Címkék: eladás | Volvo

2020. április 02. csütörtök, 15:26

 

 Volvo Cars 2020. első negyedévében 131 889 új Volvo személygépkocsit értékesített, és ez 18,2%-kal alacsonyabb a tavalyi hasonló időszak statisztikáinál.

 

 

A vállalat globális eladásainak alakulását alapjaiban határozta meg a Koronavírus okozta világjárvány.

A márciusban eladott 46 395 autó 31,2%-os csökkenést jelent a tavalyi márciusi számokhoz képest, amit elsősorban az európai és amerikai piacokon tapasztalt alaposan lecsökkent érdeklődés okozott. Kína mindeközben a felépülés jegyeit mutatta, mert a márkakereskedések által mért szalonlátogatások száma folyamatosan növekszik. 

 


  
Az év első három hónapjában a modellportfólió legnépszerűbb tagja az XC60-as modell volt, amit az XC40-es és az XC90-es modellek követtek. E három XC modell a teljes eladás 67,9%-át lefedte, ami több mint 10%-os növekedés a tavalyi 60,3%-os részesedéshez képest.
 
A Volvo új, Recharge családja (a teljesen elektromos és a plug-in hybrid változatok) térhódítása továbbra is tart: a tavalyi 7,4%-hoz képest idén már 14,7%-át adja a teljes eladásnak.
  
Kínában az első negyedév 20 780 Volvo értékesítését hozta, ami a tavalyi számok alatt van 30,5%-kal. E különbség elsősorban a januári és februári alacsony eladásoknak köszönhető, márciusban már megnőtt az autóvásárlást tervezők száma. A hónap közepén újranyitottak a kínai Volvo gyárak is, amik a koronavírus miatti rendelkezések miatt voltak előtte hosszú hetekig zárva.

Az Amerikai Egyesült Államokbeli eladások az első negyedév végén 19 485 autónál álltak meg, ami 11,7%-os csökkenést jelent tavalyhoz képest. Az államok legtöbbjében lakhelyelhagyási korlátozás vagy tilalom van életben, ez okozza alapvetően azt, hogy mind a márkakereskedésekbe ellátogató érdeklődők, mind maguknak az eladásoknak is jelentősen csökkent a száma. 

Európában 70 510 db Volvo talált gazdára az év első negyedévben, ezzel a tavalyi hasonló időszakhoz képest 18,5% a lemaradás. A márciusi számokat alapvetően befolyásolta az Európa több országában - így például Németországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban és Belgiumban - is bevezetett nagyon szigorú lakhelyelhagyási rendelkezés.
 
A részletes, régiókra lebontott értékesítési statisztika a következő:
 

                  Március                Január-Márc.     

                  2019   2020   Változás    2019    2020    Változás
Európa     37 325  24 258  -35%     86,520   70 510 -18,5%
Kína        11 413   9 560   -16,2%   29,886   20 780 -30,5%
USA         9 569    5 487   -42,7%   22,058   19 485 -11,7%
Egyéb      9 150    7 090   -22,5%   22,856   21 114 -7,6%
Összesen 67 457   46395  -31,2%   161,320 131889 -18,2%


 Az év első negyedévben az XC60 modellből értékesítettek a márkakereskedők a legtöbbet, ez 36 930 autót jelent (2019: 46 259), a második legnépszerűbb az XC40-es modellünk volt 34 268 db eladással (2019: 28 903), míg a harmadik helyre az XC90-es modell került, ebből 18 327 db-ot helyeztek forgalomba (2019: 22 073).
 

 



A Volvo Cars lépéseket tesz a koronavírus hatásának mérséklése érdekében
A koronavírus járvány több síkon is súlyosan érinti a Volvo Cars vállalatot, a gyengülő piactól kezdve a termelési fennakadások kockázatán át a munkatársainkat fenyegető veszélyig.
 
A vállalat számára nincs fontosabb feladat, mint munkavállalóinak egészségéről és biztonságáról gondoskodni. Már eddig is tettünk óvintézkedéseket, és utazási korlátozásokat vezettünk be.
 
Most pedig eljött az ideje, hogy a közösségi távolságtartás bevezetésével tovább csökkentsük a vírus terjedésének kockázatát. Ez a gyártóüzemek bezárását, otthoni munkavégzést és szigorúbb egyéni óvintézkedések bevezetését jelenti.
 
A belgiumi gyártóüzem április 5-ig zárva tart. A Svédországban, illetve az Amerikai Egyesült Államokban működő gyárak március 26. és április 14. között lesznek zárva.
 
Irodai dolgozóink március 26-tól alapvetően otthonról, rövidített munkaidőben dolgoznak.
 
Ezek a lépések a munkahelyek megőrzését is szolgálják, hiszen lehetővé teszik, hogy amint biztonságosan újraindulhat a termelés, a Volvo Cars képes legyen visszatérni a szokásos munkarendhez.
 
A Volvo Cars négy kínai üzemében, amelyek hosszú időn át zárva tartottak, idén márciusban sikeresen újraindult a termelés. A bemutatótermek látogatószámából ítélve a kínai újautó-piacon kezd visszatérni az élet a normál kerékvágásba; ez egyértelműen jelzi, milyen előnyökkel jár egy vállalat számára a kiegyensúlyozott globális jelenlét és tevékenység.
 
„Jelen pillanatban két feladat foglalkoztat bennünket: munkatársaink egészségének védelme, és üzletmenetünk jövőjének biztosítása.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „A kormányzatok és hatóságok által biztosított, értékes támogató programoknak is köszönhetően sikerült gyorsan reagálnunk.”
 
A Volvo Cars őszintén bízik abban, hogy ezek az intézkedések kellően kiegyensúlyozott hatást érnek el a járvány hatásának mérséklése, illetve a munkavállalók és a vállalat jövőjének megóvása terén.
 
A mai napon bejelentett intézkedések a Volvo Cars következő gyártóüzemeit érintik: Torslanda, Skövde és Olofström (az összes svédországi üzem), Gent (Belgium) és Dél-Karolina (USA). Az érintett irodai munkatársak a vállalat göteborgi központjában (Svédország), a genti üzemben (Belgium), valamint a vállalat nemzeti piacain dolgoznak.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER