Címkék: 2017 | Honda | Michelisz | WTCC

2017. január 24. kedd, 10:23

 

Michelisz Norbert és Tiago Monteiro marad a Honda versenyzője a 2017-es WTCC-szezonban is, hozzájuk harmadik pilótaként a japán Ryo Michigami csatlakozik. Nemcsak a pilótafelállás, hanem az autó is frissül, hiszen a téli tesztidőszakban folytatódik a Honda Civic WTCC-s változatának fejlesztése a Honda R&D és a JAS Motorsport felügyelete alatt.

 

Michelisz Norbert 2016-ban csatlakozott a Honda gyári csapatához, miután három szezonon keresztül egy privát Civicet vezetett, és pályafutása során kétszer is megszerezte a legjobb független versenyző címet a WTCC-ben. Tavaly az ő vezetésével jött össze a Honda híres hármas győzelme Japánban, és végül a negyedik helyen zárta a világbajnoki pontversenyt.



Michelisz Norbert (Castrol Honda World Touring Car Team) nyilatkozata:

„Nagyon boldog vagyok, hogy 2017-ben is a Hondával versenyezhetek. Az első évem egy gyári csapatnál kicsit a beilleszkedésről, tanulásról is szólt, de a szezon második felében már fontos pillanatokban is sikerült előrelépnem, a kvalifikációkon rendre jó tempót mentem, és büszke vagyok a győzelmemre, amelyet a Honda hazai versenyén, Japánban értem el. Biztos vagyok benne, hogy olyan autóval és csapattal dolgozhatok majd, amelyek segítenek a célom valóra váltásában, hogy világbajnok legyek. Elértem azt a szintet, hogy készen álljak erre. Úgy gondolom, hogy Tiagóval és Ryóval az oldalamon nagyon erősek lehetünk az egész szezon során.”

Tiago Monteiro 2016-ban az eddigi legjobb eredményét érte el a WTCC-ben, Szlovákiában és a hazai versenyén, Portugáliában győzelmet ünnepelt, a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban. A 40 éves pilóta az ötödik teljes szezonjára készül a Hondával azok után, hogy 2012-ben vele debütált a Civic a WTCC-ben Szuzukában.

Tiago Monteiro (Castrol Honda World Touring Car Team) nyilatkozata:

„Fantasztikus, hogy a Hondával maradhattam, hihetetlenül bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, ami ránk vár 2017-ben. Amikor 2012-ben csatlakoztam a Honda WTCC-s programjához, azt azzal a szándékkal tettem, hogy világbajnok legyek, és a célom nem változott. Tavaly voltam eddig a legközelebb ennek az eléréséhez a harmadik helyemmel és azzal hogy én lettem az első portugál, aki vezette a világbajnokságot. Érzelmileg a Vila Realban aratott győzelem jelentett a legtöbbet, hiszen a helyszín nagyon közel van ahhoz, ahol felnőttem. Az előző szezonban a Civic erősebb volt, mint valaha, és ha ezen tovább tudunk dolgozni 2017-ben, akkor biztosak lehetünk abban, hogy jó esélyünk lesz a bajnoki cím elhódítására.”

Ryo Michigami 2016-ban Motegiben debütált a Civickel a WTCC-ben, és további tapasztalatokat szerezhet az autóval kapcsolatban a téli teszteken. A 43 éves versenyző 2000-ben megnyerte a nagy presztízsű japán Super GT bajnokságot egy Honda NSX-szel, és idén ő lesz az első japán pilóta, aki teljes szezont teljesít a WTCC-ben.

Ryo Michigami (Honda Racing Team JAS) nyilatkozata:

„Japán versenyzőként elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy egy japán gyártót képviselhetek a világbajnokságon. Tisztában vagyok vele, hogy ez a szezon nagy kihívás lesz nekem, de hasznomra lesz mindaz a tapasztalat, amelyet a pályafutásom során Japánban szereztem, és rendkívül motivált vagyok, hogy jó teljesítményt nyújtsak a szezonban. Azt szeretném, ha karrierem csúcsa lenne ez az év, és a Hondával, a JAS Motorsporttal, Tiagóval és Norbival közösen mindent megteszünk azért, hogy így legyen. Mindenkinek köszönöm a segítséget és a támogatást 2017-re!”

A Honda 2017-es felállásának már nem tagja Rob Huff, aki tavaly hatodik lett a bajnokságban és az első csapatnál töltött versenyhétvégéjén futamgyőzelemmel debütált Franciaországban.

Masashi Yamamoto (általános motorsport igazgató, Honda Motor Co Ltd) nyilatkozata:

„Boldogsággal tölt el minket, hogy 2017-ben a világ legjobb túraautósai közül kettő, Michelisz Norbert és Tiago Monteiro, valamint a WTCC történetének első teljes szezonos japán versenyzője, Ryo Michigami alkotja a pilótahármasunkat. Hosszú és sikeres pályafutás van mögötte Japánban, biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbbet hozza majd ki a lehetőségből, amit kapott. Ilyen erős versenyzőkkel és a télen a valaha volt legversenyképesebbé váló Civickel az a célunk, hogy az egyéni és a gyártói világbajnoki címet is elhódítsuk idén. Végezetül szeretnék köszönetet mondani Rob Huffnak a jelentős hozzájárulásáért a 2016-os WTCC-programunkhoz, és minden jót kívánok neki a jövőben!”
(michelisz.hu)


 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER