Az autózás fénykorát idéző hangulat fogadja a Rexroth vállalatok egész napos fesztiváljának látogatóit május 11-én, szombaton az egri Érsekkertben. A futamokon a legkülönbözőbb formavilágú, sűrített levegővel hajtott járművek az értékes díjakért és természetesen a szurkolók kegyeiért versengenek. A versenyzők a viadalt megelőző délután 16.30 és 17.45 között látványos felvonuláson mutatkoznak be Eger belvárosában, az Eszterházy téren.
Öt országból 41 csapat - a verseny eddigi történetének legtöbb újoncával, 94 főiskolai és egyetemi hallgatóval - áll a rajtvonalhoz jövő szombaton, a Bosch Rexroth vállalatok hatodik nemzetközi Pneumobil versenyén. A csapatok saját tervezésű és kivitelezésű, sűrített levegővel hajtott járművekkel több versenyszámban mérik össze tudásukat.
Az egész napos rendezvényen a család minden tagja megtalálja a kedvére való elfoglaltságot, hiszen a pörgős futamok mellett izgalmas programok teszik emlékezetessé a kellemes májusi hétvégét. Lesz táncbemutató, izgalmas fizikai kísérleteket bemutató előadás és rajzverseny. A délutáni versenyprogramot követően Michelisz Norbert autóversenyző főszereplésével egy flúgos futam is elrajtol.
Programok:
Péntek
16:30 – 17:45 Felvonulás Eger belvárosába, az Eszterházy térre, A verseny résztvevőinek üdvözlése, Járműbemutató, Kvalifikációs futam
18:00 – 19:30 Kvalifikációs futam
Szombat
07:00 – 9:30 Edző és időmérő futamok
10:00 Ünnepélyes megnyitó
10:30 – 12:00 Hosszú távú futam
12:00 – 12:30 Táncbemutató: akrobatikus rock'n roll tánccsoport, Rajzpályázat eredményhirdetése
12:30 – 14:30 Ügyességi futam
14:30 – 15:00 Interjú Michelisz Norberttel, EC Dance School bemutató
15:00 – 15:30 Gyorsulási verseny
15:30 – 17:00 Interjú Michelisz Norberttel
Közben a versenybíróság értékel, Fizikai kísérletek: "Varázstorony", Technikai bemutató, Flúgos futamok
16:45 – 17:00 Pneumobilok felsorakozása, fotózás
17:00 – 17:45 Eredményhirdetés
17:45 A verseny hivatalos zárása
Hozzászólások