Az augusztus 11-14. között megrendezett, összesen 675 kilométer hosszú forduló etapjain a finn Mikko Hirvonen, a tengerentúli Bryce Menzies és a holland Erik van Loon vezeti a brit kisautó-gyártó versenygépeit.
2016-ban immáron tizenhatodik alkalommal írták be a szervezők az FIA Cross Country Világkupa versenynaptárába a Hungarian Baja négy napon át tartó megmérettetését, amelynek idén augusztus 11-14. között ad otthont Veszprém környéke. A csütörtöki gépátvétel után a verseny augusztus 12-én, pénteken veszi kezdetét: miután az indulók felvonulnak a megyeszékhely Óváros terén, elrajtol az első, 10,3 kilométer hosszú speciális szakasz, amely során a versenyzők egy rendkívül látványosra összeállított pályán versenyeznek majd az idővel.
A szombati második szakasz rajtsorrendjét a pénteki első etap időeredménye határozza meg, a verseny harmadik napja ráadásul két szakaszt is tartogat a rajongóknak. Augusztus 14-én, vasárnap az összesen 675 kilométer hosszú versenytáv utolsó kilométereivel néznek majd szembe a csapatok a Bakony-hegység lábánál, a magyarországi futam negyedik, utolsó etapján.
Az augusztus 11-14. között megrendezett megmérettetésen három MINI ALL4 Racing versenyautó áll majd rajthoz. Az 1-es rajtszámú kisautó volánjánál az egyesült államokbeli Bryce Menzies és navigátora, a szintén tengerentúli Peter Mortensen ül majd, akik az X-raid csapat színeiben ismét a brit kisautó-gyártó rali-technológiájával kívánják megkoronázni sokéves versenytapasztalatukat. A finn Mikko Hirvonen és másodpilótája, a francia Michel Périn az X-raid csapat 2-es rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautójával gurul majd a magyarországi felvonás rajtrácsára, hogy már az első naptól kezdve padlóig nyomják a gázt – nem csupán a futamgyőzelem, hanem a MINI ALL4 Racing versenytechnológiájának Dakar Rali előtti tesztelése és finomhangolása érdekében is.
A holland versenypáros, Erik van Loon és Wouter Rosegaar rövid szünet után tér vissza a tereprali sűrűjébe, ezúttal az 5-ös rajtszámú MINI ALL4 Racing volánjánál. A hatalmas Dakar-tapasztalattal rendelkező duó meglátásait és fejlesztési ötleteit nagy tiszteletben tartják az X-raid csapat tervezőmérnökei, és mint ilyen, a Hungarian Baja újabb lehetőséget biztosít az istállónak a Dakar Ralira való intenzív felkészülés előtt.
A sziklákkal, bukkanókkal és vízátfolyásokkal tarkított magyarországi futam murvás terepe az FIA Cross Country Világkupa kivétel nélkül minden indulóját próbára teszi, a MINI ALL4 Racing csapatai azonban felkészülten és várakozásokkal tekintenek a négy napos versenyhétvége elé – kiváltképp az X-raid csapat tapasztalt mérnökei és szerelőbázisa, a világhírű versenytechnológiát fejlesztő szakemberek ugyanis már a 2017-es Dakar Ralira koncentrálnak, ahol a siker kulcsát a teljesítmény és a megbízhatóság verhetetlen párosa jelenti.
---
A 2016-os Hungarian Baján rajthoz álló MINI ALL4 Racing versenyautók
Pilóta | Navigátor | # | Csapat |
Bryce Menzies (egyesült államokbeli) |
Peter Mortensen (egyesült államokbeli) |
1 | X-raid csapat |
Mikko Hirvonen (finn) |
Michel Périn (francia) |
2 | X-raid csapat |
Erik van Loon (holland) |
Wouter Rosegaar (holland) |
5 | TBC |
Az FIA Cross Country Világkupa 2016-os megmérettetései:
2016. február 19-22.: Baja Russia (Oroszország)
2016. április 2-7.: Abu Dhabi Desert Challenge (Egyesült Arab Emírségek)
2016. április 17-22.: Sealine Cross-Country Rally Qatar (Katar)
2016. június 23-26.: Italian Baja (Olaszország)
2016. július 22-24.: Baja Aragón (Spanyolország)
2016. augusztus 11-14.: Hungarian Baja (Magyarország)
2016. augusztus 25-28.: Baja Poland (Lengyelország)
2016. október 3-8.: Rallye Oilibya du Maroc (Marokkó)
2016. október 21-23.: Baja Portalegre 500 (Portugália)
Hozzászólások