2012. október 22. hétfő, 16:22

 

A Honda Racing Team JAS történelmi helyszínen, Japánban, a suzukai versenypályán mutatkozott be a WTCC-ben. A Honda egy autóval nevezett – a Civic WTCC-vel, amelyet az erre a célra fejlesztett 1,6 literes, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses turbómotor hajtott – a volánnál a portugál Tiago Monteiróval.


Mind az autó, mind a csapat tökéletesen felkészítve várta a versenyt, hiszen a nyár folyamán Európában, nemrégiben pedig a japán Sugóban teszteltek.

honda-civic-wtcc

Monteiro a versenyeket 10. helyen fejezte be, s a pilóták versenyében is a 10 helyen áll, holtversenyben az angol Alex-szal, a Hondanak pedig 2 pontot szerzett a Suzukai-szereplésével.

Honda Civic WTCC
Amellett, hogy ez a hétvége a Honda gyári csapatának bemutatkozását jelenti az FIA Túraautó Világbajnokság mezőnyében, a suzukai futam különösen érdekes volt a csapat számára, hiszen két fontos mérföldkövet is jelentett: a Honda alapítója, Soichiro Honda által megálmodott suzukai versenypálya 50. születésnapját, valamint a Civic bemutatásának 40. évfordulóját is.

A verseny előtt Daisuke Horiuchi, a Honda R&D WTCC fejlesztési projektvezetője így nyilatkozott:
„Az egész csapat Suzukára készült, amióta csak bejelentettük visszatérésünket a WTCC-be, még februárban. Egyértelműen nagy kihívás volt, de itt vagyunk és versenykészek vagyunk. Az elszántság, hogy az idei utolsó három WTCC-futamra elkészüljünk az autóval – és a csapatot is felkészítsük –, érthető volt, hisz a suzukai verseny rendkívül fontos a Honda számára. 1962-ben alapítónk, Soichiro Honda tervezte ezt a pályát – Ázsia legelső versenypályáját –, így rendkívül motiváltak voltunk, hogy itt már pályára gördülhessünk, így ünnepelve meg az 50. évfordulót szurkolóinkkal és partnereinkkel világszerte.
2012-ben egyúttal a Civic 40. születésnapját is ünnepeljük, így keresve sem találhattunk volna jobb alkalmat arra, hogy méltón ünnepeljük ezt a fontos mérföldkövet, a legújabb európai Civic-generáció WTCC-beli versenyeztetésével.
Az ünnepi alkalomnak megfelelően a suzukai verseny számunkra érzelmekkel töltve telik. Annak ellenére, hogy ez most a Civic 2012-es első pályára lépése, és a teljes gyári program csak 2013-ban veszi kezdetét, biztos vagyok benne, hogy Tiago és az egész csapat az eseményhez méltó szereplést produkál.”

Tiago Monteiro hozzátette: „A vallelungai, szlovákiaringi és portimaói nyári tesztek után, valamint az elmúlt heti sugói gyakorlást követően szinte tűkön ülök. Most, mindössze néhány órával a bemutatkozás előtt, szinte érezhető, ahogy a Honda-rajongók lelkesedése és izgatottsága percről percre nő. Amikor arra gondolok, hogy mennyi munkaóra fekszik abban, mind a Honda, mind a JAS részéről, hogy itt lehessünk, megtisztelve érzem magam, hogy én vagyok az, aki a kormány mögött ülhet. . . Ez valóban egy nagyon különleges pillanat!”
Honda Civic WTCC
A Suzukába vezető út idén februárban kezdődött, amikor a Honda bejelentette a WTCC-beli visszatérését 2013-mal kezdődően, kétautós gyári csapatként, a volánnál az olasz Gabriele Tarquinivel és a portugál Tiago Monteiróval.

A mostani, suzukai hétvégével kezdve a Honda a 2012-es FIA Túraautó Világbajnokság utolsó három futamán is részt vesz egy autóval, amelyet Monteiro vezet. Az összes, 2012-es teszt- és versenykilométer a Civic WTCC 2013-as teljes évadának előkészítését szolgálja.

A J.A.S. Motorsport, a Honda régi versenypartnere építette át az európai Honda Civic ötajtós változatát a WTCC-re, miközben a Honda R&D megalkotta a versenyautó vadonatúj, 1,6 literes benzinmotorját (HR412E). Az erőforrások gyártását a Mugen végzi, és 2013-tól a versenycsapat munkáját is segítik a versenyhétvégéken.

Honda Racing Team JAS
Csapatnév:      Honda Racing Team JAS
Versenyzők:     Gabriele Tarquini 2012-es fejlesztő-pilóta és 2013-as versenypilóta
Tiago Monteiro 2012-es (Suzukától) és 2013-as versenypilóta
Csapatfőnök:     Alessandro Mariani
Vezető tervező:     Andrea Adamo
Technikai igazgató:     Stefano Fini

Honda Civic WTCC

Típusjelzés:      Honda Civic WTCC
Donor autó:      Honda Civic 5 ajtós, a Honda swindoni (UK) üzeméből.

honda-civic-wtcc-suzuka

A J.A.S. Motorsport egy versenyautó-építő és versenycsapat egyben, amelyet 1995-ben alapítottak, leginkább túraautó versenyzésre szakosodva. 1997-ben lettek a Honda partnerei, mint gyári csapat, a Super Touring Car-korszakban (STW, Németország), 1998-99-ben, majd a BTCC-ben (UK), 2000-ben és a Honda Racing privát ügyfélkiszolgálói a Honda Motor Europe megbízásából, 2001 óta. A milánóban található J.A.S. főhadiszállás és üzem 2500 m²-en terül el.

A Mugen az M-TEC Co., Ltd. márkája, amely Saitamában (Japán) található, fő motorsportos profiljaik: versenymotorok tervezése, fejlesztése, gyártása és marketingje; Honda autókhoz gyártott alkatrészek és technikai szerviz a versenypályákon.
Az M-TEC leányvállalatai az USA-ban (MUGEN America Inc.) és Európában (MUGEN EURO Co., Limited (U.K.)) találhatók.


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER