2013. július 31. szerda, 15:18

 

A Ford Racing csapata két, Dél-Afrikában készülő Ford Ranger-rel nevez majd a versenyen, amelyek tervezése globális együttműködés eredménye. A 2014-es Dakar idejére Alvarez és Graude csatlakozik a Ford Racing csapathoz, emellett ez a verseny lesz a dél-afrikai Chris Visser és Japie Badenhorst első Dakar-futama.

ford-ranger-dakar

A Ford Racing megerősítette a hírt, hogy a csapat két dél-afrikai gyártású Ford Rangerrel áll rajthoz a 2014-es Dakar erőpróbáján: a futamot 2014. január 5-18. között rendezik meg Dél-Amerikában. A tervezőcsapat azt a feladatot kapta, hogy a Dakaron indított Ford-versenyautóban egyesítsék a dél-afrikai és globális ötleteket. A versenycélra épített Ford Rangereket a Pietermaritzburgban működő Neil Woolridge Motorsport készíti fel a futamra, a logisztikával pedig a németországi South Racing céget bízták meg. A versenyzők kiválasztása is hasonló elvek alapján történt, hiszen az indulók listáján nemzetközi és helyi versenyzők is szerepelnek, például a dél-amerikai születésű Lucio Alvarez, valamint a dél-afrikai Chris Visser.

ford-ranger-dakar-2014

“Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a 2014-es Dakaron dél-afrikai gyártású Ford Ranger-ek indulnak majd.” – fogalmaz Jeff Nemeth, a Ford Dél-Afrika elnök-vezérigazgatója. “A Dakar a gépeket és az embereket egyaránt a végsőkig próbára teszi, így izgatottan várjuk, hogyan áll majd helyt a helyi és nemzetközi szakemberekből összeállított csapatunk.”

A 2013-as Dakart több mint egymilliárd tévénéző követte figyelemmel, és 4,6 millióan szurkoltak az utak mentén, amikor a mezőny végigszáguldott Dél-Amerika útjain.

“A Dakar az off-road járművek vérbeli, nemzetközi megmérettetése.” - lelkendezik Dave Schoch, a Ford Ázsia-Óceánia régióért felelős alelnöke. “Örömünkre szolgál, hogy olyan nemzetközi csapatot tudtunk összeállítani, amelynek tagjai kivételes tapasztalattal rendelkeznek – és arra is, hogy olyan extrém teljesítményű autót tudunk kiállítani, mint a futamra benevezett Ford Ranger.”

ford-ranger-versenyauto-belul


Nemzetközi együttműködés
Az új tervezésű Ford Rangerek Pietermaritzburgban készültek a Ford Globális Termékfejlesztési Csoportjának együttműködésével. Az új Ranger minden részletmegoldását a precíziós gyártás és a kivételes teljesítmény szempontjai szerint alakították ki.

“A teljes gyártási eljárás során ügyeltünk arra, hogy minden egyes alkatrész tökéletesen illeszkedjen mindegyik autóhoz.” - magyarázza Neil Woolridge, a csapat menedzsere. “Bár a két új Ranger Dél-Afrikában készül, a vállalat teljes nemzetközi szakértő-hálózata komoly támogatást nyújtott a munkában – többek közt a Ford SVT részlege is.”

A projekt műszaki részét a Pietermaritzburgban működő NWM irányítja, és a továbbiakban is itt lesz a program központja. A két FIA Ford Ranger egyike már el is készült, és augusztusban elkezdődik az autó tesztelése. A második autó most készül, és építése a tervek szerint októberben fejeződik be. A futamra összeállított csapat 24 főállású tagot számlál, és mindannyian arra készülnek, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák a Dakar kemény csatáiban. A logisztika és az európai tevékenységek irányítása a németországi Frankfurt mellett működő South Racing GmbH feladata. A South Racing tulajdonosa és igazgatója Scott Abraham, akinek családja régóta szerepel már a dél-afrikai motorsportban: édesapja évtizedeken át versenyzett az országos futamokon. Az elmúlt tíz évben Abraham Németországba helyezte át a cég székhelyét; ez idő alatt az X-raid BMW/MINI és az Overdrive Toyota csapatvezetőjeként dolgozott. Részt vett a Toyota Dakar-projektjében is, ahol rengeteg ide vágó tapasztalatot és ismeretet gyűjtött. A South Racing szolgáltatja a logisztikai hátteret, beleértve a MAN 6x6 szerviz-teherautók és a MAN T4 verseny-teherautók üzemeltetését, valamint a szervizfelszerelés biztosítását is. A járművek és a felszerelések mellett a South Racing intézi a csapat logisztikáját és adminisztrációját, és az ASO-val való kapcsolattartás is a cég feladata.

“Az NWM és a South Racing együttműködése garantálja, hogy minden tudás és tapasztalat rendelkezésre áll az eredményes versenyhez.” – véli Abraham.

ford-racing


Pilóták és navigátorok
Immár bizonyos, hogy az első versenyzőpáros tagjai Lucio Alvarez és Ronnie Graue. Ezek a fiatal autóversenyzők már komoly eredményeket értek el a korábbi Dakar-futamokon. Első megmérettetésükön, 2011-ben a 17. helyen végeztek, 2012-ben ötödikként értek célba, és 2013-ban már a harmadik helyen autóztak, ám ekkor műszaki hiba miatt a 27. helyre csúsztak vissza. Elszántságukat és képességeiket mi sem bizonyítja jobban, hogy a finisben már a tizedik helyezésig küzdötték előre magukat. A második Ford Rangert a Dél-Afrikai Cross Country versenyzője, Chris Visser vezeti majd, navigátora pedig Japie Badenhorst lesz. Mindketten jól ismert szereplői a dél-afrikai motorsport világának, hiszen 2011-ben ők nyerték meg a Dél-Afrikai Cross Country Bajnokságot. A páros jelenleg vezető helyen áll a 2013-as Donaldson Dél-Afrikai Nemzeti Cross Country Bajnokságban. A 2014-es verseny az első Dakar-futamuk lesz.

Próbára tesz embert és gépet

A 2014-es Dakar Rally a versenysorozat 35. futama lesz, a versenyt hatodik alkalommal rendezik meg Dél-Amerikában. A 2014-es Dakar Rally útvonala keményebb, mint valaha. A mezőny az argentínai Rosarióból indul január 5-én, és a chilei Valparaisóban ér célba január 18-án; az autók tizenhárom versenyszakaszt teljesítenek az összesen több mint 8500 kilométer hosszú távon.
A Dakar Rally versenyzői idén is az Andok vidékén száguldanak majd végig, s a mezőny első ízben Bolívián is áthalad. Ez kemény szakasznak ígérkezik, ami alaposan próbára teszi majd a versenyzők és a csapatok kitartását és off-road tapasztalatát.

“A következő hónapok során kemény munka vár ránk. A Dakar nem gyerekjáték, de kitűnő csapatunk van, amelynek tagjai éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy előkészítsék a jövő év elején esedékes startot.” – avat be Schoch.

A Ford-rajongók a Ford South Africa Facebook-, Twitter- és Instagram-oldalain, a FordDakar párbeszédhez kapcsolódva követhetik nyomon a csapat felkészülését és a 2014-es Dakar futam eseményeit.

dakar-ford-ranger


MŰSZAKI ADATOK – Ford Ranger

Alapjármű                 Ford Ranger 4x4 Double Cab
Megfelelés                 FIA / ASO T1
Motor                    Ford alumínium 5.0-4V V8
kettős vezérműtengellyel
Motorvezérlés             Magneti Marelli
Teljesítmény                                 260 kW @ 4500 ford.
Nyomaték                                        560 Nm @ 4100 ford.
Max. fordulat                                 5500 1/perc
Fogyasztás (L/100 km):       90 l / 100 km homokos versenyterepen, és 28 l / 100 km normál körülmények között
Karosszéria                Kompozit
Futómű                 Elöl-hátul független felfüggesztés
Kerekenként kettős BOS lengéscsillapítók
Elöl-hátul keresztstabilizátor
Fékek                    Hátul Brembo vízhűtésű rendszer
Elöl Brembo léghűtésű rendszer
Üzemanyagtartály            500 liter
Váltómű     Sadev 6 fokozatú szekvenciális, állandó négykerékhajtás
Kabin                    Klimatizált
Differenciálmű            Elöl-hátul részlegesen önzáró
Kormánymű                 Sadev
Elektronika                 GEMS
Hajtáslánc                 GKN
Kerekek:                           16 colos Evocorse keréktárcsák 245/85 – 16 Michelin abroncsokkal
Végsebesség:                               170 km/óra
Tömeg:                                          1975 kg

dakar-2014-ford-ranger


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER