2011. március 31. csütörtök, 22:22

 

Az új Chevrolet Malibu egyidejűleg mutatkozik be a Shanghai Autószalonon és a Chevrolet Facebook oldalán április 18.-án este 8:30,  közép-európai időszámítás szerint április 19-én éjjeli 02:30-kor. Az új Malibu ott lesz a New York International Auto Show kiállításon is, amely április 23.-tól május 1.-ig áll nyitva a közönség számára.

uj chevrolet malibu

A Malibu hajtását takarékos és erős globális motorcsaládra bízták, hatékonyságához hozzájárul a hatfokozatú váltómű is. A világautónak konstruált új Malibu a Chevrolet első középméretű autója, amelyet globálisan értékesítenek. Hat kontinens közel száz országában lesz kapható, és több helyen készül, például Kínában és az Egyesült Államok két gyártóüzemében.

A Malibu volt a Chevrolet – és a GM – legkelendőbb autótípusa az Egyesült Államokban 2010-ben, közel 200 ezer darab kelt el. Az Államokban a legtöbb elismerést kiérdemelt Chevrolet modellek egyike, 2008 óta több mint negyven iparági kitűntetést nyert el. A Malibu volt az egyetlen középméretű autó, amely háromszor – 2011, 2010 és 2009 – lett „Legjobb vétel” a Consumers Digest fogyasztóvédelmi folyóiratnál, illetve „legbiztonságosabb” a Közlekedésbiztonsági Intézetnél (Insurance Institute for Highway Safety) az utóbbi két évben.

Az új Malibu elősegíti, hogy világszerte növekedési pályára álljon a Chevrolet. A General Motors legnagyobb márkája éppen mostanában vezeti be takarékos kocsik globális családját,  köztük a Cruze, a Volt, a Sonic/Aveo, a Spark és a Malibu modelleket. Ezek az új autók a világ négy legnagyobb járműkategóriájában versenyeznek, amelyek összesen a nem-luxuskocsik 2010-es értékesítésének 54 százalékát teszik ki. Az új Malibu abba a piaci szegmensbe tartozik, amely világszerte 9 százalékot reprezentál – ez 2010-ben több mint 5.7 millió járművet jelentett.
Tavaly világszerte 4,26 millió járművet adott el szerte a világon a Chevrolet, tehát átlagosan minden 7.4 másodpercben egyet. A Chevrolet legtöbb autót felvevő tíz piaca közöl nyolc volt fejlődő ország – Brazília, Kína, Üzbegisztán, Mexikó, Oroszország, India, Argentína és Kolumbia. Becslés szerint fejlődő országok veszik majd meg 2012-ben a Chevrolet globális értékesítésének 50 százalékát.
Több mint 600,000 Malibu kelt el világszerte 2008 óta, amikor Észak Amerikai Év Autója lett. A 2013-as Malibu az 1964-ben bevezetett típus nyolcadik nemzedéke.


  •  

Újabb cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER