Turán Frigyes és Zsiros Gábor a világbajnoki szezon egyik legnehezebb versenyén, a Német Ralin is pontszerző helyen végzett, így újabb 4 ponttal gazdagította csapatát. A megpróbáltatásokkal
tarkított futamot kategória 8.-ként zárta a páros, összesítettben a 15. Helyen végzett.
„Nagyon jól autóztunk a Német Rali záró napján, reggel sokkal jobb formában voltunk, mint szombaton, ugyanis sikerült rájönnünk, hogy mi okozta akkor a gondot. Kicseréltük a pop-off szelepet, aminek köszönhetően magához tért a Ford Fiesta. Sokat gyorsultunk vasárnap, szerencsére úgy történt minden, ahogy szerettük volna. Kis kockáztatással talán még előbb is behozhattuk volna az autót, de inkább arra törekedtünk, hogy megőrizzük a 8., pontszerző helyünket és ez sikerült is. Zsinórban negyedjére tudtunk pontokat szerezni, aminek nagyon örülünk. Összességében egy hosszú, nehézségekkel tarkított négy napon vagyunk túl, most kifejezetten jól fog esni a pihenés” – mesél az utolsó versenynapról Turán Frici.
„Vasárnap kicsit kevesebbet versenyeztünk, ugyanis az egyik szakaszt törölték, mert túl sok néző volt a gyorsaságin és nem akartak a szervezők kockáztatni. Nagyon sok magyar szurkolt nekünk a négy nap alatt, ami hatalmas lendületet adott a nehéz helyzetekben. Úgy érzem, jól sikerült alkalmazkodnunk a váratlan szituációkhoz is, annak ellenére, hogy természetesen hibák adódtak, de ezek a technikai problémák mindig benne vannak az autósportban. Elégedetten fejeztük be a versenyt, köszönjük a szurkolóknak, akik mindig velünk vannak és támogatnak minket, a csapatnak, akik mindent megtettek, hogy kihozzák a Fiestából a maximumot és természetesen minden támogatónknak” – teszi hozzá Zsiros Gabi.
A Német Ralit S. Ogier és J. Ingrassia nagy fölénnyel nyerte, a második helyen D. Sordo és M. Marti végzett, míg a dobogó harmadik fokára T. Neuville és N. Gilsoul állhatott fel.
A szezon következő világbajnoki versenyére szeptember 30-október 2. között a Korzika Ralin kerül sor.
Hozzászólások