Címkék: Hyundai | Hyundai i20

2015. január 31. szombat, 13:00

 

A márka legújabb modellje, az új generációs i20 bemutatásával a Hyundai Motor folytatja sikeres karrierjét a B-szegmensben, amit a 2002 óta értékesített, majdnem egymillió példány fémjelez. Az eredeti i20 nagy népszerűsége révén a gyártó egyik legsikeresebb autójává vált a régióban. Az új modell céljai közt szerepel, hogy a Hyundai még szélesebb közönséget szólítson meg, a márka felismerhetőségét fejlessze, valamint a Hyundai helyzetét európai autógyártóként megerősítse.

Az új generációs i20–as modellt Európában tervezték és fejlesztették, amit kiválóan bizonyít három, az európai vásárlók igényeinek különösen megfelelő tulajdonság: kategóriaelső helykínálat, modern technológia és a kényelmet fokozó funkciók, valamint letisztult, kifinomult formaterv.



A Hyundai harmadik generációs B-szegmesbe tartozó modellje kihangsúlyozza a TB Get 2002-es, első európai bemutatkozása óta megtett óriási lépést. Az új generációs i20 hű marad azon elvhez, miszerint megpróbálja túlteljesíteni az elvárásokat, ahogyan az új generációs i10 és az új ix35 is tette. Az új i20 megjelenése egyben azt is jelenti, hogy a Hyundai minden, Európában kapható modellje megújult az elmúlt öt évben.  

A 2014-es Párizsi Autószalonon, októberben debütáló modell gyártása még ugyanebben a hónapban megkezdődött, így az új generációs i20 értékesítése még 2014 novemberében elindult Európában.

Az elődnél hosszabb, alacsonyabb és szélesebb, új generációs i20-at a Hyundai Motor németországi, Rüsselsheim székhelyű Európai Formatervező Központjában vetette papírra Thomas Bürkle vezető tervező és csapata. Az új modell karakterét a márka folyékony szobrászat formatervezési filozófiája ihlette. Az elegánsan ívelő vonalak és a kimunkált profil merész, de kifinomult megjelenést eredményez. A Hyundai család ismertetőjegye, a hatszögletű hűtőmaszk az új generációs i20 orrát is díszíti, belefolyva a kétfunkciós, LED-es nappali menetfénnyel is rendelkező fényszórókba.

A kulcsfontosságú stíluselemek összhangban állnak a tágas utastérrel. Az új platformra épült autó tengelytávolsága 45 milliméteres növekedést követően 2570 mm hosszú, ami még nagyobb teret biztosít az utasoknak. A kategóriaelső helykínálat – összesen 1892 mm első és hátsó lábtér – vérbeli ötszemélyes autóvá varázsolja az új generációs i20-at, míg a 326 literes csomagtér a modell sokoldalúságát fokozza.

A modell tervezésénél fontos szempont volt, hogy a vezető és utasai nagy kényelemben utazzanak, amit a beltérben széleskörűen alkalmazott puha tapintású anyagok fokoznak. Emellett az igényes zongoralakk betétek és a króm részletek eredményeképp modern és kifinomult belsőről beszélhetünk.

Az autó számos új technológia segítségével nyújt olyan magas szintű kényelmet, amelyre általában csak a felsőbb szegmensbe tartozó modellek képesek. Ilyen például az első és hátsó parkolóradar, a fűthető kormánykerék, a kanyarkövető fényszórók vagy az automatikus páramentesítő, amelyek első ízben kerülnek a Hyundai B-szegmensű autójába. Továbbá említést érdemel a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, amely egy újabb, leginkább a magasabb kategóriákban megszokott, innovatív funkció. Az egyedülálló panoráma napfénytető – billenthető és teljesen kinyitható – még tovább növeli a kényelmet és fokozza az utasok térérzetét, hiszen természetes fénnyel és friss levegővel tölti meg az utasteret.

Az új generációs i20 vezethetősége az európai utakhoz való tökéletes alkalmazkodás, a szofisztikált rugózás és a kezesség megteremtése érdekében szigorú, az alpesi hegyekben futó utakat, a forró dél-európai klímát és a kemény skandináv zimankót is érintő teszt keretében került finomhangolásra. A teszt folyamán az új i20 generáció 2500 méteres magasságban is járt, valamint +40 és -35 Celsius fokos hőmérsékletben is bizonyította rátermettségét. A platform és a karosszéria-elemek esetében a könnyű, nagy szilárdságú acél kiterjedt használatának köszönhetően csökkent a jármű tömege, miközben a torziós merevség jelentősen nőtt, csökkentve a menet közben felmerülő vibrációt és javítva a vezethetőséget.



A Hyundai európai gyártási minőségbe fektetett bizalma azt jelenti, hogy minden új generációs i20 szériában tartalmazza az iparban vezető öt éves, kilométer-korlátozás nélküli garanciát. Az iparág egyik legjobbjának számító támogatásai csomag továbbá öt éves assistance szolgáltatást, valamint az ez idő alatt elvégzett állapotellenőrzéseket is részét képezik.

A Hyundai elkötelezettségét, valamint a modell igazi európai mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy Hyundai az új generációs i20 gyártását 100 %-ban a törökországi üzemben végzi. Az új i20 100 %-ban a nemrégiben kibővített Hyundai Assan Otomotiv Sanayi (HAOS) üzemben készül a törökországi Izmitben. Ehhez szükség volt az év elején az 508 millió eurós beruházás befejezésére.

Az új generációs i20 a harmadik olyan modellt, amely a gyártó Product Momentum 2017 tervén belül érkezik, amely 22 Hyundai új modell és modellváltozat európai bemutatását irányozza elő 2017-ig. Új termékek és új technológiák támogatják a Hyundai regionális stratégiáját a formatervezést, a mérnöki munkát és az Európának szánt autók európai gyártását illetően.

Formaterv
Az első i20 egyike volt a Hyundai első igazi európai járműveinek, amelyet a régióban terveztek, fejlesztettek és gyártottak. Később progresszív formatervet és hatszögletű hűtőrácsot kapott, amivel a regionális Hyundai formatervezés egyik mintapéldája lett.

Az új generációs i20 formatervét a Hyundai Motor németországi, Rüsselsheim székhelyű Európai Formatervező Központjában vetette papírra Thomas Bürkle vezető tervező és csapata.

A megkülönböztető formát a Hyundai Folyékony Szobrászat 2.0 névre hallgató formanyelvének legújabb interpretációja befolyásolta, amely tiszta és elegáns vonalakkal biztosít szofisztikált megjelenést.

A Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban végzett felmérések az i20 új generációját a külső és a belső formaterv alapján a riválisok fölé helyezték.

Az elődjénél nagyobb padlólemeznek köszönhetően az i20 új generációjának tengelytávja 45 mm-rel növekedett (immár 2570 mm), vagyis a kerekek közelebb kerültek a sarkokhoz. Az európai formatervezői csapat kiemelt figyelmet szentelt a kiegyensúlyozott arányok elérésének, és a nagyvonalú formákkal és a hosszú motorháztetővel erőteljes megjelenést hozott létre.

Az elődmodellel összehasonlítva az i20 új generációja hosszabb, szélesebb és alacsonyabb. A karosszéria 40 mm-rel hosszabb (a teljes hosszúság 4035 mm) és 16 mm-rel alacsonyabb (teljes magasság 1474 mm). A szélesség 24 mm-rel növekedett (összesen 1734 mm), osztályának egyik legszélesebb autóját megteremtve. Az autó első túlnyúlásait arányaiban lerövidítették, hogy a vezetési élmény dinamikus kvalitásait hangsúlyozzák.

Külső méretek (mm)
Új generációs i20    + / -    Előző i20
Hosszúság    4035    +40    3995
Szélesség    1734    +24    1710
Magasság    1474    -16    1490
Tengelytáv    2570    +45    2525
Első túlnyúlás    815    -    815
Hátsó túlnyúlás     650    -5    655

A karosszéria jellegzetessége a jármű teljes hosszán, az ablakok alatt egészen a hátsó traktusig végigfutó vonal. Az övvonal az ajtókkal összefut, amely elsőként az új generációs i10-nél jelent meg – ez könnyed profilt teremt, amelyet a karosszéria-elemek lágy, megformált élei egészítenek ki teljessé.

Az európai csapat letisztult elülső részt tervezett, amelyen helyet kapott a jól elkülöníthető kettős hűtőrács. A krómkeretbe foglalt hatszögletű hűtőrácsot formatervezői és mérnöki okokból is összenyomták, miközben vékony, horizontális elem köti össze a kétfunkciós (a nappali menetfényeknek is helyet adó) fényszórókat, ami a jármű szélességét hangsúlyozza ki. Az autó erőteljes kiállását megerősítendő, a kerékjárati ívek lágyan olvadnak bele a motorháztetőbe.

Az új i20 generáció esetében az A-oszlopok vékonyabbak, rövidebbek és meredekebben állnak, amelyet a tervezők nagy szilárdságú acél felhasználásával értek el. Az újratervezett oszlopok nagyobb belső teret szavatolnak az utas számára, miközben elősegítik a járműből való kilátást, biztonságosabbá téve a fordulókat és a szűk városi helyeken történő manőverezést.

Az új modell magasfényű fekete C-oszlopot kapott, amely lebegő hatással ruházza fel a tetőt. Az autó teljes hosszán átfutó karakteres élvonal a hátsó résszel összefonódik, miközben a hátsó ablak alatt enyhén lejt a kilátás javítása érdekében.

A hátsó lámpacsoport a hátsó légterelő környékén, a csomagtérajtónál összpontosul és jól megkülönböztethető ‘bumeráng’ jellegű, LED-es kialakítást kapott.

Thomas Bürkle, Hyundai Motor Európai Formatervező Központjának vezető tervezője így nyilatkozott: “A hátsó lámpák kialakítása nagyon fontos a jármű prémium megjelenése szempontjából. Ez vonzza körbe a nézelődőt, és a lámpacsoport alatt olyan konkáv formai elemet valósítottunk meg, amely a csomagtérajtónak háromdimenziós megjelenést ad, miközben nagyobb csomagtérnyílás hatását kelti.”

Az i20 új generációjának erőteljes kiállását hangsúlyozza a hosszú motorháztető, az alacsony tetővonal és az éles vonalvezetés, amelyek együttes hatása áramvonalas járművet eredményezett, és lecsökkentette a jármű légellenállási együtthatóját 0,30-ra (az előző i20 0,32-es Cd-jéről).

Az új i20 generáció nagyobb csomagtartóval rendelkezik, hogy megkönnyítse a berakodást a tágas térbe (326 liter, ami 10 % növekedést tesz ki az előző generációhoz képest). Az 1027 mm széles nyílás a szegmens egyik legszélesebbje. A prominens Hyundai jelvény az opcionális, beépített tolatókamera fölött helyezkedik el, amely szinten egy olyan extra, amelyet magasabb kategóriájú járművekből ismerünk.

A tolatólámpát - egy Hyundai esetében első ízben - a hátsó lökhárítóba integrálták a mérnökök. A lámpa áthelyezésének döntését kizárólag formai okok indokolták, nagyobb rugalmasságot lehetővé téve a hátsó LED-es lámpacsoport kialakításánál.

Az új i20 generáció általános tetszését a meglévő és az új ügyfelek körében tovább erősíti majd a belső és külső színkombinációk variációja, amely a B-szegmensbeli autók közül az egyik leggazdagabb lehetőségek tárházát nyitja meg. Az új modell kilenc izgalmas külső színben elérhető, két hagyományos), négy metál és három gyöngyház fényezéssel.



Az új generációs i20 a piac legváltozatosabb belső színválasztékát kínálja. Független vásárlói felmérések Németországban és az Egyesült Királyságban a modell belső terének kialakítását és kényelmét a legfőbb konkurensek elé helyezték. A belső kárpitozás szövet és bőr változatban is elérhetőek, és nem utolsó sorban a műszerfal és az ülések színei is harmonizálnak. Szövet üléseket négy színben lesznek elérhetőek, míg a bőrülések fekete színben kontrasztvarrást kapnak.

Az új generációs i20 esetében a kulcsfelületek színes kialakítást kaphatnak, hogy egységes és prémium hatással ruházzák fel a belső teret. Mindegyik színt a hétköznapok ihlették, és jól elkülöníthető karakterrel rendelkeznek. A színeket úgy válogatták, hogy elegáns és nyugodt belső környezetet hozzanak létre, kívülről is láthatóvá téve a színes részeket, hogy azok a külső fényezéssel összhangban teljes összképet nyújtsanak.



A műszerfal teljes szélességében és az ajtónyitó körül végigfutó színes betét a rendelkezésre álló helyet és szélességet hangsúlyozza, világosabb érzetet létrehozva a belső térben. A betétek karcsúbbak és szélesebbek, mint az új generációs i10 esetében, és körülfogják az átrajzolt légbeömlőket, amelyek túlnyúlnak a műszerfalon az ajtókra, kimondottan annak érdekében, hogy jobb légáramlást biztosítsanak a belső térben. A betét színe az ülés és a könyöktámasz kárpitozásának színével van összhangban.

Az üléskárpit precíz és kifinomult varrását a funkcionalitás és a stílusosság legmagasabb szintjének megfelelően készítik, hogy tökéletesen illeszkedjen a belső formatervhez.

A Hyundai ergonómiai csoportja azon fáradozott, hogy ‘funkcionális műszerezettséget’ hozzon létre a legfontosabb technológiák terén, így a legfontosabb kezelőszerveket, mint például az audiorendszer, a fűtés és szellőzés, az elektromos ablakok kezelőszerveit egy helyre csoportosították, a belső térnek még inkább egyértelmű, letisztultabb megjelenést adva.




Kényelem és komfort
Hatalmas belső terével és nagyvonalú alapfelszereltségével (beleértve a B-szegmensben újdonságnak számító technológiákat) az i20 új generációja szofisztikált és fényűző utasteret kínál, amely a fiatalabb vásárlói réteg számára is meggyőzően hat.

Az új i20 generáció alapját adó hosszabb platform tengelytávja 45 mm-rel hosszabb (immár 2570 mm), amelynek köszönhetően a kifinomult megjelenéshez illően nagyobb belső teret kínál.

A megnövelt méreteknek és az ergonomikus kialakításnak köszönhetően az új generációs i20 osztályának egyik legtágasabb autója. Az új modell hosszabb, szélesebb és alacsonyabb, nagyobb teret adva a Hyundai formatervezőinek egy valóban ötüléses B-szegmensbeli jármű megalkotására. Az újdonság jelentősen nagyobb belső teret tud felmutatni.

Az i20 új generációjában az első és a hátsó lábtér összesen 1892 mm, amely kategóriaelső értéknek számít és megfelel egy C-szegmensbeli, kompakt autó méretének. Az alacsonyabb tetővonal ellenére a megnyúlt alap és az alacsonyabb üléspozíció fokozott méretű belső teret eredményez, lehetővé téve öt felnőtt kényelmes utazását.



Az elődmodellel összehasonlítva az elöl ülők 33 mm-rel nagyobb fejtérnek (1038 mm), 24 mm-rel nagyobb lábtérnek (1098 mm), 6 mm-rel megnövekedett ülésszélességnek (1301 mm) és 15 mm-rel tágasabb válltérnek (1365 mm) örvendhetnek. Az utastér hátsó részén a 978 mm-es fejtér, a 794 mm-es lábtér és a 1350 mm-es válltér lehetővé teszi három felnőtt kényelmes elhelyezését.
Elöl a műszerfal megemelésével és a kesztyűtartó, valamint a környező alkatrészek előre mozdításával tovább fokozták a tervezők a lábtér méretét, amely lépést a hosszabb motorháztető tette lehetővé.

A csomagtartó méretét ugyancsak növelték, a járművet a szegmens egyik legnagyobb tagjává varázsolva. A csomagtér 10 százalékkal kategóriaelső 326 literre növekedett (korábban 295 liter), felhajtott hátsó ülésekkel.

Az okos megoldásnak köszönhetően a hátsó üléspad teljesen síkba dönthető, amelynek köszönhetően a csomagteret 1042 literesre lehet növelni – ideálissá téve a típust fiatalabb családok és nagyobb tárgyakat szállítók számára. A kétszintes csomagtérpadló szükség szerint mozgatható nagyobb tárgyak elhelyezéséhez vagy további tárolóhelyek kialakításához.



A nagyvonalú belső méreteket hangsúlyozandó és nyitott hatású, fényes belső teret létrehozva az új i20 generáció elérhető teljes értékű panoráma napfénytetővel, amely természetes fénnyel tölti meg az utasteret. A panoráma napfénytető a B-szegmensben nem látott módon billenthető és teljesen nyitható is egyben, lehetővé téve a bent ülőknek a bejutó friss levegő mennyiségének precíz beállítását, miközben az árnyékoló szükség szerint megvédheti őket a közvetlen napsugárzástól.

Az elöl ülők a középkonzolon elhelyezett nagyobb pohártartóknak és az ajtókban rendelkezésre álló, 1,5 literes palacknak elnyelésére is képes tárolórekeszeknek örülhetnek. Emellett a középkonzol tárolója zárható, ami nagyban fokozza a biztonságos tárolóhelyek mennyiségét. A hátsó ajtókban egyliteres palackoknak jut hely. A középkonzol fedele puha tapintású szövetborítást kapott, melynek köszönhetően könyöklőként is jó szolgálatot tesz. A vezető és az első utasülésen helyet foglaló a tetőn elhelyezett napszemüvegtartónak is örvendhet.

A formatervezési csapat egyik legfőbb célja az volt, hogy az i20 új generációjának minőségérzetét a szegmens legjobbjainak szintjére emelje. A belső teret ennek érdekében átfogó ergonómiai teszteknek vetették alá, hogy könnyű és kellemes használhatóságot szavatoljanak, miközben megtartsák a prémium jellegű minőséget. A műszerfal aszimmetrikus, a lehető legpraktikusabb és leginkább felhasználóbarát kialakítás érdekében öt fokkal a vezető irányába fordul, úgy, hogy ez az utasok számára fel sem tűnik.

A Hyundai mérnökei és formatervezői számos kiváló minőségű és tartósságú anyagot választottak ki, hogy az utastér hosszan tartó kényelmét és jó megjelenését garantálják.

A beltér kulcsfontosságú felületeinek nagy részét magas minőségű Thermal Plastic Olefin (TPO) anyaggal burkolták, beleértve a műszerfalat és az ajtókat. A puha tapintású anyag egyben nagyon tartós is, és még frekventált használat során is megőrzi a prémium megjelenést és érzetet.

“A kormánykereket követően a műszerfal és az ajtó az, amelyet a potenciális vásárló megérint, így mindenek előtt ezeknek kell magas minőségűnek és puhának lenniük,” tette hozzá Christian Löer, a Hyundai Motor Europe termékfejlesztési és árazási vezetője.

A Hyundai a kategóriában első ízben szerelte fel a belső teret zongoralakk fekete betétekkel, amely kiegészítve a légbeömlők és a váltókar körüli króm keretet modern és kifinomult belső hangulatot teremt. A zongoralakk és króm betétek a start-stop gomb, az audiorendszer és a központi vezérlők körül tovább futnak.

Az új generációs i20 padlólemezét és nagyvonalúan formázott lemezeit könnyűsúlyú, nagy szilárdságú acélból készítik, amely fokozott torziós merevséget szavatol. Ennek eredménye a rugózás fejlődése, a száraz tömeg valamint az általános zaj- és vibrációs szint csökkenése.

A karosszéria 46 %-ban könnyűsúlyú, ultra magas szilárdságú acélból készül, amely kiváló eredmény az előd 16 %-os értékéhez hasonlítva. A B- és C-oszlopok, illetve a csomagtartó nyílása körüli erősítő hurkokkal együtt ez 64 %-kal fokozza a torziós merevséget (23,2 kgf m2/rad értékre).

Az új modell teljes egészében olyan technológiákat alkalmaztak a Hyundai mérnökei, amelyek célja a belső tér zaj- és vibrációs szintjének csökkentése. Az A-, B- és C-oszlopok tövénél megerősített hangelnyelő szigetelés távol tartja az út vibrációját az utasoktól, miközben a padlóban elhelyezett nagysűrűségű hangszigetelés tovább csökkenti a zajszintet. A Hyundai az i20 új generációjában továbbfejlesztett, alacsony frekvenciájú ISO PAD szigetelést helyezett el a műszerfal mögött, amely jelentősen mérsékeli az utastérben a motorzajt.
A csendesebb belső tér érdekében az új i20 generáció külső tükreit úgy fejlesztették, hogy azok elősegítsék a szabad légáramlást. Továbbá az ajtókeretben elhelyezett belső burkolattal a Hyundai mérnökei szorosabb illeszkedést tettek lehetővé, csökkentve a légáramlás megtörését és ezáltal a szélzajt.

Az i20 új generációja megtestesíti a vállalat azon megközelítését, hogy az elvártnál nagyobb értéket közvetítsen, többek között azzal is, hogy számos új technológiát közvetlenül a D-szegmensből tesz elérhetővé a B-szegmensben. Ahogy például a vadonatúj Genesis számos innovációt kínál a szegmensben vásárlóinak, úgy az új generációs i20 is felszerelhető olyan technológiával, amely korábban még nem volt egy B-szegmensbeli autóban elérhető, mint például a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS).

Az új i20 generáció konkurensek közül való kiemelkedését további két egyedi kényelem-központú technológia segíti, amelyek elsőként a Hyundai i40-ben mutatkoztak be: az automatikus szélvédő-párátlanítás és a fűthető kormánykerék.

A további különlegességek közé tartozik a műszerfalba beépített, hétcolos, műholdas navigációs rendszer az elektromosan behajtható külső tükrök, az első és hátsó parkolóradar és az okostelefon-kapcsolódási integráció, amely kompatibilis a legújabb Apple iPhone és Samsung Galaxy készülékekkel. Az USB és az AUX csatlakozók az alapfelszereltséghez tartoznak és az integrált My Music funkcióval egészíthetők ki, amelynél 1GB-nyi zenét lehet eltárolni és lejátszani.

Az i20 új generációja továbbfejlesztett műszercsoporttal rendelkezik. A 3,5 colos, OLED LCD Supervision műszercsoport nagyfelbontású, kontrasztos kijelzője számos információval látja el a vezetőt.

Az új generációs i20 gyártásának törökországi egységesítésével a Hyundai kimondottan az európai igényeknek megfelelő felszereltségi szintek létrehozására tud fókuszálni. Az autó négy jól felszereltségi szintben lesz elérhető Európában

Motorok, váltók
Az i20 új generációja a Hyundai két ‘Kappa’ benzines erőforrásával és két ‘U-II’ dízelmotorjával elérhető. A már bizonyított erőforrások a korábbi generációból érkeznek, számos olyan fejlesztéssel, amely fokozza a vezethetőséget és lehetővé teszi az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási előírásnak való megfelelést.

A Hyundai európai mérnökcsapata, a németországi Rüsselsheim-ben található Technológiai Központban olyan erőforrások fejlesztésére fókuszál, amelyek jobban megfelelnek a régió vásárlói számára. A Hyundai mérnökei úgy hangolták az összes erőforrást, hogy még nagyobb maximális nyomatékot állítsanak elő, miközben az alsó fordulatszám-tartományban (2000 1/min alatt) is nyomatékosabbak legyenek, még jobban elérhető és még kirobbanóbb mindennapi vezetési élményt lehetővé téve. Ennek eredménye például az, hogy az i20 új generációja az elődnél fürgébben képes 80 km/h-ról 120 km/h-ra gyorsítani.



Benzinmotorok
A benzinmotorok kedvelői a sok dicséretet learató 1,25 literes, ‘Kappa’ négyhengerest két verzióban, 75 és 84 lóerővel választhatják. A teljesen alumínium egységhez szériában ötfokozatú kézi váltó kapcsolódik.

További alternatívaként a benzineseket kedvelők 1,4 literes, 100 lóerős négyhengerest választhatnak. Az erősebb motorhoz hatfokozatú kézi vagy négyfokozatú automata váltó jár.

    Teljesítmény (LE)    Nyomaték (Nm)
1,25 liter (low)    75 @ 5500 1/min    121 @ 4000 1/min
1,25 liter (high)    84 @ 6000 1/min    121 @ 4000 1/min
1,4 liter    100 @ 6000 1/min    134 @ 3500 1/min

A Kappa motorok modern architektúrájának kiváló adottságai között megtaláljuk a felülfekvő dupla vezérműtengelyt (DOHC), a kétoldali folyamatosan változtatható szelepvezérlést (CVVT), a nagyon erős alumínium blokkot acél alátéttel, az alumínium hengerfejeket, a könnyebb hajtókarokat és a gondozásmentes, hosszú élettartamú láncos vezérlést.

Dízelmotorok
Az alacsony károsanyag-kibocsátású, kimagaslóan gazdaságos dízelmotorok iránti kereslet kielégítésére a Hyundai az európai vásárlók számára két motort kínál a népszerű ‘U-II’ családból: a 75 lóerős, 1,1 literes és a 90 lóerős, 1,4 literes erőforrást. Mindkét egységhez hatfokozatú kézi váltó csatlakozik.

    Teljesítmény (LE)    Nyomaték (Nm)
1,1 liter    75 @ 4000 1/min    180 @ 1750 – 2500 1/min
1,4 liter    90 @ 4000 1/min    240 @ 1500 – 2500 1/min

Az új generációs i20 dízel variánsainak vásárlói számára azonnal fel fog tűnni a csökkentett motorzaj. A gumírozott borítással rendelkező fogaskerekek 5 dB-es javulást hoznak a korábbi modellhez képest.

Erőátvitel
Az i20 új generációjában megtalálható öt- és hatsebességes kézi sebességváltókat kimondottan úgy fejlesztették, hogy finomabb, csendesebb és határozottabb váltást tegyenek lehetővé, összhangban a modell többi összetevőjének kvalitásaival. A váltóban az első két fokozat esetében ezúttal már karbon borítású, dupla szinkrongyűrűket találunk, amelyet a harmadik fokozat esetében szintén karbonos szinkrongyűrű követ.

A hátrameneti fokozat vibrációgátló mechanizmust kapott az ’őrlő’ hang és érzet megakadályozására. A váltó pontosságát és a fokozatkapcsolás érzetét is továbbfejlesztették egy új, a kapcsoló mechanizmusba épített vezetőlap segítségével.

A kényelmes vezetési érzet további fokozása, valamint az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében a legfelső fokozatot a mérnökök mindegyik erőforrás esetében meghosszabbították, csökkentve a motor fordulatszámát nagyobb sebességnél.

Futómű
A vállalat erőteljes európai mérnöki és tesztelési jelenlétét hasznosítva a Hyundai az i20 új generációjának minden részegységét úgy hangolta, hogy kimondottan az európai utak számára optimalizálja a rugózást és a kezességet.

Az új generációs i20 elöl teljesen független MacPherson futóművet visel és részben független, torziós tengellyel ellátott futóművet kapott hátul. A Hyundai mérnökei úgy fejlesztették tovább a két rendszert, hogy kihasználják az új modell sarkokba kitolt kerekeit, lényegesen nagyobb merevségét és módosított súlyelosztását.

A 64 %-kal merevebb karosszéria, a nagyobb tengelytávval (+45 mm) és a megnövelt nyomtávval érezhetően magasabb fokú kanyarstabilitást és tapadást biztosít.

Elöl a karosszéria segédkeretére támaszkodó MacPherson rugóstagjainak megerősített bekötési pontjai csökkentik az orr billenését fékezéskor. Az áthangolt rugók mérséklik a rezgést a lengőkarokban, finomabb rugózást és még stabilabb kanyarvételt biztosítva, miközben a futómű részegységei és a féltengelyek geometriájának megváltoztatása, az oldalról terhelhető rugók bemutatkozásával együtt fokozzák a vezetői visszajelzéseket.

Az i20 új generációja egy állandó mágnesű, kefe nélküli elektromotoros (BLAC) meghajtású szervokormány (MDPS) rendszert használ, a nagyobb pontosság és az egyenletesebb működés érdekében. A kormánykerék a végállások között 2,7-et fordul, amivel 10,2 méteres fordulókört tesz lehetővé – a manőverezést még városi forgalomban is könnyűvé varázsolva.

Az első futómű új lengéscsillapító rendszert kapott, amely a rugózás és a vezethetőség harmonizálása mellett a finomabb csillapításhoz és a zajok és rezgések csökkentéséhez járul hozzá. Hátul a kerékjárati íveket és a padlót úgy formálták át, hogy hosszabb úton járó lengéscsillapító férjen el, amelyet függőlegesen helyeztek el (az első generáció 45 fokban álló lengéscsillapítójával ellentétben). Az új elhelyezés nagyban csökkenti a súrlódást, fokozva a kerekek feletti irányítást és a kezességet, élénkebb reakciókat és egyúttal továbbfejlesztett rugózási és utazási kényelmet eredményezve. Ezek a fejlesztések az i20 új generációját az elődnél kifinomultabb autóvá tették, miközben a menettulajdonságok magasabb szintre emelkedtek.



Biztonság
A Hyundai modellek legújabb generációjának fejlesztésekor már a kezdetek során kulcsszerepet kap az utasok és a gyalogosok védelme. A Hyundai mérnökei szigorú hozzáállással tesztelik és fejlesztik a passzív és aktív biztonsági rendszereket.

A jármű átlag feletti ütközésállóságát szavatolják az erősebb alapok és karosszéria, amelyek a különösen nagy szilárdságú acél széleskörű felhasználásának köszönhetően kimagaslóan erősek (a teljes felépítmény 46 %-ban találunk ilyet az előző generáció 16 %-hoz képest).

Az új i20 generációt kimondottan az európai vásárlók számára tervezték és fejlesztették, ezáltal olyan aktív és passzív biztonsági tulajdonságokkal ruházták fel, amelyeket a régió vásárlói egyre inkább elvárnak.

Minden új generációs i20 modell szériában megkapja az Electronic Stability Control (ESC) és a Vehicle Stability Management (VSM) menetstabilizálót, amelyek együttműködve csökkentik a kerék kipörgését és a jármű feletti irányítás elvesztését alacsony tapadású felületeken. Az ESC-t úgy hangolták, hogy a lehető legészrevehetetlenebb legyen vezetés közben, természetes és kényelmes vezetési élményt garantálva.

Az i20 új generációja esetén szintén széria a Hyundai Emergency Stop Signal (ESS) vészjelző rendszere, amely aktiválja az elakadásjelzőt, ha a vezető hirtelen erősen fékez, figyelmeztetve a követő járművek vezetőit az autó gyors lassulásáról. A féknyeregben lévő összekötő rúd használata számos előnnyel szolgál az ügyfél számára: fokozott fékerő, jobb fékstabilitás, fokozott fékpedál-érzet és a környezeti vibrációk csökkentése.

A Hyundai számos olyan aktív biztonsági technológiát elérhetővé tett, amelyet általában nem kínálnak az európai B-szegmens járművei.

A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS) tájékoztatja a vezetőt, ha irányjelzés nélkül vált sávot, pl. ha az autópályán történő vezetésnél letér az útjáról. Kisebb mértékű letérés esetén a műszerfalon található visszajelző vizuális tájékoztatást nyújt, és ha a vezető ezt folytatja, hangjelzés is figyelmeztet.

A láthatóság fokozása érdekében az i20 új generációja aktív fényszórókat kapott, amelyek kanyarodáskor lépnek működésbe, ha a kormányt balra vagy jobbra több mint 25 fokot elforgatták, a továbbhaladás irányába világítva ezzel. A hátralátást a vezetőoldali külső tükörben elhelyezett széles látószögű tükörlap segíti.

A Hyundai az i20 új generációját elsőként szériában felszerelte emelkedőn történő elindulást segítő rendszerrel (HAC) is, amely megakadályozza a visszagurulást meredek úton történő elindulásnál. Emellett alapfelszereltségként jár az abroncsnyomás-figyelő rendszer a teljes nyugalom érdekében.

Ütközésbiztonsági rendszerek
Baleset esetén az i20 új generációja passzív biztonsági felszerelések kimagaslóan hatékony hálózatával rendelkezik a bent ülők védelmére. Az új modell szériában kap hat légzsákot, így első, oldalsó és teljes hosszúságú függönylégzsákokat.

Továbbá mind az öt utas biztonsági öv előfeszítőt és överő-határolót kap, valamint a magasságban állítható első fejtámlák kiváló védelmet nyújtanak ostorcsapás jellegű sérülések ellen. Az új fejlesztésű Isofix rögzítési pontokon két gyermekülés helyezhető el.

A biztonsági övre való figyelmeztetés minden utas esetében, valamint az automatikus központi zár is alapfelszereltség.



Gyártás
Az i20 új generációjának bemutatkozása nem csak a vállalat európai modellkínálatát erősíti, amelyet kimondottan a régió ügyfeleinek igényeit figyelembe véve terveznek és készítenek. A márka elköteleződését is jelzi a régió iránt, hiszen most először az i20 teljes mértékben a vállalat törökországi gyárában készül.

508 millió eurós befektetés eredményeképpen a Hyundai a jobbkormányos, valamint a Kelet-Európához kötődő verziók gyártását is áttelepítette a gyártó indiai Chennaiban található gyárából a törökországi Izmitbe.

A vállalat teljes törökországi gyártási befektetése így már meghaladja az 1 milliárd eurót, miközben a gyár éves kapacitása immár 200.000 példány, avagy 36 autó óránként (új generációs i10 és i20 modellek).

Törökországban a Hyundai közvetlenül 2700 embert alkalmaz. Az új befektetés a helyi alkatrész-beszállítók számát 47-re növelte, a gyár fokozott termelésével összhangban.

A csehországi gyárral együtt, amelynek éves termelési kapacitása 300.000 egység, a Hyundai minden évben 500.000 új, Európának készülő autót tud gyártani. A befektetések eredményeként a Hyundai Európában eladott összes járművének 91 %-a már a régióban készül, beleértve az összes A-, B- és C-szegmensbeli autót.

A lépés, hogy az i20 új generációjának gyártását 100 %-ban Európába költöztette a Hyundai, több előnnyel is jár az európai ügyfelek számra. Nem csak lehetővé teszi, hogy a Hyundai olyan modelleket és felszereltségi szinteket fejlesszen, amelyek valós értéket közvetítenek a régió vásárlói számára, de csökkenti a gyártás komplexitását és kötöttségét, olyan költség-csökkentést megvalósítva, amelyből az ügyfeleknek származik előnye. A gyorsabb gyártás ráadásul rövidebb kiszállítási időt jelent.
Az új generációs i20 gyártása 2014 novemberében kezdődött.

Új Hyundai i20 árak letöltés

Piacok
A Hyundai Motor elsőként 2002-ben indult a B-szegmensben hódító útjára, amikor bemutatta a TB Get modelljét. Az i20 első generációja az elmúlt hat évben, Európában több mint 400.000-es példányszámú eladásával tovább öregbítette a márka hírnevét.

Az európai B-szegmens a régió legnagyobb szektora, amely 2,86 millió jármű éves eladását fedi le, a teljes újautó-eladás 22 %-át kitéve. A Global Insight piackutató a szegmens 14 %-os növekedését várja, 2017-re 3,25 milliós éves eladást elérve.

“2013-ban a B-szegmensbeli eladásaink mindössze a 13 %-át tették ki a Hyundai teljes európai értékesítésének, amely jelentősen a piaci átlag alatt van. Ez rávilágít a Hyundai növekedési potenciáljára a szegmensben, reflektorfénybe helyezve az i20 új generációját a vállalat hosszú távú céljai szempontjából a régióban,” mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke és vezérigazgatója.

Az első generációs i20 a tradicionális életciklus modellel ellentétben olyan járműnek bizonyult, amelynek eladásai folyamatosan növekedtek, a 2009-es 1,5 %-os piaci részesedését 2013-ra 2,9 százalékra feltornászva. Az új generációs i20 esetében 2015-től kezdődően a Hyundai évi 100.000-es példányszám eladását tűzte ki célul.

Az autó szilárd alapokra építkezhet – az első i20 tulajdonosainak márkahűsége 88 %-os, majdnem a duplája a szegmens konkurens modelljeiének.

 
Az első generációs i20 eladásai Európában
    2009    2010    2011    2012    2013
Eladások    60.000    64.000    69.000    75.000    81.000
Piaci részesedés (%)    1,5    1,7    2,0    2,5    2,9

Az új generációs i20 a harmadik annak a 22 új modellnek vagy változatnak a sorában, amelyet a Hyundai a Product Momentum 2017’elnevezésű programjának keretében három éven belül bemutat.



Műszaki adatok
Az új generációs Hyundai i20

Karosszéria és futómű
Ötajtós, B-szegmensbeli ferdehátú, nagy szilárdságú, acél karosszériával. Keresztben beépített motorok: két benzin- és két dízelmotor, elsőkerékhajtással, öt- vagy hatfokozatú kézi és négyfokozatú automataváltóval.

Minden műszaki adat előzetes és változás tárgyát képezheti.

Benzinmotorok
1,25 liter, 75 lóerő
Típus    Kappa motorcsalád, soros, négyhengeres, DOHC, kettős CVVT szelepvezérléssel
Hengerűrtartalom    1248 cm3
Furat x löket    71,0 x 78,8 mm
Teljesítmény    75 LE (55 kW) @ 5500 1/min
Nyomaték    121 Nm @ 4000 1/min
Végsebesség    160 km/h
Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra    13,6 másodperc

1,25 liter, 84 lóerő
Típus    Kappa motorcsalád, soros, négyhengeres, DOHC, kettős CVVT szelepvezérléssel
Hengerűrtartalom    1248 cm3
Furat x löket    71,0 x 78,8 mm
Teljesítmény    84 LE (62 kW) @ 6000 1/min
Nyomaték    121 Nm @ 4000 1/min
Végsebesség    170 km/h
Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra    13,1 másodperc

1,4 liter, 100 lóerő
Típus    Kappa motorcsalád, soros, négyhengeres, DOHC, kettős CVVT szelepvezérléssel
Hengerűrtartalom    1368 cm3
Furat x löket    72.0 x 84.0 mm
Teljesítmény    100 LE (74 kW) @ 6000 1/min
Nyomaték    134 Nm @ 3500 1/min
Végsebesség    184 km/h
Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra    11,6 másodperc

Dízelmotorok
1,1 liter, 75 lóerő
Típus    U-II motorcsalád, soros, háromhengeres
Hengerűrtartalom    1120 cm3
Furat x löket    75 x 84.5 mm
Teljesítmény    75 LE (55 kW) @ 4000 1/min
Nyomaték    180 Nm @ 1750 - 2500 1/min
Végsebesség    159 km/h
Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra    16,0 másodperc

1,4 liter, 90 lóerő
Típus    U-II motorcsalád, soros, négyhengeres
Hengerűrtartalom    1396 cm3
Furat x löket    75 x 79 mm
Teljesítmény    90 LE (66 kW) @ 4000 1/min
Nyomaték    240 Nm @ 1500 – 2500 1/min
Végsebesség    175 km/h
Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra    12,1 másodperc

Meghajtás
Állandó elsőkerékhajtás
Erőátvitel / Benzinmotorok
Motor    1.25 (75 LE)    1.25 (84 LE)    1.4 (100 LE)
Kézi váltó – fokozatok száma    5    5    6
Automata váltó – fokozatok száma    -    -    4
Erőátvitel / Dízelmotorok
Motor    1.1    1.4
Kézi váltó – fokozatok száma    6    6
Automata váltó – fokozatok száma    -    -

Sebességváltó áttételek
    1.25 MT
(75 LE)     1.25 MT
(84 LE)    1.4 MT / AT
(100 LE)    1.1 Dízel MT
(75 LE)    1.4 Dízel MT
(90 LE)
1.    3,727    3,727    3,769 / 2,919    3,769    3,636
2.    2,056    2,056    2,045 / 1,551    2,045    1,962
3.    1,269    1,269    1,37 / 1,000    1,370    1,257
4.    0,906    0,906    1,036 / 0,713    0,971    0,905
5.    0,719    0,719    0,893 / -    0,774    0,702
6.    -    -    0,774 / -    0,688    0,596
Hátramenet    3,636    3,636    3,7 / 2,480    3,7    3,583
Végáttétel    4,600    4,600    4,267 / 4,375    3,833    3,706

 
Futómű és rugózás
Elöl    Teljesen független felfüggesztés, segédkeretre épített MacPherson lengőkarok, tekercsrugókkal és gáztöltésű lengéscsillapítókkal, stabilizátorral.
Hátul    Részben független felfüggesztés, torziós rúd különálló tekercsrugókkal és gáztöltésű lengéscsillapítókkal.

Kormányzás
Típus    BLAC-MDPS (motoros meghajtású szervokormány) elektromos rásegítésű, fogasléces kormánymű
Kormánykerék körülfordulások száma    2,7 fordulat a végállások között
Fordulási kör sugara     5,1 méter (minimum)

Fékek (kizárólag 1.1 és 1.2 75 LE)
Elöl    Benzines: 256 mm átmérőjű belső hűtésű féktárcsák
Dízel: 280 mm átmérőjű belső hűtésű féktárcsák
Hátul    203,2 mm átmérőjű tömör féktárcsák
Segédrendszerek    ABS, EBD, ESC és VSM

Fékek (minden más motornál)
Elöl    Benzines: 256 mm átmérőjű belső hűtésű féktárcsák
Dízel: 280 mm átmérőjűbelső hűtésű féktárcsák
Hátul    262 mm átmérőjű tömör féktárcsák
Segédrendszerek    ABS, EBD, ESC és VSM

Kerekek és abroncsok
Kerék típusa    Abroncs mérete    Pótkerék
6.0J x 15 colos acél keréktárcsa    185 / 65 R15    Teljes értékű vagy szükségkerék (3.5J x 15, T125/80D15)
6.0J x 16 colos könnyűfém keréktárcsa    195 / 55 R16    Teljes értékű vagy szükségkerék (3.5J x 15, T125/80D15)

Méretek (mm)
Külső
Teljes hosszúság    4035
Teljes szélesség    1734 (külső tükrök nélkül)
Teljes magasság    1474
Tengelytáv    2570
Első túlnyúlás    815
Hátsó túlnyúlás    650
Első nyomtáv    1514 – 1520; 15” (16”)
Hátsó nyomtáv    1513 – 1519; 15” (16”)

Belső tér
Teljes belső hosszúság    1815
Teljes belső szélesség    1436
Teljes belső magasság    1242

    Elöl    Hátul
Fejtér    1038    978
Lábtér    1098    794
Válltér    1365    1350
Ülés szélesség    1301    1252

Csomagtér (mm)
Padló hossza    722
Szélesség    1050
Magasság    582
Felső hosszúság    400
Csomagtartó-nyílás szélességes    1027
Csomagtartó-nyílás hosszúsága    688
Csomagtartó-nyílás magassága a földtől    739

Űrtartalmak (liter)
Üzemanyag tartály     50 (benzines és dízel modellek)
Csomagtartó (VDA)    326 – felhajtott hátsó ülésekkel
1042 – ledöntött hátsó ülésekkel

Tömeg* (kg) (kézi / automataváltó)
Motor    1.25 (75 LE)    1.25 (84 LE)    1.4 (100 LE)    1.1 (dízel)    1.4 (dízel)
Saját tömeg (min.)    1040    1040    1060 / 1079    1143    1165
Megengedett legnagyobb össztömeg    1158    1158    1175 / 1197    1255    1280

Menetteljesítmények* (kézi / automataváltó)
Motor    1,25 (75 LE)    1,25 (84 LE)    1,4 (100 LE)    1,1 (dízel)    1,4 (dízel)
Végsebesség (km/h)    160    170    184 / 170    159    175
0-100 km/h (másodperc)    13,6    13,1    11,6 / 13,2    16    12,1
* A fenti értékek a gyártó becsült adatai

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER