Címkék: drónfilm | Peugeot

2019. december 09. hétfő, 15:20

 

A Peugeot idén harmadik alkalommal rendezte meg drónfilm-fesztiválját. Az alig néhány éves múlttal, ám hatalmas távlatokkal rendelkező, új látásmódot és kreatív lehetőségeket teremtő műfaj legjobb képviselői közül Frankfurtban választották ki a győztest: a 22 éves Bernardo Bacalhaut.

 

 

 A drónfilmezés, akárcsak az autóépítés, legalább annyira szól a technikáról, mint az esztétikumról. Ha kellően magas színvonalon művelik, elmosódnak a határok cél és eszköz között: egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ezért döntött úgy a Peugeot, a világ legrégebben aktív autógyártója, hogy felkarolja ezt a fiatal műfajt, és olyan fórumot teremt a filmkészítők, alkotóművészek és másként gondolkodók számára, ahol megmutathatják, mire képesek, ha kreativitásuk megfelelő technológiai támogatással társul.

 

 

 

 A 2016-ban alapított Peugeot Drónfilm-fesztivál mostanra a műfaj egyik legnagyobb és legfontosabb seregszemléjévé nőtte ki magát. A 2018/19-es, harmadik fesztiválra harminc nemzet operatőrei, rendezői és független alkotói jelentkeztek, a több mint 800 pályamű elbírálása komoly kihívás elé állította a zsűrit. A filmesek négy kategóriában – tájkép, történet, sport és kísérleti – nevezhették be munkáikat; az egyetlen követelmény az volt, hogy a teljes alkotás legalább 50 (a történet kategóriában legalább 30) százalékban drónnal készített felvételeket tartalmazzon. A filmrendezőkből, színészekből és újságírókból, valamint a főtámogatók képviselőiből álló zsűri kategóriánként három-három filmet juttatott be a döntőbe, majd a drónhasználat mértékén és minőségén túl a filmek mondanivalóját és minőségét is értékelve 2019. november 9-én közülük választották ki a végső győztest: a portugál Bernardo Bacalhaut.

A 22 éves Bernardo Bacalhau informatikai mérnöknek tanul, szakterületei a játékfejlesztés és a mesterséges intelligencia. A filmezést eredetileg hobbinak tekintette, ám mostanra szinte teljesen kitölti az életét. Indiától Marokkóig számtalan mesés helyen járt, hogy sajátos látásmódjával új perspektívából mutassa be a világ csodáit. Győztes pályamunkája, a Calçada Portuguesa egyszerre mesél a címadó járdamozaikokról, ezekről a különleges, mészkőből és bazaltból készült alkotásokról, és a világ egyik legkiválóbb BMX-kerékpárosának tartott francia Matthias Dandois akrobatikus képességeiről. Átvitt értelemben a film az ornamentikus macskakövezés több ezer éves múltra visszatekintő, ám mára kihalóban lévő mesterségét állítja párhuzamba a hivatásos extrém sportoló XXI. századi tevékenységével, a folytonosság és a változás egymástól elválaszthatatlan kettősségét ábrázolva.

 

 

Az első helyezett az elismerésen kívül értékes szakmai díjakban részesült. A Peugeot által felajánlott, 5000 eurós pénzjutalom mellett a fesztivál egyik főtámogatója, a DJI drónspecialista 2500 euró értékű felszerelést ajándékozott a győztesnek. Ezeken túlmenően a Peugeot hat hetes időtartamra két darab Traveller egyterűt bocsát az alkotó rendelkezésére, ezzel megteremtve egy nagyobb szabású filmes projekt feltételeit. Emellett mind a tizenkét döntős részt vehetett a DJI szakemberei és a zsűri tagjai által tartott intenzív, kétnapos kreatív tanfolyamon.

A Calçada Portuguesa méltó folytatása annak a kezdeményezésnek, amelyet 2016-ban indított útjára a Peugeot. A drónfilm-fesztivál első évében Oliver és Tabea Scholz kisfilmje, az Unendlich (Végtelenül) bizonyult a legjobb munkának, míg 2017-ben az a különleges 2D Run című alkotás vitte el a pálmát, amellyel a bolgár Marin Kafedjiiski ugyanabban az évben a New York-i drónfilm-fesztivál nagydíját is elnyerte.

A Peugeot nem csak a fesztivál névadó támogatójaként kötődik a drónok világához. A vállalat kreatív kommunikációjában előszeretettel alkalmazza a többrotoros repülő szerkezeteket. Az új generációs Peugeot 508 SW vezethetőségét és stabilitását egy példa nélküli kaszkadőrmutatvánnyal demonstrálták, amelyben egy kígyó mozgását utánozó dróncsoport által kirajzolt, folyamatos mozgásban lévő folyosón haladt végig a középkategóriás kombi, míg a Peugeot e-208 elektromos városi kisautó párizsi premierjén világító drónok rajzoltak szöveges-képes animációt az éjszakai égboltra.

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER