Címkék: Janika | Mecsek rally | Peugeot | Tóth János

2016. október 07. péntek, 16:22

 

„A második napon dől majd el a verseny, de az elsőn is nagyon észnél kell lenni" – vélekedett ifjabb Tóth János. „Kivárásra kell játszani, mert a türelem lehet itt a siker titka" – tette hozzá Szőke Tamás.

 

A Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa a Kassán aratott nagyszerű futamgyőzelem lendületével készül a hétvégi Mecsek-ralira, amely az országos bajnokság hetedik futama, s amelyen újabb értékes pontok találnak gazdára. Bár a bajnoki cím már eldőlt, a dobogós helyek még kiadók, s ezek közül egyet szeretne elcsípni a hétszeres abszolút bajnok is. Az ehhez vezető úton jelenthet nagy lépést a Pécs környéki viadal.



„Pénteken este tízig megyünk, tehát lesz legalább három olyan szakasz, amelyet már sötétben teljesítünk – a két erdőgazdasági út nézők elől elzárt terület, a reptéren kialakított, úgynevezett show gyorsaságira pedig várják a szurkolókat – mondta a Peugeot 208 T16 R5 pilótája. – Az időjárás kulcskérdés lesz a hétvégével kapcsolatban, mert bár nem jósolnak folyamatos esőt, záporokra és zivatarokra számítani kell, ezért mi inkább vizes beállítású autót képzeltünk el a rajtra. Aztán majd meglátjuk, mit változtatunk közben, vagy a második napra."

A második napon, a klasszikus pécsi gyorsasági szakaszokon méreti meg magát a mezőny, annyi különbséggel, hogy a Kemping–Árpádtető szakasz visszakerült a programba.

„Az első nap nem feltétlenül kell nagy rizikót vállalni, már csak azért sem, mert az erdőgazdasági utakon nagy farönköket raktak a belső ívre, hogy ne vágjuk le a kanyart, s az amúgy is keskeny úton így még kevesebb lehetősége van az embernek korrigálni. Ezért gondolom azt, hogy ezen a napon jobb az óvatosság, s hogy a második, hosszabb napon dől majd el a verseny. Ami az itteni klasszikus pályákat illeti: régen nagyon szerettem menni ezeken a szakaszokon, de az embernek van egy stílusa, ahogy szereti vezetni az autót, s az R5-ösöket itt úgy nem lehet. Nem lehet úsztatni az íven, ami nagy szívfájdalmam, így át kell állítani az agyamat a tempó érdekében."

S hogy mire lehet jó mindez a navigátor, Szőke Tamás szerint?

„Ugyanúgy készülünk erre a futamra is, mint az eddigiekre: folyamatosan járjuk a pályákat, azokon, amelyek sötétben is szerepelnek a programban, természetesen este is voltunk. Az autó jó, bizakodó vagyok, nyomjuk, ahogy tudjuk. A pénteki szűk, erdőgazdasági utak sötétben mindenki számára hatalmas kihívást jelentenek majd, a szombati klasszikus szakaszokon pedig a klasszikus ralis erényeket kell majd csillogtatni. Kivárás és türelem – ez lehet a siker titka, és persze az, hogy ne kövessünk el hibákat" – tette hozzá Szőke Tamás.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER