Az elmúlt 130 év során a Peugeot története elválaszthatatlanul összefonódott a koncepciójárművek hosszú, gyakran folytatólagos sorával.
Ezeket a tanulmányokat a szakma legtehetségesebb álmodói vetették papírra, nem ritkán évtizedekkel megelőzve korukat.
A tanulmányautó fogalma egyidős az autóiparral, hiszen az első években, évtizedekben még nem voltak lefektetett szabályok: minden fejlesztéssel az ismeretlenbe ugrottak fejest a tervezők. Amikor Armand Peugeot 1890-ben megalkotta első benzinmotoros járművét, a Type 2-t, kettős cél lebegett a szeme előtt. Az egy évvel korábban bemutatott gőzhajtású triciklivel, a Type 1 modellel szerzett tapasztalatok alapján kívánt olyan automobilt alkotni, amely rövid távon piacképesebbnek, másrészt hosszabb távon ígéretesebbnek bizonyulhat. Ma már tudjuk, hogy jó érzékkel nyúlt a kérdéshez: az autóipar következő 130 évét a belső égésű motorral szerelt, négykerekű járművek uralták.
Armand Peugeot nem csupán az automobil koncepcióját, de a tervezés filozófiáját is örökül hagyta utódainak: a nevét viselő márka tanulmányautói mindig is jóval többek voltak öncélú, elszigetelt formai kalandozásnál. A kezdetektől olyan funkcionális, életszerű, vezethető járművek megalkotása volt a cél, amelyek létező vagy fejlesztés alatt álló technológiákat alkalmaztak, és egyértelműen mutattak egy lehetséges, jól körülírható jövő irányába.
Peugeot koncepciójárművek: a teremtés folyamata
Minden új tanulmányautót hosszas inkubációs szakasz előz meg. A dizájnerek – ugyanúgy, mint a divattervezők, az építészek vagy a képzőművészek – igyekeznek ráérezni azokra a trendekre, amelyek a következő évek során meghatározónak bizonyulhatnak. A formaterv, az anyaghasználat, a színvilág és a funkcionalitás terén egyaránt évekkel előre kell gondolkodniuk, és bizony előfordul, hogy a világ időközben más irányt vesz, vagy éppen hosszadalmas kerülővel jut el abba a fázisba, amelyet az autóipari tervezők megálmodtak – utóbbiak ilyenkor azzal vigasztalódhatnak, hogy messze megelőzték a korukat. Kiváló példa erre a Heuilez vezető dizájnere, Yves Dubernard által 1972-ben tervezett Peugeot Taxi, amely az alapját adó Peugeot 204-esnél is rövidebb volt, impozáns belmagassággal, körkörös üvegfelületekkel, az utastértől elkerített vezetői környezettel. Másfél évtizeddel később kategóriát teremthetett volna az ultrakompakt, tágas gépkocsi, a hetvenes években azonban nem volt értelmezhető a városi egyterű fogalma.
Amint rögzítik az irányt és a specifikációkat, indulhat a formai megvalósítás. A Peugeot jellemzően belső pályázatot ír ki dizájnerei számára, így biztosítható, hogy mindig a legfrissebb, legötletesebb elképzelés érvényesüljön. A digitális modelleket méretarányos, majd életnagyságú makettek követik, feltéve, hogy a koncepció sikeresen teljesíti ezeket a lépcsőket. Ugyanezen a folyamaton halad végig a belső tér kialakítása, majd miután véglegesítették a formai, ergonómiai és esztétikai jellemzőket, arra szakosodott műhelyek gondjaira bízzák a projektet, akik az autógyártástól nagyban különböző folyamatokat és berendezéseket alkalmazva, hatékonyan és mindenekelőtt villámgyorsan valósítják azt meg.
A tanulmányautók többségénél nem csak anyagokkal, megoldásokkal és technológiákkal, hanem együttműködésekkel is kísérletezik a Peugeot: egy-egy különleges elgondolás megvalósításához olyan partneri kapcsolatokat hoznak létre más szakmák vezető képviselőivel, amelyek szerencsés esetben hosszú távú, akár sorozatgyártásban is kikristályosodó kooperációvá fejlődnek.
A Peugeot legnagyobb jelentőségű tanulmányautói
Vannak koncepciójárművek, amelyek extravagáns megoldásaik, kívánatos megjelenésük miatt beivódnak az emlékezetbe, és a kollektív autós tudat részévé válnak. Másokra csak évek múltán csodálkozunk rá, amikor egy szériamodellben látjuk viszont egy-egy, a maga idején még radikálisnak számító megoldásukat. Ilyen volt a márka motorsport-dicsőségét hirdető Peugeot Quasar (1984) és Peugeot Oxia (1988). Nem kevésbé emlékezetes a Peugeot Hoggar 2003-ból, amelynek mindkét tengelyét külön erőforrás hajtotta, megelőlegezve az összkerékhajtású plug-in hibrid modelleknél ma már bevált megoldást. Kevés radikálisabb városi jármű született a 2009-ben bemutatott Peugeot BB1-nél, amelynek ugyan még nem jött el az ideje, de formátumában nagyon is megfelel a városi közlekedés jövőképének.
Lássuk azonban most azokat a Peugeot tanulmányautókat, amelyek kézzel foghatóan formálták a márka fejlődésének irányát és ütemét. Egy ilyen lista soha nem lehet teljes, és bármikor jöhet egy új koncepciójármű, amely átrendezi a rangsort, de jó képet ad arról, hogy a Peugeot mit tekint mérföldkőnek, illetve arról is, hogy az elmúlt évtizedek során milyen irányba fejlődött az autóipar.
Peugeot Touareg (1996) A homokfutókat idéző, merészen fiatalos megjelenés mögött egy forradalmian újszerű technológiai koncepció rejlett. A villanymotoros Peugeot Touareg fedélzeti akkumulátor-csomagja négy üzemórára elegendő áramot tárolt, és miután lemerült, beindult egy fedélzeti áramfejlesztő. Ma ezt a megoldást hatótáv-növelőként ismeri a világ.
Peugeot Sesame (2002) Hosszú út vezetett az 1996-os Peugeot Tulip tanulmányautótól a Peugeot 1007 közvetlen elődjéig. A tökéletes városi autót kutató alapgondolat azonban ugyanaz volt: függőleges oldalfalak, nagy belmagasság, helytakarékosan nyíló ajtók.
Peugeot EX1 (2010) Mivel ünnepelhetné méltóbban kétszázadik évfordulóját az a márka, amely győzni tudott Európa első autóversenyén, az 1895-ös Párizs-Bordeaux-Párizs ralin, mint egy sebességrekorder tanulmányautóval? A Peugeot EX1 tisztán elektromos hajtása napjaink villamosított forradalmát előlegezte meg, a gyorsulási világcsúcsokat pedig azon a Montlhery versenypályán érte el, ahol 45 évvel korábban a radikális Peugeot 404 Diesel szintén sebességi rekordokat döntött.
Peugeot SR1 (2010) Elektromos összkerékhajtású hibrid hajtásláncával, teljességgel újszerű, végletekig letisztult formavilágával és különlegesen ergonomikus vezetői környezetével tíz évre előre meghatározta a Peugeot márka formai és műszaki arculatát. HYbrid4, i-Cockpit: ezekkel a ma már közismert fogalmakkal itt találkozott először a világ.
Peugeot Onyx (2012) Az Onyx egy egész formatervezési irányzatot indított útjára. A matt fekete és a réz kombinációja a mai napig visszatér a márka különleges kivitelű típusain, az olyan fenntartható megoldások pedig, mint a használt újságpapírból készített „fabetétek”, már a modern fogyasztók környezettudatosságát vetítették előre. A Peugeot Onyx dízelmotoros, összkerékhajtású hibrid hajtáslánca Le Mans-i génekkel rendelkezett.
Peugeot Exalt (2014) Krómozott zongorabillentyűkkel kapcsolható funkciók, szélesen elhúzott, jellegzetes dupla fényszórók, oroszlánkarmokat rajzoló hátsó lámpatestek: az impozáns szedán minden mai Peugeot stiláris ősének – és a 2018-as Peugeot 508 közvetlen előfutárának – tekinthető.
Peugeot Quartz (2014) A Exaltnál jóval radikálisabb volt, formailag mégis közelebb állt a későbbi Peugeot 3008-ashoz – bár annak idején aligha hitte volna bárki is, hogy a márka ilyen merész, formabontó szabadidőjárművel újítja meg palettáját. A szárnyas ajtóknak és a tereprali versenyautókat idéző farkialakításnak természetesen menniük kellett, maradt viszont a függőleges orrkialakítás, míg a holografikus műszeregység az új generációs Peugeot 208-ban talált magának helyet.
Peugeot Fractal (2015) A Fractal a 2010-es évek technológiai és stiláris irányelvei szerint értelmezte újra a Peugeot 205 T16 rali versenyautót: apró karosszériáját szinte szétfeszítette az erő (amely ezúttal elektromos motorokból fakadt.) Mégsem ezért tekintjük mérföldkőnek, hanem a francia Focal audiomárkával közösen megvalósított, innovatív 9.1.2 hangrendszere miatt, illetve azért, mert komponenseinek 80 százalékát 3D nyomtatással hozták létre.
Peugeot Instinct (2017) Az Instinct volt az első olyan Peugeot tanulmányautó, amelyet nem autós, hanem telekommunikációs szakkiállításon leplezett le a márka. Nem véletlenül. Az időtlen szépségű sportkombi karosszéria fejlett önvezető technológiákkal ugrott egy-másfél évtizedet a jövőbe, méghozzá a felhőn keresztül: az elképzelés szerint a Peugeot Instinct teljes körű, kétirányú kapcsolatot létesít a felhasználó okostárgyaival, okosotthonával.
Peugeot e-Legend (2018) Nincs szebb annál a jövőképnél, amely a múltból táplálkozik. Ezt bizonyítja a Peugeot e-Legend hangos sikere: a rajongók aláírás-gyűjtésbe fogtak, hogy rábeszéljék a márka vezetését a hetvenes évek egyik legszebb európai autóját, a Peugeot 504 Coupét idéző elektromos túraautó sorozatgyártására. Hogy valóban megvalósul-e a kortalan luxuskupé, ma még nem tudni – abban mindenesetre joggal bízhatunk, hogy ahogy korábban oly sokszor, a Peugeot ezúttal is ráérzett a jövő legszebb trendjeire.
Hozzászólások