Címkék: Ford | Ford Kuga

Írta: Administrator   
2014. november 06. csütörtök, 17:51

 

A Ford minden idők legerősebb Kuga modelljét kínálja: a 2,0 literes TDCi motor teljesítménye 180 lóerő, forgatónyomatéka pedig 400 Nm. Az áttervezett 2,0 literes TDCi dízelmotor teljesítménye 10 százalékkal nőtt, miközben CO2-kibocsátása 19 g/km-rel csökkent; az 1,5 literes EcoBoost benzinmotor CO2-kibocsátása 11 g/km-rel alacsonyabb, mint a most kifutó 1,6 literes EcoBoost erőforrásé.

Minden Kuga modellen az alapfelszereltség része az Auto-Start-Stop rendszer és az Aktív Hűtőrács. Az autóhoz megrendelhető a telefonos alkalmazások hangvezérlését lehetővé tevő AppLink rendszerrel kiegészített SYNC is. 2014 első kilenc hónapjában a Ford több mint 63.000 Kuga SUV-modellt értékesített a 20 legfontosabb európai piacon, ami 33 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.



    
A Ford Kuga felszereltségi listáján számos újdonság jelenik meg, többek közt a szabadidő-autó eddigi legerősebb dízel hajtáslánca. A Kuga dízel- és benzinmotorjainak fontos fejlesztései közt a CO2-kibocsátás csökkentése is szerepel, emellett pedig számos modern, az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást tovább mérséklő technológia is alapáron jelenik meg az autóban, például az Auto-Start-Stop rendszer és az Aktív Hűtőrács.

“A Ford erősebb és tisztább üzemű modellekkel frissítette fel a Kuga kínálatát. Emellett ott van még a Ford kínálatában elsőként látható merész, új szín, a Tiger Eye metálfényezés, valamint az AppLink rendszerrel kiegészített SYNC, aminek segítségével az autós úgy vezérelheti az autó különféle rendszereit, hogy a kezét a kormánykeréken, tekintetét pedig az úton tartja.” – avat be Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. A 20 legfontosabb európai piacon*** 2014 első kilenc hónapjában értékesített Kuga modellek 83 százalékát a Ford 2,0 literes TDCi erőforrásával rendelték meg a vásárlók. A Ford most 17 lóerővel, 180 lóerőre emelte a blokk legnagyobb teljesítményét, miközben a nyomatékcsúcs 340-ról 400 Nm-re nőtt. Ez a motor eddig sosem látott mérvű vonóerőt biztosít a Kuga számára, különösen a Ford Intelligens Összkerékhajtásával kombinálva, amit a legtöbb vevő ugyancsak megrendelt. A Kuga kínálatában egy új 1,5 literes EcoBoost benzinmotor is megjelenik*, 154-ről 143 g/km értékre csökkentve a CO2-kibocsátást, ami több mint hét százalékos javulást jelent a most kifutó 1,6 literes EcoBoost benzinmotor emissziójához képest**. Mindemellett a Ford egy 120 lóerős, 2,0 literes TDCi blokkot is kínál, aminek CO2kibocsátása 12 százalékkal, 122 g/km* értékre csökkent.

Az intelligens szabadidő-autó
Az AppLink rendszerrel kiegészített Ford SYNC segítségével az autós úgy vezérelheti a berendezéshez csatlakoztatott okostelefonok alkalmazásait, hogy a kezét a kormánykeréken, tekintetét pedig az úton tartja. A rendszerrel kompatibilis alkalmazások listáján megtalálható a Spotify, az ADAC, az Audioteka, az AUPEO!, a DIE WELT, a Cyclops, a Glympse és a Radioplayer is. A Ford legfrissebb értékesítési adataiból kiderül, hogy a vásárlók jelentős része rendeli meg a Kuga fejlett vezetősegítő technológiáit: az eladott autók mintegy harmada Tolatókamerával, több mint a fele pedig a párhuzamos parkolásban segédkező Aktív Parkolóasszisztenssel kelt el. Az alapfelszereltségként kínált Állítható Sebességhatárolóval kombinált Sebességtartó Automatika mellett az autó Akadályfelismerő Rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatikával is megrendelhető, ami figyelmezteti az autóst, ha túlságosan közel került az előtte haladó járműhöz. Az alapáron járó technológiák között szerepel még az Abroncsomás-figyelő Rendszer is, ami jelzi, ha menet közben az egyik gumiabroncs nyomása jelentősen csökken. A Kuga további modern technológiákat is kínál, többek közt a Kézhasználat Nélkül Nyitható Csomagtérajtót, a Holttérfigyelőt, az Active City Stop rendszert, a Sávtartó Asszisztenst, a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszert, az Automatikus Távfényt, a Vezetőfigyelmeztető Rendszert és a Közlekedési Tábla Felismerést.



A Kuga kínálatában új karosszériaszínek is feltűnnek: a Ruby Red és a Magnetic metálfényezés, valamint a Ford modelleken elsőként látható Tiger Eye metálfényezés, s emellett egy új utastéri színkombináció, a Medium Light Stone is megjelenik. Az autó külső megjelenését egy opcionális karosszéria-kit teszi még hatásosabbá. 2014 első kilenc hónapjában a Ford 33 százalékkal* több Kuga modellt értékesített Európában, mint a tavalyi év azonos időszakában. Januártól szeptember végéig a Ford több mint 63.000 Kugát adott el a 20 legjelentősebb európai piacon**, miközben a 2013-as év első kilenc hónapjában ez az érték még csupán 47.600 darab volt. Ennek köszönhetően 2014 januárja és augusztusa között 20 százalékkal, 6,9-ről 8,3 százalékra nőtt a Kuga piaci részesedése a közepes mérető SUV-k szegmensében. Az új Kuga 2012-es bemutatása óta több mint 200.000 jármű készült el a Ford spanyolországi Valencia gyárában és az oroszországi Elabuga gyárban. Mindemellett a Kuga oroszországi értékesítése 97 százalékkal növekedett a 2013 októbere és 2014 szeptembere között mér 12 hónapos időszakban. A Ford egyre gyarapodó európai SUV-kínálatában már megjelent a vadonatúj EcoSport, jövőre pedig megérkezik a lenyűgöző, tágas és Intelligens Ford Edge modell is.


* A legtöbb európai piacon az 1,5 literes EcoBoost váltja fel az 1,6 literes EcoBoost motort
** Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási adatokat az Európai Unió 715/2007/EC számú szabványa által előírt technikai kívánalmak és műszaki adatok alapján, illetve az EC/692/2008 rendelet alapján regisztrálták. Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási adatok egy járműtípusra, nem pedig egy adott járműre vonatkoznak. Az alkalmazott tesztelési eljárás lehetővé teszi a különféle járműtípusok és különféle gyártmányok összehasonlítását. A közúti üzemanyag-fogyasztás eltérhet az itt közölt adatoktól, mivel egy autó üzemanyag-fogyasztását befolyásolhatja a vezetési stílus, vagy egyéb, nem műszaki jellegű tényezők is. A CO2 az az üvegházhatású gáz, ami a legnagyobb mértékben felelős a globális felmelegedésért. Az MPG mértékegységben megadott fogyasztási adatok birodalmi (angol) gallonban értendők, és megfelelnek az európai vezetési ciklus mérési előírásainak. A világ más pontjain alkalmazott, eltérő vezetési ciklusokon és előírásokon alapuló mérései eredmények ezektől eltérhetnek.
*** A Ford 20 legfontosabb európai piaca Ausztria, Belgium, Nagy-Britannia, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország és Svájc. Észtország, Lettország és Litvánia értékesítési adatait finn Nemzeti Értékesítési Vállalatunk továbbítja, így a 20 legfontosabb európai piac eladásaiba a balti államok értékesítési adatai is beleszámítanak.


Ford Kuga motorfejlesztések



 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER