Címkék: túraautó | Volvo | WTCC | Yvan Muller

2017. március 11. szombat, 07:07

 

A négyszeres világbajnok Yvan Muller mostantól a Cyan Racing FIA túraautó világbajnokság programjának fejlesztő pilótája és rangidős tanácsadója. A francia versenyző 2017. január elseje óta erősíti a Cyan Racing csapatát, és azóta a Volvo S60 Polestar TC1 versenyautó minden egyes tesztjén részt vett, szorosan együttműködve Thed Björk, Néstor Girolami és Nicky Catsburg pilótákkal, illetve egyéb fejlesztési területeken a csapat egészével.



„Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy Yvant a Cyan Racing berkein belül tudhatjuk. Az egész világon nincs még egy hozzá hasonlóan tapasztalt túraautó-versenyző, jelenléte meghatározó jelentőségű az egész csapat számára. Máris szemmel látható fejlődést értünk el, habár együttműködésünk még csak most vette kezdetét. Egyelőre úgy tervezzük, hogy nem indul versenyeken; tapasztalatát inkább a tesztelésben és fejlesztésben szeretnénk kamatoztatni.” – mondta Christian Dahl, a Cyan Racing vezérigazgatója.



 
Muller az elmúlt tíz évben minden bajnokságban legalább dobogós helyezést ért el. 2008-ban, 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban világbajnok lett, így ő minden idők legsikeresebb WTCC pilótája.
 
„Örülök, hogy együtt dolgozhatom a Cyan Racing csapattal. Az előző, legelső évadban nagyon erősen jöttek fel; most, a téli tesztidőszakban pedig máris izgalmas eredményeket értünk el. Nagyon várom, hogy folytassuk az együttműködést, hogy az autót és a csapatot egyaránt fejlesszük.” – mondta Yvan Muller.
 
A francia pilóta tavaly bejelentette, hogy visszavonul az aktív versenyzéstől, ám idén március 14-15-én, a hivatalos szezon előtti teszten ott lesz Monzában, a Volvo S60 Polestar TC1 volánja mögött.
 
Tények – Yvan Muller
Lakóhely: Altkirch, Franciaország
Született: 1969. augusztus 16.

Versenyzői pályafutás:

2016 – WTCC – második
2015 – WTCC – második
2014 – WTCC – második
2013 – WTCC – bajnok
2012 – WTCC – harmadik
2011 – WTCC – bajnok
2010 – WTCC – bajnok
2009 – WTCC – második
2008 – WTCC – bajnok
2007 – Andros Trophy – bajnok
2007 – WTCC – második
2006 – Andros Trophy – bajnok
2005 – Andros Trophy – bajnok
2005 – BTCC – második
2004 – BTCC – második
2003 – Andros Trophy – bajnok
2003 – BTCC – bajnok
2002 – Andros Trophy – bajnok
2002 – BTCC – második
2001 – Andros Trophy – bajnok
2001 – BTCC – második
2000 – Andros Trophy – bajnok
1999 – Andros Trophy – bajnok
1998 – Andros Trophy – bajnok
1997 – Andros Trophy – bajnok
1996 – Andros Trophy – bajnok
1995 – French Supertouring Championship – bajnok
1994 – French Supertouring Championship – harmadik
1992 – Formula 2 UK – bajnok
 
2017 WTCC naptár
Március 14-15. – Szezon előtti teszt – Monza, Olaszország
Április 9. – Marrákes, Marokkó
Április 30. – Monza, Olaszország
Május 14. – Hungaroring, Magyarország
Május 27. – Nürburgring Nordschleife, Németország
Június 25. – Vila Real, Portugália
Augusztus 6. – Termas De Rio Hondo, Argentína
Október 15. – Sanghaj, Kína
Október 29. – Motegi, Japán
November 19. – Makaó, Kína
December 1. – Losail, Katar

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER