Címkék: 2016 | Párizsi Autószalon | Suzuki | Suzuki Ignis | Suzuki SX4 S-Cross

2016. szeptember 30. péntek, 10:17

 

Két nagy horderejű bejelentést is tett ma a Suzuki Motor Corporation a 2016-os Párizsi Autószalonon. Az egyik a stílusos külső megjelenésű, rendkívül rugalmas felhasználású új IGNIS kompakt crossover európai bevezetése. A másik bejelentés a Suzuki új irányvonala az ALLGRIP összkerékhajtási technológiával kapcsolatban.

 

A Suzuki sajtótájékoztatóján emellett bejelentették az SX4 S-CROSS modellfrissítését. A ráncfelvarráson átesett, s ennek köszönhetően az eddiginél is szigorúbb, egyben kifinomultabb városi terepjárós karaktert mutató modellt júniusban kezdte gyártani a Magyar Suzuki Zrt.



Az ALLGRIP sorozat
A Suzuki az első japán miniautóban, az LJ10-ben alkalmazott összkerékhajtási rendszer bevezetése óta folyamatosan fejleszt összkerekes technológiákat, és a legkülönbözőbb életstílust követő, járművüket a legkülönbözőbb célokra, különféle körülmények és útviszonyok közt használó autóvezetők számára biztosít ideális összkerékhajtási technológiákat.
Az összkerékhajtási technológiák fejlesztésében az évek során elért nagy sikerű fejlesztéseit a Suzuki most az ALLGRIP összefoglaló név alatt egyesíti, hogy az előnyöket a vásárlók még szélesebb körével ismertethesse meg. Az ALLGRIP rendszerek három alkategóriája a következő:
ALLGRIP AUTO – folyadékos tengelykapcsolós rendszer, amely a mindennapi vezetés közben nyugodt, kiegyensúlyozott autózást biztosít a vezető számára, különösen csúszós vagy havas útfelületeken.
ALLGRIP SELECT – a Suzuki elektronikus vezérlésű összkerékhajtási rendszere, amely egyszerre nyújtja az „élvezetes vezetés”, a ”lelki nyugalom” és az ”üzemanyag-hatékonyság” előnyeit azáltal, hogy a vezető négy üzemmód (autó, sport, hó és elakadás) közül választhatja ki mindig az adott útviszonyok közt legmegfelelőbbet.
ALLGRIP PRO – ennek a terepezéshez ideális technológiának köszönhetően a vezető szabadon kiélheti kalandvágyát, kiléphet a hagyományos autózás határai közül, és nekivághat felfedezni az ismeretlent. Mindebben megbízható társ a kapcsolható összkerékhajtás és a felező.


Az új IGNIS

Dizájn
Kompakt mérete ellenére a karosszéria formája erőt sugároz. A belső tér az egyediséget hangsúlyozza, elemei minőségi benyomást keltenek. A vásárlók modern színekből választhatnak a hozzájuk illő belső színekkel.*
*A két belső kiemelő szín a választott karosszéria színéhez igazodik.




Külső formaterv
Az Ignis formás alakjának első szembeszökő eleme a jellegzetes orr-rész, a LED fényszórók szúrós tekintetével és a hűtőrács erős vonalaival. A kerékívek robusztus vállai erőt sugároznak, a karosszéria alsó része kifejező felületeket mutat. A formaterv egyszerű, ugyanakkor családias, szerethető. Örökölte az első generációs Cervo hasítékszerű C oszlopát, a Swift jellegzetes sötétített A és B oszlopait és más hagyományos Suzuki dizájnelemeket, mint a díszszegély és a kagyló alakú motorháztető. Az ezekből összeálló arculat egy új korba repíti a Suzuki crossoverek hagyományait.

Belső formaterv
Az egyszerű, de egyedi külső mellett az Ignis megjelenését még sajátosabbá teszi belső környezete. A légkondicionáló kezelőpaneljének lekerekített formái és a műszerfal jellegzetes íve futurisztikus benyomást kelt.

A műszerfal vízszintes elrendezésű felületén felhasznált anyagok gazdag textúrája kiemeli a szélesség és tágasság érzetét. A narancs és fémes titánium kiemelő színek a minőség általános légkörét erősítik a belső térben, és hangsúlyozzák a crossoverekhez kapcsolódó aktív arculatot.

Színválaszték
Az új Ignis 14 féle színben rendelhető, köztük három új karosszériaszínben és kéttónusú változatokban is. A belsőhöz választható két kiemelő szín illeszkedik a karosszériaszínekhez, és lehetővé teszi, hogy leendő tulajdonosa saját ízléséhez igazítsa az Ignis megjelenését.

Karosszériaszínek (összesen 14 szín választható)
Három új szín
Tűznarancs Gyöngyház Metál: Ragyogó, erős benyomást kelt, a felizzított fémre emlékeztet.
Neonkék Metál: A fénylő kék szín a neonlámpák fényéhez hasonló.
Helios Arany Gyöngyházmetál: Ez az energikus szín a Nap ragyogását idézi fel.
Hat további szín
Öt kéttónusú színváltozat (fekete tetővel)

Belső színek
Két kiemelő szín*, amelyek hangsúlyozzák a fekete-fehér belső határozott megjelenését.
Narancs kiemelő szín (a középkonzolon és a belső ajtókilincseknél)
Titánium kiemelő szín (a középkonzolon és a belső ajtókilincseknél)
*A két belső kiemelő szín a választott karosszéria színhez igazodik.

Használhatóság
Szabadság érzetét keltő tágas belső tér, nagy kapacitású csomagtér
A nagy szemmagasságnak köszönhetően kiváló kilátás.
Navigációs rendszer és kihangosító.

Befogadóképesség
A Suzuki új generációs platformjának köszönhetően lehetővé vált a motortér méretének csökkentése, megnövelve ezzel az utasok és csomagjaik rendelkezésére álló teret. Az Ignis kívülről nézve kompakt karosszériája tágas és kényelmes utasteret rejt, ahol az utasok kényelmesen férnek el egymás mellett, bőséges helykínálattal lábnál és fejnél egyaránt.

Lényeges vonása az autónak a nagyméretű, 267 literes* csomagtér (227 liter* az ALLGRIP modellek esetében). Ennek kihasználását tovább javítják a csúsztatható és ledönthető hátsó ülések, így változatos méretű és alakú csomagok is könnyen elhelyezhetők.
* A Német Autóipari Szövetség (VDA) szabványa szerint mérve, felemelt hátsó üléstámlával.

Tárolók
A belső tér rendkívül kényelmes tároló rekeszekkel szolgál. A kétrekeszes kesztyűtartó mellett pohártartók találhatók a középső és hátsó konzolon, valamint az első és hátsó ajtókban is. A tervezés mindvégig a mindennapi használat lehető legkényelmesebbé tételét tartotta szem előtt.

Kilátás
A legalább 180 mm-es hasmagasság lehetővé teszi a durvább utakon való vezetést is, egyúttal a magasan lévő ülés segítségével tiszta kilátást biztosít. A magasan pozicionált ülés a ki- és beszállást is kényelmesebbé teszi.

Okostelefonnal összekapcsolható audiokijelző (Smartphone Linkage Display Audio – SLDA)
Az audiorendszer része az érintőképernyős kijelző, ami intuitívan, okostelefonhoz hasonlóan használható. Kapcsolódjon rá mobiltelefonjáról Bluetooth® vagy USB adatkábel segítségével, és a kijelzőről használhatja a kompatibilis telefonos alkalmazásokat. A kijelzőről irányítható a rádió, a visszapillantó kamera képe és a navigáció* is.

Az Android Auto a vezetéshez optimalizált formában terjeszti ki az autóra az Android platformot. A figyelem minimális elvonása mellett használhat vezetés közben Google-szolgáltatásokat, mint például a Google Maps vagy a Google Search.

Az Apple CarPlay segítségével az iPhone-felhasználók pillanatnyi forgalomhoz igazított útvonaltervezést vehetnek igénybe, hívásokat bonyolíthatnak, üzeneteket küldhetnek és fogadhatnak, illetve zenét hallgathatnak az érintőképernyő vagy a Siri használatával, miközben figyelmük továbbra is a vezetésre összpontosul.

A MirrorLink lehetővé teszi különböző telefonos alkalmazások megjelenítését az autó érintőképernyős kijelzőjén.

Teljesítmény és biztonság
Nagy teljesítmény, kiváló üzemanyag-hatékonyság mellett az új felfüggesztés kiváló vezethetőséget biztosít, míg az új generációs platform tágasabb belső tér kialakítását, illetve további üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé.
A legmodernebb biztonsági technológiák alkalmazása minimalizálja a sérüléseket ütközés esetén.

Motorok
Az Ignis hajtásáról a gazdaságos üzemanyag-felhasználású, nagy teljesítményt nyújtó 1.2 DUALJET (K12C) benzinmotor gondoskodik. Ezt kiegészíti az SHVS enyhe hibrid rendszer, amely további üzemanyag-megtakarítást eredményez.

SHVS
Az SHVS (Smart Hybrid Vehicle by Suzuki) egy kis súlyú, kompakt, enyhe hibrid hajtású rendszer; beépített indítógenerátorból (ISG – Integrated Starter Generator), áramfejlesztőből, villanymotorból és lítiumion-akkumulátorcsomagból áll. Optimális rendszer kompakt autókban való felhasználásra, ami a villanymotor nyomatékrásegítésével és a rendszer hatékony energia-visszatáplálásával javítja az üzemanyag-felhasználást.

Váltók
Ötsebességes kézi váltó: a konvergens sebességfokozat-lokalizáló rendszer alkalmazása könnyebb és simább érzetű sebességváltást eredményez.
Ötsebességes automatizált kézi váltó (AGS - Auto Gear Shift): az ötsebességes kézi váltón alapul a Suzuki saját automatizált kézi váltórendszere, amely végrehajtja a vezető helyett a kuplung- és váltóműveleteket.

Összkerékhajtás (ALLGRIP AUTO)
Az Ignis a Suzuki folyadékos tengelykapcsolót alkalmazó ALLGRIP AUTO összkerékhajtási rendszerét használja. Ez a rendszer maximális teljesítményt nyújt gazdaságos üzemanyag-felhasználás mellett azáltal, hogy elosztja a nyomatékot az első és a hátsó kerekek között, ha csökken az első kerekek tapadása az úton. Az ALLGRIP AUTO nyugalmat biztosít a vezető számára a mindennapos haszálatban, különösen csúszós utakon vagy havas útfelszínen.

Felfüggesztés
A felfüggesztés újonnan lett kifejlesztve, hogy a lehető legjobban illeszkedjen az új generációs platformhoz. Könnyebb és erősebb felfüggesztés mellett fokozott merevségű rugóstagok növelik a menetstabilitást.




Biztonsági felszerelések
Az Ignis a Suzuki Total Effective Control Technology (TECT) technológiáját alkalmazza, amely fokozott védelmet biztosít ütközés esetén. Ennek része az energiaelnyelő, gyűrődő elemek alkalmazása, amelyek elnyelik az ütközés energiáját, továbbá a becsapódási energiát hatékonyan szétosztó keretmerevítés és a merev utasfülke-struktúra.

További biztonsági berendezések: ESP menetstabilizáló rendszer, elülső, oldal- és függönylégzsákok, amelyek frontális és oldalról történő ütközés esetén is védik az autó utasait.

További biztonsági funkcióként a járműre telepített sztereó kamerák az emberi szemhez hasonlóan figyelik az autó környezetét. Észlelik az útburkolati jeleket, az autó előtt lévő objektumokat, és azok távolságát is. A méret és forma alapján különbséget tesznek gyalogos és másik autó között. Ezek a képességek teszik lehetővé a következő három biztonsági funkciót:

Kétkamerás fékasszisztens (Dual Camera Brake Support - DCBS): Ha 5 km/óránál gyorsabban halad, a sztereó kamerák figyelik az autó előtt lévő járműveket és gyalogosokat. Segítik az összeütközés elkerülését és az esetleges sérülés minimalizálását figyelmeztetésekkel vagy automatikus fékezéssel.

Sávelhagyásra figyelmeztető funkció: Ha 60 km/óra sebességnél gyorsabban halad, és irányjelző használata nélkül átlépi a forgalmi sáv határát, a rendszer megrezegteti a kormánykeret és figyelmeztető fényjelzést ad a kilométerórán, felhívva a figyelmet a sáv elhagyására, ami figyelmetlenségből történhetett.

Sávtartásra figyelmeztető funkció: Ha 60 km/óra sebességnél gyorsabban halad, és a sávon belül jobbra-balra ingázik, a rendszer figyelmeztető hangjelzést ad. Ez felhívja a sofőr figyelmét a sávtartásra, ami fáradtság vagy más tényező miatt maradhatott el.

Az új IGNIS árusítása 2017 januárjában indul majd Európában.

A ráncfelvarrott SX4 S-CROSS

A Suzuki Motor Corporation a Párizsi Autószalonon mutatja be új, ráncfelvarrott SX4 S-CROSS modelljét, amely egy ferde hátú limuzin és egy városi terepjáró előnyeit ötvözi. A 2006-ban bemutatott SX4 méltó utódaként az SX4 S-CROSS a tervezést, a használhatóságot, a vezethetőséget és a környezeti szempontokat is új szintre emeli.

A ráncfelvarrás jelentős változtatásokat hoz a jármű orrának dizájnjában, emellett az autó újratervezett könnyűfém felniket és nagyobb gumikat kapott, amivel határozottabb terepjárós megjelenésre és dinamikára tett szert. A megújult belső tér fokozott minőségérzetet, kellemesebb utazási környezetet biztosít. Ami a motort illeti, az SX4 S-CROSS megkapta a Suzuki BOOSTERJET közvetlen befecskendezéses turbómotorját. Ez környezetbarát működést garantál dinamikus teljesítmény mellett.

Az erősebb, izgalmas, környezetkímélő ráncfelvarrott SX4 S-CROSS modellt a Magyar Suzuki Zrt. gyártja Magyarországon. Az eladások az európai piacokon idén nyáron indultak meg.

Külső formaterv
Az újjáalakított lökhárító, motorháztető és hűtőrács, az orr vonalvezetésének megemelése, az új könnyűfém felnik és a nagyobb gumik mind a határozottabb városi terepjárós megjelenést erősítik. A fényszórók új LED-világítása és a hátsó kombinált lámpák is élesebb, keskenyebb összképet mutatnak. A megújult színválaszték öt új karosszériaszín választását teszi lehetővé. A Bolygókék Gyöngyházmetál és az Ásványi Szürke Metál ragyogó fényes szín, megnyugtató finomsága kecsessé teszi az autó külső megjelenését. A Kanyonbarna Gyöngyházmetál és az Energikus Vörös Gyöngyházmetál ragyogó és élénk szín, tovább erősíti a városi terepjárós stílust.

Belső formaterv
Az utazást megnyugtató, igényes belső tér teszi igazán élvezetessé. Ennek érdekében fekete fényezést kaptak a hangrendszer díszítőelemei és a szellőzőnyílások, a műszerfal díszítései pedig krómbevonatot. A műszerfal puha borítása gazdagabb textúrájú, az üléshuzatok anyaga és mintája is a luxus érzését erősíti. A dinamikus külsővel harmonizáló nyugodt, elegáns belső térre a koronát az újragondolt műszerfal teszi fel.

Teljesítmény
Az SX4 S-CROSS a Suzuki 1.0 BOOSTERJET vagy 1.4 BOOSTERJET közvetlen befecskendezéses turbó benzinmotorjával rendelhető. Mindkét erőforrás teljesítmény és környezeti értékek terén is méltó a ráncfelvarrott modell külső megjelenéséhez. Az áttérés az előző modell fokozatmentes CVT sebességváltójáról az új hatfokozatú váltófüles automata váltóra tovább növeli az autó teljesítményét, közvetlenül érezhetővé teszi a gyorsulást és a váltásokat, egyúttal hatékonyabb váltást is eredményez.

A ráncfelvarrott SX4 S-SCROSS árusítása az európai piacokon idén nyáron kezdődött.


Európai stratégia
A Suzuki tavaly jelentette be középtávú üzleti tervének részeként a 2019-es európai értékesítési célt, ami 280 000 egység a terv utolsó évére. A cél teljesítése érdekében a Suzuki évenként legalább egy modellt tervez bevezetni az európai piacon.

A Suzuki az enyhe hibrid hajtású SHVS rendszerre, emellett modellportfóliójának bővítésére kíván összpontosítani az európai piacokon. Az SHVS enyhe hibrid rendszer kompakt konfigurációt kínál és vonzó ár-érték arányt. A technológiát a vevők legkülönfélébb csoportjai is élvezhetik; pont ez az a megközelítés, amivel a Suzuki a technológia fejlődését mindig is követte és ezután is követni fogja. Az SHVS enyhe hibrid rendszer az egyik legfontosabb kulcsa annak, hogy a Suzuki még alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást és csekélyebb fogyasztást érjen el a jövőben modelljeinél.

A Suzuki 2016-os értékesítési eredményei
A januártól július végéig terjedő időszakban a Suzuki globális viszonylatban 1 650 000 gépkocsit értékesített, ami enyhe csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez a némely ázsiai piacokon bekövetkezett visszaesésnek tudható be.
Az európai piacokon stabil az autóértékesítés. Az előző pénzügyi évben az értékesítés elérte a 207 000 darabot, ami éves viszonyításban 6,2 százalékos növekedést jelent. A jelenlegi pénzügyi évben 232 000 darabos értékesítés, éves szinten 12 százalékos növekedés a cél.
Az eleve ambiciózus, az előző évhez képest csaknem kétszeres növekedési ütemet előirányzó célszámnál is ígéretesebb a Suzuki 133 000 darabos január–júliusi teljesítménye, ami az előző év azonos időszakához képest 13 százalékos emelkedés. A legmagasabb számban értékesített modell, egyben a Suzuki-eladások jelentős európai növekedésének motorja a Vitara. A modell a 2014-es Párizsi Autószalonon történt bevezetése óta köztudottan nagy sikerrel szerepel.

 

Dizájn

Kompakt mérete ellenére a karosszéria formája erőt sugároz. A belső tér az egyediséget hangsúlyozza, elemei minőségi benyomást keltenek. A vásárlók modern színekből választhatnak a hozzájuk illő belső színekkel.*

*A két belső kiemelő szín a választott karosszéria színéhez igazodik.

 

Külső formaterv

Az Ignis formás alakjának első szembeszökő eleme a jellegzetes orr-rész, a LED fényszórók szúrós tekintetével és a hűtőrács erős vonalaival. A kerékívek robusztus vállai erőt sugároznak, a karosszéria alsó része kifejező felületeket mutat. A formaterv egyszerű, ugyanakkor családias, szerethető. Örökölte az első generációs Cervo hasítékszerű C oszlopát, a Swift jellegzetes sötétített A és B oszlopait és más hagyományos Suzuki dizájnelemeket, mint a díszszegély és a kagyló alakú motorháztető. Az ezekből összeálló arculat egy új korba repíti a Suzuki crossoverek hagyományait.

 

Belső formaterv

Az egyszerű, de egyedi külső mellett az Ignis megjelenését még sajátosabbá teszi belső környezete. A légkondicionáló kezelőpaneljének lekerekített formái és a műszerfal jellegzetes íve futurisztikus benyomást kelt.

 

A műszerfal vízszintes elrendezésű felületén felhasznált anyagok gazdag textúrája kiemeli a szélesség és tágasság érzetét. A narancs és fémes titánium kiemelő színek a minőség általános légkörét erősítik a belső térben, és hangsúlyozzák a crossoverekhez kapcsolódó aktív arculatot.

 

 

Színválaszték

Az új Ignis 14 féle színben rendelhető, köztük három új karosszériaszínben és kéttónusú változatokban is. A belsőhöz választható két kiemelő szín illeszkedik a karosszériaszínekhez, és lehetővé teszi, hogy leendő tulajdonosa saját ízléséhez igazítsa az Ignis megjelenését.

 

Karosszériaszínek (összesen 14 szín választható)

Három új szín

Tűznarancs Gyöngyház Metál: Ragyogó, erős benyomást kelt, a felizzított fémre emlékeztet.

Neonkék Metál: A fénylő kék szín a neonlámpák fényéhez hasonló.

Helios Arany Gyöngyházmetál: Ez az energikus szín a Nap ragyogását idézi fel.

Hat további szín

Öt kéttónusú színváltozat (fekete tetővel)

 

 

Belső színek

Két kiemelő szín*, amelyek hangsúlyozzák a fekete-fehér belső határozott megjelenését.

Narancs kiemelő szín (a középkonzolon és a belső ajtókilincseknél)

Titánium kiemelő szín (a középkonzolon és a belső ajtókilincseknél)

*A két belső kiemelő szín a választott karosszéria színhez igazodik.

 

 

Használhatóság

Szabadság érzetét keltő tágas belső tér, nagy kapacitású csomagtér

A nagy szemmagasságnak köszönhetően kiváló kilátás.

Navigációs rendszer és kihangosító.

 

Befogadóképesség

A Suzuki új generációs platformjának köszönhetően lehetővé vált a motortér méretének csökkentése, megnövelve ezzel az utasok és csomagjaik rendelkezésére álló teret. Az Ignis kívülről nézve kompakt karosszériája tágas és kényelmes utasteret rejt, ahol az utasok kényelmesen férnek el egymás mellett, bőséges helykínálattal lábnál és fejnél egyaránt.

 

Lényeges vonása az autónak a nagyméretű, 267 literes* csomagtér (227 liter* az ALLGRIP modellek esetében). Ennek kihasználását tovább javítják a csúsztatható és ledönthető hátsó ülések, így változatos méretű és alakú csomagok is könnyen elhelyezhetők.

* A Német Autóipari Szövetség (VDA) szabványa szerint mérve, felemelt hátsó üléstámlával.

 

Tárolók

A belső tér rendkívül kényelmes tároló rekeszekkel szolgál. A kétrekeszes kesztyűtartó mellett pohártartók találhatók a középső és hátsó konzolon, valamint az első és hátsó ajtókban is. A tervezés mindvégig a mindennapi használat lehető legkényelmesebbé tételét tartotta szem előtt.

 

Kilátás

A legalább 180 mm-es hasmagasság lehetővé teszi a durvább utakon való vezetést is, egyúttal a magasan lévő ülés segítségével tiszta kilátást biztosít. A magasan pozicionált ülés a ki- és beszállást is kényelmesebbé teszi.

 

Okostelefonnal összekapcsolható audiokijelző (Smartphone Linkage Display Audio – SLDA)

 

Az audiorendszer része az érintőképernyős kijelző, ami intuitívan, okostelefonhoz hasonlóan használható. Kapcsolódjon rá mobiltelefonjáról Bluetooth® vagy USB adatkábel segítségével, és a kijelzőről használhatja a kompatibilis telefonos alkalmazásokat. A kijelzőről irányítható a rádió, a visszapillantó kamera képe és a navigáció* is.

 

Az Android Auto a vezetéshez optimalizált formában terjeszti ki az autóra az Android platformot. A figyelem minimális elvonása mellett használhat vezetés közben Google-szolgáltatásokat, mint például a Google Maps vagy a Google Search.

 

Az Apple CarPlay segítségével az iPhone-felhasználók pillanatnyi forgalomhoz igazított útvonaltervezést vehetnek igénybe, hívásokat bonyolíthatnak, üzeneteket küldhetnek és fogadhatnak, illetve zenét hallgathatnak az érintőképernyő vagy a Siri használatával, miközben figyelmük továbbra is a vezetésre összpontosul.

 

A MirrorLink lehetővé teszi különböző telefonos alkalmazások megjelenítését az autó érintőképernyős kijelzőjén.

 

Teljesítmény és biztonság

Nagy teljesítmény, kiváló üzemanyag-hatékonyság mellett az új felfüggesztés kiváló vezethetőséget biztosít, míg az új generációs platform tágasabb belső tér kialakítását, illetve további üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé.

A legmodernebb biztonsági technológiák alkalmazása minimalizálja a sérüléseket ütközés esetén.

 

Motorok

Az Ignis hajtásáról a gazdaságos üzemanyag-felhasználású, nagy teljesítményt nyújtó 1.2 DUALJET (K12C) benzinmotor gondoskodik. Ezt kiegészíti az SHVS enyhe hibrid rendszer, amely további üzemanyag-megtakarítást eredményez.

 

SHVS

Az SHVS (Smart Hybrid Vehicle by Suzuki) egy kis súlyú, kompakt, enyhe hibrid hajtású rendszer; beépített indítógenerátorból (ISG – Integrated Starter Generator), áramfejlesztőből, villanymotorból és lítiumion-akkumulátorcsomagból áll. Optimális rendszer kompakt autókban való felhasználásra, ami a villanymotor nyomatékrásegítésével és a rendszer hatékony energia-visszatáplálásával javítja az üzemanyag-felhasználást.

 

Váltók

Ötsebességes kézi váltó: a konvergens sebességfokozat-lokalizáló rendszer alkalmazása könnyebb és simább érzetű sebességváltást eredményez.

Ötsebességes automatizált kézi váltó (AGS - Auto Gear Shift): az ötsebességes kézi váltón alapul a Suzuki saját automatizált kézi váltórendszere, amely végrehajtja a vezető helyett a kuplung- és váltóműveleteket.

 

Összkerékhajtás (ALLGRIP AUTO)

Az Ignis a Suzuki folyadékos tengelykapcsolót alkalmazó ALLGRIP AUTO összkerékhajtási rendszerét használja. Ez a rendszer maximális teljesítményt nyújt gazdaságos üzemanyag-felhasználás mellett azáltal, hogy elosztja a nyomatékot az első és a hátsó kerekek között, ha csökken az első kerekek tapadása az úton. Az ALLGRIP AUTO nyugalmat biztosít a vezető számára a mindennapos haszálatban, különösen csúszós utakon vagy havas útfelszínen.

 

Felfüggesztés

A felfüggesztés újonnan lett kifejlesztve, hogy a lehető legjobban illeszkedjen az új generációs platformhoz. Könnyebb és erősebb felfüggesztés mellett fokozott merevségű rugóstagok növelik a menetstabilitást.

 

Biztonsági felszerelések

Az Ignis a Suzuki Total Effective Control Technology (TECT) technológiáját alkalmazza, amely fokozott védelmet biztosít ütközés esetén. Ennek része az energiaelnyelő, gyűrődő elemek alkalmazása, amelyek elnyelik az ütközés energiáját, továbbá a becsapódási energiát hatékonyan szétosztó keretmerevítés és a merev utasfülke-struktúra.

 

További biztonsági berendezések: ESP menetstabilizáló rendszer, elülső, oldal- és függönylégzsákok, amelyek frontális és oldalról történő ütközés esetén is védik az autó utasait.

 

További biztonsági funkcióként a járműre telepített sztereó kamerák az emberi szemhez hasonlóan figyelik az autó környezetét. Észlelik az útburkolati jeleket, az autó előtt lévő objektumokat, és azok távolságát is. A méret és forma alapján különbséget tesznek gyalogos és másik autó között. Ezek a képességek teszik lehetővé a következő három biztonsági funkciót:

 

Kétkamerás fékasszisztens (Dual Camera Brake Support - DCBS): Ha 5 km/óránál gyorsabban halad, a sztereó kamerák figyelik az autó előtt lévő járműveket és gyalogosokat. Segítik az összeütközés elkerülését és az esetleges sérülés minimalizálását figyelmeztetésekkel vagy automatikus fékezéssel.

 

Sávelhagyásra figyelmeztető funkció: Ha 60 km/óra sebességnél gyorsabban halad, és irányjelző használata nélkül átlépi a forgalmi sáv határát, a rendszer megrezegteti a kormánykeret és figyelmeztető fényjelzést ad a kilométerórán, felhívva a figyelmet a sáv elhagyására, ami figyelmetlenségből történhetett.

 

Sávtartásra figyelmeztető funkció: Ha 60 km/óra sebességnél gyorsabban halad, és a sávon belül jobbra-balra ingázik, a rendszer figyelmeztető hangjelzést ad. Ez felhívja a sofőr figyelmét a sávtartásra, ami fáradtság vagy más tényező miatt maradhatott el.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER