Címkék: Lexus LX

2023. február 17. péntek, 18:22

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy egy LX 600 modellel tért vissza a Lexus a BAJA 1000 sivatagi versenyre, most pedig az is kiderült, hogy pontosan milyen módosításokkal járta meg a homokdűnéket a modell.

 

 

 Néhány héttel ezelőtt a Toyota második Dakar győzelmét ünnepelhettük, ahol a győztes Hilux mellett az LX 600 közvetlen testvére, egy Land Cruiser 300 is indult.

Ezt a gyártó is hangsúlyozta, amikor a Tokiói Autószalonon kiállították a Lexus LX 600 “Offroad” Team JAOS versenyautót, amely részt vett a 2022-es Baja 1000 versenyen, ahogy arról a közelmúltban mi is beszámoltunk.

A japán székhelyű, komplett átalakításokkal és terepjárós kiegészítőkkel foglalkozó cég egy hároméves tervvel indult neki az 1000 mérföldes, legendás észak-amerikai off-road futamnak, amelyen az első évben tapasztalatot szerezni, a második évben célba érni, a harmadik évben pedig nyerni szeretnének.

 

 

 

Mindez azonban közel sem kishitűség, még egy ekkora márkának sem szégyen ilyen szerényen állni a futamhoz, hiszen a Baja 1000 versenyen általában az induló autók kevesebb mint fele ér célba. 2022-ben a Team JAOS Lexus LX 600-asa is csak a terv első pontját tudta teljesíteni, sajnos egy váratlan műszaki hiba miatt meg kellett szakítaniuk a versenyt.

Mivel az előző ellenőrzőpont a hiba észlelésekor lényegesen közelebb volt a soron következőnél, ezért a visszafordulás mellett döntöttek. A csapat nem kockáztatott, az elhagyatott sivatagi szakaszokon az ilyesmi nem játék.

Ennek ellenére a csapattagok közel sem vereségként élték meg a versenyen való részvételt, a kellő tapasztalatokat ugyanis sikerült összegyűjteni a futam során. Így jövőre még nagyobb felkészültséggel fog tudni elindulni a csapat. Jól látszik a lelkesedés a JAOS hivatalos youtube-csatornáján közzétett videó-összeállításból is, a szomorúságtól távol áll a hangulat, amellyel a résztvevők hazatértek a versenyről.

 


Nem sokkal a megérkezés után a Tokiói Autószalonon, a Toyota Gazoo Racing hivatalos standjánál ki is állították a versenyautót, amit a pontos specifikációk ismeretében tekinthettek meg az érdeklődők. Nem kell komoly tuninggépre számítani, hiszen az autó a “Stock Full Class” kategóriában indult, amely elsősorban a gyári autókat csoportosítja a nívós sivatagi verseny szabályzata szerint. Így legnagyobb részben a sofőrök biztonságát szolgáló kiegészítőket találni az LX 600 versenygépen, leginkább ezekre helyezték a hangsúlyt a TEAM JAOS szakemberei.

Kívülről a látványos fóliázás alatt egy enyhén módosított Lexus LX karosszéria rejtőzik: szénszálas műanyag sárvédőíveket, alvázvédő lemezeket, méretes sárvédőgumikat és egy első, illetve egy hátsó utólagos lökhárítótoldatot kapott az autó. További módosítás a nagyteljesítményű IPF LED világítás.

Bár a hétköznapi terepezéshez a Lexus LX gyári futóműve és kerekei is kiválóak, a BAJA 1000 speciálisabb szettet kívánt. A sivatagi futamhoz JAOS Tribe Cross 17x8.0+20 terepfelnikre szerelt, 35x12.5 R17 méretű Toyo Open Country R/T abroncsok kerültek az autóra, erősített BATTLEZ Ti-W acélrugókkal és KYB BATTLEZ VF-R lengéscsillapítókkal. Ezek a módosítások az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros futóművel együtt dolgozva nagymértékben emelték az LX 600 egyébként sem jelentéktelen terepjárási képességeit.

A beltérben az acélból készült Okuyama bukókeret tűnik fel elsőre, ám ennek ellenére érdekesség, hogy a gyári műszerfal megmaradt az autóban. Viszont az LX rendkívül kényelmes foteljeitől el kellett búcsúzni a versenyen, helyükre Toyota Boshoku sportülések kerültek. Műszaki vészhelyzet esetére egy új biztosítéktáblát és egy gyors áramtalanító kapcsolót is elhelyeztek az utastérben, míg egyéb vészhelyzetek megoldásáról különleges emelőkkel és a kerekek alá helyezhető úgynevezett kapaszkodólapokkal gondoskodtak.

A további módosítások közé tartozik a Project Mu fékrendszer, illetve a gyári helyett a Moty's versenycélra fejlesztett motorolaja, ezek ugyanis jóval nagyobb hőterhelést bírnak ki, mint gyári megfelelőik. Figyelemre méltó tény, hogy a motortérben a kenőanyagon kívül minden gyári. A 3,5 literes, V35A-FTS kódú V6-os hengerelrendezésű turbómotor 415 lóereje és 650 newtonméteres maximális forgatónyomatéka ugyanis bőven elég még egy olyan extrém versenyre is, mint a BAJA 1000.

Az 1600 kilométeres sivatagi versenyen tavaly már szerencsét próbáló autó és csapata idén újult erővel vág neki a homokdűnéknek, hogy büszkén hirdesse a márka hírnevét a legendás versenyen. 2022 a tanulás éve volt, idén már a célba érés és egy értékes helyezés a legfontosabb, jövőre pedig a győzelem a cél a Lexus LX 600 “Offroad” Team JAOS számára.


 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER