Írta: Administrator   
2013. január 23. szerda, 11:09

 

Egy, a Ford által megrendelt felmérés során 6000 embert kérdeztek meg Európa-szerte: 35 százalékuk hajlandó lenne több pénzt kifizetni egy környezetbarát autóért, annak ellenére is, hogy a megkérdezettek 71 százaléka a gazdasági válság miatt mérsékli kiadásait.

A felmérés szerint az európaiak autóvásárlása során az üzemanyag-fogyasztás fontos szempont, 60 százalékuk olyan márkát választ, amely célul tűzte ki a környezeti terhelés csökkentését, 68 százalékuk pedig tudatosan ügyel vezetés közben az alacsony fogyasztásra.

elektromos-ford-focus

A Ford által megrendelt felmérésből kiderült, hogy az európaiak több mint egyharmada hajlandó lenne több pénzt kifizetni egy környezetbarát autóért, annak ellenére is, hogy a megkérdezettek 71 százaléka a gazdasági válság miatt mérsékli kiadásait. A felmérés szerint a megkérdezettek 53 százaléka szerint a klímaváltozás a legkomolyabb probléma, és 57 százalék szeretne még inkább környezettudatos életstílust kialakítani.

“Az eredmény azt mutatja, hogy még ezekben a válságos időkben is egyértelmű igény van a környezettudatosabb működésű autókra.” – mutat rá Barb Samardzich, a Ford Európa termékfejlesztésért felelős alelnöke. “A Ford kiemelt feladatának tartja, hogy most is, és a jövőben is megfeleljen ezeknek az elvárásoknak, s e törekvésünkkel összhangban olyan termékeket kínálunk, amelyek segítenek az üzemeltetési költségek csökkentésében.”

A Ford azért kérte fel a “The Futures Company” piacvezető közvélemény-kutatót a felmérésre, hogy jobban megértse az európai emberek véleményét és nézeteit a mobilitással kapcsolatban – olyan kérdésekben, mint a megosztott autóhasználat, a zöld autózás vagy a belsőégésű motorok jövője. A felmérés szerint az európaiak 71 százaléka számára az autóvásárlás során rendkívül fontos szempont az üzemanyag-fogyasztás, 60 százalékuk olyan márkát választ, amely célul tűzte ki a környezeti terhelés csökkentését, 68 százalékuk pedig tudatosan ügyel vezetés közben az alacsony fogyasztásra.

A Ford kínalata a zöld autózáshoz:
•    a Fiesta és a Focus ECOnetic változatai a vállalat eddigi legtakarékosabb modelljei Európában: üzemanyag-fogyasztásuk 3,3 illetve 3,4 l/100 km.
•    a Ford takarékos és erős 1,0 literes EcoBoost benzinmotorja, a 2012-es “Év Motorja” egyre több modellhez rendelhető meg: a Fiesta és Focus mellett elérhető az új B-Max-hoz, valamint a  C-Max-hoz és Grand C-MAX-hoz is
•    2013-ban a Ford bemutatja Európában első, zéró károsanyag-kibocsátású személyautóját, a Focus Electric modellt, amelyhez később hibrid és plug-in hibrid járművek (C-Max és Grand C-Max vamaint Mondeo) csatlakoznak

Az új Ford Fiesta motorpalettáján minden más márkánál több olyan erőforrás található, amelyek CO2-kibocsátása kevesebb, mint 100 g/km. A modern, új motoroknak, az üzemanyag-takarékos technológiáknak és az aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhetően hét alacsony fogyasztású és 100 g/km-nél kisebb CO2-kibocsátású blokk szerepel a kínálatban.
A Ford a Fiesta-ban is kínálja az Eco Mode rendszert, ami takarékos autózásra ösztönzi a vezetőket: egy kijelzőn három “virág” jelképezi a váltókezelést, a sebességet és az előrelátó vezetési stílust, s a virágokon öt-öt “szirom” jelzi, mennyire gazdaságos az autós vezetési stílusa. A Ford ügyfél-tréningjein bebizonyosodott, hogy az öko-stílus elsajátítása hosszú távon 10 százalékos fogyasztáscsökkenést eredményezhet.

ford-c-max-hybrid

“Az autóvásárlók nagy része az alacsony fogyasztású autókat részesíti előnyben, még akkor is, ha csupán kis részük engedheti meg magának, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben ilyesmire költsenek.” – hívja fel a figyelment Andreas Ostendorf, a Ford Európa fenntarthatóságért, környezetvédelemért és biztonságos tervezésért felelős alelnöke. “Az ECOnetic modellváltozatok és az 1,0 literes EcoBoost motorral megrendelhető modellkínálat révén a Ford továbbra is igyekszik mindenki számára lehetővé tenni a mobilitást – úgy, hogy közben egyensúlyt teremt a klíma védelme, a társadalmi felelősségvállalás és a fogyasztók elégedettsége között.”


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER