2012. január 13. péntek, 16:21

 

Első alkalommal látogat el a Dakar rally mezőnye Peruba a 2012-es verseny során, az első állomás pedig az ország második legfontosabb városa, Arequipa. A két részből álló napi szakaszt a motorosoknál Despres nyerte meg, az autóknál pedig Peterhansel győzött. Gordon egy órát állt a szakaszon technikai gondok miatt, így akármi is történik a kizárásával kapcsolatban, egyre kevesebb az esélye a végső győzelemre.

Ha a Dakarok történetében valaha számon tartják majd az első perui szakaszgyőztest, akkor Cyril Despres neve kerül fel a listára. A francia motoros egy kis levegővételhez jutott az összetettben, amire nagy szüksége is volt. A verseny tizenegyedik szakasza már nyújtott egy kis ízelítőt abból, ami a mezőnyre vár a következő napokban: véges-végig dűnék és puha homok, járhatatlan utak és a „Dakaron bármi megtörténhet” – szlogen. A csütörtöki szakasz egy 195 és egy 131 kilométer hosszú szelektívből állt (a kamionosok csak egy 149 kilométeres mért szakaszt tettek meg), és az óraátállításnak köszönhetően nagyon korai volt a reggeli rajt. Ennek ellenére Despres jól kapta el az ütemet, és megszerezte pályafutása 30. Dakaros szakaszgyőzelmét, ráadásul 2 perccel jobb időt ment riválisánál, aki csak a harmadik legjobb időt tudta elérni. Közéjük Gerard Garres Guell ékelődött be (a jelenleg az összetett hatodik pozícióját birtokló KTM-es), aki Coma egyik legjobb barátja, és komoly segítőszerep hárulhat rá a következő szakaszokon. Persze a 2 perc 22 másodperces előny, amivel Despres kezdi a holnapi napot, fontos lehet a végelszámolásban, de elsőnek menni mindig nehéz, főleg ilyen terepen. Minden esetre a két KTM-es izgalmas meccset vív a 2012-es Dakaron a győzelemért, és a végkifejletet az utolsó percekig elhúzzák.



Robby Gordonnak már szinte esélyes sincs arra, hogy megnyerje az idei Dakar rallyt. A fellebbezése miatt még versenyben lévő amerikai megállt szerelni a szakaszon, és közel egy órát töltött egy helyben, így csak a huszadik helyet tudta megszerezni az Arica-Arequipa közötti szakaszon. A két Minis, Peterhansel és Roma az első és második helyet vitte haza a Minikkel az X-Raidnek, az összetettben a francia tehát további értékes perceket gyűjtött a végső győzelem megszerzése érdekében. Az összetettben már 22 perc 49 másodperccel vezet a katalán előtt, a harmadik Giniel De Villiers, aki a mai napot a negyedik helyen zárta.

A quadoknál ismét a Patronelli testvérek domináltak. Alejandro már a hetedik szakasz óta áll az élen, és már a tizedik, idei harmadik Dakaros szakaszgyőzelmét szerezte meg. A kamionosok külön útvonalon haladtak, ők csak egy, 149 kilométer hosszú szakaszt tettek meg. A Kamazok úgy tűnik, a verseny vége felé feltámadtak, a második győzelmüket szerezték meg, és ezúttal is Karginov volt a legjobb a csapatban. Hans Stacey lett a második 3 perccel lemaradva, a harmadik helyre pedig Miki Biaison érkezett meg. Az összetettben továbbra is De Rooy vezet.

Szalayékkal sok minden történt a két szelektíven, de ügyesen vették az akadályokat, és a 17. helyet szerezték meg, összetettben egyelőre a huszadik helyen állnak. Az Antaraval versenyző kettős a továbbiakban Darázsi Zsoltiék és a versenykamion nélkül kell, hogy tovább versenyezzen, mivel az MAN-ben még tegnap tönkrement a kuplung, így a triónak be kellett fejeznie a 2012-es Dakar rallyt. A mai szakaszon Balázséknak meggyűlt a baja a kövekkel, de egy rugótöréstől eltekintve szerencsésen megúszták a napot.

Forrás: Székely-Nagy Katalin


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER