Címkék: 2014 | Genfi Autószalon | Renault | Twingo

2014. március 08. szombat, 10:58

 

A Renault 2014-ben a újragondolta a Twingot. Ez a városi autó 20 évvel az első bemutatkozása után már a harmadik generációját testesíti meg. Vidám személyre szabható külseje mellett számtalan műszaki-technikai újdonságot tartalmaz.

Az új Twingo hűen az elődjeihez megkapó és vidám hangulatot áraszt. A Genfben bemutatandó 4 karosszériaszín mindegyike egy-egy kikacsintás az első Twingo felé, megmutatva a kisautó „nőies”, „férfias”, „sportos” és „retro” arcát.
„Az Új Twingo megalkotásakor nem csak a régebbi Twingo modellek inspiráltak bennünket, hanem egészen a Renault 5-ig visszanyúltunk azért, hogy egy olyan fordulékony, kényelmes és praktikus kisautót alkossunk, amelybe alig várjuk, hogy beleülhessünk” – mondta Laurens van den Acker – A Renault Ipari formatervezés vezetője




A 2013-ban bemutatott Twin’Z és a Twin’Run már előre felvillantották azt a stratégiát, amit a Renault a kisautók terén követni szeretne. A van den Acker-féle autó életciklus virág PLAY szirma az, ami e fölött a projekt fölött terül el. Persze ez csak úgy működhet jól, ha a belső tér a lehető leginkább kompromisszummentes. A kerekek az autó 4 sarkába lettek kitolva, így a túlnyúlásokkal együtt 2,49 méteres a tengelytáv – így lehet a belső tér igazán nagy.
„Az új műszaki megoldások, különösen a hátul elhelyezett motor megváltoztatta az Új Twingo remélt arányait. Az igazi kihívás az volt, hogy egy olyan autót tervezzünk, ami „egyben van”, amely egyben kompakt, de mégis nagy teret sugall. A rövid orr-rész és a négy sarokba tett kerekek ebben sokat segítettek.” – tájékoztatott Kenneth Melville, a kisautószegmens dizájn-igazgatója (Twingo, Clio, Captur)


Dizájn
A már megszokott új arculati elem, a fekete alapon elhelyezett nagyméretű logó mellett természetesen nem maradhattak el azok az elemek, amelyek a Twingora mindig is jellemzőek voltak. Az Új Twingo is hasonlatos elődeihez, a nappali menetfény, az index és a hűtőmaszk barátságos kifejezést kölcsönöz a modellnek.
A hátsó ajtók kilincseit elrejtették, az utasok kényelme érdekében 5 teljes ajtót kínál a modell.
Az első fényszórók vonalai, a hátsó kerékívek, és a hátsó ajtó formája a Renault 5 Turbo szellemét idézik.

Csomagtér
A hátsó motorelhelyezésnek köszönhetően, az Új Twingo a 3,59 méteres hosszához képest is  mozgékony és tágas. A fordulókör 8,65 méter, ez egy méterrel kevesebb, mint a konkurens modelleké a belső tér pedig 22 centiméterrel lett hosszabb.
A méret mégiscsak lényeges: az autóba akár 2,2 méteres hosszúságú tárgyak is beférnek
A lapos padlólemez, az ½ - ½ arányban dönthető hátsó ülések, a teljesen lehajtható jobb első üléstámla, és az, hogy a kerékívek sem szűkítenek, oda vezetnek, hogy csomagtartó alaphelyzetben 219 literes. Lehajtott hátsó ülésekkel a hasznos hossz 1,35 méter, jobb első ülés asztalkává hajtásával pedig 2,2 méter hosszúságú tárgyak is beférhetnek.



Motor
A hátra elhelyezett motor a Twingo és utasai számára előnnyel jár. Az igazán fontos kérdés az volt, hogy hogyan lehet egy modern motorblokkot relatíve kis helyen elhelyezni. Új motorfelépítést kellett tehát kitalálni ahhoz, hogy csökkenthető legyen a blokk magassága, és a 49 fokban megdöntött blokk ne foglaljon el a szükségesnél több helyet a csomagtérből.

Az Új Twingo két motorral lesz elérhető:
- Az SCe 70 lóerős szívómotorral, amely a TCe család leszármazottja: ez a 999 köbcentis blokk már 1000 fordulat/percnél leadja a 91 Nm-es nyomatékát. Elérhető áron és alacsony fenntartási költségekkel kínáljuk majd, egyes piacokon a már jól ismert Stop&Start rendszerrel.
- A TCe 90 lóerős turbófeltöltős motort hajtani vegytiszta élvezet. 898 köbcentis lökettérfogata ellenére már az alacsony fordulatszám-tartományban is szépen gyorsul – köszönhetően a 135 Nm-es nyomatéknak. Az Új Twingohoz fejlesztett elektronikus vezérlésű kipufogószelep segít a legjobb teljesítmény / fogyasztás arány elérésében. A TCe 90 Energy motor együtt jár a Stop&Start rendszerrel és megfelel az Euro 6 környezetvédelmi normának.


Újabb kapcsolódási lehetőség: az R & GO® –val okostelefonon keresztül, vagy az R-Link legújabbgenerációjával
 Az ingyenes R & GO® alkalmazásnak köszönhetően az okostelefon tulajdonosok automatikusan csatlakozhatnak az Új Twingo fedélzetén található rádióhoz. A kezelőfelület nem bonyolult, 4 ikont tartalmaz, így menet közben is könnyen kezelhető.
1- 3D Navigáció (Copilot® Premium),
2- Telefon (Contacts, Bluetooth®…),
3- Multimédia (webrádiók, szám és előadó-felismerés),
4- Fedélzeti számítógép (Renault Driving eco2, bővített információk az autóról, e-kézikönyv) Az R @ GO® rádiót egy olyan műszerfali dokkolóval láttuk el, amely az okostelefont szemmagasságban tartja. Az R & GO® alkalmazás Android és iOS rendszerekre érhető el, és a tableteken is működik.
A már jól ismert R-Link fedélzeti multimédiarendszer új változata, az „R-Link Evolution” most már kapacitív képernyővel érhető el, (zoomolási és görgetési lehetőséggel) és egyes országokban digitális rádióval kerül forgalomba.



Az Új Twingo méretei
Hossz: 3,59 m
Szélesség: 1,64 m
Magasság: 1,55 m
Kilátási szög elöl: 12,1 fok
Fordulókör: 8,65 m
Tengelytáv: 2,49 m
Lábtér: 13,6 cm
Maximális rakodóhossz: 2,20 m
Csomagtartó: 219 liter
Egyéb rakodóhelyek: 52 liter

Motorválaszték:
SCe 70: 3 henger. 999 cm3 szívómotor; 70 LE; 91 Nm
TCe 90: 3 henger 898 cm3 turbó; 90 LE; 135 Nm


Renault és Daimler együttműködik a jövőben
2008-ban a Renault mérnökei nekiláttak, hogy szinte a semmiből teremtsék újra a Twingo utódját. Tekintve, hogy az előd egy igazi ikon, a márka egyik önállóvá cseperedett védjegye, a csapatra nehezedő nyomás nem volt kicsi. A cél az lett, hogy egy olyan agilis, fürge városi kisautó szülessék, amely külső méretei ellenére belül igazán tágas.
Hamar kiderült, hogy ennek a kívánalomnak leginkább a hátul elhelyezett motor architektúrája felel meg, de ennek a fejlesztési költségei nagyon magasnak tűntek. Ekkor találkozott össze a Renault és a Daimler, ahol épp a Smart 2 és 4 üléses verziójának jövőjén töprengtek a szakemberek. 2010 áprilisában egy olyan megállapodás született, amelyben egy közös koncepciót dolgoz ki a két vállalat, amely további együttműködések gazdag táptalajává válhat.
„Köszönhetően a tervezési és fejlesztési költségek megosztásának, a Daimlerrel közös fejlesztésünk, az új Twingo hátul elhelyezett motorral kerülhet a piacra – és ez valódi áttörés a szegmensben.” Carsten Krapf – A kisautó-programért felelős elnökhelyettes.



A Renault az energiahatékonyság jegyében három újítással készül fel a 2014-es évre:

1.) Az új Energy dCi 160 Twin Turbo motorral, amely az első 1.6-os motor a kategóriában, amely dupla turbófeltöltőt kapott. Az 1 598 köbcentis lökettérfogathoz 160LE teljesítmény és 380 Nm nyomaték „jár”, amely a 2 literes blokkokhoz teszi hasonlatossá ezt az erőforrást. A fogyasztás és a CO2 kibocsátás 25%-al alacsonyabb lett. A dupla turbónak köszönhetően a figyelemreméltó nyomaték szinte a teljes fordulatszámtartományban a rendelkezésre áll, 1500 ford./perctől a 90%-a kihasználható. A már jól ismert Forma-1 örökségek egy jó része ebben a blokkban is helyet kapott (optimalizált égéstérhűtés, U-Flex geometria, DLC (Diamond Like Carbon) anyagok használata. A Twin Turbo rendszer befecskendezése 1 800 bar nyomással történik meg. A motor megfelel az Euro 6b kibocsátási szabványnak.

2.) A Power Unit Energy F1: 35%-al kevesebb fogyasztás és a 2,4-es, V8-as előd teljesítménye, azaz 750 lóerő, egy 1,6-os turbómotorban. Az alternatív energiafelhasználásról két részegység gondoskodik, az egyik a kipufogógázt használja fel, a másik pedig az elektromos meghajtásban játszik szerepet.

3.) Formula E – azaz az elektromos meghajtású formaautók versenye. A Renault természetes előnye az elektromos autók gyártása terén nagyon jól jött ebben a ligában és a Sparkkal együttműködve sikerült megalkotni a Spark-Renault SRT_01E kódnevű autót, ami az FIA Formula E-ben indul majd. A Renault Sport Technologies és a Renault Sport F1 3 fő kihívással küzdött meg a motor megalkotásakor:
a. Egy együléses versenyautóba kellett az akkumulátorokat elhelyezni,
b. Az autóból a szükséges hatótávolságot és teljesítményt egyszerre kell kihozni,
c. Minden szükséges törési és tűzbiztonsági előírásnak meg kell felelni
„A Spark-Renault SRT_01E-ben az akkumulátorok az alvázban helyezkednek el, és ez az együléses modelleknél jelentős újdonság. A partnereinkkel olyan akkucsomagot terveztünk, amely a szerkezet integráns része és hozzájárul az autó teherviselő elemeinek munkájához. Kompozit anyagokkal burkoltuk és elektronikusan teljesen különálló egységet képez, így a könnyű súly mellett a tűzvédelem is hangsúlyt kapott. Patrice Ratti - Vezérigazgató, Division Renault Sport Technologies



  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER