Címkék: hibrid | Hyundai

2022. március 31. csütörtök, 18:17

 

Az elmúlt években jelentős mértékben megnőtt a hibrid járművek iránti érdeklődés a piacon.

 

 

 A kizárólag belső égésű motorral (ICE) felszerelt járműveknél kedvezőbb károsanyag-kibocsátású hibridek képesek alkalmazkodni a forgalmi és útviszonyokhoz, és ennek köszönhetően nem csak kiemelkedő menetdinamikát kínálnak, de számottevően takarékosabbak is.
Az európai autógyártók szövetsége (ACEA) által közzétett adatok szerint 2021-ben 60,5 százalékkal emelkedtek a hibrid elektromos járművek (HEV) európai uniós eladásai az előző évhez viszonyítva, és ezzel első ízben lekörözték a dízel üzemű gépkocsikat. Eközben a plug-in hibrid elektromos gépkocsik (PHEV) forgalma ennél is nagyobb arányban: 70,7 százalékkal erősödött az előző év azonos időszakához képest.

 

 

A Hyundai jelenleg a piac legszélesebb villamosított modellkínálatával rendelkezik, amelyben hibrid és plug-in hibrid szabadidőjárművek egyaránt megtalálhatók. A vállalat 2021-ben 515 886 gépkocsit adott el Európában, 21,6 százalékkal többet, mint az előző évben. Ezen belül 72 509 helyi károsanyag-kibocsátás nélküli, azaz akkumulátoros elektromos (BEV) vagy hidrogén üzemanyagcellás (FCEV) jármű talált gazdára: ezek az európai eladások 14,1 százalékát tették ki.
A Hyundai 109,84 százalékkal több autót adott el 2021-ben, mint egy évvel korábban. A márka európai villamosított modellkínálatának legnépszerűbb tagja a TUCSON Hybrid volt. Ugyanakkor a márka a plug-in hibrid (PHEV) modellek forgalmát is növelte: ezekből 52,6 százalékkal többet helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban.

Így működnek a hibrid (HEV) és plug-in hibrid (PHEV) járművek
A 'hibrid' kifejezés arra utal, hogy a gépkocsi több, egymással összehangoltan működő erőforrással rendelkezik. A HEV gépkocsikban belső égésű motor, villanymotor és akkumulátor található. A HEV rendszer alkalmazkodik a vezető gyorsítási szándékához. Kis sebességnél kizárólag a villanymotor működik. Amennyiben a vezető intenzívebben gyorsít, vagy a járműnek valamiért nagyobb motorteljesítményre van szüksége (pl. hegynek felfelé halad,) a belső égésű motor és a villanymotor együtt dolgozik, a lehető legmagasabb hatásfokon.
A HEV járművet nem kell külső áramforrásra csatlakoztatni, és onnan feltölteni az akkumulátorát: azt a regeneratív fékrendszer tölti fel. Ez a lassítás, fékezés vagy lejtmenet során felszabaduló mozgási energiát alakítja át elektromos energiává.

A PHEV gépkocsik ugyanazt az alapvető technológiát alkalmazzák, mint a HEV járművek, ugyanakkor a tisztán elektromos autók (BEV) bizonyos előnyeit is nyújtják. A plug-in hibrid elektromos járművek hajtáslánca is belső égésű motorból (ICE) és villanymotorból áll, ám nagyobb kapacitású akkumulátorának köszönhetően nagyobb távolságot képes megtenni elektromos üzemben. Ráadásul ezek a modellek fedélzeti töltővel is rendelkeznek, így akkumulátoruk külső áramforrásból is tölthető.
A PHEV képes tisztán elektromos üzemben közlekedni, ugyanakkor az út- és menetviszonyok függvényében, szükség szerint automatikusan beindítja a belső égésű motort. Az ICE erőforrás kulcsfontosságú eleme a hajtásláncnak: amint a PHEV akkumulátorának töltöttsége elér egy előre meghatározott szintet, a belső égésű motor lehetővé teszi, hogy azt későbbi felhasználásra fenntartsa a rendszer. Ha pedig az akkumulátor lemerül, onnantól a jármű pontosan úgy működik, mint egy HEV. Az ICE erőforrás a megszokott módon hajtja a kerekeket, míg a hajtóakkumulátort a regeneratív fékrendszer tölti fel. Ezzel meghosszabbítható a PHEV modellel egy huzamban megtehető távolság.

A hagyományos belső égésű motorral (ICE) szerelt járművekben a motor által előállított teljesítmény a sebességváltón keresztül jut el a kerekekhez. A HEV és PHEV modellekben azonban a belső égésű motor és az automata sebességváltó között egy további villanymotort is találunk. Ez a villanymotor is besegít a belső égésű erőforrásnak a hajtásba, javítva a jármű gyorsítóképességét, illetve mérsékelve annak üzemanyag-fogyasztását. Mindez azt jelenti, hogy két erőforrás biztosítja azt a hajtóerőt, amely aztán a sebességváltón keresztül a kerekekhez jut.
A Hyundai hibrid modelljeiben sem hidrodinamikus nyomatékváltót, sem indító tengelykapcsolót nem találunk; az erőátvitelről egy hatfokozatú automata (6AT) sebességváltó gondoskodik. A hatfokozatú automata sebességváltó esetében a villanymotor szabályozza az elindulást.

A nagyfeszültségű hajtóakkumulátor és a fedélzeti fogyasztókat tápláló, szokásos 12V-os ólomsavas akkumulátor számos HEV és PHEV gépkocsi esetében két külön egységet alkot. A Hyundai hibrid modelljeiben ezzel szemben integráltuk a kétféle akkumulátort, és azokat a második üléssor alatt helyeztük el. A PHEV modellek 12V-os akkumulátora a csomagtartó padlója alatt található. Ez kettős előnnyel jár a márka elektromos szabadidőjármű vásárlói számára. Egyrészt nagyobb marad a csomagtartó kapacitása, másrészt a tömegközéppont közelebb kerül a jármű közepéhez, ami kezesebben irányíthatóvá, dinamikusabban vezethetővé teszi a gépkocsit.

 

 

Hyundai HEV és PHEV modellek
A TUCSON Hybrid és a SANTA FE Hybrid egyaránt nagy teljesítményű, csekély károsanyag-kibocsátású hajtásláncot kapott: a 230 LE rendszerteljesítményű egység a Hyundai 1,6 literes T-GDi ‘Smartstream’ benzinmotorjából, valamint egy 44,2 kW teljesítményű villanymotorból áll. A hibrid hajtáslánc működéséhez szükséges elektromos energiát a T-GDi benzinmotor és az 1,49 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor együttesen biztosítja. Mindkét modell elérhető két- és négykerék-hajtással.

A TUCSON PHEV és SANTA FE PHEV modellek ugyancsak az 1,6 literes TGDi ‘Smartstream’ benzinmotort alkalmazzák. Villanymotorjuk csúcsteljesítménye azonban 66,9 kW, és azt egy 13,8 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor táplálja. Mindkét modell csúcsteljesítménye 265 lóerő, a rendszerszintű forgatónyomaték 350 Nm. Mindkét típust alapkivitelben összkerékhajtással szerelik.

A TUCSON Plug-in Hybrid a WLTP norma szerint mindössze 31 g/km CO2-t bocsát ki. A SANTA FE Plug-in Hybrid WLTP szerinti CO2-emissziója pedig 37 g/km.
Mindkét típus HEV és PHEV modellváltozatai egyaránt hatfokozatú automata sebességváltóval rendelhetők. Ez elektronikus vezérlésű, azaz a sebességváltó a klasszikus fokozatváltó kar helyett elektronikus nyomógombokkal szabályozható. A hatfokozatú automata sebességváltót úgy hangolták, hogy a teljesítmény és a takarékosság optimális egyensúlyát nyújtsa.
A TUCSON Plug-in Hybrid és a SANTA FE Plug-in Hybrid 7,2 kW, illetve 3,3 kW teljesítményű fedélzeti töltővel rendelkezik; ezeket nyilvános töltőponton vagy az otthoni fali töltődobozzal egyaránt lehet használni. A felhasználók a Bluelink® alkalmazáson keresztül nyomon követhetik mindkét modell akkumulátorának töltöttségi szintjét, és módosíthatják a töltési beállításokat.

A Hyundai 1.6 T-GDI ‘Smart Stream’ benzinmotorját világelső CVVD technológiával vértezték fel.
A Hyundai HEV és PHEV modelleinek teljesítményét és takarékosságát az 1.6 T-GDI ‘Smart Stream’ belső égésű erőforrás fokozza. A motorban megtalálható a Hyundai Motor Group fokozatmentesen változó szelepösszenyitási (CVVD) technológiája, amely 2019-es bemutatkozásakor világújdonságnak számított. A szelepvezérlési technológia a menetviszonyok függvényében szabályozza a szelepek nyitásának és zárásának időtartamát.
Állandó sebességgel haladva, amikor a járműnek nincs szüksége nagy motorteljesítményre, a CVVD rendszer a sűrítési ütem feléig nyitva tartja a szívószelepet, majd ettől kezdve az ütem végére fokozatosan bezárja azt. Ezzel csökkenthető a sűrítés közben fellépő ellenállás, és ezáltal mérsékelhető az üzemanyag-fogyasztás. Amikor ezzel szemben kiemelkedő teljesítményre van szükség – mert például a jármű nagy sebességgel halad –, a szívószelep a sűrítési ütem elején zár, hogy a lehető legtöbb levegőt használhassa fel az égés során. Ezzel növelhető a forgatónyomaték, ami javítja a gyorsítóképességet.

A CVVD az egyetlen olyan rendszer, amely menet közben, a körülményektől függően képes módosítani a szelepek összenyitását. A technológia 4% teljesítménynövekedést ér el, miközben az üzemanyag-fogyasztás 5%-kal, a károsanyag-kibocsátás pedig 12%-kal csökken.
A fogyasztás további optimalizálása érdekében a 1.6 T-GDI alacsony nyomású kipufogógáz-visszavezető rendszert (LP EGR) alkalmaz. Az LP EGR rendszer az elégett gázok egy részét visszavezeti az égéstérbe. Ez hűti a keveréket, és csökkenti a nitrogén-oxidok kibocsátását. Az 1.6 T-GDi egy olyan alacsony nyomású rendszerrel is rendelkezik, amely a kipufogógázt nem a szívórendszerbe, hanem a turbófeltöltő kompresszora elé vezeti át. Ezzel nagy terhelésen javítható a rendszer hatásfoka.

A gondtalan használat érdekében a Hyundai a fejlesztés során számtalan teszten ellenőrizte a HEV és PHEV modellek lítium-ion polimer akkumulátorainak biztonságát. Emellett a vállalat prioritásként kezeli az akkumulátorok biztonságosabbá tételét, és szélsőségesen szigorú törésteszteken ellenőrzi azok három legfontosabb biztonsági jellemzőjét: a kerámia-bevonatú szeparátort, az akkumulátort a fizikai behatásoktól védelmező szerkezeteket, valamint az akkumulátor-vezérlő egységeit.

Jogi nyilatkozat: üzemanyag-fogyasztás és CO2-kibocsátás
Vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztás, hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt, elsőkerék-hajtású Hyundai TUCSON 1.6 T-GDI Hybrid: 5,9 - 5,5 l/100 km; vegyes üzemű CO2-kibocsátás: 135 - 125 (WLTP)
Vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztás, hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt, összkerék-hajtású Hyundai TUCSON 1.6 T-GDI Hybrid: 6,6 – 6,2 l/100 km; vegyes üzemű CO2-kibocsátás: 149 - 140 (WLTP)
Vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztás, hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt, összkerék-hajtású Hyundai TUCSON 1.6 T-GDI Plug-in Hybrid: 1,4 l/100 km; vegyes üzemű CO2-kibocsátás: 31 (WLTP)
Vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztás, hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt, elsőkerék-hajtású Hyundai SANTA FE 1.6 T-GDI Hybrid: 6,9 - 6,4 l/100 km; vegyes üzemű CO2-kibocsátás: 157 - 146 (WLTP)
Vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztás, hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt, összkerék-hajtású Hyundai SANTA FE 1.6 T-GDI Hybrid: 7,6 - 6,9 l/100 km; vegyes üzemű CO2-kibocsátás: 172 - 157 (WLTP)
Vegyes ciklusú üzemanyag-fogyasztás, Hyundai SANTA FE 1.6 T-GDI Plug-in Hybrid: 1,6 l/100 km; vegyes üzemű CO2-kibocsátás: 37 (WLTP)


 

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER