Címkék: Hankook Racer Cup | Pannóniaring

2016. június 22. szerda, 12:02

 

Elérkeztünk a Hankook Racer Cup harmadik versenyblokkjához, amelynek ezúttal a sokak számára kedves Pannóniaring ad otthont. A június utolsó hétvégéjén megrendezett viadalon ismét három megmérettetésen teljesít az újoncokkal bővült mezőny, ahol az előrejelzések szerint nemcsak a hőség nehezíti a versenyzők dolgát, hanem a komoly fejtörést okozó gumitaktika és a kevés előzési lehetőség.

 

Kezdjük magával a pályával, ami sokaknak egy vadonatúj helyszín. A Pannóniaring rajtját egy tempós jobb kanyar követi, ami majd a pozíciók kiválasztásánál kap jelentőséget, nehéz lesz előzni, hiszen nincsenek klasszikus előzési pontok. További érdekessége, hogy a pálya szélén nagyon sok helyen kavicsos bukótér van, ezért akár már egy kisebb hiba, lesodródás is könnyen jelentheti a verseny végét.

hrc-7

A Pannóniaring három megmérettetését hat darab abroncsból kell megoldaniuk a pilótáknak, ami azért sem lesz könnyű, mert a többi pályához képest sokkal érdesebb és jobban fogyasztja a gumikat. Az időmérőt és az első-két versenyt ugyanazzal a garnitúrával kell megtenni, csak a második futam után cserélhetnek két abroncsot. Így az is lehet már egy nyerő taktika, ha adott esetben valaki megpróbálja beosztani a gumikat, hogy a következő viadalra minél jobb állapotban maradjanak.

A Pannóniaringre a mezőny létszáma ismét tovább növekedett, a Swifteknél már 15 autó várja a jövő pénteki rajtot, emellett a Lotusosokhoz két tesztpilóta is csatlakozik. Az újoncokról sem szabad megfeledkeznünk, teljesen „zöldfülűként” érkezik Kovács Zoltán, míg Maricsek Miklóst a rali világában egy rutinos rókaként tartanak számon, kíváncsian várjuk, most mire lesznek képesek.

hrc-1

A bajnokság tekintetében öt futamon vagyunk túl, és a java még csak most következik: Nyolc viadal vár még a versenyzőkre, jelenleg a bajnokság élén álló Báldi Gergő, ismét esélyesként érkezik. Boldizs Bence biztos nem hagyja szó nélkül a pontgyűjtést, hiszen sikeres hungaroringi viadalán, ő is komolyan a lovak közé csapott. Kismarty-Lechner Gábor egy kiegyensúlyozott versenyzéssel bérelte ki magának a biztos második helyet, őt kissé leszakadva egy népesebb csapat követ.

A következő hétvégén tehát ismét be kell osztani nemcsak az abroncsokat, hanem az autókat és az energiákat is. Egy többesélyes versenynek nézünk elébe, ahol pénteken, szombaton és vasárnap is lesz egy-egy megmérettetés, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak!

hrc-3

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER