Címkék: 2016-os FIA rali | Hyundai i20 WRC | Hyundai Motorsport

2016. február 17. szerda, 16:51

 

A Hyundai Motorsport újabb dobogós helyezést ünnepelhetett, amint Hayden Paddon második helyezést szerzett a 2016-os FIA rali világbajnokság (WRC) második, svédországi versenyén.

Az eredményt még értékesebbé teszi, hogy a Hyundai Motorsport most először ért el sorban egymás után kétszer dobogós helyezést a WRC-ben. Az új generációs i20 WRC, amely januárban, a Monte Carlo ralin esett át a tűzkeresztségen, ezzel kettőből kétszer végzett az első három között.

Az új autó teljesítményét dicséri, hogy Dani Sordo a 2016-os évadban másodszor is az első hatban tudott végezni. Thierry Neuville pedig arról gondoskodott, hogy mindhárom új generációs i20 WRC épségben befejezze a versenyt.

sved-wrc-2

Hayden Paddon és navigátora, John Kennard eddigi legjobb eredményüket érték el, megismételve a tavalyi Szardínia-ralin (Olaszország) megszerzett második helyezésüket, és 18 értékes konstruktőri ponttal erősítve a csapatot, amely immár csupán öt ponttal marad el az első helyen álló Volkswagen Motorsport mögött.

„A dobogós hely fantasztikus eredmény számunkra és a csapat összes tagja számára.” – mondta Hayden Paddon. „Reméltük, hogy kevésbé ér stresszes véget a rali, de sajnos miután a szakaszon nekiütköztünk egy faoszlopnak, hűtőfolyadék szivárgott a hűtőnkből, ami gyors javítást tett szükségessé. Szerencsére sikerült ideiglenesen orvosolnunk a hibát, és visszaérnünk a szervizpontra anélkül, hogy veszélyeztettük volna második helyünket. Ettől a késői drámától eltekintve remek hétvégét zártunk, otthonosan éreztem magam az új generációs i20 WRC volánja mögött. Amikor kellett, maximálisan kihasználtunk közúti pozíciónkat, és nem szálltunk be az első helyért zajló csatába. A jövőben harcosabban fogunk küzdeni az elsőségért, addig azonban még dolgozni kell a vezetési stílusomon és az autó beállításain. Nem vagyunk nagyon lemaradva, egyelőre boldogan beérjük a második helyezéssel.”

A Hyundai Motorsport összesen tíz alkalommal végzett dobogós helyen, amióta 2014-ben beszállt a bajnokságba. Az új generációs i20 WRC továbbra is jobb teljesítményt mutat, és képes a mezőny élbolyához közel küzdeni. A Hyundai Motorsport néhány hét múlva Mexikóban, a 2016-os bajnokság harmadik fordulójában folytatja a küzdelmeket.

sved-wrc-1

A verseny hivatalos végeredménye

S. Ogier / J. Ingrassia (Volkswagen Polo R WRC) 1:59:47,4
H. Paddon / J. Kennard (Új generációs Hyundai i20 WRC) +29,8
M. Østberg / O. Floene (Ford Fiesta RS WRC) +55,6
A. Mikkelsen / A. Jaeger (Volkswagen Polo R WRC) +1:10,8
O. Tanak / R. Molder (Ford Fiesta RS WRC) +1:50,7
D. Sordo / M. Martí (Új generációs Hyundai i20 WRC) +2:24,0
H. Solberg / I. Minor (Ford Fiesta RS WRC) +2:40,0
C. Breen / S. Martin (Citroën DS3 WRC) +2:44,6
E. Evans / C. Parry (Ford Fiesta R5) +5:17,0
T. Suninen / M. Markkula (Škoda Fabia R5) +5:31,6
...
14. T. Neuville / N. Gilsoul (Új generációs Hyundai i20 WRC) +7:10,7

2016 Az FIA rali konstruktőri világbajnokság állása

Volkswagen Motorsport 54 pont / Hyundai Motorsport 49 / Volkswagen Motorsport II 30 / M-Sport World Rally Team 27  / DMACK World Rally Team 18 / Hyundai Motorsport N 14


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER