2010. július 23. péntek, 13:12

 

Világszerte mintegy 15 százalékos növekedést ért el a Skoda 2010. január és június közötti időszak során

 

skoda eladas

A Skoda világszerte 378.747 eladott járművével új értékesítési rekordot állított fel 2010. első féléve során, ami mintegy 15 százalékos bővülést képvisel az előző év azonos időszakához képest. Ebből 71.320 darab egyedül a június hónap során talált gazdára.

Igen jelentős részt képvisel a kedvező eredményekben a kínai piac, ahol 2010 júniusában 51 százalékkal több, 15.158 Škodát szállítottak ki a vásárlóknak, mint előző év azonos hónapja során. Az idén januártól júniusig terjedő időszakban a cseh gyártó összesen 84.135 autóját értékesítette itt, 82,3 százalékkal többet, mint az előző esztendő első felében.

A tengeren túlon az első hat hónap alatt közel 50 százalékkal, összesen mintegy 25 ezer járműre bővült. Kelet-Európában júniusban 48,2 százalékkal több, míg Oroszországban kétszer annyi Škoda talált gazdára, mint az előző év azonos hónapjában. Nyugat-Európában (Németország nélkül) szintén javult a márka mérlege.
A Kínát követő második legjelentősebb exportpiaca továbbra is Németország
itt továbbra is megőrizve a német piacvezető importmárkájának pozícióját.

A 2010. január és június közötti időszak során a Skoda világszerte legnépszerűbb modelljének az Octavia bizonyult, 158.024 db-os eladással. Kiválóan alakultak az új Skoda Yeti, valamint a Superb eladásai is.
A Skoda zászlóshajója a számos piacon újonnan megjelenő Superb Combi változattal együtt 150 százalékkal több, 47.830 példányban kelt el.
Továbbiak: 111.967 Fabia, 14.900 Roomster és 18.738 Octavia Tour modellt értékesítettek.

 


  •  

Újabb cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER