Címkék: Peugeot | Történelem

2020. október 07. szerda, 14:47

 

Kezdetben az összes automobil kabrió volt. Ezt a közhelyet mindenki ismeri, és mindenki rosszul tudja, hiszen a korai gépkocsik egyáltalán semmilyen védelmet nem nyújtottak a természet elemei ellen.

 

 

 Nem is volt rá szükség, hiszen a hőskorban leginkább érdekes (és félelmetes) mérnöki kísérletként, progresszív különcök játékszereként tekintettek az autóra, amit felesleges lett volna praktikus tartozékokkal felszerelni.
Majd a XIX. század vége felé egyre megbízhatóbbá, erősebbé és gyorsabbá váltak az autók. Hosszú távú versenyeken vettek részt, kirándulásokra, kiadós utazásokra vitték gazdáikat, akik ezzel párhuzamosan egyre inkább úgy gondolták, hogy megérdemelnének valamiféle védelmet a napsütés, a szél, a bogarak és az eső ellen. Mivel az autók alapvetően még ekkor sem különböztek jelentősen a hintóktól, a mérnökök ezekhez nyúltak ihletért.

 

 

 

A XIX. század elején nagy népszerűségnek örvendő, kétüléses bérkocsi, a könnyű cabriolet gyorsan felhúzható, könnyű vászon- vagy bőrteteje pont alkalmasnak bizonyult erre a feladatra – és a konstrukcióval együtt a nevet is megörökölte a formálódó autóipar.
A századfordulóhoz közeledve már szinte magától értetődő tartozék volt a kabriótető: a világ első, dokumentált autóversenyén aranyérmes Peugeot Type 7 kéthengeres, 3,7 lóerős motorjával szerelt, elődjénél tágasabb és komfortosabb Type 8 a maga 20 kilométer/órát megközelítő végsebességével már teljes értékű közlekedési eszköznek számított, nem csoda hát, hogy lenyitható tetőt is kínáltak hozzá.


A kifejezés mai értelmében persze ezek a korai járművek még nem tekinthetők igazi kabriónak: nem a nyithatóságot, hanem éppen a zárt utasteret kínálták ugyanis kívánatos extraként. A helyzet csak akkor fordult meg, amikor a XX. század elején megjelentek a zárt acéllemezekkel, szélvédővel szerelt automobilok. A vászontető ezeknek az ésszerűtlen, célszerűtlen és sérülékeny – azaz teljességgel irracionális – alternatíváját jelentette: nagyjából innentől számíthatjuk a kabriók korszakát.
A többféle karosszéria létezése persze valamiféle sorozatgyártást is feltételezett, az pedig a formák egyszerűsödését: az első olyan típusok, amelyeket ma is kabrióként ismerünk fel és el, a tízes évek végétől jelentek meg a kínálatban. A Peugeot Type 153, a Type 163 vagy a Type 172 szépséges vonalvezetésű, klasszikus vászontetős kivitelben is megvásárolható volt, de az igazat megvallva megjelenésükben nem sok különböztette meg őket a korabeli konkurensektől.

Az első teljességgel egyedi – mi több, korszakalkotó és műfajt teremtő – Peugeot kabrióra egészen az Art Deco koráig kellett várnunk. Az 1934-es Peugeot 601 Eclipse lenyűgöző és meggyőző megoldást kínált: bonyolult forgópántokkal szerelt keménytetejét kívánságra villanymotorok hajtogatták a csomagtartóba.
A kor legkiválóbb karosszériaépítő mestereinek együttműködéséből megszületett, szépséges konstrukció később a Peugeot 401 és 402 típusokon is megjelent.

 


Mivel a harmincas években a Peugeot teljes modellkínálatában, a legkülönfélébb méretekben léteztek kabriók, dicsőséges jövőt jósoltak a konstrukciónak. Két dologgal azonban senki nem számolt: az egyik a második világháború volt, a másik pedig az önhordó karosszéria megjelenése. Míg az alvázas konstrukciókra büntetlenül kerülhetett nyitott felépítmény, a modern önhordó vázszerkezet szilárdsága megsínylette a fémtető hiányát. Kiegészítő merevítésekre volt szükség, ami pedig annyira nehézzé tette az autókat, hogy már nem volt létjogosultsága a szintén súlyos keménytetőknek.

Az új váztechnológiát 1948-ban bevezető Peugeot 203 kabrióként tehát visszatért a vászontetőhöz, ahogy utódja, a kiemelkedően sikeres 403 kabrió változatát is szövettető óvta az elemektől. Noha a 403-as önmagában is jelentős modell (a Peugeot történetében ebből a típusból adtak el először több mint egymillió darabot), legendává mégis egy televíziós krimisorozat nyomán vált: aki látta Columbo hadnagy ütött-kopott autójaként, nehezen tudja elképzelni, milyen elegáns, modern típus is volt ez a maga korában.
A vászontető magától értetődő extrának számított a hetvenes évek végéig, a Peugeot kompakt és középkategóriás típusainak karosszériáját csak az olajválság tudta végleg bezárni. Addig azonban olyan csodaszép típusok születtek, mint a Pininfarina által megálmodott 404-es (amelynek kupéváltozatát a kabrióból fejlesztették ki), vagy az 504, amely a robusztus vonalvezetésű szedánnal ellentétben kifejezetten légies, elegáns darab volt, és a mai napig minden idők egyik legszebb autójaként tartják számon.

Az 1979-es Peugeot 505 Cabriolet azonban már nem jutott tovább a prototípus fázison, és a nyitható tető átmenetileg a háttérbe szorult: aki kabrió Peugeot-ra vágyott, be kellett érnie az apró, bukókeretes Peugeot 205-össel.
Innen frappánsan és egyszerűen ugorhatnánk át az ezredfordulóra és a forradalmi Peugeot 206 CC-re, ám akkor ki kellene hagynunk a kilencvenes évek francia autóépítészetének büszkeségét, a négyüléses, lépcsőshátú Peugeot 306 Cabriolet-t. Meg kell hagyni, a kompakt vászontetős nem csupán nagyobb méretei miatt volt elegánsabb kisebb testvérénél, a kabrió (méghozzá a megfizethető) reneszánszát viszont az utóbbi hozta el.

 A Peugeot tervezői ennek ellenére nem hajlandóak lemondani a kabriókról. Néhány évente új és új tanulmányautóval tartják életben az álmot, a négyajtós, keménytetős Peugeot 407 Macarenától (2006) kezdve az arisztokratikus szépségű Peugeot SR1-esen (2010) át a pimaszul fiatalos Peugeot Fractalig (2015). Ami pedig a jövőt illeti, egyértelmű az irány, még ha eddig nem is mondták ki: ha épít még valaha kabriót a Peugeot, annak keresve sem találhatnának jobb alapot a 2018-as Peugeot e-Legend elektromos, önjáró kupétanulmánynál.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER