2010. július 20. kedd, 17:09

 

A G4S Országos Terep-rallye Bajnokság ötödik fordulóján, a Gyulán
megrendezett ProHun 500-on a versenyzők komoly kiképzést kaptak mind
kilométerekből, mind hőfokból.

 

Gyula tereprally

Közel 1000 kilométeres össztávval,
ebből 522 kilométernyi mért szakasszal kellett megküzdeni, miközben az
autókban tomboló hőség a 60 fokot is elérte.

Szalay Balázs és Bunkoczi László zsinórban a harmadik győzelmét
aratta, ezzel is közelebb kerülve a bajnoki címhez. Korda Erik
minimális lemaradással második lett, míg Fazekas Károlyék tartják a
dobogós harmadik helyet.

„Ez volt eddig a legmelegebb és a leghosszabb futam idén. Mind a
versenyzők, mind a technika nagyobb igénybevételnek volt kitéve.
Lacinak meghúzódott a dereka, emiatt sokat kínlódott, így ma
óvatosabban haladtunk. Voltak apróbb műszaki gondjaink, például
akadozott az átbeszélőnk. Kipróbáltunk egy új típusú fékhengert,
ami nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de a lényeg az, hogy
nyertünk! Nagyon örülünk, hiszen a ProHun 500 egy duplaszorzós
verseny, ráadásul beleszámít a CEZ Trófeába”- mesélte a célban
Szalay Balázs, aki tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott.

Korda Erik bár mindent megtett a győzelemért, a második helyezésről
kissé csalódottan nyilatkozott: „Nagyon jól mentünk, mégis el vagyok
keseredve, hiszen nem sokon múlt az első helyezés. A bajnokság
abszolút állásában Szalay 40 ponttal van előttem, így ha jól
számolom, még nincs veszve a bajnoki cím.”

Fazekas Károly ismét elérte a dobogós harmadik helyezést a kitűnő
technikával futó BMW X5-tel.Bálint Zoltán és Marton Dániel előkelő
helyen végzett, negyedikként futottak be. Hiába, a katonák
állóképessége és koncentráló képessége a melegben is
kifogástalan. Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán is eddigi legjobb
körüket tették meg, ötödikként értek célba
kétkerék-meghajtással. Hatodikként Varga Imre és Hujber Imre végzett,
akik ezzel teljesítették is saját maguk elé kitűzött céljukat,
miszerint csak célba kellett érni kiesés nélkül. Remekül szerepeltek
a külföldi versenyzők. A cseh nemzetiségű Josef Pelc és Alena Pelcova
a hetedik helyet érdemelte ki, a lengyel Konrad Sobecki és Rafal Marton
nyolcadikként ért be, a tizedik helyen pedig a szlovák házaspár, Juraj
Ulrich és Daniela Urichova végzett.

Liszi László és Sin Zoltán egyórás büntetésüknek köszönhetően
végzett csak a kilencedik helyen, pedig megismételhették volna a
kapuvári negyedik helyezésüket. A Pajero végig jól működött, és a
sivatagi terepet megjárt versenyzőpáros jól bírta a hőséget is.

A verseny vesztese kétségkívül Rónai Péter - Galambos Tamás párosa,
aki egy technikai hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt. A gyulai
születésű Vörös Ferenc is egy bravúros indítás után veszítette el
jó pozícióját a szombati szénmonoxid mérgezés miatt, végül az ő
teljesítménye sem volt értékelhető. Várkonyi Andrea és navigátora,
Laklóth Aladár az első napon egy borulás miatt esett ki, mivel
megsérült az Opel Antarába szerelt bukócső. Palik Lászlónak és
Darázsi Gábornak sem volt szerencséje. Bár vezettek az első
szelektíveken, egy borulás során Palik bordatörés miatt pihenésre
kényszerült.


A motor/quad kategóriában a legjobb időt futó motoros Vlastimil
Tosenovski lett az első. Hangodi Zoltán másodikként quadozott célba, a
kapuvári II. Rábaköz Kupán debütáló Somfai Mátyás pedig a harmadik
helyen végzett. A pályán igazi kuriózum volt Szabó Barbara, aki 22
évesen remek szerepléssel képviselte a „gyengébbik” nemet, a
quadosok között a negyedik befutó volt.


Eredmények

1. Szalay – Bunkoczi 150.5
2. Korda – Tóth 109
3. Fazekas-Maurer 72
4. Bálint – Marton 71
5. Palik – Darázsi 62
6. Lónyai – Garamvölgyi 34
7. Kéry-Simon 30
8. Liszi –Sin 28
9. Lukács – Szegedi 27
10. Rónay – Galambos 16

Motor és Quad


1. Fekete László 92.5
2. Hangodi Zoltán 88
3. Mészöly Tamás 67.5
4. Somfai Mátyás 66
5. Horváth Lajos 42
6. Nyeste Róbert 36
7. Marczinek Zsolt 29
8. Hodola Richárd 15
9. Győri László 12
10. Patkás Zsolt 8


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER