Címkék: BMW i3 | elektromos autók | Jedlik Ányos terv | konferencia | Modulo busz | Nissan e-NV200 | Renault Zoe

2014. december 05. péntek, 14:37

 


A tervek szerint Győrtől Nyíregyházáig, Budapesttől egészen Szegedig lehet majd eljutni elektromos járművekkel 2020-ig. A Jedlik Ányos Klaszter az e-mobilitás minél szélesebb és gyorsabb elterjedése érdekében iparági összefogást hozott létre. A klaszter célja, hogy elősegítse az elektromos járművek meghonosodásához szükséges jogi környezet és az infrastruktúra kialakulását.

Az iparági összefogást szorgalmazta a „Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban” című konferencia is, amelyre mintegy 200 államigazgatási, gazdasági, oktatási és kutatási szereplő volt kíváncsi.



Különleges, csak hazai fejlesztésű elektromos járműveket is bemutattak az első alkalommal megrendezett szakmai konferencián: a kompozit szerkezetű elektromos busz mellett villámtöltőt, kerékpárt, gokartot, szemétszállító autót, teherautót, sőt még elektromos versenyautót is láthattak a „Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban” konferencia résztvevői. A rendezvény elnökeként Dr. Pálinkás József kormánybiztos beszélt az innováció szerepéről a hazai e-mobilitásban, a Kormányt pedig Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára képviselte.



„A Kormány célja, hogy az elektromos járműtípusok 2020-ig egy már jelentősnek mondható, kb. 5%-os részarányt képviseljenek az országos közúti jármű állományban, és szeretnénk bevezetni egy zöld rendszámot is a jövőben. A Nemzetgazdasági Minisztérium továbbá a Jedlik Terv alapján meg kívánja honosítani a kormányzati és az állami vállalatok flottájában a kiemelten környezetbarát közlekedést, csökkentve ezzel a vonatkozó kormányzati kiadásokat” – mondta el a konferencián Glattfelder Béla, a  Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.  



„A Jedlik Ányos Klaszter egy olyan összefogásban kívánja a magyarországi elektromobillitásban rejlő szinergiákat megteremteni, amelyben a terület szakmai képviselői, valamint iparági érintettjei valódi kölcsönhatásba kerülnek egymással. Az ország tartós növekedésének fontos eleme a nagy hozzáadott értékű gyártás, amelynek egyik alapja az összehangolt magyar innováció lehet, ezért kiemelten fontos ez a mai konferencia.” – mondta el Pethő József, a Jedlik Ányos Klaszter Management Kft. ügyvezető igazgatója.



A Kormány a hazai e-mobilitás sikeres elterjedését egy egységes szabályozási rendszer részeként, egységes töltőinfrastruktúra, egységes fizetési rendszer létrehozásával valamint időszakos ösztönző intézkedések bevezetésével kívánja elérni. A klaszter tagjainak célkitűzése, hogy ezt az egységet minél előbb megteremtse, és hogy a Kormány számára kidolgozza az e-mobilitás elterjedéséhez szükséges ösztönző rendszert is.

„Ösztönözni kell a vevői oldalt is, hogy elektromos járműveket használjon. Ilyen ösztönzők lehetnek a zöld rendszám bevezetésével járó előnyök, a díjmentes parkolás és autópálya használat, a buszsáv használat engedélyezése, vagy az ÁFA kulcs radikális csökkentése az elektromos járművek esetében. Ennek kidolgozása is a Klaszter feladata.” – tette hozzá Bottyán Balázs, a Jedlik Ányos Klaszter Management Kft. társ-ügyvezetője.



A klaszter a közeljövőben további javaslatokat tesz le a Kormány asztalára, amelyben bemutatja, hogyan lehet az állami gépjárműparkot és a közösségi közlekedést az e-mobilitási szempontok szerint korszerűsíteni és a működés költségeit optimalizálni. A tervek között szerepel még egy, a MOL BUBI programhoz hasonló car-sharing rendszer kidolgozása és bevezetése is, a közösségi közlekedési eszközök fejlesztése a hazai e-mobilitás részeként, valamint az elektromos taxik elterjedésének segítése.



 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER