Címkék: év autója | Volvo | XC40

2018. március 07. szerda, 21:31

A Volvo új kisméretű szabadidőjárműve, az XC40 a Genfi Autószalon előestéjén megtartott díjátadó ünnepségen elnyerte a 2018. Év Európai Autója címet. A prémium gépkocsikat gyártó Volvo Cars első ízben részesült ebben a nagy presztízsű megtiszteltetésben. 

„Tökéletes időzítéssel nyerte meg az Év Autója díjat az új XC40.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo
Cars elnök-vezérigazgatója. „Hiszen a Volvo globális szabadidőjármű-kínálata most először áll három
modellből. Az XC40 nagymértékben hozzá fog járulni márkánk további gyarapodásához, megnyitva
előttünk a kisméretű szabadidőjárművek új, gyorsan fejlődő piaci szegmensét.”
 
Az XC40 győzelme egyben azt is jelenti, hogy a Volvo új, globális szabadidőjármű-családjának minden
egyes tagját – Európában vagy Észak-Amerikában – az Év Autójának koronázták meg. Az elmúlt két év
során a nagyméretű XC90 és a középkategóriás XC60 egyaránt elnyerte az Év Észak-Amerikai
Szabadidőjárműve (North American Truck/Utility of the Year) címet.
 
A 2018. Év Európai Autója díj nem az első elismerés, amelyben az XC40 részesült – egyebek mellett a
What Car? brit autós szakfolyóirat szintén az Év Autójának választotta meg.
 
Az XC40 új mércét állít fel kategóriájában a formatervezés, a csatlakoztatás és a biztonsági technológiák
terén. Az európai piacokon, valamint az USA-ban közvetlenül a bevezetést követően több mint 20 ezer
megrendelést adtak le az autóra, ami mindennél fényesebben bizonyítja, hogy a Volvo eltalálta az ügyfelek
ízlését. Az XC40 piaci bevezetése hamarosan Kínában folytatódik: a világ legnagyobb újautó-piacán
hasonlóan erőteljes kereslettel számol a Volvo.


 
Az új XC40 az első olyan modell, amely a Volvo Cars új fejlesztésű, moduláris jármű platformjára (CMA)
épül, arra a platformra, amely a 40-es széria további, tervezett típusainak – köztük tisztán elektromos
üzemű járműveknek – is alapjául szolgál majd. A Geely-vel közösen kifejlesztett CMA felruházza a
vállalatot a szegmens meghódításához szükséges méretgazdaságossággal.
 
Az XC40 emellett az első olyan Volvo modell, amely autómegosztó funkcionalitást is kínál: ezt a
szolgáltatást a Volvo digitális kulcs technológiája, valamint a Volvo On Call csatlakoztatott szolgáltatási
platform teszik lehetővé. Az XC40 tulajdonosok egyszerűen, tényleges gyújtáskulcs átadása nélkül
oszthatják meg járművüket barátaikkal, családtagjaikkal.

Szintén újdonságnak számít az a Care by Volvo előfizetéses szolgáltatás, amelyet az XC40-nel vezetett
be a Volvo Cars, és amely vásárlás helyett havi átalánydíj ellenében biztosítja a jármű elérhetőségét. A
Care by Volvo olyan átlátható, egyszerű és gondtalan élménnyé teszi az autóhasználatot, mintha csak egy
mobiltelefonról volna szó.
 
Az XC40 olyan biztonsági és vezetőtámogató funkciókat kínál, mint a Volvo Pilot Assist rendszere, a City
Safety, az útelhagyást gátló biztonsági rendszer, az automatikus fékvezérléssel kombinált keresztirányú
forgalomfelügyelet, vagy a 360 fokos kamera, ami segíti a manőverezést a szűk helyeken.
 
A belső tér zseniális kialakításának köszönhetően az XC40 utasai a szokásosnál is praktikusabb
tárolóhelyet találnak többek között az ajtókban és az ülések alatt. Emellett külön rekesz várja – és tölti
vezeték nélkül – a mobiltelefonokat, egy kihajtható akasztó a kézitáskák és szatyrok elhelyezését könnyíti
meg, míg a padlókonzolban kivehető kukát találunk.
 
A vállalat még 2017-ben jelentette be, hogy 2019-től minden újonnan bevezetett Volvo modell elérhető
lesz részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. Ezzel a piacvezető pozícióval összhangban a
későbbiekben hibrid, valamint akkumulátoros elektromos kivitelekkel bővül az XC40 kínálata.
 
„Növekedési stratégiánk egyértelmű: eltökélt szándékunk, hogy vezető szerepet játsszunk a biztonság, a
kapcsolódási szolgáltatások és a villamosítás terén.” – mondta Håkan Samuelsson. “Az XC40 ennek az
elkötelezettségnek a megtestesülése; és a modell fogadtatását elnézve – legyen szó az ügyfelek
érdeklődéséről vagy a COTY zsűrijének ma kihirdetett ítéletéről – jó irányba tartunk.”


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER