Címkék: Honda e

2020. január 27. hétfő, 10:05

 

A Honda e-t 2017-ben, tanulmányautóként mutatta be elsőként a gyártó, és Urban EV néven ismerhették meg az érdeklődők.

 

 

Ezt követte a már majdnem sorozatgyártásra kész Honda e Prototype, ami a 2019-es Genfi Autószalonon ünnepelhette világpremierjét. A végső változat végül szintén 2019-ben a Frankfurti Autókiállításon állhatott a nagyközönség elé, és ahogy sejteni lehetett, óriási sikert aratott.

Ultramodern műszaki alapjai és fejlett, intelligens mobilkommunikációs eszközei révén az utasok mindig kapcsolatban maradhatnak a külvilággal. Ösztönösen kezelhető infotainment- szolgáltatásaival, illetve kommunikációs alkalmazásaival a Honda e új mércét állít a kompakt elektromos autók szegmenségben, különösképp, hogy dupla érintőképernyőjével, My Honda+ névre keresztelt okostelefon-alkalmazásával és – mesterséges intelligencián alapuló – személyi asszisztensével könnyedén belesimul a modern életvitelbe. 

 

 

A hangutasításokkal vezérelhető Honda Personal Assistant (HPA) legfőbb előnye, hogy egyre inkább kiismeri a tulajdonos preferenciáit, így idővel egyre pontosabb válaszokat ad, még inkább megkönnyítve a mindennapokat. Szintén ezt a célt szolgálja a digitális kulcs, ami lehetővé teszi, hogy a tulajdonos az okostelefonjával kezelje az autó biztonsági rendszerét. E megoldás hozadéka, hogy a Honda e mindig nyitva, „kapcsolódva” és menetre készen fogadhatja vezetőjét, ha azt érzékeli, hogy közeledik.

A formaterv kidolgozásakor magas használati értékre és praktikus kialakításra törekedtek a szakemberek, azon túlmenően persze, hogy egyszerű, letisztult és egyedi karosszéria lásson napvilágot. A jellegzetes első és a LED hátsó lámpáktól kezdve, a töltő középre helyezett csatlakozóaljzatán át, a letisztult vonalvezetésig minden egyes apró részlet a kifinomultság és az aerodinamikai hatékonyság érdekében született, ezért is mondhatjuk, hogy a Honda e már az urbánus közlekedési eszközök következő generációját képviseli.

A céltudatos formatervezési filozófia hívta életre a hagyományos visszapillantó-tükrök helyett alkalmazott Oldalsó Kameratükör Rendszert (Side Camera Mirror System, SCMS) is, mely két 6”-os képernyőn jeleníti meg az autó mögött zajló eseményeket. Ez a technika elsőként jelenik meg a kompaktok szegmenségben, és a stílust illetően éppúgy komoly előrelépést jelent, mint a menetbiztonságra és az aerodinamikára nézve.

Igazodván az egyszerű és letisztult kocsitesthez, a beltérben csupa lágy tapintású, kortárs anyag, valamint megnyugtató, lounge-szerű hangulat fogadja az utasokat, ami azonnal kizökkent a hétköznapok rohanásából. Hála a nagy tengelytávnak, a helykínálat a magasabb méretosztályú modelleket idézi, sőt egy fokkal még tágasabbnak hat a kabin, hiszen az első sor is átjárható.

Mindemellett a Honda e menetbiztonsági és vezetést segítő kiegészítők teljes sorával igyekszik megkönnyíteni a városi közlekedést. Az összeállítás részeként három új fejlesztést vezet be a Honda. Az Ütközés Erejét Mérséklő Gázpedál-vezérlés előre- és hátramenetben egyaránt megakadályozza a hirtelen kigyorsításokat, továbbá azt sem engedi, hogy elinduljon az autó, ha akadályt érzékel útjában. A Kis Sebességű Automatikus Fék (ti. Low Speed Brake Function) lassú manőverezésnél hozza működésbe a fékrendszert, amennyiben veszélyhelyzetet érzékel, a Követett Autó Indulására Figyelmeztető Rendszer pedig jelzi a vezetőnek, ha az előtte álló elindul (pl. közlekedési lámpánál).

Ugyancsak újdonság a Honda Automata Parking (ti. parkolóasszisztens), ami megkeresi a Honda e befogadására alkalmas parkolóhelyeket, és megmutatja a HMI kijelzőjén, milyen helyzetbe álljon a vezető ahhoz, hogy a rendszer megkezdhesse az automatikus manővert.

A vadonatúj elektromos autókhoz szánt platformot úgy tervezték, hogy kivételes vezetési élményt nyújtson és lehengerlő menetdinamika jellemezze városi környezetben. Az erős villanymotor, a kompakt kocsitest, a 4,3 méteres fordulókörsugár, az 50:50 arányú súlyelosztás és az alacsony tömegközéppont sportos, lendületes karakterrel ruházza fel a típust. Ehhez társul a csendes, kifinomult működés és a kellemes vezetési élmény és az egyedülállóan gyors gázreakció, ami azonnali kigyorsításokkal segíti az előrejutást a zsúfolt utcákban. Az Egypedálos Vezérlést (Single Pedal Control) két üzemmódban használhatja a Honda e vezetője: Normál állásban a higgadt, nyugalmas városi autózáshoz igazodik, míg Sportba kapcsolva közvetlenebbé válik a modell.

A Honda e-t két változatban kínálja a japán gyártó. Már a Honda e néven értékesített alapmodell is 222 km-es hatótávolsággal (WLTP szabvány szerint) és igen gazdag felszereltséggel büszkélkedhet, a – 16 vagy 17”-os felnikkel rendelhető – Honda e Advance verziót pedig a nagyobb teljesítmény mellett olyan csemegék teszik igazán vonzóvá, mint a hagyományos belső tükröt kiváltó Középső Kameratükör Rendszer (Centre Camera Mirror System), a prémium hifi, a fűtött szélvédő és kormány, valamint a Honda automata parkolást segítő rendszere (Honda Parking Pilot).

A fejlett, elektromos hajtáslánc a Honda már bevált műszaki megoldásait kamatoztatja, s mivel igen gyorsan tölthető, a minden nap ingázóknak is ideális választás. A 35,5 kWh-os akkumulátora 222 km-es hatótávolságot garantál (WLTP szabvány szerint), és a villámtöltővel akár 30 perc alatt 80%-ra tölthető. Az egyedi hőmérséklet-szabályozó rendszer hideg és meleg időben egyaránt maximalizálja az akkumulátor kapacitását, illetve a hatótávolságot, s gyakori váltakozó áramú villámtöltést is lehetővé tesz.

A Honda e az „Electic Vision” (Elektromos látomás) néven meghirdetett európai termékstratégia égisze alatt jelent meg a Honda kínálatában, azzal a szándékkal, hogy még inkább környezetbarát és fenntartható legyen a japán vállalat modellpalettája. A márka törekvésre, hogy az öreg kontinensen forgalmazott új Honda személygépkocsik többsége elektromos üzemmódra is képes legyen 2022-re. A céldátum eredetileg 2025 volt, de a márka vezetői felgyorsították az átállási folyamatot, újfent tanúbizonyságát adva elkötelezettségüknek, valamint kipróbált elektromos és hibrid hajtásláncaikba vetett bizalmuknak.

Munkájuk gyümölcseként az elkövetkező 36 hónapban öt további elektromos (alternatív) üzemmódban is használható Honda érkezik a piacra, közöttük a vadonatúj, kizárólag hibrid változatban kapható Jazz-zel, egy stílusos szabadidő-autóval és egy új, teljesen elektromos modellel. A Honda új e:Technology márkaneve a vállalat minden elektromos termékén megjelenik majd, hogy világszerte egységbe kovácsolja a cég környezetbarát fejlesztéseit. A 2022-es teljes európai elektromos átállás érdekében a Honda minden európai modelljébe beszereli a dupla motoros e:HEV rendszert, kezdve a Jazz következő, 2020 nyarán érkező nemzedékével.

Emellett fenntartható jövőbéli energiaforrásokon is dolgozik a társaság, többek között városi töltőrendszerek, házi töltők és kereskedelmi energiaszolgáltatások fejlesztését vállalva magára. A Honda Power Charger például a Honda új házi töltője. Azon túlmenően, hogy gyors és megbízható otthoni eszköz, minden elektromos Hondához kiváló és a kapcsolódó okostelefon-alkalmazással távolról is vezérelhető.

 


Feltűnő, kortárs formaterv letisztult vonalvezetéssel és kifinomult

 A Honda e érkezésével új karakter és stílus jelent meg a kisméretű Hondák világában, mindazonáltal a modell magán hordozza a legendás ősök legnemesebb vonásait is. A formaterv kidolgozásakor magas használati értékre és könnyű használhatóságra törekedtek a szakemberek, ennek eredményeként született meg az egyszerű, letisztult és egyedi kocsitest.

A szemet gyönyörködtető kontúrok a motorháztetőről indulnak, innen nekirugaszkodva ölelik körül a panoráma-szélvédőt, ami egy síkba került az A-oszlopokkal. Ez utóbbi megoldásnak hála a Honda e olyan benyomást kelt a szemlélőben, mintha nem lenne szélvédőkerete, azaz még letisztultabb és modernebb az összhatás. A kompakt oldalsó kamerák alkalmazásával feleslegessé vált a menetszél és az esővíz elvezetését szolgáló légterelővonalak kialakítása, továbbá kisebb a lépcső az A-oszlopok és az oldalablakok között.

Hogy minél egyszerűbb legyen a használat, a rejtett kilincsek a tulajdonos, pontosabban az intelligens kulcs közeledését érzékelve automatikusan előbújnak. Ez természetesen a My Honda+ okostelefon-alkalmazás digitális kulcsával is elérhető, sőt a hozzáférés meg is osztható. A hátsó ajtók külső kilincseit a C-oszlopba integrálták, így nem törik meg a formai harmóniát. Érdekesség, hogy a rejtett, automatikusan előbúvó kilincs éppúgy egyedülálló ebben a méretosztályban, mint az Oldalsó Kameratükör Rendszer (SCMS, további információt az 5. fejezetben olvashat). Szintén a zavaró részletek nélküli, aerodinamikailag hatékony formatervet szem előtt tartva döntöttek úgy a fejlesztők, hogy a rádió, a navigációs rendszer és a mobilkommunikációs eszközök antennáját a hátsó ablak felső részébe építik be.

Az első és hátsó, fekete, lámpák közötti paneleket egyedi, konkáv profil teszi látványossá, a fényszórók pedig világító, kerek keretet kaptak, tiszta, egyszerű, már-már emberi arccal felruházva a modellt. A klasszikus, kör alakú lámpák modern interpretációja kettős előnnyel kecsegtet: egyrészt kifejezetten látványosak, másrészt használati értékük is magas. Utóbbi a három az egyben építésmódnak köszönhető, tudniillik a nappali menetfényt, az irányjelzőgyűrűt és a távolsági fényszórót is magában foglalja a búra.

A gyűrűkben 12 LED sorakozik egymás mellett, melyek számos módon képesek felvillanni. Érkezésnél például körbeszalad a fény a lámpa körül, így üdvözli közeledő tulajdonosát a Honda e. A könnyen felismerhető, jellegzetes hátsó lámpatest tökéletesen passzol a dizájnhoz, és szintén több funkciót tölt be, hiszen helyzetjelzőként, féklámpaként és irányjelzőként is szolgál.

Ugyancsak magas a használati értéket célzó formatervezési filozófia érvényesült a töltő aljzatának kialakításakor, amennyiben a “motorháztető” középrészére helyezték el a csatlakozót, így az autó mindkét oldaláról elérhető. A csatlakozó üvegfedele mindazonáltal formai elemnek sem utolsó, szép és igényes kialakítású illetve nagy teherbírású. A fedél a kényelmes mindennapos használat érdekében – kulccsal vagy My Honda+ alkalmazással nyithat a tulajdonos. A fedél alatt megbúvó LED üdvözli a vezetőt, ha közeledik, és színével jelzi az autó állapotát. Ha kéken világít, éppen tölt a rendszer, ha pirosan, valami hibát észlelt.

A karosszéria kifejezetten elektromos autókhoz fejlesztett, vadonatúj platformon nyugszik, ennek a jövőbe mutató műszaki alapnak tudható be a Honda e kompakt mérete is. Szintén meghatározó az alacsony, erőt sugárzó építésmód, amit nagy kerékjárati ívekkel és széles kerekekkel fűszereztek meg a Honda munkatársai, hogy ne csak letisztult és egyszerű legyen a modell, hanem egyben sportos, lendületes is.

A belépőmodell 16”-os könnyűfém felnijei éppoly minimalisták, mint maga formavilág. A csavarokat takaró, méretes középrész és az egyenes vonalú küllők sokasága elsősorban letisztultságával hívja fel magára a figyelmet. A Honda e Advance-hoz rendelhető, 17”-os kerekek két színben pompáznak, s mivel a féktárcsákat, valamint a -nyergeket egyaránt eltakarják, még egységesebbé teszik az összhatást.

 

 

Modern belső kialakítás egyszerű, minimalista stílusban

Az egyszerű, letisztult karosszériához remekül passzoló kabin lágy tapintású, kiváló minőségű anyagokból készül, így egyszerre hangulatos és modern. Hála a nagy tengelytávnak, a helykínálat a magasabb méretosztályú modelleket idézi, sőt egy fokkal még tágasabbnak hat a kabin, hiszen az első sor is átjárható.

A műszerfal teljes szélességében végigfutó LCD-érintőképernyő vízszintes vonalai még nagyobbnak láttatják az utasteret, a hatalmas szélvédő pedig páratlanul széles látómezőt garantál. Hogy semmi ne zavarja meg a harmóniát, az ablaktörlő lapátok rejtettek.

A lounge-okat idéző miliőt többek között a melange-szürke szófakárpittal és egyéb jelenkori otthonokban használt, kellemes tapintású anyagokkal sikerült elérni, a fahatású betétek pedig még hívogatóbb, melegebb légkört teremtenek, és a minőségérzetet is jelentősen fokozzák.

Az elmés, innovatív megoldások jelentősen megkönnyítik a Honda e mindennapos használatát. A többi vezetést segítő eszköz mellett a hagyományos belső tükröt kiváltó Középső Kameratükör Rendszer (Centre Camera Mirror System) is említést érdemel, hiszen a tolatókamera képét jeleníti meg, számottevően javítva a kényelmet és a biztonságot, mikor – például az utasok vagy a poggyászok miatt – nehézkes a kilátás hátrafelé. Ez a kiegészítő a Honda e Advance esetében az alapfelszereltség része.

A kétküllős kormánykerék ugyancsak az egyszerűséget és a használati értéket középpontba helyező minimalista stílusban fogant. Az audiorendszer és hangfelismerő gombjait körülöleli az elegáns magasfényű fekete betét a kormányküllőkön, szintén ezt a megoldást találhatjuk a sebességrögzítőt vezérlő gomb körül is.

A bluetooth-kapcsolat mellett egyéb csatlakozási lehetőséget is felkínál a Honda e, ezekkel tölthetjük vagy párosíthatjuk különféle eszközeinket. Végigböngészve a lehetőségeket, HDMI-csatlakozót, valamint 12 és 230 V-os elektromos aljzatot is fellelhetünk (utóbbi váltakozó áramú, max. 1500 W-ot ad le). Emellett két USB-aljzatot használhatnak az elöl ülők, és további kettőt a hátul utazók.

Az állítható középkonzol sokoldalú tárolóhelyként is szolgál, rekeszét közvetlenül a csatlakozók alatt helyezték el, hogy például a telefonok kábelei ne fussanak össze-vissza. Nagy könnyebbséget jelent a kihajtható, dupla pohártartó, maga a telefontartó tálca pedig előre és hátra is helyezhető, sőt akár el is rejthető. A tárolórekesz néhány eleme ki is vehető, a tulajdonos eldöntheti tehát, hogy kis vagy nagy méretű táskát helyez be.

A középkonzol ugyanazt a kárpitozást kapja, mint az ajtók és az ülések, ezáltal minden részletet modern, kortárs kisugárzás varázsol esztétikussá. Ahogy az egy kimagasló használati értékű modelltől elvárható, az első ajtózsebekben nagyobb vizes palackok is elférnek, s hátulra is behelyezhetők az átlagos méretű üdítők.

Roppant kényelmes a szófákat idéző, kimagasló minőségű hátsó ülés is, ami természetesen a modern összhatáshoz is hozzájárul. A tetőkárpitba integrált, utasok feletti lámpák fénye nem zavarja a szemet, ugyanakkor kényelmesebbnek, kifinomultabbnak érzékelteti a teret, hiszen olyan, mintha egy nappaliban gyúlna világosság. Ezt az érzetet erősíti a B-oszlopra helyezett kapcsoló is.

A Hondához méltóan remekül variálható csomagtartó befogadóképessége – alaphelyzetbe állított üléseknél – 171 liter (VDA szabvány szerint), és nincs rakodóperem, hogy minél könnyebb legyen a bepakolás. A síkba dönthető hátsó üléstámlák lehajtásával a szállítókapacitás tovább nő, ilyen esetekben 861 liternyi poggyász fér el a tetővonalig mérve (VDA szabvány szerint).

Kivételes menetdinamika, közvetlen, hátsókerék-hajtású platformmal – a Honda e a városi és az elővárosi közlekedés tökéletes célszerszáma

 Az első dedikált elektromos platformra épülő kompakt Honda hatékonyság, teljesítmény és használhatóság tökéletes egyensúlyát hozza el a városokban és az elővárosokban élők számára. A sportos hátsókerékhajtás és a nagy teljesítményű villanymotor kivételesen megdöbbentően dinamikus menettulajdonságokkal, valamint kimagasló használati értékkel ruházza fel a Honda e-t, ami páratlan képességeinek hála már piaci bemutatkozásakor a kompakt elektromos kisautók mezőnyének élére törhet.

Dinamikus jellem

 A fejlesztés során különösen nagy hangsúlyt fektettek a futóműre az élvezetes, magával ragadó vezetési élmény érdekében. A modell teljes hossza 3894 mm, ugyanakkor viszonylag széles: keresztirányban 1752 mm-t mérhetünk. Mindehhez rövid első és hátsó túlnyúlások társulnak, többek között ennek tudható be a magabiztos kisugárzás. Az akkumulátorcsomagot a padlólemez alá helyezték, ezáltal a tömegközéppont csupán 500 mm-re esik a talajtól, az 50:50 arányú súlyelosztás pedig fokozza a kezelhetőséget és a fordulékonyságot.

Sportos mivoltához az is nagyban hozzájárul, hogy a villanymotor a hátsó kerekeket forgatja, s persze nem mehetünk el szó nélkül a Honda által fejlesztett, változó áttételű kormánymű (Variable Gear Ratio, VGR) mellett sem, pláne, hogy a kormányfordulatok száma végállástól végállásig csupán 3,1, azaz igen közvetlen az irányítás. A VGR rendszer a kormányszögek abszolút értékeit veszi figyelembe, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy autópályán, nagy sebességű sávváltásokkor is precízen irányható az autó. Ez tovább javítja a menetbiztonságot és jelentősen megkönnyíti a sávváltásokat is. A szűk segédváznak, a kis méretű EV-platformnak és a kompakt összetevőknek egyéb haszna is van, nevezetesen, hogy a fordulókör sugara mindössze 4,3 méter, tehát a Honda e hihetetlenül könnyedén manőverezhető a szűk városi utcákban.

A rövid tengelytávból és az alacsony tömegközéppontból fakadóan – feszes, kemény felfüggesztés nélkül is – páratlan a stabilitás – a Honda e dülöngélés nélkül, magabiztosan hajtja végre a hirtelen irány-, illetve sávváltásokat és a vehemens gyorsításokat. Maga a menetkomfort magasabb kategóriákban is elismerést érdemelne, elvégre négy független, MacPherson rendszerű, kovácsolt alumíniumelemeket is felvonultató felfüggesztésre épül a típus, kényelmes és kifinomult utazást ígérve a legrosszabb utakon is.

Az elektronikus szervofék finoman adagolható fékerővel és hatékony energia-visszatáplálással járul hozzá a gondtalan utazásokhoz, a teljesítmény növelésének érdekében a 15”-os első féktárcsák hűtöttek. A belépőmodell 16”-os kerekein a hatékonyság és teljesítmény egyensúlyát biztosító Yokohama BlueEarth abroncsok feszülnek, míg a Honda e Advance 17”-os felnijeire Michelin Pilot Sport 4 köpenyek kerülnek, hogy nagy sebességnél és tempósan vett kanyarokban is maximális legyen a tapadás.

Egypedálos Vezérlés Rendszer és Menetüzemmód

 A Honda e további különlegessége a Single Pedal Control (ti. Egypedálos Vezérlés Rendszer), ami tovább fokozza a hatékonyságot városi környezetben. Ha aktív, a vezető gázpedállal gyorsíthatja és lassíthatja az autót, méghozzá rángatás vagy hirtelen reakciók nélkül.

Az Egypedálos Vezérlés Rendszert azért dolgozták ki a Honda szakemberei, hogy még kényelmesebb és szórakoztatóbb legyen az urbánus helyváltoztatás. Az egyenletes lassítás még agilisabbá, közvetlenebbé varázsolja a típust, sok egyéb tényező mellett ennek tudható be a páratlan vezetési élmény. Azzal, hogy a vezetőnek nem kell folyton a gázról a fékre lépnie, és vice versa, még kényelmesebbé válik a közlekedés, különösképp, ha dugóban kénytelen araszolni a tulajdonos.


A Single Pedal Control – főként lassítás közben – jobb stabilitást biztosít, egyszersmind könnyebbé és precízebbé teszi az irányítást például kanyarban és hóban. Hihetetlenül gyors gázreakciói mellett hatékonyságára és kifinomultságára is büszke lehet a Honda e, már csak azért is, mert a karakterisztika a vezető igényeire szabható. A kormánykeréken elhelyezett üzemmódválasztóval meghatározható, hogy mennyire legyen erős a lassítás, ha a vezető lelép a gázpedálról.

Mindkét modellváltozatnál adott a lehetőség, hogy a közelképkonzolba épített billenőkapcsolóval kiválassza a pilóta, hogy a könnyű kezelhetőséget garantáló Normal Mode-ot vagy a gyorsabb reakciókkal és dinamikusabb kigyorsításokkal kecsegtető Sport Mode-ot választja. Ezzel mindig a vezető kedvéhez, illetve vezetési stílushoz, valamint a környezeti viszonyokhoz igazítható a jármű viselkedése.

Nagy teljesítményű, elektromos hajtáslánc

 A Honda e dinamikus mozgatásáról a Honda kipróbált elektromos hajtáslánctechnikái gondoskodnak. A nagy teljesítményű villanymotor kimagasló forgatónyomatékot ad le, mindazonáltal kategóriájának egyik legkisebb erőforrása. A 17 colos kerekeken gördülő Honda e Advance modellváltozat 154 LE-t (113 kW-ot) és 315 Nm-t szabadít a kerekekre, így álló helyzetből mindössze 8,3 másodperc alatt gyorsít 100 km/órára. A 136 LE-es (100 kW-os) belépőmodellnél szintén 315 Nm-rel számolhatnak a tulajdonosok, a százas sprinthez pedig csupán 9,0 másodperc szükségeltetik.

A 35,5 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomag súly/kapacitás aránya egészen kivételes, erről árulkodik, hogy villámtöltővel 30 perc alatt 80%-ra tölthető, a Honda e hatótávolsága pedig eléri a 222 kilométert (WLTP szabvány szerint). A 17”-os kerekekkel fölszerelt Honda e Advance hatótávja eléri a 210 km-t - WLTP szabvány szerint, egy töltéssel.

Kis tömegű, nagy merevségű platform

 A Honda e nagy merevségű karosszériaszerkezetének összeállításakor a nagy szakítószilárdságú, kis tömegű anyagok kerültek előtérbe, hozzájárulva a kifinomultsághoz és a menetkomfort fokozásához. Így jött létre az ideális platform, ami a futómű és a kormányzás finomhangolását is lehetővé tette, ezáltal nagyban hozzájárul dinamikus vezetési élményhez. A menetbiztonság ugyancsak nagy hangsúlyt kapott, ezért három-három energiaelnyelő nyúlvány került az akkumulátorcsomag két oldalára, és szintén energiaelnyelő, a gyalogosokat is védő motorháztető.

Honda Automata Parkolás, a parkolóasszisztens

 Nagy segítség a Honda e tulajdonosoknak a hétköznapi használatot nagyban megkönnyítő parkolóasszisztens. A Honda Automata Parkolás (Honda Parking Pilot) segít a vezetőnek megtalálni a megfelelő helyet, és automatikusan bemanőverezi az autót. Mindezt négy kamerával és 12 szonárérzékelővel érték el a Honda innovatív mérnökei. A több irányú kamerarendszer felismeri a parkolóhely fehér útburkolati jelét, a szenzorok pedig feltérképezik magát a helyet.

Ha a vezető megnyomja a műszerfalon elhelyezett gombot, a parkolóasszisztens azonnal megkezdi a keresést és amint szabad helyre akad, azonnal jelzi ezt a digitális műszeregység képernyőjén. Ekkor a vezető kiválaszthatja, melyik helyre szeretne beállni, majd a gomb újbóli megnyomásával indíthatja el az automatikus parkolást. A folyamat során semmit nem kell tennie, a Honda e önműködően kormányoz, vált, halad és áll meg.

A rendszer nemcsak párhuzamosan, hanem merőlegesen is képes parkolni, sőt akár a „ferde” parkolóhelyekre is beteszi az autót. Az sem zavarja különösebben, ha a hiányzik a fehér felfestés – ha úgy ítéli meg, hogy elég nagy a hely a Honda e számára, végrehajtja a műveletet. Mivel Európában gyakori a párhuzamos parkolás, a Honda e a kiállásban is segít a tulajdonosnak.

A Honda e Advance esetében az alapfelszereltség része a Honda Parking Pilot öt parkolási mintát ismer (párhuzamos, merőleges és ferde; tolatva, felfestéssel és anélkül), így minden helyzetben a tulajdonos segítségére lehet.

Nagy teljesítményű akkumulátorcsomag villámtöltéssel

A Honda e ún. villámtöltő funkcióval érkezik, ami annyit tesz, hogy CCS2 rendszerű, egyenáramú, töltővel mindössze 30 perc alatt 80%-ra tölthető. Az ultramodern technológiával a Honda e hatótávolsága meghaladja a 222 kilométert (WLTP szabvány szerint), s mivel villámgyorsan újratölthető a lemerült akkumulátor, az elővárosokból ingázóknak is eszményi társa lehet.

Használati értékét és sokoldalúságát tovább emeli, hogy a nagy teljesítményű, megbízható, 35,5 kWh-s, lítium-ion akkumulátor Type 2-es, váltakozó áramú töltővel is feltölthető, nem csak CCS2 típusú, egyenáramú készülékkel. Előbbivel – 7,4 kW-os teljesítmény esetén – 4,1 óra a feltöltés.

Az egyszerű, letisztult Honda e töltőcsatlakozója a motorháztető közepére került, így az autó mindkét oldaláról elérhető. Fedelét a hagyományos slusszkulccsal és a My Honda+ alkalmazással egyaránt nyithatja a tulajdonos, s hogy mindig tisztában legyen az akkumulátor állapotával, a csatlakozóaljzatot megvilágító LED színe a töltöttségi fokról is árulkodik.

Emellett a lítium-ion akkumulátorokkal kapcsolatos értékeket is megosztja, méghozzá nem is akármilyen formában, tudniillik az áramfelvétel és a töltöttség szintjét is a pilóta elé tárja. Ezek az adatok a My Honda+ alkalmazással is ellenőrizhetőek, sőt a különleges szoftverrel távolról is elindítható, illetve leállítható a töltés. Mindemellett előre beprogramozható a töltések időpontja, s átküldhető a mobilkészülékről az autó vezérlőegységének. Maga az akkumulátorcsomag folyadékhűtésű, és melegítésére is lehetőség van, ha az időjárási viszonyok megkövetelik.

Hogy az akkumulátor még hatékonyabb lehessen, a Honda szakemberei kifejlesztettek egy speciális hőmérséklet-szabályozó rendszert, ami az időjárási viszonyoknak megfelelőn hűti és fűti a telepeket, ezáltal rendkívül hideg és meleg időben is maximalizálja a hatótávolságot. Az aktív hűtés további hozadéka, hogy a Honda e gyakrabban kapcsolható villámtöltőre.

 

 

Honda Energiagazdálkodás

A Honda célja, hogy energiagazdálkodási termékek és szolgáltatások széles választékával nyújtson átfogó megoldást az elektromos autókat üzemeltető magánszemélyek és vállalkozások problémáira. Emellett fenntartható jövőbéli energiaforrásokon is dolgozik a társaság, többek között városi töltőrendszerek, házi töltők és kereskedelmi energiaszolgáltatások fejlesztését vállalva magára.

A Honda illetékesei a 2019-es Frankfurti Autószalonon bejelentették, hogy a márka 2020-ban, a Honda e forgalmazásának indulásával egyidejűleg energiaszolgáltatói tevékenységét is megkezdi az öreg kontinensen. Elsőként az Egyesült Királyság és Németország piacán jelenik meg a vállalat, ezt követi majd a többi európai ország az előttünk álló években. A termékek és szolgáltatások között számos világújdonság szerepel, ilyen például a Honda Power Charger és a rugalmas energiaár.

Honda Power Charger

A Honda Power Charger névre keresztelt házi töltőpont minden elektromos Hondába képes életet lehetni, és a kapcsolódó okostelefon-alkalmazással távolról is vezérelhető.

Ez a váltakozó áramú, 7,4 kW-os, 32 A-es készülék falra szerelhető vagy padlóra állítható, s igen hatékony, tudniillik a Type2 csatlakozással 4,1 óra alatt képes 100%-ra tölteni a Honda e-t. Ezt az időtartamot onnan számolják a Honda munkatársai, mikor a műszerfalon megjelenik az alacsony töltöttségre figyelmeztető ikon.

A Honda Power Charger házi töltők telepítésében a megújuló energiaforrások vezető európai szolgáltatójaként ismert Vattenfall is részt vesz. A kiépítést speciálisan felkészített alvállalkozók végzik, akik az Egyesült Királyságban és Németországban kezdik meg a munkát, majd egyéb országokra is kiterjesztik tevékenységüket.

Közös fejlesztésű városi töltők az Ubitricityvel

Azokon a területeken, ahol korlátozott a házi vagy kereskedelmi töltők kihelyezésének lehetősége, a Honda lámpaoszlopokba épített töltőkre vonatkozó elképzelése valósulhat meg. E technikai megoldás legfőbb előnye, hogy a töltőkábelhez társított mobil fogyasztásmérő minden felhasználó esetében egyedi elszámolást teszi lehetővé, az EV-tulajdonosoknak nem szükséges minden szolgáltatóval külön szerződést kötnie. Az ubitricity tesztelési céllal kialakított töltőpontjai sikeresen vizsgáztak Berlinben és Londonban, így a jövőben további berendezéseket helyeznek ki szerte a kontinensen.

Honda Power Manager Prototype

A Power Manager Prototype névre keresztelt, kétirányú rendszerrel az elektromos autók is bevonhatók az „okos” elektromos közműhálózatok működésébe. A japán vállalat rendszerének alkalmazásával nemcsak összegyűjthető és tárolható az elektromos energia, hanem hatékony és intelligens formában, az aktuális igényeknek megfelelően osztható el az – akár megújuló energiaforrásból származó – áram a közüzemi, az otthoni és az irodai hálózatok, valamint az elektromos autók között.

Ezek a fejlesztések integrálják az elektromos járműveket a közműhálózatba, tehát adott esetben az autó akkumulátoraiban tárolt energiával működtethetők az otthoni eszközök, sőt az áram feltölthető a lakossági rendszerbe. Ráadásul a töltő figyeli, hogy mikor csökken az áram iránti kereslet, illetve ezáltal az ára, és ezekben az időszakokban igyekszik energiával felduzzasztani az akkumulátorcsomagot. Ezt a rendszert a kétirányú energiaelosztó specialistájával, az EVTEC-kel közösen dolgozta ki a Honda.

Moixa

A Honda az angol Moixával is szorosan együttműködik. Az okos energiagazdálkodási rendszerekre szakosodott vállalat fejlesztéseivel nemcsak összegyűjthető és tárolható az elektromos energia, hanem intelligens módon, az aktuális igényeknek megfelelően el is osztható a közüzemi, az otthoni és az irodai hálózatok, valamint az elektromos autók között.

A Power Managerrel stabilizálhatók a közüzemi hálózatok, hiszen a rendszer mindig igazodik az elvárásokhoz, azaz áramszolgáltatásra és -felvételre egyaránt alkalmas, egyszersmind haszonszerzési lehetőséget kínál az elektromos autók tulajdonosainak, ugyanis a nagy energiaigényű időszakokban feltölthetik, azaz eladhatják az áramot. Megtehetik például, hogy míg alszanak olcsó, „éjszakai” árammal töltik fel járművüket, majd nappal, mikor nagyobb az igény a fogyasztók részéről, magasabb áron visszatöltik az energiát a közműhálózatba.

Az okos rendszernek hála a Honda EV-tulajdonosok a My Honda+ alkalmazással, a tarifák figyelembe vételével előre beprogramozhatják, hogy mikor szeretnék tölteni autójukat, s azt is láthatják, mennyi idejük van még töltésre, mielőtt újra útra kelnének.

A fejlesztések integrálják az elektromos járműveket a közműhálózatba, egyszersmind ultragyors energiaátvitelt szavatolnak az autók és a hálózat között. Mindez azt jelenti, hogy a V2X kapcsolatok tovább bővülnek, jön ugyanis a vehicle-to-grid (V2G, jármű-közműhálózat) reláció, azon belül pedig a vehicle-to-load (V2L, jármű-áramfeltöltés) és a vehicle-to-home (V2H, jármű-otthon-energiaellátás). A cél, hogy az EV-k akkumulátorai segítsenek optimálissá tenni az energiafelhasználást.

Elektromos járművekre szabott energiaárak

A Honda és a Vattenfall együttműködésének keretein belül köttethetnek meg az első rugalmas tarifával kecsegtető energiaszolgáltatói szerződések, melyek kifejezetten az elektromosautó-tulajdonosok igényeihez igazodnak. Ezek elsőként az Egyesült Királyságban és Németországban lesznek elérhetők, s a Honda által fejlesztett Power Manager hatékonyságát hivatottak fokozni.

A 2019. október 23-án aláírt szándéknyilatkozat értelmében a két vállalat közösen dolgozza ki és viszi piacra a rugalmas energiaszerződéseket, amelyek lehetőséget adnak az EV-tulajdonosoknak, hogy azokban az időszakokban töltsék járműveik akkumulátorát, amikor a legkevésbé terhelt a közműhálózat, azaz a lehető legolcsóbb az áram. A kifejezetten EV-tulajdonosoknak szánt, kedvezményes tarifák még népszerűbbé tehetik a megújuló energiaforrásokat (pl. szél- és vízenergia), ezáltal beteljesülhet a Honda munkatársainak fenntarthatóságról szőtt álma.

A felhasználóközpontú HMI és a fejlett technika révén az utasok könnyedén tarthatják a kapcsolatot a külvilággal
A Honda e tervezésekor arra törekedtek a mérnökök, hogy olyan könnyen kezelhető járművet alkossanak, ami mobilkommunikációs alkalmazások és mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatások teljes sorát kínálja fel a vezetőnek és az utasoknak. Az ösztönösen kezelhető HMI révén a kis Honda gond nélkül alkalmazkodik bárki hátköznapjaihoz, jócskán többet nyújtva, mint egy hagyományos közlekedési eszköz.

A vezetővel szemben 8,8”-os TFT-panelt kapott helyet, ezen jelennek meg a legfontosabb információk, beleértve a töltöttségi és töltési állapotot, a kiválasztott menetüzemmódot és a menetbiztonsági rendszer adatait is. Emellett a tulajdonos az is beállíthatja, hogy a Fejlett Vezetéstámogató Rendszer mennyi információt jelenítsen meg, s ezeket miként rendezze el.

A biztonság és az ergonómia jegyében a leggyakrabban használt eszközök (pl. a HVAC) nem csak az érintőképernyővel vezérelhetők, hanem „kézzel fogható” gombokkal is, amelyek megtalálásához és használatához nem szükséges a pilótának levennie tekintetét az útról. Az Egypedálos Vezérlés gombja az üzemmód-választó és a – visszagurulás-gátlóval kiegészített – elektromos rögzítőfék kapcsolója mellett várja a parancsokat. A hifi hangerő-szabályozója és főkapcsolója, valamint a DA és a műszerfal-világítás tekerőgombja fahatású panelre került, ahol könnyedén elérhető és felismerhető.

Dupla képernyő az utastér teljes szélességében

A képernyőkön a külső visszapillantó-tükröket kiváltó Oldalsó Kameratükör Rendszer képei is megjelennek a képernyőrendszer két szélén. Az ergonomikus elhelyezés természetes érzetet nyújt illetve még biztonságosabbá teszik a közlekedést.

A Honda e digitális műszerfalának nagy részét két 12,3”-os LCD-érintőképernyő foglalja el, melyek intelligens alkalmazások, illetve szolgáltatások teljes sorát kínálják fel az elöl ülőknek. A kifinomult felhasználói felület intuitív és személyre szabható, az alkalmazások egymás mellett sorakoznak, kezelésük pedig olyan, mint az okostelefonoké, tehát érintéssel, simítással adhat ki utasításokat a felhasználó.

Így a vezető és az első utas is könnyedén hozzáférhet kedvenc szoftveréhez, már csak azért is, mert hat előre programozott képernyő-elrendezés közül választhatnak. További jó hír, hogy bármikor előhívható a korábban használt alkalmazások listája, nem kell tehát mindig kikeresni az adott appot, és a multitasking is egyszerűbb.

A menücsíkokkal és képváltással játszi könnyedséggel húzhatók át a futó programok ablakai egyik képernyőről a másikra, s a HMI beállításait előhívó ikon is mindig jelen van az „asztalon”. Ebből fakadóan az utas például könnyedén a vezető elé helyezheti a navigációs rendszer képeit, iránymutatásait. A dupla képernyő másik előnye, hogy az utas és a pilóta más-más alkalmazást is használhat egy időben, előbbi például a „vizuális lejátszási listán” böngészheti a zenéket, míg a sofőr előtt a térkép látható.

Az előre telepített alkalmazások között ott találjuk az okostelefonok közvetlen használatát biztosító Apple CarPlayt és Android Autót is, s a megszokott internetes szolgáltatásokon túl könnyedén elérhetők a közösségi és zenei oldalak is.

A háttér természetesen személyre szabható, s nem csak a gyárilag kínált képek használhatók, hanem saját készítésű tartalom is feltölthető. Az már csak hab a tortán, hogy üdvözlőüzenet fogadja a vezetőt mikor beszáll az autóba.

Mozikat idéző élmény

Ha a jármű áll, az utasok filmeket is nézhetnek, sőt a Honda e képes megosztani az internetkapcsolatot is (ti. WiFi hotspotként is működik), így az utasok csatlakozhatnak mobiljukkal. A felhasználók nézhetnek videókat, elérhetik az internetet saját mobilkészülékükkel és kihasználva a lounge-szerű hangulatot, afféle autósmozit teremthetnek maguk körül, hiszen a HDMI csatlakozóval mozgóképek is átvihetők a széles képernyőre.

Az akusztikai rendszer tekintetében az audio-berendezés dinamikus és valóságos hangzást nyújt Honda e hathangszórós, 180 W-os hifirendszerrel érkezik, míg a Honda e Advance esetében 376 W-os teljesítmény szolgálja az átütő zenei élményt. Ehhez a rendszerhez egy erősítővel meghajtott 75W-os mélysugárzó is tartozik, amely rendszert kiegészít egy 45W-os központi hangszóró is, így összesen nyolc hangszóró garantálja a megfelelő audioélményt.

 

 

Oldalsó Kameratükör Rendszer

A Honda által fejlesztett Oldalsó Kameratükör Rendszer szériatartozékként jár a Honda e -hez. Ez a technológia elsőként jelenik meg a kompaktok szegmenségben és a stílust illetően éppúgy jelentős előrelépést jelent, mind a menetbiztonságra mind az aerodinamikára és a kifinomultságra nézve.

A Kameratükör Rendszer a hagyományos visszapillantó-tükröket váltja, méghozzá igencsak hatékony formában, az élőben közvetített képek ugyanis két hatcolos képernyőn jelennek meg. A kijelzőket a műszerfal két szélén, ergonomikusan helyezték el a Honda mérnökei, így természetes érzetet és látványt nyújtanak, egyszersmind a menetbiztonságot is fokozzák.

A Kameratükör Rendszer ideális elhelyezése megannyi előnnyel jár a menetbiztonságot illetően. Ilyen például, hogy a vezető választhat normál és nagy látószögű üzemmódok között, mindazonáltal az előbbinél 10, utóbbinál 50%-kal kisebb a holttér, mint a klasszikus tükrök esetében. Szintén hasznos, hogy ha tolatófokozatba kapcsol a pilóta, vezetővonalak jelennek meg az oldalsó monitorokon, jelentősen kibővítve a látómezőt és megkönnyítve a manővert.

A képernyők fényereje a környezeti fényviszonyoknak megfelelően, automatikusan változik. Az Oldalsó Kameratükör Rendszer bevezetését intenzív fejlesztési és tesztidőszak előzte meg, melynek során rossz időben, szürkületben és éjszaka is vizsgálták a berendezés működését. A lelkiismeretes munka gyümölcseként mindig tiszta képet kaphat a vezető a mögötte zajló eseményekről, a monitorok soha nem vakítják el és nincs glória a fényforrások körül.

A következő generációs kameratechnológiának köszönhetően kifejezetten modern, letisztult és egyszerű lett a rendszer, nem mellesleg tökéletesen passzol a sík A oszlopokhoz és a rejtett kilincsekhez. Szemben a hagyományos oldaltükrökkel, a kamerák nem növelik az autó szélességét, elülső felületük pedig 90%-kal kisebb, ami a teljes karosszériára nézve 3,8%-os csökkenést jelent. Ez a helykihasználást, az üzemanyag-hatékonyságot és a hatótávolságot is kedvezően befolyásolja, sőt a szélzaj is jóval kisebb nagy sebességnél.

A kompakt oldalsó kamerák alkalmazásával feleslegessé vált a menetszél és az esővíz elvezetését szolgáló légterelővonalak kialakítása, nem utolsó sorban modern formatervhez illő, karosszériába simuló A-oszlopokat alkalmazhattak a Honda mérnökei, így a Honda e olyan benyomást kelt a szemlélőben, mintha nem lenne szélvédőkerete.

A kamerák házát úgy formálták, hogy ne kerülhessenek vízcseppek a lencsére, de ha ez mégis megesne, vízlepergető bevonat garantálja, hogy gyorsan megtisztuljon az optika.


Fejlett mobilkommunikációs rendszerének köszönhetően a Honda e tökéletesen passzol a modern életvitelhez

Ösztönösen kezelhető, fejlett mobilkommunikációs megoldásaival új technikai mércét állít a kompakt elektromos autók mezőnyében a Honda e. Ha az utasok beszálltak, a páratlanul kifinomult és könnyen kezelhető fedélzeti elektronika segít az autónak igazodni a városi életvitelhez.

Mesterséges intelligencián alapuló Honda Személyi Asszisztens

A különféle szolgáltatások és alkalmazások nemcsak a fejlett, érintőképernyős felhasználói felületen érthetők el, hanem a hangutasításokkal vezérelhető Honda Személyi Asszisztenssel is. Az ösztönösen kezelhető HPA alapját egyedülállóan fejlett mesterséges intelligencia adja, így gond nélkül megérti az utasításokat is tartalmazó élőbeszédet, sőt a szövegkörnyezetet is figyeli, hogy internetes szolgáltatások minél szélesebb skálájához férhessenek hozzá az utasok.

Az egyedülálló Honda Személyi Asszisztens az „OK Honda” kifejezés kimondásával egyszerűen aktiválható, ezt követheti valamilyen parancs vagy kérdés a vezető részéről. Az „emberi” válaszról absztrakt arcot formáló animáció gondoskodik, ez különféle arckifejezésekkel is igyekszik megkönnyíteni a kommunikációt.

Mivel a rendszer folyamatosan tanul, napról napra egyre többet ért a hozzá intézett szavakból és egyre pontosabb válaszokat ad. A szövegkörnyezet felismerésének hála az autó és a vezető tulajdonképpen kötetlen beszélgetést folytathat, a mesterséges intelligencia kérdéseket és válaszokat is képes feldolgozni. További előnye, hogy valós idejű keresést is lehetővé tesz, így bármikor fellelhetők az éppen elérhető szolgáltatások.

WiFi Hotspot

Míg a villámtöltő dolgozik, a WiFi Hotspot segítségével a vezető és utasai például filmeket streamelhetnek a két 12,3"-os érintőképernyőn, mi több, magát az internetes videomegosztót is maguk választhatják ki.

Okostelefonos Honda-alkalmazás a távoli elérésért és az okostöltésért

 A Honda e tulajdonosok akkor is nyugodtak lehetnek, ha eltávolodnak autójuktól, a My Honda+ elnevezésű okostelefon-alkalmazással ugyanis mindig kapcsolatban maradhatnak a járművel. Ez a könnyen kezelhető szoftver lehetőséget ad a töltési folyamat és légkondicionáló rendszer távoli vezérlésére, nem mellesleg minden fontos adatot közöl a kocsiról, beleértve annak helyzetét is.

Elektromos autózáshoz fűződő szolgáltatásai között ott találjuk a Távoli Akkumulátortöltés-szabályozást is, mely üzeneteket küld a járműtulajdonosnak a töltöttségi szintről, és akkor is jelez, ha valamiért leállt a töltés. A felhasználó távolról is szabadon elindíthatja-leállíthatja a töltést, előre megadhatja, mely időszakban szeretné tölteni az akkumulátort, és üzenetet kap, ha a folyamat megkezdődik, illetve – akár időzítetten, akár váratlanul – véget ér.

Ráadásként megszabhatja, hogy milyen hőmérséklet várja az utastérben (hűvös, normális vagy meleg), és az első-hátsó szélvédő jégtelenítését is irányíthatja. Ezek a funkciók időzíthetők vagy azonnal aktiválhatók – ahogy éppen a helyzet adja. Ha a légkondicionáló vagy a fűtőrendszer épp működik, a rendszer 15%-os akkumulátortöltöttségnél – a teljes lemerülést elkerülendő – figyelmeztetőüzenetet küld a tulajdonosnak, hogy meggyőződjön róla, nem véletlenül maradt bekapcsolva a berendezés. E megoldás további előnye, hogy akár töltés közben is szabályozható a kabin hőmérséklete, tehát a hűtő-fűtő rendszer nem az akkumulátort, hanem közműhálózatot terheli.

A navigációs keresések eredményei szintén átküldhetők a telefonra, ennek köszönhetően a mobilkészüléken is megtervezhető a teljes útvonal.
Menet- és lopásbiztonság

A kapcsolt szolgáltatások közül jó pár a biztonságot hivatott fokozni. Ha az autó elhagyja a tulajdonos által behatárolt zónát, a MyHonda+ alkalmazás figyelmeztetőüzenetet küld, és akkor is szól, hogyha valamelyik ablak vagy maga az autó nyitva maradt. Ilyenkor természetesen távolról is mindent bezárhat a vezető.

Jó szolgálatot tehet az autókereső (pl. parkolókban), ugyanis megmutatja a térképen, hogy hol a kocsi, függetlenül attól, hogy a bolygó mely zugában bújt meg.

Digitális kulcs

 A Digitális Kulcs (Digital Key) révén a bluetooth-kapcsolattal is használható My Honda+ okostelefonos alkalmazáson keresztül, Android és iOS rendszerű mobilkészülékkel is nyitható és zárható a Honda e A könnyed beszállást szolgálja, hogy az NFC bekapcsolását követően az Android alapú okostelefonok használóinak elég hozzáérintenie a My Honda alkalmazást futtató telefont a B-oszlophoz. Ilyenkor jelzőfény szalad körbe a fényszórók körül, a kilincsek előbújnak helyükről és az üdvözlőrendszer kinyitja az autót. Android alapú, NFC adatátvitelre képes készülékeknél elég a műszerfalhoz tartani a telefont, majd megnyomni az indítógombot, ahhoz hogy az elektromos hajtáslánc aktiválja magát és készen álljon az indulásra. iOS-felhasználónál PIN-kód jelenik meg a műszerfalon, ezt kell beütni a telefonba, miközben a vezető benyomva tartja az indítógombot. Kívánság esetén az Android-felhasználók is választhatják ezt a módot.

Mindehhez nincs szükség valódi, hagyományos kulcsra, a hozzáférési jogosultság pedig meg is osztható. A Digitális Kulcs egyéb funkciókat is tartogat a Honda e-birtokosoknak szigorú biztonsági protokollt használva ezzel is védve a tulajdonosokat. A fejlesztésük során rendkívül mélyre ható biztonsági teszteket hajtott végre a Honda. Amennyiben nem áll rendelkezésre internetkapcsolat, a Digitális Kulcs bluetooth-szal is csatlakozhat az autóhoz.

A Honda e akkor is nyitható-zárható, ha a Bluetooth hatósugarán kívül esik, ilyenkor a MyHonda+ alkalmazás és az internetkapcsolat nyújthat megoldást.

Kibővített Honda SENSING aktív menetbiztonsági csomag

 A Honda e kategóriájának legátfogóbb menetbiztonsági és vezetést segítő rendszerével dicsekedhet. Ez egyebek mellett a Honda Sensing rendszernek köszönhető, amit szélesebb látószögű, nagyobb felbontású kamerával és új radarrendszerrel tettek hatékonyabbá. Ezzel jelentősen javult a jármű környezetének érzékelése, és útburkolati jelek, illetve szegélycsíkok nélkül is képes felismerni a rendszer az útburkolat széleit.

Az európai piacon három új kiegészítővel bővült a Honda SENSING csomag:
Követett Autó Indulására Figyelmeztető Rendszer: jelzi a vezetőnek, ha az előtte álló autó mozgásba lendül.
Ütközés Erejét Mérséklő Gázpedálvezérlés: előre- és hátramenetben egyaránt megakadályozza a hirtelen kigyorsításokat, továbbá azt sem engedi, hogy elinduljon az autó, ha akadályt érzékel útjában.
Kis Sebességű Automatikus Fék: lassú manőverezésnél hozza működésbe a fékrendszert, amennyiben veszélyhelyzetet értékel.

 



A Honda SENSING összeállítás további elemei: 

 Ütközési Erejét Mérsékelő Fékrendszer (CMBS): segít elkerülni az ütközést a többi autóval és a gyalogosokkal. A rendszer 2020-ra tovább fejlődött, tudniillik könnyebben felismeri a gyalogosokat és a kerékpárosokat rossz látási viszonyok közepette (pl. éjjel, közvilágítás nélküli szakaszokon), és önműködően fékez, ha egy jármű a Honda e elé vág.
 Adaptív Sebességrögzítő (ACC): Az előttünk haladó jármű sebességének megfelelően korrigálja az autó sebességét, így segít követni a forgalmat
 Sávtartó Asszisztens (LKAS): városi és országutakon, valamint autópályán egyaránt a forgalmi sáv közepén tartja az autót. A rendszer 72 km/órától egészen a végsebességig használható.
Intelligens Sebességhatároló (ISL): az előre beállított érték vagy a legutóbbi sebességhatárt jelző közúti tábla alapján határozza meg a végsebességet.
 Útpályaelhagyásra Figyelmeztető Rendszer (RDMS): figyeli a jobboldali – autóhoz képest - sávelválasztó burkolati jeleket és azonnal figyelmezteti a vezetőt, ha elhagyja a sávját.
 Közúti Jelzőtáblákat Felismerő Rendszer (TSR): automatikusan beazonosítja a közúti jelzőtáblákat, és megjeleníti őket a központi, digitális műszeregységen.
 Automatikus Távolsági Fényszóró: Felismeri, ha jármű közeledik szemből, és automatikusan fel-le kapcsolja a távolsági fényszórót.

A Honda e akkor sem marad tétlen, ha már bekövetkezett a baleset. Ilyenkor az Ütközésjelző (Impact Alert) és a Vészhívó (E-Call) értesíti az assistance-szolgáltatót.


Műszaki adatok

 

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER