Címkék: 2017 | Genfi Autószalon | KIA

2017. március 11. szombat, 06:40

 

A Kia Motors a Genfi Autószalonon mutatja be a vadonatúj Stingert, a Picantót, és két új plug-in hibrid modelljét. “A Genfi Autókiállításon látható új Kia modellek sokszínűsége márkánk merész ambícióira, valamint modelljeink egyre szélesebb körű vonzerejére utal." - mondta Michael Cole, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója.

 

“A Stinger minden idők legerősebb Kiája, míg az új Picanto – a vállalat egyik legkeresettebb típusa világszerte – merész, modern formatervével, új technológiáival és kategóriaelső sokoldalúságával nyűgöz le. A Niro és az Optima Sportswagon új plug-in hybrid kivitele hozzásegíti a Kiát azon céljának eléréséhez, hogy 2020-ra - a 2014-es értékhez képest - 25 százalékkal javítsa járműveinek átlagos üzemanyag-fogyasztását."

A Kia által Genfben leleplezett négy modell mindegyike a vállalat egyedülálló 7 éves, 150 000 kilométeres újautó-garanciájával kerül forgalomba. A Kia garanciája a két új plug-in hibrid modell lítium-ion polimer szerkezetű akkumulátor-csomagjára is érvényes.



Európai kivitelben mutatkozik be a Kia Stinger

Az új Kia Stinger, amelynek világpremierjére januárban, a 2017-es Detroiti Autószalonon került sor, Genfben mutatkozik be európai változatában.

A Kia nagyteljesítményű sportszedánja a dicső múlt gran turismóinak - ezeknek az erőtől duzzadó, elegáns, nagy sebességű, stílusos automobiloknak - a szellemiségét idézi. A tervezési és fejlesztési folyamat minden fázisában a tökéletes túraautó megalkotására törekedtek a Stinger alkotói. A modell megjelenése, tágas, öt személy és csomagjaik befogadására tökéletesen alkalmas helykínálata, stabil rugózása és finom vezethetősége komoly teljesítménnyel párosul, a hátsókerék-hajtású autókra jellemző vezetési élmény mellett.

A Stinger az európai piacokon háromféle motorral lesz megvásárolható: egy 2,0 literes benzines turbómotorral (255 LE, 353 Nm), egy 2,2 literes turbódízellel (200 LE, 440 Nm) és egy 3,3 literes, ikerturbós benzines V6-ossal. Ez utóbbi 370 lóerőt és 510 Nm-t termel, alló helyzetből 5,1 s alatt gyorsul 100 km/órára, és ezzel hivatalosan is minden idők legerősebb, legfürgébb Kia személyautója.

A Kia Stinger hátsó- és összkerékhajtással is elérhető lesz, valamint megkapja a Kia DRiVE WISE aktív biztonsági rendszereit, lesz hozzá elektronikusan szabályozható felfüggesztés (Dynamic Stability Damping Control), valamint ötféle menetbeállítást kínáló üzemmódválasztó rendszer is.

A Stinger létrejöttét több éves elhivatott tervezési és fejlesztési munka előzte meg. Hat évvel azután, hogy a Kia a GT Concept bemutatásával jelezte, nagyon is komolyak a szándékai, megkezdődhet a Stinger sorozatgyártása, 2017 második negyedévétől pedig európai forgalmazása is.

Vadonatúj Kia Picanto: városi kisautó kiemelkedő minőséggel, új technológiákkal és sokoldalúsággal

A vadonatúj Kia Picanto a Genfi Autószalonon tartja világpremierjét, az autó új, fiatalosabb, energikus személyiséggel gazdagítja az A-szegmenst.



A Kia namyangi (Korea) és frankfurti formatervező központjainak együttműködéséből létrejött új Picanto fiatalos és energikus. Most először sportos GT-Line modellváltozatban is piacra lép.

Az új modell kiváló minőségű, modern technológiákban bővelkedő utasterében 7 colos “lebegő” érintőképernyős infotainment rendszert találunk. Az új fedélzeti technológiák és csatlakozási funkciók között szerepel az Android Auto™, az Apple CarPlay™ és a vezeték nélküli okostelefon-töltő. Az új modell minden eddiginél jobban a személyes igényekre szabható: a vásárlók 11 különböző karosszériaszín és egy sor belső színharmónia közül választhatnak.

Az új Picanto utastere számos versenytársénál tágasabb, ráadásul a Kia a szegmens legnagyobb csomagterével büszkélkedhet. A nem kívánatos zajok és rezgések kiküszöbölésére irányuló, újszerű megoldások a kategória egyik legkifinomultabb tagjává teszik. A modell biztonsága is javult, az új karosszéria gyártásánál kétszer annyi fejlett nagy szakítószilárdságú acélt használnak fel, mint az elődmodellnél. A Picanto kategóriája első képviselőjeként kínál önműködő vészfékrendszert.

A 2017 második negyedévére időzített piaci bevezetéskor az új Picanto 1,0 és 1,25 literes benzinmotorokkal lesz elérhető, CO2-kibocsátása akár mindössze 89 g/km. 2017 negyedik negyedévétől az új 100 lóerős, 1,0 literes, közvetlen befecskendezéses benzines turbómotorral (T-GDI) is megvásárolható lesz.

Niro Plug-in Hybrid: a crossoverek praktikuma ultra alacsony károsanyag-kibocsátás mellett

Az új Niro Plug-in Hybrid, amelyet Genfben láthat először a közönség, a crossoverek sokoldalúságát és divatos formavilágát a fejlett új plug-in hibrid hajtásláncból adódó takarékossággal párosítja. Az új Niro-változat bevezetésekor az első olyan autó lesz a piacon, amely egyszerre két fontos trendet aknáz ki: a plug-in hibrid modellek iránti növekvő keresletet (a várakozások szerint 2023 végére meghaladja az évi 600 000 darabot), illetve a kompakt crossover szegmens folyamatos erősödését.

 

A Niro Plug-in Hybrid 2017 harmadik negyedévétől kapható Európában. Az autó takarékos 1,6 literes GDI (közvetlen benzinbefecskendezéses) belső égésű motorjához 8,9 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátorcsomag társul. A Kia hibrid crossover kínálatának legfrissebb tagja a hagyományos Niro hibridnél is jóval kevesebb károsanyagot bocsát ki: a CO2-emissziós célérték 30 g/km alatt marad. Az autó több mint 55 kilométert képes megtenni károsanyag-kibocsátástól teljesen mentes, elektromos üzemben.

A plug-in hibrid hajtáslánc csupán minimális mértékben változtatta meg a Niro helykihasználását és sokoldalúságát: a nagy kapacitású akkumulátorcsomag a 324 literes csomagtér padlója és a hátsó ülés alatt helyezkedik el, az utastér helykínálatát egyáltalán nem érinti. A hibrid járművek között ritkának számító vontató csomag segítségével akár 1300 kg tömegű fékezett utánfutót is vontathatunk.

A Niro Plug-in Hybrid regeneratív féktechnológiája fékezés vagy gázelvétel során visszanyeri a mozgási energiát, és azzal tölti az akkumulátort, míg az új öko vezetéstámogató rendszer (Eco Driving Assistant System, Eco DAS) intelligens útmutatást ad a vezetőknek, hogy az adott körülmények között hogyan vezethetnek takarékosabban. Az Eco DAS része a “vitorlázásszabályozás” (CGC) és a prediktív energia-szabályozás (PEC) funkció. Ezek segítenek a vezetőnek eldönteni, hogy egy adott pillanatban melyik a kedvezőbb: gázelvétellel gurulni (vitorlázni) vagy fékezni; illetve az előttünk álló út domborzati jellemzői alapján javaslatot tesznek az elektromos energia felhasználására, vagy tárolására, ezzel maximalizálva az üzemanyag-megtakarítást és a hatótávot. Az autó érintőképernyős infotainment rendszere megjeleníti az akkumulátor töltöttségi szintjét, valamint a közelben lévő töltőállomások helyét is.

Túraautós sokoldalúság és kiemelkedő takarékosság: ez az új Optima Sportswagon Plug-in Hybrid

A Niro mellett az új Optima Sportswagon Plug-in Hybrid a másik olyan Kia Genfben, amely fejlett hibrid hajtásláncot mutathat fel. Az Európa-szerte 2017 harmadik negyedévétől forgalmazott új modellváltozat a hagyományos Optima Sportswagon kombikra jellemző sokoldalúságot az Optima Plug-in Hybrid szedán kiemelkedően takarékos (2016. harmadik negyedévében bemutatott) hajtásláncával párosítja.



Az új modellt kizárólag az európai piacra gyártják. Csomagtere 440 literes (VDA), 133 literrel tágasabb, mint az Optima Plug-in Hybrid szedáné. A hajtáslánc a takarékos 2,0 literes, négyhengeres ‘Nu’ GDI benzinmotort 50 kW-os villanymotorral és 11,26 kapacitású kWh lítium-ion polimer akkumulátorcsomaggal párosítja. Optima Sportswagon Plug-in Hybrid hajtásláncának összteljesítménye 205 LE, a maximális forgatónyomaték 375 Nm. A modell elektromos hatótávolsága meghaladja a 60 kilométert, a CO2-kibocsátás mindössze 34 g/km CO2 (vegyes ciklus szerint; fejlesztési célértékek). A kedvező üzemben tartási költségek és a kiemelkedő praktikum még vonzóbbá teszi az Optimát a magán- és vállalati vásárlók körében egyaránt.

Az autó 8 colos érintőképernyős infotainment rendszeréhez Android Auto™ és Apple CarPlay™ rendszer társítható, illetve megrendelhetők a Kia kapcsolt szolgáltatásai (szolgáltató: TomTomTM), amely élő forgalmi tájékoztatással, traffipax információkkal és időjárási előrejelzésekkel is szolgál. Az Optima Sportswagon Plug-in Hybrid vezeték nélküli okostelefon töltője segítségével a felhasználók menet közben a lehető legkényelmesebben tölthetik fel készüléküket. A vezetőnek aktív biztonsági rendszerek széles választéka segít elkerülni az ütközést vagy mérsékelni annak következményeit.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER