2013. június 27. csütörtök, 18:26

 

A második generációs Leaf-fel kezdi meg a Nissan az elektromos autójának magyarországi értékesítést, melyet idén a budaörsi Gablini márkakereskedésben lehet megrendelni, jövőre pedig további két kereskedő partner bevonását tervezik.

 

Képgaléria
Új Nissan Leaf
Új Nissan Leaf
A képre kattintva galéria nyílik több képpel!

Az új Leaf-en több, százféle módosítást végeztek, ezek közül a leg figyelemre méltóbb és legjelentősebb a hatótáv megnövelése, mely 175 km-ről 199 km-re nőtt – természetesen az elektromos autó optimális vezetése mellett, s optimális külső hőmérsékleten, amikor nem kell használnunk a fűtést vagy a légkondicionálót.
Ezt a megnövekedett hatótávot pedig nem az akku fejlesztésével vagy növelésével érték el, hanem javították az autó légellenállását és csökkentették a súlyát átlagosan 32 kg-mal.

uj-nissan-leaf


További változás, hogy míg  eddig az akkumulátortöltő és az inverter az autó csomagterében, a hátsó ülések mögött volt, most az autó elejébe kerültek az elektromos motorral egybeépítve. Evvel a megoldással 40 litert nyertek a csomagtérben, a hátsó üléseket lehajtva pedig sík padozaton lehetséges ezentúl a pakolás.

nissan-leaf-hajtaslanca

nissan-leaf-bemutato-gablini


Az új motor váltakozó áramú szinkronmotor továbbra is 80kW teljesítményt ad le, azonban inerciája 5%-kal csökkent, ami javítja az általános hatékonyságát.
A motort továbbra is a Nissan által tervezett 48 modulos 275 kg-os lítium-ion akkumulátor hajtja, amely az utastér alatt került elhelyezésre így az autó tömegközéppontja a lehető legalacsonyabban van.

A Leaf végsebessége 144 km/h, a 100 km/h-ra való gyorsuláshoz 11,5 mp szükséges, melyet sokkal kevesebbnek érzünk, - pláne városban való közlekedéskor- mivel a motor 254 Nm nyomatéka azonnal rendelkezésre áll. A Leaf vezetése élvezetes, lendületes autó, s amit már annyiszor hangsúlyozott a Nissan a csöndes és tiszta közlekedésen túl nem érzékelhető különbség egy általános autó és a Leaf között. Ez valóban így van, s nem hallható benne az elektromos autókra jellemző „nyiszorgó” hang, egyedül 30 km/h.-ás sebesség alatt, amit viszont direkt építettek be a gyalogosok miatt. Szerencsére kikapcsolható, mert tapasztalatunk szerint a gördülési zajt – pláne a magyar utakon – az autónak háttal gyalogolva is meghallják az emberek, s nem volt ez másképpen kikapcsolt hangnál a Leaf esetében sem.

leaf-toltese


Töltés
Látványos változtatás még a 32 amperes töltőoszlopon való töltéskor az feltöltési idő felére, 8 óráról 4 órára csökkent. A gyorstöltők 50 kW-os magasfeszültségű egyenáramot juttatnak közvetlenül az akkumulátorba, a gyorstöltési idő 15 perc, mellyel 80 %-os töltöttséget érhetünk el. (Optimális környezeti hőmérsékleten, hideg időben ez a töltési idő megnő.)

Töltés közben egy elektromechanikus zár a kábelt az aljzathoz rögzíti, így idegenek azt akkumulátor töltése közben nem tudják kihúzni, levenni.

Az új jótállás szerint a gyártó 5 év/100.000 km garanciát vállal az akkumulátorok anyaghiba és kivitelezés miatti meghibásodása esetén, és tartalmaz egy „állapotromlási" záradékot is, amely a fokozatos kapacitáscsökkenés esetén nyújt fedezetet.

A lengéscsillapítók beállítása, a kormányzási súly és a fékerő is az európai igényeknek megfelelően kerültek áthangolásra. A módosított lengéscsillapítók csökkentik a billegést, és dinamikusabb vezetést tesznek lehetővé.

A fékenergia-visszanyerési hatékonyság 6%-kal nőtt, így elérte a 94%-ot, az energia visszanyeréséhez szükséges minimális sebesség 7 km/h-ról 3 km/h-ra csökkent.
Új lett a hőszivattyú, amely hatékonyabbá teszi a fűtési- és szellőztetési rendszert, és csökkenti a légkondicionáló használatával járó áramfogyasztást mivel kinyeri a levegőből (akár a hideg levegőből is) a hőenergiát és bejuttatja az utastérbe – evvel is növelve a hatótávot, mivel csökken a nem az autó hajtására felhasználódó áramfogyasztás.

nissan-leaf-muszerfal


leaf-utaster


Külsejét tekintve a hűtőrács változott, melyen az aerodinamikai mutatók javulásának érdekében végeztek módosításokat.
A beltérben az üléseket tervezték át, így 53 mm-rel lett tágasabb a lábtér a hátul utazók részére.
Fontos változtatás még, hogy az eddigi elektromos kézifék helyett láb-kézifék lett, helyét pedig tároló vette át. Közvélemény kutatások szerint az európai vásárlók a sötét utasteret részesítik előnyben, így a gyártó a világos vajszínű kárpitozást és műszerfalat lecserélte szürke színűre és árnyalataira.


Ki a célközönség?

Többnyire olyan vállalkozások vagy egyéni felhasználók, akik többnyire egy nap 150 km-t tesznek meg főként egy városon vagy annak vonzáskörzetén belül.
Világszerte használják taxisok, s érkezik az elektromos e-NV200, mely utasszállítóként és kishaszonjárműként is használható lesz.

Mennyibe kerül a Leaf?

Magyarországon első évben Visia felszereltséggel hétféle színben rendelhető a Leaf 8.774.500,-Ft-ért.
Extra felszerelésként
Nissan Connect navigációs rendszer Bluetooth funkcióval, USB- és iPod csatlakoztatási
lehetőséggel, 5,8 colos érintőképernyővel és tolatókamerával 220.000,-Ft
6,6 kW-os fedélzeti töltő 270.000,-Ft
Metál vagy gyöngyház fényezés 125.000,-Ft

nissan-leaf-menetproba

Magánszemélyek vásárlási kedvét nagyban emelhetné az ÁFA elengedése, díjmentes parkolás, behajtási tilalommal jelölt övezetekbe való behajtási lehetőség, javasolják még a buszsáv használatát.
Az előző három kedvezményt rengeteg ország és nagyváros megadja már világszerte az elektromos autósok részére. Magyarországon egyenlőre várat magára, hogy a döntési helyzetben lévők, mindezekkel elősegítsék az elektromos autózást hazánkban, bár vannak már egyes vidéki városokban jó példák. Siófokon például nemsokára egy gyorstöltő állomást avatnak fel, s tervezik, hogy a városban üdülők Leaf-eket bérelhessenek pihenésük alatt, evvel is elősegítve a nyaralóhely levegőjének tisztaságát.

Lehet Magyarország nincs olyan helyzetben, mint Észtország, ahol a kormány nem csak saját használatra vett elektromos autókat, de a lakosság részére is féláron biztosítja ezek megvételét (idei márciusi MTI hír), viszont a fenti kedvezmények megadása is már végre nem gesztus értékű lenne, - mint a pár töltőoszlop felállítása, mely nagy része egyáltalán nem gyorstöltő -, hanem a vásárlási kedvet is elősegíthetné.


  •  
 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

Autóspanasz.hu

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER