A prémium autókat gyártó Volvo Cars a mai napon bemutatta új, háromhengeres Drive-E hajtásláncát az új XC40 modellben, amely a vállalat első autója a kompakt szabadidőjárművek szegmensében.
Az új hajtáslánc az első háromhengeres motor a vállalat 91 éves történetében.
A vadonatúj, 1.5 literes, háromhengeres, közvetlen befecskendezésű, saját fejlesztésű benzinmotor a Volvo négyhengeres Drive-E erőforrásaihoz hasonlóan moduláris felépítésű. A háromhengeres hajtáslánchoz hatfokozatú váltó tartozik, amit egy opcionálisan rendelhető nyolcfokozatú váltó követ majd az év végétől.
Összhangban a Volvo Cars folyamatos fejlődésével a méretgazdaságosság terén, a motor ugyan azokon a gyártósorokon készül majd, mint a vállalat négyhengeres benzines, illetve dízel erőforrásai.
Tavasztól a Volvo jelenleg más modellekben már elérhető 150 lóerős D3 dízel, illetve a 190 lóerős T4 benzinmotorjai szintén rendelhetőek lesznek az XC40 modellhez is.
Ezen felül az új háromhengeres hajtáslánc szándékosan úgy került kialakításra, hogy illeszkedjen a Plug-in Hybrid technológiával dolgozó Twin Engine modellekbe. A jövőben hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal is elérhető lesz az XC40.
Az XC40 vásárlók mostantól több felszereltségi szint közül is válaszhatnak. A már megrendelhető Momentum és R-Design felszereltségen kívül elérhető lesz a Base alap, illetve a valódi luxust képviselő Inscription felszereltségi szint is.
A Inscription felszereltségi szint olyan külső megjelenési megoldásokat kínál, mint a 18”, 19” és 20” collos keréktárcsák, egyedi alvázvédő lemezek, króm oldalsó ablakkeretek és hűtőrács, valamint a modellspecifikus színválaszték. Az utastérben az Inscription felszereltségi szinthez tartozik az újonnan tervezett kristály váltókar és a Driftwood dekorbetétek, amelyek először a díjnyertes XC60 középkategóriás szabadidőautóban mutatkoztak be.
Az XC40 vásárlók számára az olyan tartozékok, mint a 21” Black Diamond Cut könnyűfém keréktárcsák vagy a csiszolt rozsdamentes alvázvédő lemezeket és integrált kettős kipufogócsövet is tartalmazó új optikai kiegészítő csomag teremtik meg a lehetőséget a további önkifejezésre.
„Az új XC40 egy fiatalos autó, ami illik az erős egyéniségekhez,” mondta Alexander Petrofski. „Azt szeretnénk, hogy az ügyfeleink megmutathassák önmagukat – akár csak egy hajszálnyit is – ezért szeretnénk minél több választási lehetőséget biztosítani számukra mind a teljesítmény, mind az autó külső megjelenésének tekintetében.”
Hozzászólások