Címkék: Keszthelyi Vivien

2019. július 08. hétfő, 16:00

 


Újabb kihívásokkal teli hétvégét teljesített sikeresen a W Series-ben Keszthelyi Vivien, akinek már a szabadedzéseken külön harcot kellett vívnia a rajtrácsra kerülésért.

 

 

 A magyar pilóta a pénteki napon újfent élt a lehetőséggel és bizonyított, amivel már harmadik alkalommal harcolta ki az indulás jogát a bajnokságban, és így a Norisringen megrendezett eseményen ismét lehetősége nyílt a versenytapasztalat szerzésre.

 A magyar versenyzőnek minden versenyautóban töltött kilométer különösen fontos a Forma-3-as kategóriában, hiszen a többiekkel ellentétben csak a 2019-es év elején váltott formula autóra a rendkívül sikeres négy elsőkerék-hajtású túraautós, majd az azt követő egy hátsókerekes GT szezon után. A Norisringen megrendezett versenyhétvégén már pénteken egyfajta mini bajnokságot is tartottak a szervezők, melyről csupán aznap reggel tájékoztatták a versenyzőket. A két hivatalos tesztpilóta, Keszthelyi Vivien és Sarah Bovy mellett Meghan Gilkes szállt harcba a 18 fős rajtrács egyetlen elérhető pozíciójáért, melyet a két szabadedzés folyamán elért leggyorsabb köreredménnyel lehetett kiérdemelni. A három pilóta külön csatáját végül Vivien nyerte, aki az egész mezőnyt tekintve a 7. legjobb köridőt autózta, ezzel pedig lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a hétvége további versenyprogramjában.

 


A magyar pilóta a piros, illetve sárga zászlóval többször is megszakított időmérőn az ideális körén egy  hibának köszönhetően a 17.-ik időt autózta, amit az elfékezett gumik miatt végül nem sikerült megjavítania, így  a hatalmas kihívás előtt állt. A versenyen - ahogyan az az időmérő után szinte borítékolva volt – kialakult előtte egy baleset, ami miatt a további ütközés elkerülése érdekében a magyar pilótának meg kellett állnia egy keresztbe álló autó mögött. A gyors reakcióidő miatt Vivien autója nem sérült, de az ebből adódó tetemes időveszteség következtében a versenyen a további felzárkózás lehetősége elszállt, és a magyar pilóta a 13. helyen fejezte be a futamot.
„Nagyon nehéz hétvége volt, hiszen a Norisring még a legtapasztaltabb versenyzőknek is extra kihívást jelent. Ez egy utcai pálya, ahol csak az ideális nyomvonalon van tapadás, a többi része rendkívül poros, ami komoly veszélyt jelent a pilótákra nézve. A betonfalak mellett könnyű hibázni, folyamatos koncentrációra, egyben szerencsére is szükség van, hogy elkerüld a balesetet. Nagyon örülök, hogy ismét rajthoz állhattam és így újabb tapasztalatokat gyűjthettem. Az ilyen lehetőségek adják a gyors fejlődés alapjait" – mondta Vivien a szombati verseny után.

Ahogyan azt a debreceni születésű pilóta is kifejtette, a versenyhétvége helyszínéül szolgáló Norisring egy rendkívül nehéz  pálya, ahol évről évre rendeznek futamokat. Magyar szempontból Keszthelyi Vivienen kívül csupán egyetlen hazai versenyzőnek, Kesjár Csabának adatott meg, hogy itt tegye próbára képességeit, ám az ő története 1988-ban tragikus véget ért, amikor szintén a Forma-3-as kategóriában versenyezve egy szabadedzésen életét vesztette a Norisring-en. A kiemelkedő technikai kihívást jelentő utcai pályával a W Series pilótáinak is meggyűlt a baja, az egész hétvégét balesetek tarkították. Közülük  csak egy pilótának volt kórházi kivizsgálásokra szüksége, de szerencsére apró rándulással zúzódással megúszta ütközését.

 

 

 Vivien a verseny után adott interjújában kitért a sorozat fontosságára is, ugyanis a technikai sport, azon belül is a Formula kategória már rendkívül költséges, magyar szempontból szinte elérhetetlen. A tapasztalatszerzés lehetősége óriási összegekbe kerül, ami fiatal korban, a versenyzők pályafutásának elején a rendkívül magas kockázatvállalás miatt érthető módon anyagi segítség nélkül szinte lehetetlen. A megfelelő tanulási folyamat után derül ki, először a nemzetközi versenyekre eljutva, majd ott az egyre magasabb kategóriákban nyújtott eredményeket vizsgálva, hogy van-e tehetsége az adott pilótának még erősebb szinten versenyezni. Az autósportban az állandó, rendkívül megerőltető teljesítménykényszer plusz terhet ró a résztvevőkre, és csak ritkán, nagyon kevés pilótának finanszírozza a fejlődését egy-egy versenyakadémia, vagy sorozat promóter. Éppen ezért a női és férfi versenyzőknek egyaránt minden lehetőséget meg kell ragadniuk arra, hogy költséghatékonyan szerezzenek tapasztalatot, és a lehető legtöbbet üljenek versenyautóban.

 A W Series-ben, ami a formaautós sorozatok között is kiemelkedően magas színvonalat képvisel, a szakmai válogatók után többségében olyan hölgyek kaptak lehetőséget, akik a különböző kategóriákban gyűjtött bajnoki címeikkel eddig is bizonyítottak, illetve folyamatosan kimagasló teljesítményükkel bizonyítanak férfiak ellen. A női Forma-1-ként emlegetett új bajnokságban az elért eredményeiknek köszönhetően kapnak egy

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER