Címkék: Peugeot 308

2020. június 11. csütörtök, 12:20

 

A Peugeot 308 modellből immár több mint 1,5 millió példány készült, szerte a világban összesen 43 különböző díjat nyert el, és bevezetésének évében az Év Autója lett, csakúgy, mint a Peugeot 3008 és 208. A 2020-as kínálatban a modell megújult arculattal jelenik meg.

 


 A kompakt ötajtósok világában folyamatosan nő a kínálat, de a viszonyítási pont mindig viszonyítási pont marad: a Peugeot 308 figyelemreméltó fejlesztésekkel folytatja sikertörténetét.
Ami a külsőt illeti: új karosszériaszínnel (a Vertigo kékkel), valamint két új alumínium keréktárcsával gazdagodik a kínálat. A beltér legnagyobb újdonsága pedig a 100%-ban digitális Peugeot i-Cockpit®, illetve a „glossy”, azaz fényes kivitelű központi kijelző. A Peugeot 308 dinamikai tulajdonságait, kényelmét és vezethetőségét a C szegmens legjobbjai között tartják számon, és ez elsősorban legújabb generációs belsőégésű motorjainak és azoknak a vezetést segítő rendszereknek köszönhető, amelyek a felsőbb kategóriákban is megállnák a helyüket.
Megújult a Peugeot 308 három kiviteli szintje is: minden változathoz egy meghatározott extra felszerelésekből álló „csomag” tartozik.

 

 

Letisztult formák
 
A Peugeot 308 formavilága ötajtós és SW változatban is kiegyensúlyozott. A karosszéria szorosan követi a mechanikai elemek vonalát, ami robusztus és dinamikus jelleget kölcsönöz a modellnek. 2020-ban a háromrétegű Vertigo kékkel bővül a karosszériaszínek választéka.
További újdonság az Allure felszereltségi szinten a Zircon 16 collos gyémántfényű keréktárcsa, valamint egyes országokban a 17 collos Boca keréktárcsa is.
A legmagasabb felszereltségi szinten lesz elérhető az úgynevezett Black pack nevű csomag, amelyben a króm elemek nagy részét fényes feketével helyettesíthetjük. Így feketén ragyoghat:
a hűtőrács és az orr-rész oroszlánja,
az irányjelzők és a ködlámpák kerete,
az oldalablakok kerete,
a 18 collos, gyémántfényű, Black Mist lakkozású Saphir Black alumínium keréktárcsa,
az SW változat tetősínjei


Vegytiszta vezetési élmény
Az igazi viszonyítási pont mindig viszonyítási pont marad: a Peugeot 308 a kompakt ötajtósok kategóriájának egyik legjobb kényelem-dinamika kompromisszumát nyújtja, legyen szó akár az ötajtós, akár az SW változatról.
A vezetés öröme régen összeforrott már a Peugeot nevével. A Peugeot 308 ezt az érzést most a digitális Peugeot i-Cockpit® bevezetésével fokozza. A berendezés egy 10 hüvelykes, nagy felbontású digitális kijelzőből áll, amely a Peugeot 208-ban és a Peugeot 2008-ban megismert grafikai fejlesztéseket tartalmazza. A központi érintőképernyő „glossy” – azaz fényes – kidolgozású, a legmodernebb okostelefonok megoldásait idézve.
Sok ügyfél számára elsődleges fontosságú az, hogy okostelefonját az autóhoz csatlakoztatva tudja használni. A PEUGEOT 308-ban ezért áll rendelkezésre a Mirror Screen funkció, amely a telefon kijelzőjét az autó érintőképernyőjére vetíti. A berendezés az Android Auto® és az Apple CarplayTM rendszerekkel is kompatibilis. A 3D navigációs rendszer beszédfelismerő funkcióval működik. A TomTom® Traffic navigációval együtt segít a tájékozódásban, egyben pedig valós idejű forgalmi adatokat is szolgáltat. A veszélyre figyelmeztető jelzés egyes országokban immár ingyenes felszerelése a modell kínálatának.

A Peugeot 308 a magasabb kategóriákhoz méltó szinten kínál vezetést segítő rendszereket:
Adaptív sebességszabályozó, automata sebességváltóval szerelt változatokban Stop funkcióval, manuális váltó esetében 30 km/h alsó sebességhatárig. A rendszer lehetővé teszi a két autó közötti követési távolság beállítását is.
Visiopark 180°-os tolatókamerával és Park Assist funkcióval. Utóbbi felméri a rendelkezésre álló parkolóhely méretét, és a vezető helyett kormányozza be az autót a megfelelő helyre.
Legújabb generációs automatikus vészfék (éjjel-nappal, 5 km/h felett, verziótól függően akár 140 km/h sebességig érzékeli a gyalogosokat és a kerékpárosokat) és ütközésveszélyre figyelmeztető jelzés
Véletlen sávelhagyásra figyelmeztető jelzés, 65 km/h sebesség felett útvonalkorrigáló funkcióval
Éberségfigyelő rendszer, amely a hosszú utakon, 65 km/h sebesség felett, az apró kormánymozdulatok alapján elemzi a vezető figyelmét, és szükség esetén jelez.
Adaptív fényszóró
Közlekedésitábla-felismerő rendszer sebességajánlással
Kibővített táblafelismerő rendszer (a stoptáblát és az egyirányú utcákat is felismeri),
Aktív holttérfigyelő rendszer (útvonalkorrigálással). 12 km/h feletti sebességnél lép működésbe.
Elektromos kézifék

 


Vegytiszta hatékonyság
A Peugeot 308 hatékony benzin- és dízelmotorokkal készül, akár már 95 g/km-es CO2-kibocsátással. E motorok fogyasztását és károsanyag-kibocsátását már a WLTP-protokoll szerint mérték, és mindegyikük megfelel az EURO6 szabvány előírásainak.
 
Benzinmotorok (3 henger, 1,2 liter hengerűrtartalom):
PureTech 110 Stop&Start, 6 fokozatú manuális (BVM6) váltóval,
PureTech 130 Stop&Start, 6 fokozatú manuális (BVM6) vagy 8 fokozatú automata (EAT8) váltóval.
 
Dízelmotorok (4 henger, 1,5 liter hengerűrtartalom):
BlueHDi 100 Stop&Start 6 fokozatú manuális (BVM6) váltóval,
BlueHDi 130 Stop&Start, 6 fokozatú manuális (BVM6) vagy 8 fokozatú automata (EAT8) váltóval.
Fontos tudni, hogy a PEUGEOT 308 GTi sportváltozat továbbra is a kínálatban marad (bizonyos piacokon). A 4 hengeres, 1,6 literes, 263 LE teljesítményű és 340 Nm nyomatékú motor CO2-kibocsátása a WLTP szabvány szerint 169 gr/km, kitűnő súly-teljesítmény aránya pedig a szegmens egyik legjobb sportautójává teszi.

Megújuló kínálat
A Peugeot 308 új ötajtós és SW változataiban új rendszer mutatkozik be a modell formai és felszereltségi szintjeinek megkülönböztetésére, és ez az új rendszer a márka jövőben érkező újdonságaira is kiterjed majd. A változás célja egyrészt az, hogy könnyebbé tegye az eligazodást a kínálatban, másrészt pedig az, hogy gazdagítsa a különböző felszereltségi szinteket. Az új struktúra 3 szintre épül, ezek mindegyike (a GTi kivételével) kiegészíthető egy „csomaggal”, amely a fokozott kényelmet, stílust vagy biztonságot kedvelő ügyfelek igényeihez alkalmazkodik. A modell kínálata tehát a következőképpen alakul (csupán néhány példával szemléltetve):
Active Pack Active + Mirror Screen / elektromosan behajtható visszapillantó tükrök/ ködfényszóró,
Allure Pack Allure + szabadkezes nyitó és indító rendszer / adaptív tempomat,
GT Pack GT + 18 collos könnyűfém keréktárcsák / Side Security csomag / alumínium csomagtér-padlórács az SW változatban.
 
Minden Peugeot 308 modell digitális audiórendszerrel (DAB) kerül forgalomba, és minden szinten új szériafelszereltségekkel gazdagodik:
Active : kétzónás klíma/ kilátás csomag / tolatóradar,
Allure :Safety Plus csomag, 180 fokos tolatókamera, sötétített hátsó üvegezés ,
Allure Pack : Drive Assist csomag / kulcs nélküli nyitás és indítás,
GT :Kulcs nélküli nyitás és indítás, Driver Sport csomag, 180 fokos tolatókamera.
 
A Peugeot egyes országokban elindítja a Peugeot STORE-t (Peugeot Store), azaz a márka első 100%-ban online márkakereskedését, amelynek köszönhetően számítógépen, tableten vagy okostelefonon is lehetővé válik az új autó megrendelése, a használt autó visszavétele és a finanszírozási szerződés megkötése. Az ügyfelek ingyenes házhozszállítást is kérhetnek, természetesen a biztonsági előírások teljeskörű betartásával.
A Peugeot 308 és a Peugeot 308 SW Franciaországban, Sochaux-ban készül.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER