezés Idő
Nasser Al-Attiyah
(katari)
Mathieu Baumel
(francia)
300 AXION X-raid csapat 3 026:16:27 +00:14:43
Joan „Nani“ Roma (spanyol) Alex Haro
(spanyol)
304 AXION X-raid csapat 10 027:30:05 +01:28:21
Orlando Terranova
(argentin)
Bernardo „Ronnie“ Graue
(argentin)
310 AXION X-raid csapat 16 028:11:16 +02:09:32
Mikko Hirvonen
(finn)
Michel Périn
(francia)
315 AXION X-raid csapat 4 026:38:26 +00:36:42
           
Erik van Loon
(holland)
Wouter Rosegaar
(holland)
306 Van Loon Racing 11 027:31:48 +01:30:04
Boris Garafulic
(chilei)
Filipe Palmeiro
(portugál)
313 X-raid csapat 18 028:28:15 +02:26:31
Harry Hunt
(brit)
Andreas Schulz
(német)
323 X-raid csapat 13 027:47:18 +01:45:34
Adam Malysz
(lengyel)
Xavier Panseri
(francia)
325 ORLEN csapat - -
Jakub „Kuba“ Przygonski
(lengyel)
Andrei Rudnitski
(belarusz)
327 ORLEN csapat 15 028:09:06 +02:07:22
Stephan Schott
(német)
Holm Schmidt
(német)
331 X-raid csapat - -
Nazareno Lopez
(argentin)
Sergio Lafuente
(uruguayi)
351 X-raid csapat 33 040:55:23 +14:53:39
Guo Meiling
(kínai)
Min Liao
(kínai)
360 Perfect China Health 100 Yong csapat - -


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER