Címkék: autószalon | Citroen | Sanghaj

2017. április 18. kedd, 10:37

 

A Citroën a 2017-es Sanghaji Autószalonon egy új generációs SUV, a C5 Aircross világpremierére készül. A közvetlenül a 2015-ös Aircross tanulmányautó ihlette modell a karakteres dizájn mellett az utasok kényelmét fokozottan szem előtt tartó belterével hívja fel magára a figyelmet.


Felismerve azoknak az ügyfeleknek az igényeit, akik nem akarják többé feláldozni a praktikus szempontokat a megjelenés oltárán, a Citroën az SUV-k új generációját indítja útjára, amelyik a hagyományos SUV-jellemzők mellett saját egyéniséggel bír, és minden utas számára egyformán kellemes élményt garantál. A két évvel ezelőtt Sanghajban bemutatott Aircross tanulmányra épülő mostani modell újabb bizonyíték arra, hogy a márka bármelyik szegmensben képes újat alkotni és saját, egyedi arculatát érvényre juttatni.



A Sanghaji Autószalonon bemutatásra kerülő C5 Aircross kínai forgalmazása 2017 októberében kezdődik. A modell európai debütálása 2018 második felében várható.


Dizájn
Az új C5 Aircross stílus tekintetében egyenes ági leszármazottja a két évvel ezelőtt Sanghajban leleplezett Aircross tanulmányautónak, mely annak idején pozitív energiáktól duzzadó, egyedülálló személyiségével és színes belsejével varázsolta el a nagyközönséget. Felépítése és méretei (4,50 m hosszú, 1,84 m széles, 1,67 m magas) alapján a C5 Aircross a kompakt SUV-k jellegzetes képviselője.

Az új C5 Aircross erős és határozott, ugyanakkor cseppet sem agresszív személyiségével újraértelmezi a szegmensben megszokott normákat. A kiegyensúlyozott összhatáshoz nagyban hozzájárul a magas motorháztető, az úttal párhuzamos övvonal, a plasztikus idomok és a töretlen vonalú, organikus formák. A lebegő hatású tető, valamint a fekete szélvédőkeret és a hátsó szélvédővel szinte összeolvadó háromszögablakok jóvoltából gyakorlatilag 360°-ban körben futó üvegfelület tekintélyt parancsoló megjelenést biztosítanak.
 
A széles, impozáns orr-rész magán viseli a jellegzetes Citroën jegyeket: a tekintélyes méretű hűtőrácsba illeszkedő márkaemblémát és a két szinten elrendezett, csúcstechnológiás Full LED világítótesteket. A nappali menetjelző, ill. az irányjelző lámpákat magukban foglaló felső fényforrásokat krómszegély veszi körül, az alsó lámpák viszont a hűtőrácsba vannak beépítve, ami kifejező, mai tekintetet kölcsönöz az autónak. A hosszú és magas motorháztető az Aircross tanulmányt idéző hangsúlyos formákkal dolgozik, és a modell robusztus, strapabíró jellegét hangsúlyozza. Az alul ötletesen integrált védőelemmel kiegészülő első lökhárító sima, letisztult formájával harmonikusan illeszkedik a karosszéria monolitikus tömbjébe.  

A karakteres, robusztus sziluettet erőteljes grafikus elemek egészítik ki, melyek a funkcionális dizájn kiváló példái.

-    Az SUV-k kötelező kellékeinek számító kerékdobvédőket és alsó karosszériavédő elemeket kiemelik a különleges színfolttal tarkított grafikus Airbump® betétek, amitől még modernebb és karakteresebb lesz a C5 Aircross megjelenése.
-    Az ablaksávot még hangsúlyosabbá teszi a „C” betűt formázó krómkeret, a C5 Aircross személyiségének e lényegi eleme, amely alapján a belső helykínálatról is fogalmat alkothatunk. Az Aircross tanulmányt idéző eredeti stílusjegy alapvetően meghatározza a C5 Aircross oldalnézeti képét.
-    A négy-négy elnyújtott alakú LED-es 3D modult magában foglaló, domború hátsó lámpákat is igényes műszaki és grafikai megoldások jellemzik. Az ezer közül is felismerhető, egyedi világítótestek csak úgy vonzzák a tekintetet, és szélesebbnek tűnik tőlük az autó.  
-    Az új C5 Aircross számtalan személyre szabási lehetőséget kínál. A külső karosszériaszínek a modell presztízsének és egyéniségének kiemelésére szolgálnak. A palettán a klasszikus gyöngyházfehér, Perla Nera fekete, platinaszürke és rozsdabarna mellett egy a tanulmányautó színéhez hasonló, merész és vonzó, új lávavörös szín is megtalálható. A minél egyedibb és elegánsabb megjelenés érdekében a karosszéria különböző pontjain piros, vagy ezüstszínű, trendi fémkeret tűnik fel. A karosszéria színével üde kontrasztot alkotó, hatásosan adagolt színfoltok egyike például a tetőrudakat díszíti, amitől még légiesebbnek és kifinomultabbnak hat a tető. A színes elemek az első lökhárító alsó részén és az első ajtók Airbump® betétjein is visszaköszönnek.
-    Az első és hátsó lökhárítókba beépített „kopoltyúk” és a csomagtérajtó fölé nyúló spoiler még inkább ráirányítják a figyelmet az áramvonalas sziluettre, és hozzájárulnak a C5 Aircross kifejező stílusához.

A 720 mm átmérőjű, nagy kerekeken ülő új C5 Aircross kínálatában 17’’, 18’’ és 19’’ felniket találunk. A két nagyobb keréktárcsa a prémium kivitel jegyében gyémántfényt kapott.


Utastér

Az új C5 Aircross ajtajai kényelmes beltérre nyílnak: a magas vezetési pozíciónak köszönhetően a vezető tökéletesen uralja az utat, a tágas és igényes enteriőr pedig a gépjármű külső megjelenésével összhangban biztonságérzetet ad. A tanulmányautó előd utasterének formanyelvét követő C5 Aircross egyszerre stílusos, praktikus és funkcionális. Az SUV-ban valamennyi hagyományos Citroën-jegy visszaköszön:
 
-    A funkcionális szempontokat mindvégig szem előtt tartó, impozáns méretek és szellős formák: A tiszta, lekerekített idomok különleges kontrasztot alkotnak a grafikusabb technológiai elemekkel. Jó példa erre a felső részén dupla szellőzőkkel tagolt, finom tapintású műszerfal, mely az autó személyiségének masszív és erős oldalát emeli ki. A vezető felől a műszercsoport egy 12,3’’ digitális TFT kijelzőből áll. Középen a szellőzők és a 8’’ kapacitív típusú HD érintőképernyő (melyhez érintőtechnológiás vezérlők tartoznak) tökéletesen integrált egységet alkotnak, amely tovább erősíti a műszerfal robusztus és modern jellegét.
-    Kényelmes anyagokból készült, nagy tárolóhelyeket kínáló, magas és széles középkonzol: Az SUV-kra jellemző módon az utastér domináns elemeként a középkonzolhoz méretes könyöktámasz tartozik, amely praktikus, ugyanakkor esztétikus rakodóhelyekkel szolgál.
-    Bőséges helykínálatot és kényelmet sugalló, a vízszintes vonalak köré szerveződő grafikus kiképzés: Az új C5 Aircrossban visszaköszönnek a C4 Cactusból már ismert, kanapéra emlékeztető első ülések, de most más értelmezésben, az SUV-k világához igazítva. Az utastér horizontális tagolását a háttámlák felső részén végigfutó, egyedi és rafinált színes csík is kiemeli, mely egyetlen grafikus egységbe foglalja az üléseket.
-    Fényben fürdő utastér: A hatalmas panoráma napfénytető és a körben futó ablaksáv jóvoltából rendkívül világos utastér mindenki számára fantasztikus térélményt és jó közérzetet biztosít.
-    Az SUV szegmenshez igazított tipikus Citroën színek és anyagok: A nagyvonalúan használt anyagok szemre és tapintásra egyaránt kellemesek, amit a vezetőnek és az utasoknak a könyöktámaszokon, a középkonzolon vagy a műszerfalon bőven van alkalmuk megtapasztalni. A C5 Aircross – attól függően, hogy az ügyfél kifinomult vagy inkább laza hangulatra vágyik – a 3D szövettől a nappabőrig a felhasznált anyagok széles skáláját kínálja. Az üléseken a nagyobb kontraszt érdekében a Citroënre jellemző díszvarrással találkozunk, mely egyben az ülések puhaságát is kiemeli. A motívum a különleges krómbetétekkel kiegészülő ajtótáblákon is visszaköszön.
-    Az utazás világából és a bőrdíszmű-iparból merített ihlet: Az először a C4 Cactusnál alkalmazott, majd az egyes kategóriáknak megfelelően (pl. a 2016-ban Kínában bevezetett C6-on) más és más formát öltő gondolat a C5 Aircrossban az újratervezett elegáns ajtófogantyúkban és az első utassal szemben elhelyezett műszerfali pántban jut kifejeződésre.



A C5 Aircross igényes és nagyvonalú belterének kialakításakor a fő szempont a minél könnyebb és nyugodtabb vezetés volt. Az enteriőr racionális, intelligens dizájnja és az összeszerelés minősége valóban megnyugtató.

A kényelem és technológia tökéletes összhangját megtestesítő C5 Aircross a Citroën Advanced Comfort® program szempontjából is mérföldkőnek számít. A modell tervezése során hozott döntésekben a kényelem újfajta, átfogó értelmezése tükröződik, mely a fedélzeti kényelem valamennyi aspektusát figyelembe veszi, legyen az fizikai vagy mentális, statikus vagy dinamikus, vizuális vagy auditív.


Világpremier: progresszív hidraulikus ütközőelemekkel ellátott felfüggesztés
A C5 Aircross a világon elsőként alkalmaz progresszív hidraulikus ütközőelemekkel (Progressive Hydraulic CushionsTM ) ellátott felfüggesztést. Az innovatív megoldást a Citroën jövőbeni modelljein is alkalmazni kívánja. A Citroën már bebizonyította a futóművek gyártása terén szerzett szakértelmét, a rugózási kényelem pedig már 98 éve beleivódott a márka génjeibe. Az évek során az ügyfelek hozzászoktak és ragaszkodnak a semmihez sem hasonlítható Citroën kényelemhez. A márka hosszú évek tapasztalatára és mérnökei szaktudására támaszkodva fejlesztette ki ezt az újfajta felfüggesztési rendszert az útegyenetlenségek még tökéletesebb szűrése érdekében, az ügyfelek által olyannyira kedvelt Citroën felfüggesztési beállítások megtartásával. Az új típusú felfüggesztési rendszer fejlesztése során 20 szabadalmi bejelentés került benyújtásra. A rendszer működési elve egyszerű. Míg egy hagyományos felfüggesztés egy lengéscsillapítóból, egy rugóból és egy mechanikus ütközőből áll, addig a Progressive Hydraulic CushionsTM rendszerbe két hidraulikus ütközőelem van beépítve a két végállásnál, a ki- és berugózott állapotnak megfelelően. A felfüggesztési rendszer az igénybevételtől függően így két ütemben működik:


-    kismértékű be- és kirugózásnál a rugó és a lengéscsillapító együtt szabályozza a függőleges mozgásokat, anélkül, hogy szükség lenne a hidraulikus ütközőelemek igénybevételére. Az ütközőelemek alkalmazása azonban lehetővé tette a mérnökök számára, hogy szabadabban kezeljék a gépkocsi kilengését, ami olyan érzetet kelt, mintha az autó egy „repülő szőnyeghez” hasonlóan átsuhanna az úthibák felett;
-    nagymértékű be- és kirugózásnál a rugó és a lengéscsillapító együtt dolgozik a hidraulikus ütközőelemekkel. Ezek fokozatosan lassítják a mozgást, megakadályozva ezzel a kemény ütközéseket a végállásoknál. Egy hagyományos mechanikus ütközővel ellentétben, amely elnyeli az energiát, de annak egy részét visszaveri, a hidraulikus ütközőelem elnyeli és szétszórja az energiát. Így nincs visszapattanó hatás.

Ennek az innovatív műszaki megoldásnak és az EMP2 padlólemeznek köszönhetően a C5 Aircross kényelem tekintetében kimagasló teljesítményt nyújt.


Ultrakényelmes ülések
A C5 Aircross kényelmes háttámlákkal felszerelt, jól párnázott, széles ülései kivételes utazási élményt és kimagasló kényelmet ígérnek. Magasított helyzetükből adódóan remek kilátást biztosítanak, jól tartanak, és olyan kellemes komfortérzetet nyújtanak, hogy az embernek egyenesen az a benyomása támad, hogy a kinti zajoktól elzárva egy fotelben üldögél.

Az első ülések az ülésfűtés funkción felül egy továbbfejlesztett, többpontos masszázsrendszerrel is rendelkeznek, mely működéséhez a háttámlában elhelyezett 8 légpárnát hívja segítségül. A vezető és az első utas egymástól függetlenül 5 különböző program közül választhat.

A hátsó ülések ideális méretükkel és 27°-ban döntött háttámlájukkal kényeztetik az utasokat. A kényelmet szolgálják a széles könyöktámaszban kialakított elrejthető üdítőtartók is. Térd- és lábtér tekintetében pedig egyenesen a kategória élvonalában érezhetjük magukat.


Kiváló hangszigetelés
A szigetelő réteggel ellátott, dupla vastagságú, rétegelt első ablakok kiváló hangszigetelést biztosítanak. A gördülési és aerodinamikai zajok kiküszöbölésének köszönhetően az utasok a világ zajától távol, valóságos védőburokban érezhetik magukat. A tervezők a motorblokk hangszigetelésére is kiemelt figyelmet fordítottak.

Az új C5 Aircross egyebek mellett speciális levegőminőség-érzékelő rendszerrel (Air Quality System) van felszerelve. Az automata légkondicionáló rendszerben egy nagy hatásfokú aktív szenes szűrő található, mely az akár 2,5 µm-es külső részecskéket is képes kiszűrni, és ezzel kiválóan tisztítja az utastér levegőjét és védi az utasokat a külső szennyeződésektől. Ha az érzékelő szennyezettnek találja a külső levegőt, az AQS rendszer automatikusan igazít az utastéri levegőkeringetés módján, így biztosítva a tiszta levegőt az utastérben.

A levegőminőség terén mindig is élen járó Citroën 2018-ban bevezeti a C5 Aircrosson az ún. Clean Cabin technológiát, amely lehetővé teszi, hogy a központi kijelzőn az utastéri szűrt levegő minőségével kapcsolatos információk is megjelenjenek.
 

Kényelem

A kategória egyik legnagyobb tengelytávjával (2,73 m) rendelkező új C5 Aircross Best in Class helykínálattal kényezteti az utasait, különösen a hátsó üléseken. Elöl a visszafogott méretű műszerfalnak köszönhetően kellemesen tágasnak érzékeljük a teret. Hátul a kategóriában páratlanul nagy lábtér (térdmagasságban 201 mm) és fejtér (954 mm) áll az utasok rendelkezésére. Az ötletes tárolóhelyeknek köszönhetően valamennyi mindennapi tárgy megleli a helyét. A széles és mély középkonzolban, a középső könyöktámasz alatt egy nagyméretű hűtött tárolórekesz található, elöl a középkonzolon, hátul a könyöktámaszba rejtve pedig üdítő- és termosztartók kerültek elhelyezésre.

A csomagtartó ajtaja elektromosan, lábmozdulattal nyílik: elég egy láblendítés a hátsó lökhárító alá, és már nyílik is az ajtó. A csomagtartó a széles nyílásnak, a szögletes kiképzésnek és a 482 literes űrtartalomnak köszönhetően minden igényt kielégít, legyen szó hétvégi kiruccanásról, családi kirándulásról, bevásárló körútról vagy sporttevékenységről. A kétszintes csomagtérpadlóval több részre osztható a csomagtartó, és a kisebb tárgyak is jól elhelyezhetők. Az ún. Magic Handle kar segítségével a csomagtartó felől egy mozdulattal lehajthatók a 2:1 arányban osztott ülések, és ezzel teljesen sík padlófelület alakítható ki.  


Csatlakoztatott technológiák

A C5 Aircross a csatlakozáshoz, kapcsolattartáshoz, navigációhoz és kikapcsolódáshoz intuitív használatú, csúcstechnológiás rendszereket kínál az utasainak. A modell kínálatában a legújabb generációs, Citroën Connect Nav névre hallgató valós idejű 3D navigációs rendszer is megtalálható, mely számos előnnyel szolgál. Az ujjheggyel kezelhető, kapacitív típusú 8 colos HD képernyővel kiegészülő rendszer hangfelismerő funkcióval rendelkezik, így a navigációs, telefonos és médiafunkciók vezérlésekor a vezető mindvégig az úton tarthatja a szemét. A rendszer Mirror Screen funkcióval (Apple CarPlayTM) is el van látva, melynek köszönhetően okostelefonunk egyes alkalmazásait biztonságosan használhatjuk az érintőképernyőn, és olyan csatlakoztatott szolgáltatásokhoz is hozzáférhetünk, mint az időjárás-jelentés vagy a közlekedési információk.  

A C5 Aircross fedélzetén vezeték nélküli indukciós okostelefon-töltésre is lehetőség van.


Vezetéssegítő rendszerek

A vezetés megkönnyítése és a mentális terhelés csökkentése érdekében a C5 Aircross a legkiválóbb vezetéssegítő rendszerekkel van felszerelve, melyek a mindennapi használat során növelik a biztonságérzetet, és csökkentik a balesetek kockázatát. Ezek a vezetéssegítő funkciók már az első lépést jelentik az önjáró autó felé.

-    Sebességkorlátozás-felismerő rendszer sebességajánlással: a rendszer felismeri a sebességkorlátozó táblákat, és a műszercsoporton kijelzi az információt a vezetőnek. Az érték elmentésével felülírható a sebességszabályozó, illetve -korlátozó eredetileg beprogramozott sebességértéke.
-    Adaptív fényszóró: az országúti és a tompított fényszórók közötti automatikus átkapcsolással a nyugodt és biztonságos éjszakai vezetést szolgálja.
-    Active Safety Brake: a gépjármű maximális sebességéig működőképes vészfékező rendszer, mely segít elkerülni az ütközéseket. A szélvédő felső részén elhelyezett kamera és az első lökhárítóba beépített 2,4 GHz-es radar érzékeli és elemzi az akadályokat, majd a rendszer ütközés veszélye esetén automatikusan lefékezi a gépjárművet.
-    Stop funkcióval rendelkező adaptív sebességszabályozó: az első lökhárítóba beépített radar segítségével érzékeli, ha a gépkocsi előtt egy másik jármű halad, és ügyel a vezető által előzetesen beállított biztonságos követési távolság megtartására. Ha kell, a gázpedálra, illetve a fékekre hatva teljesen meg is állítja a gépjárművet. 30 km/h és 180 km/h között az utazósebesség beállítása mellett a gépjármű sebességének és a követési távolságnak a felügyeletét, valamint a kanyarok túl gyors bevételének a megakadályozását is lehetővé teszi
-    Sávtartó asszisztens: a rendszer a szélvédő felső részébe beépített kamera segítségével felismeri az útburkolati jeleket, folyamatosan elemzi a látott képet és az adott helyzetet. Ha azt érzékeli, hogy a gépjármű indexelés nélkül készül elhagyni a sávját, a vezető riasztása mellett korrigálja a gépjármű menetpályáját. Ha a vezető ragaszkodik a megkezdett sávelhagyáshoz, a kormány határozott megmarkolásával megakadályozhatja az automatikus korrekciót.
-    Aktív holttérfigyelő rendszer: a külső visszapillantó tükrökbe beépített jelzőlámpa felgyulladásával figyelmezteti a vezetőt a gépkocsi holtterében tartózkodó járművekre. Ha a gépjármű sávtartó asszisztens funkcióval is rendelkezik, és a vezető az irányjelző bekapcsolása mellett mégis sávot készül váltani az adott oldalon, az ütközés elkerülése érdekében a rendszer a kormányra hatva igyekszik a gépkocsit az eredeti sávban tartani.
-    360°-os kamerarendszer: a gépjármű első és hátsó részén elhelyezett 180°-os kamerák segítségével felülnézetben jeleníti meg a gépjármű közvetlen környezetét a képernyőn.

A fenti vezetéssegítő funkciók a vezetővel szemközt, a kormánynál lévő vezérlőkkel konfigurálható, teljesen digitális, 12,3” high tech TFT műszercsoporton kerülnek kijelzésre. Az Aircross tanulmány eredeti grafikus dizájnját követve többféle kijelzési mód áll rendelkezésre: navigáció, fedélzeti számítógép, vezetéssegítő rendszerek, műszerek vagy személyre szabott kijelzés.


Grip Control és lejtmenet szabályozó

A C5 Aircross évszaktól és úti céltól függetlenül egyszerre biztonságos és kivételes vezetési, ill. utazási élményt ígér az utasainak.

A C5 Aircross Grip Control rendszerrel van felszerelve, melyhez speciális 19” Mud & Snow kerekek társulnak. A nehéz terepen történő haladást segítő Grip Control az intelligens technológiának köszönhetően minden körülmények között optimális meghajtást tesz lehetővé. Az ESP vezérlőegységébe integrált továbbfejlesztett kipörgésgátló funkció szabályozza a meghajtott első kerekek kipörgését, és különböző üzemmódokon keresztül alkalmazkodik az adott terepviszonyokhoz. A Grip Control ötféle üzemmódot kínál: standard, homok, terep, havas út és ESP OFF.

A C5 Aircross kínálatában a lejtmenet-szabályozó (HADC) funkció is megtalálható. Az új funkció azzal segíti a vezetőt, hogy meredek lejtőn is tökéletes kontrollt biztosít a gépjármű és a menetpálya fölött. A rendszer nagyon alacsony sebességnél (3 km/h) a nagyobb kontroll és biztonság jegyében egy helyben tudja tartani a gépjárművet.

Motorok

A Kínában legújabb generációs benzinmotorokkal (165 és 200 LE) és EAT6 e-shift automata sebességváltóval forgalomba kerülő C5 Aircross kimagasló vezetési kényelmet és figyelemre méltóan hatékony működést garantál.

A C5 Aircross az első Citroën, amelyik Plug-In Hybrid PHEV e-AWD hajtásláncot alkalmaz, amely rendkívüli dinamikus tulajdonságokat biztosít. A 200 lóerős belső égésű motorból és egy első, valamint egy hátsó villanymotorból álló hajtáslánc összesen 300 lóerő teljesítményre képes. Ezzel a C5 Aircross a valaha volt legerősebb Citroën szériamodell. Négyféle használati mód áll rendelkezésre: 100%-ban elektromos (60 km-es hatótávolsággal), hibrid üzemmód a hosszabb távolságokra (feltöltés nélkül), kombinált és 4X4. Az innovatív technológiának köszönhetően az akkumulátor lassításkor, ill. a belső égésű motoron keresztül menet közben is töltődik.


A C5 Aircross a Citroën növekedési stratégiájának újabb állomását testesíti meg. Olyan modell, amely határozott, energikus fellépésével, nem mindennapi kényelmével, valamint élenjáró technológiai megoldásaival és motorjaival ellenállhatatlanul útra csábít.

Műszaki adatok:
Hosszúság: 4,50 m
Szélesség: 1,84 m
Magasság: 1,67 m
Tengelytáv: 2,73 m
Csomagtér-kapacitás: 482 l


 


  •  

Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER