Palik László balesetet szenvedett a gyulai Prohun tereprally versenyen. Autójuk felborult, Palig László bordatörést szenvedett.
Az első két szelektív szakasz után vezető Palik László, Darázsi Gábor páros felborult a Nissannal a nemzeti tereprali-bajnokság gyulai futamán. Palik László két bordája eltörött, a navigátor sértetlenül szállt ki az autóból így azonban nem tudták folytatni a PROHUN 500 terepralli versenyt.
A pénteki harmadik szakaszon történt a baleset. A Palik Lászlót a gyulai kórházba szállították, ahol kiderült, bordatörést szenvedett.
„A pálya végefelé jártunk, az utolsó jobbos kanyart azonban nem tudtuk bevenni.Felborultunk, s az ülés megütötte az oldalamat. Kiszálltunk az autóból, megnyugodtam, amikor láttam, Gabinak nincs baja, igaz, akkor már éreztem, hogy én nem úsztam meg sérülés nélkül.” – mondta Palik László
Forrás: Palik Racing
Hozzászólások