Címkék: 2018 | Honda Civic | túraautó

2017. július 23. vasárnap, 08:51

 

A JAS Motorsport bemutatja vadonatúj Honda Civic Type R TCR modelljét, melyet a túraautó-bajnokság 2018-as szezonjában használhatnak majd vásárlóik. Az új versenyautó az idén leleplezett HONDA Civic utcai verzióján alapul, és a 2015-ös TCR versenysorozatban debütált elődök nagyszerű sikereit kívánja tovább örökíteni.

 



A kocsi teljes egészében megújult külsőt kapott, számos ponton módosítottak karosszérián, hogy csökkentsék a légellenállást, valamint nagyobb leszorítóerőt érjenek el. Ezen kívül új, többlengőkaros hátsó felfüggesztést és módosított stabilizátort alkalmaztak, korszerű elektronikus vezérlőegységet (ECU) és továbbfejlesztett bukócsövet építettek be, megspékelve mindezt a legújabb FIA előírásoknak megfelelő kiegészítőkkel.




Egy úgynevezett endurance verzió is elérhető lesz ebből a típusból azon versenyzők, versenycsapatok részére, akik szeretnének részt venni olyan bajnokságokban, mint például a VLN vagy a 24 órás szériák. Ezt a kiadást fényszórókkal, a sofőrt hűsítő légbeömlő-rendrendszerrel és ABS-szel kiegészített fékekkel szerelik fel.
A Civic Type R TCR-rel egy olyan hosszú és sikeres partneri kapcsolat folytatódik a Honda és a JAS Motorsport között, amely 1998-ban kezdődött, s akkor lépett új szintre, mikor 2001-ben a milánói székhelyű társaságot választották ki a pályaautózásra és ralira szánt első Civic Type R kifejlesztésére.

Azóta a JAS által épített Civic-ek hozzásegítették a Hondát a 2013-as FIA Túraautó-világbajnokság csapatvilágbajnoki címéhez, továbbá a partneristállók is számos győzelmet arattak a jelenlegi Civic Type R TCR-rel különböző versenysorozatokban, így például a Túraautó-Európa-kupában, a TCR német, közel-keleti, olasz és Benelux szériájában, valamint a Macau Guia Race-en.

Az új Civic Type R TCR tehát csatlakozik ahhoz a 19 modellből és több mint 300 autóból álló mezőnyhöz, melynek tagjai megfelelnek a világszerte népszerű TCR-sorozat előírásainak.

A járművek kiszállítása az ügyfelekhez 2017. december 15-én kezdődik, és a 2018-as versenyszezon kezdetéig huszonöt autó lesz elérhető. Ezért a cég arra biztatja az érdeklődőket, hogy a csalódások elkerülése érdekében mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a JAS-szal.

 - Nagyon izgatottak vagyunk, és örömmel jelentjük be, hogy mi készítjük az új Honda Civic Type R TCR-t a versenycsapatok számára, egyúttal szeretnénk szívből köszönetet mondani a Hondának, hogy áldásukat adták a közös projekt folytatására. Az új kocsi jelentős fejlődést mutat számos kulcsfontosságú területen, úgymint az aerodinamikai tulajdonságok, a felfüggesztés és az elektronika. Az első Civic Type R TCR-ünkkel már öt bajnokságot nyertek, jelenleg is harcolnak további nyolc címért Európában, valamint Ázsiában. Eltökélt célunk, hogy az új autóval még magasabbra emeljük a mércét a TCR-sorozatban – nyilatkozta Mads Fischer, a JAS Motorsport TCR projektvezetője.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER