Címkék: hibrid | Lexus | prémium

2017. június 18. vasárnap, 10:23

 

A Toyota prémium márkája, a világ vezető hibrid luxusmárkájaként ismert Lexus 2010-ben mutatta be a CT 200h modellt a Genfi Autószalonon, megteremtve ezzel a kompakt hibrid ferdehátúak kategóriáját a luxusautók szegmensében. A CT 200h a márka egyik legkelendőbb modelljévé vált: 2011 óta a Lexus mintegy 300.000 ilyen autót értékesített világszerte, amiből közel 75.000 darab a típus egyik legnagyobb piacán, Európában talált gazdára.

 

A mostani modellfrissítés során a környezetbarát hibrid Lexus a CT 200h erősségeire épít, megőrizve az autó közismert értékeit, vagyis csekély fogyasztását és legendás megbízhatóságát – ugyanakkor megújítva külső megjelenését, amely így még érzékletesebben fejezi ki az élvezetes vezetési élményt.

“A CT 200h felfrissítésének legfőbb eszköze az autó progresszív jellegének kihangsúlyozása volt. A megújult dizájn sportosabb, és még több érzelmet ébreszt, így jobban felhívja magára a fiatal vásárlóréteg figyelmét, akik lendületes autózásra vágynak, ugyanakkor a környezet is fontos számukra.” - fogalmaz Chika Kako, a CT 200h főmérnöke.



Hatásosabb megjelenés
Az ötajtós Lexus CT 200h már eleve olyan felépítésű, ami kiválóan megfelel tulajdonosa aktív életstílusának, és izgalmas, mégis kényelmes vezetési élményt kínál, miközben az autóst a legújabb technológiák, mesteri dizájn és kiváló minőségű anyagok veszik körül. A CT 200h immár sokkal modernebb és agresszívebb orrkialakítást visel: a márka jellegzetes orsó formájú hűtőmaszkját ezentúl hálómintázatú rács díszíti. A lökhárító közvetlenül a Lexus embléma alatt keresztezi a hűtőrácsot, a ködfényszórók foglalata pedig szürke metálfényezést kap, amit háromszög keresztmetszetű, éles peremű díszléc keretez. A “nyílhegy” formájú nappali menetfények új helyre, a projektoros fényszórók fölé kerültek, egybeolvadva az autó oldalsó karaktervonalával. Az új stíluselemek összhatása modernebb, atlétikusabb és még kifinomultabb külsővel ruházza fel a CT 200h modellt, elölnézetből kifejezetten tekintélyt parancsoló kiállást kölcsönözve az ötajtós kompaktnak.

“Az autó megújulását az is látványosan hangsúlyozza, hogy megfordítottuk a LED fényszórók és a nappali menetfény elhelyezését. Az autó így agresszívebb benyomást kelt, ráadásul a nappali menetfény “L” motívuma erőteljes Lexus-hatást kelt.” – mutat rá Tetsuo Miki, a CT 200h vezető formatervezője.

Az autó hátsó részét az új, “L” alakú lámpatestek sportosabbnak és szélesebb kiállásúnak láttatják. A szélesebb hátsó lámpatestek minden funkciója LED-technológiával működik; az alul látható LED irányjelzők erős fénye még inkább kiemeli az “L” formát, így az új CT hátulról is jól észrevehető. A hátsó lámpatest fénykibocsátó szekciójának felső és alsó vonala kifelé hajlik, miközben láthatóan megvastagodik, kihangsúlyozva a lámpatest szélességét és az autó hátsó részének hatásos kialakítását. A csomagtérajtó díszléce – körülölelve a Lexus emblémát a hátsó szélvédő és a lámpatestek között – szintén atlétikus stílussal gazdagítja az autó egyébként is sportos hátulnézetét. A hátsó lökhárító alsó részét ezentúl ezüstmetál/fekete színkombináció díszíti, és az elem új formája tovább erősíti az autó agresszív megjelenését; a hátsó fényvisszaverők kerete – az első ködfényszórókéhoz hasonlóan – metálszürke fényezést kap.
A CT 200h keréktárcsái is sportosabb stílusúak, az alapfelszereltséghez tartozó 15 colos kerekektől kezdve egészen az F SPORT változat 17 colos, sötét metálfényezésű könnyűfém keréktárcsájáig. Érdemes külön is megemlíteni az új, 16 colos tízküllős kereket, amit csiszolt felületkezelés és sötét metálfényezés díszít.

Friss hangulató prémium utastér
Elég egyetlen pillantást vetni a kabinba, hogy lássuk, a CT 200h a kategória egyik legkifinomultabb utasterét kínálja – kiváló minőségű anyagokkal, igényes tapintású is kidolgozású felületekkel és ‘a forma illik a funkcióhoz’ filozófiával. Az utastéri felszereltségi listán új tétel a nagyobb, 10,3 col széles kijelzővel kínált Lexus navigációs rendszer (a kifutó modellben 7 colos volt a monitor). A kabin színválasztéka is bővült: az új kárpitok közt szerepel a kéttónusú, sima tapintású bőr, egy szövetből és tartós szintetikus bőrből összeállított kombináció és egy vadonatúj szövetkárpit. A vásárlók összesen kilencféle díszítés közül választhatnak.



F Sport
A CT 200h F Sport változat dizájnja nagymértékben változik a 2018-as modellévben; a kínálat egyik újdonsága a fekete metálfényezés és a megújult hálóminta az orsó formájú hűtőrácson. Ugyanez a minta a ködfényszórók betétein és keretein is megjelenik. A modell vetítőlencsés fényszórókat kap, és az F Sport sorozat exkluzív jet fekete fényezése díszíti az alsó és felső légbeömlők díszléceit, az autó hátsó részén pedig metálfekete díszléc látható.

“Az F Sport a fiatalabb vásárlókat szólítja meg, ezért igyekeztünk az exkluzív fekete elemekkel kihangsúlyozni az autó sportos természetét. A hátsó részen is megjelenik a hűtőrács hálómintázata, és a normál modellváltozatok esetében ezüstszínű hátsó/alsó díszlécet itt metálfeketére fényeztük.” - magyarázza Tetsuo Miki, a CT 200h vezető formatervezője.

A 2018-as CT 200h kínálatában új kéttónusú fényezések jelennek meg, az F Sport változat vevői pedig új, látványos színek közül választhatnak: Láva Narancs és Izzó Kék. A kabinban az F Sport új, exkluzív utastéri kombinációit találjuk, köztük a kéttónusú bőrből, a szövetből és a szintetikus bőrből készült kárpitokat. Az F Sport változatokhoz a Takumi kézművesség magas színvonalát fémjelző, elegáns Naguri díszítés is megrendelhető.

Lexus Safety System +
A Lexus CT 200h biztonságát immár az alapfelszereltségtől opcionálisan elérhető Lexus Safety System + csomag növeli, amelyben olyan fejlett berendezések találhatók, mint az ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS), a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) kormányzási rásegítés funkcióval, az automatikus távolságifény-vezérlés (AHB) és a jelzőtábla-felismerő rendszer (RSA).


 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER