Címkék: Nagy Futam

2015. március 13. péntek, 07:04

 

Május elsején harmadszor kerül sor a Nagy Futam elnevezésű technikai sportokat felvonultató bemutatóra Budapest szívében, ahol ezúttal Kimi Räikkönen, a Forma-1-es Ferrari finn pilótája, illetve Danyiil Kvjat, a Red Bull orosz versenyzője is körözni fog.

A túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi versenyhétvégéjét megelőző esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy délelőtt műrepülős és katonai légi bemutatóra kerül sor, délután pedig a Forma-1-es program mellett az autó- és motorsport egyéb sorozatainak résztvevői szórakoztatják a közönséget.



Gyulay Zsolt, a szervező Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: Räikkönen és Kvjat a 2012-es modellekkel tartja majd bemutatóját. Mindehhez hozzátette, hogy ez lesz a Hungaroring első idei rendezvénye. Idén az F1 és a WTCC mellett a kamion Európa-bajnokság mezőnye is ellátogat a mogyoródi pályára, július elején pedig a Red Bull Air Race műrepülő-világbajnokság pilótái versenyeznek majd a Duna felett.

A Nagy Futam központja a Várkert Bazár lesz, onnan indulnak a versenyzők a Lánchíd utcán a Clark Ádám tér irányába, oda-vissza áthajtanak a Lánchídon, majd pedig a Budai Alsó rakparton folytatják a száguldást a körülbelül négy kilométer hosszú kijelölt pályán a Lánchíd és az Erzsébet híd között.

A Forma-1-es autók a tervek szerint két alkalommal száguldanak végig az útvonalon, de az érdeklődők láthatják majd többek között a WTCC teljes mezőnyét Michelisz Norberttel, valamint a kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet, s csapattársát, Major Benedeket az 1100 lóerős monstrumok volánja mögött, illetve egy az Egyesült Államokban népszerű NASCAR versenysorozatban szereplő versenygépet is megcsodálhatnak. A délelőtti légi bemutatón részt vesz a Magyar Honvédség, de eljön a Flying Bulls, a Red Bull különleges repülős alakulata, és bemutatót tartanak Magyarország műrepülő-világbajnokai, Besenyei Péter, Veres Zoltán és Illés Tamás.

Szabó László Zsolt, az eseményt közvetítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) elnök-vezérigazgatója azt mondta, a repülős programot felvételről sugározzák majd a délutáni autós bemutató előtt, utóbbi pedig élőben lesz követhető. Az MTVA vezetője kitért rá, hogy a közmédia Forma-1-es közvetítése kibővül a mostani hétvégén rajtoló szezontól. Az M4 sportcsatorna július eleji indulásáig a Dunán lesznek követhetőek a szabad és az  időmérő edzések, valamint a versenyek, a betétfutamokról (GP2, GP3, Porsche Szuperkupa) pedig összefoglalókat sugároznak az M2-n, majd júliustól az M4-en élőben adják ezeknek a sorozatoknak a viadalait. MTI

 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER