Címkék: Ford | Ford Mustang | Párizsi Autószalon

Írta: Administrator   
2014. október 07. kedd, 13:07

 

Karrierje eddigi ötven évében több, mint 3000 filmben játszott, legutóbb a Need for Speed moziváltozatában tűnt fel. Neve önmagában egy ikon, egyet jelent a szenvedéllyel, a szabadság iránti vággyal, az amerikai életérzéssel. Több alkalmommal dalban is megemlékeztek róla, vagy írtak hozzá, és nem egy videojátékot ihletett. Mindezek után hihetetlen, hogy hivatalosan még sosem járt Európában...eddig.

Az új, európai specifikációjú Ford Mustang a Párizsi Autószalonon áll először a nagyközönség elé: a modell 50 éves története során ez az első változat, amit Európa-szerte forgalmaznak, az új Mustang 2015-ben érkezik meg a Ford márkakereskedésekbe.

Az új, európai piacokra gyártott Ford Mustang a 2014-es Párizsi Autószalonon áll először a nagyközönség elé: a kupé és kabrió változatban készülő – és a modell 50 éves története során első, Európa-szerte forgalmazott –  Ford Mustang világszínvonalú teljesítményt és kidolgozást kínál, hűen idézve meg a világszerte legendának számító modell fél évszázados hagyományait.



“Teljesítményének és legendás hírnevének köszönhetően a Mustang óriási hírnévre tett szert; ez az autó a szabadság és az életöröm szimbólumává vált még a világ azon részeiben is, ahol sosem árusították.” - fogalmaz Stephen Odell, a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika ügyvezető alelnöke. “Az új Mustang jól példázza a Ford lendületes termékoffenzíváját: fejlett technológiájú és előremutató jármű, ám mindeközben megőrzi értékes hagyományait, amelyek generációk óta lelkesítően hatnak a Ford vásárlóira.”

1964-es bemutatása óta több mint 9 millió Mustang talált gazdára. A világ legtöbb Facebook-lájkját begyűjtő autó, a Mustang több ezer alkalommal szerepelt filmekben, tévés produkciókban, zenei klipekben és videojátékokban. Az új Mustang fejlesztése során a világszínvonalú teljesítmény, menetdinamika és használhatóság volt a legfontosabb szempont – és persze az, hogy az autó rengeteg modern kényelmi és vezetősegítő technológiát kínáljon.

“Az új Mustang minden idők egyik legnagyobb várakozással övezett autója, ezért számunkra is felemelő érzés, hogy végre az európai vásárlók is megismerhetik a hamisítatlan Mustang-élményt,” mondta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

Jellegzetesen Mustang
A Ford Mustang letisztult vonalvezetésű kupé és kabrió változatai hűen tükrözik az autó lényegét, megőrizve a legfontosabb formai elemeket, amelyekről az európai rajongók ma is tévedhetetlenül felismerik a klasszikus Mustangot: a nyújtott, látványosan formázott motorházat és a rövid hátsó részt, amit a dizájnerek most modern megközelítéssel alakítottak ki.

“Csak egy esélyünk van arra, hogy kialakítsuk az első benyomást – ám erre az autóra tényleg elég egyetlen pillantást vetni, hogy azonnal és határozottan megfogalmazódjon az emberben: ez egy Mustang.” – magyarázza Moray Callum, a Ford formatervezésért felelős ügyvezető igazgatója.

Az új Ford Mustang legfontosabb formai elemei:
•    Alacsony tetővonal és széles kiállás
•    Karcsú profil, erősen döntött szélvédővel és hátsó ablakkal
•    Háromdimenziós hatású, hármas oszlopot formázó hátsó lámpatest
•    A legendás modell jellegzetes, cápaharapást idéző orrkiképzése – új értelmezésben
 
A Ford Mustang kabrióhoz alapáron többrétegű szigeteléssel kialakított vászontető jár, ami nemcsak elegáns megjelenést biztosít, hanem a kellemetlen zajokat is kiszűri az utastérből. Hátrahajtott tetővel a kabrió előkelően karcsúnak tűnik. A tágas utastér repülőgépeket idéző cockpitján az autós nagyméretű, jól átlátható műszerekről olvashatja le az adatokat, és ergonomikusan elhelyezett, kellemes tapintású kezelőszervekkel vezérelheti az autó berendezéseit. A jármű szélességének és az új hátsó futóműnek köszönhetően az utasok váll- és csípőtere igen tágas, az átgondolt formájú csomagtérben pedig két golfzsák is elfér.


A Mustang-élmény
A Ford Mustang megjelenése, mozgása és hangja egyszerűen zsigeri élmény. A Ford Mustang erőteljes motorválasztéka és remek futóműve további finomhangoláson esett át, hogy az autó tökéletesen megfeleljen az európai vásárlók menetdinamikai elvárásainak. Az európai modellváltozat kínálatában a Ford jól ismert, több mint 418 lóerős és 524 Nm forgatónyomatékú, 5,0 literes V8-asa mellett egy 2,3 literes EcoBoost blokk is megjelenik; a Mustangban a legmodernebb technológiákat meghonosító, vadonatúj, turbótöltésű erőforrás tekintélyes teljesítménye mellé az európai vásárlók által elvárt alacsony üzemanyag-fogyasztás és csekély CO₂-kibocsátás társul.

“Ez az EcoBoost motor pontosan azt a széles, lapos nyomatékgörbét biztosítja, amit a Mustang-rajongók annyira szeretnek, amikor magabiztosan előznek vagy a kanyargós utakon autóznak.” – árulja el mondta el Dave Pericak, a Mustang főmérnöke.

A Mustang 2,3 literes EcoBoost erőforrása a legmodernebb technológiákkal működik, többek közt közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel, kettős független változó szelepvezérléssel és turbófeltöltéssel. A különleges kialakítású szívócsonk és turbótöltő alkalmazásával az európai piacon szereplő motor a Mustanghoz méltó 314 lóerős teljesítményt és 434 Nm forgatónyomatékot ad le. Azok az autósok, akik a kényelmes autózás mellett is ragaszkodnak ahhoz, hogy ők uralhassák autójukat, megrendelhetik a kormány mögötti váltófülekkel kiegészített automata sebességváltót.

Egy Mustang az autózás szerelmeseinek
Az új Mustang vadonatúj első és hátsó futóművet kapott. Elöl egy új segédkeret növeli a szerkezet merevségét – miközben csökkenti a tömeget –, stabil alapot teremtve a magabiztosabb úttartáshoz, a precízebb kormányreakciókhoz és a komfortosabb rugózáshoz. Az új, két gömbcsuklós felfüggesztésű MacPherson első rugóstagos rendszerhez nagyméretű, erős fékrendszer csatlakozik. Az európai alapfelszereltség részét képező 19 colos könnyűfém keréktárcsák mögött mind a 2.3 EcoBoost, mind a V8-as motorral hajtott GT Mustang modelleken nagy teljesítményű fékek lapulnak. A vadonatúj, független hátsó felfüggesztés integral link rendszerű. A mérnökök a nagy teljesítmény figyelembe vételével alakították ki a szerkezet geometriáját, rugóit, lengéscsillapítóit és bekötési pontjait, különös tekintettel az európai úthálózat jellegére és arra, hogy a kontinensen nagyobb sebességgel halad a forgalom. Az új, alumínium csuklószerkezet csökkenti a rugózatlan tömeget, javítva ezzel a rugózási komfortot és az úttartást.

Intelligens technológia
Az új Mustangban számos innovatív technológia segíti az autóvezetőket, több információt, fejlettebb vezérlést és modernebb kapcsolódási lehetőségeket kínálva számukra. Egy kanyargós mellékúton vagy egy versenyhétvégén egyaránt jól jöhet, hogy a középkonzol billenőkapcsolóinak egyetlen érintésével beállítható a kormányzáshoz szükséges erő, a motor gázreakciója vagy a sebességváltó és a menetstabilizáló rendszer működése; az Üzemmódválasztó rendszer segítségével a vezető bármikor az adott helyzethez igazíthatja a Mustang karakterét.  Az új Focus lesz az egyik első autó, amely SYNC 2 rendszert kínál az európai piacokon. A Ford fejlett fedélzeti csatlakozási rendszeréhez tartozó nagy felbontású, 8 colos, színes érintőképernyővel és a fejlett hangvezérléssel még könnyebben kezelhető az audiorendszer, a navigáció, a klímaberendezés és a mobiltelefon. A SYNC 2 navigációs rendszere ugyancsak elsőként kínál Európában osztott képernyőt, amelyen megjeleníthető a kereszteződések részletes képe, az autópálya-csomópontok és a fontosabb tereptárgyak 3D-ábrázolása, valamint a Michelin útikönyv, emellett pedig a rendszer a kijelzett utcaneveket is hangosan felolvassa. A SYNC 2 rendszerbe egyszerűbb hangutasításokkal táplálható be a navigációs célállomás, és a berendezés arra is utasítható, hogy egy bizonyos előadó dalait játssza le. Ráadásul elég megnyomni a hangvezérlés gombját, és egyszerűen csak kimondani, hogy “éhes vagyok”, s a rendszer máris felkínálja a környékbeli éttermek címeit, amelyek útba esnek a kijelölt útvonalon.

A Mustang 50 éve
“Az új Mustang megalkotásának első naptól kezdve tisztában voltunk azzal, hogy nem hibázhatunk,” mesélte Pericak. “Vadonatúj Mustangot alkottunk; gyors, gyönyörű, kifinomult és hatékony autót, megőrizve azt az ösztönös vonzerőt, amit az emberek évtizedek óta a Mustanggal azonosítanak.”
 

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER