Címkék: Szalay Balázs | tereprali | Türkmenisztán | verseny

2018. augusztus 02. csütörtök, 22:15

 

Ötvennél is több csapat áll rajthoz szeptember 11-én az első Türkmén Desert Race-en – köztük ismert terepraliversenyzők és amatőrök is, akik mind azért érkeznek, hogy felfedezzék Türkmenisztánt. Elsősorban persze a Karakum-sivatagra kíváncsiak, hiszen az teljesen ismeretlen terep mindenki számára. A mezőny – soraiban a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőssel – kelet-nyugati irányban szeli át az országot, öt szakaszt teljesítve. 

„Nagyon várom a türkmén versenyt, mert minden információ, amit kapok róla, új kalandokat ígér - mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. - Új tájakat, új országot fedezünk fel, ennek a sportnak éppen ez a lényege, ezt szeretjük benne a legjobban. Hogy nehéz verseny lesz? Sohasem riadtunk vissza a kihívásoktól."

A Türkmén Desert Race egy szuperspeciálissal kezdõdik, majd még a nap folyamán belekóstol a mezõny a Karakum sivatagba. Az elsõ éjszaka a táborban (és persze ezt követõen a többi is) olyannak ígérkezik, amit a Jean-Louis Schlesser fémjelezte szervezõcsapattól megszokhattunk: barátságos, tábortûz-körbeülõs, élmény-mesélõs - a klasszikus sivatagi versenyek hangulatát idézve.

A pályákat felíró Dakar-gyõztes René Metge elárulta hogy gyönyörû tájakon autózik majd a mezõny: a gyémánt-folyótól a „pokol kapujáig". Utóbbi az elnevezése alapján semmi jót sem ígér a versenyzõknek - fõként, hogy a legtöbben közülük már jól tudják, milyen az, amikor Metge valamit pokolinak titulál. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ott tényleg megizzadnak majd a legrutinosabbak is.

„Voltam már a pokolban, még 2004-ben, pályafutásom elsõ Dakarján még Afrikában, úgyhogy ezt nem büntetésnek, inkább fantasztikus lehetõségnek élem meg - mondta Bunkoczi László, aki az Opel Crossland X bal oldali ülésébõl diktálja az itinert Szalaynak. - Mindig új nehézségekkel találjuk szembe magunkat, azokat kell legyõzni. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki versenyzett a Karakum sivatagban, jó, hogy egy nemzetközi mezõny tagjaként az elsõk közt lehetünk. Nem tudjuk, René Metge hova küld majd minket, de mi megyünk."

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER