2025. szeptember 18. csütörtök, 18:14

 

A nyolcszoros világbajnok a maximális 35 ponttal távozhat a dél-amerikai országból, aminek köszönhetően két ponttal megelőzi Elfyn Evanst a WRC-pontversenyben. A Toyota nem csak a kettős győzelemnek örülhetett, hanem annak is, hogy megdöntötte a legtöbb világbajnoki győzelem gyártói rekordját.

 

 

Ez az újabb győzelem volt a Toyota 103. sikere a rali-világbajnokságon, így a japán gyártó immár egyedül vezeti az örökranglistát (eddig a Citroënnek közösen állt az élen 102 sikerrel). Ráadásul ez volt a Toyota 30. kettős győzelme, ami szintén rekordnak számít a sorozat 52 éves történelmében. 

Sébastien Ogier a 200. WRC-versenyén 66. győzelmét aratta, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden harmadik versenyen diadalmaskodott a királykategóriában az első indulása, a 2008-as Mexikó-rali óta. A francia két héten belül másodszor nyert Dél-Amerikában, nemrég ugyanis a Paraguay-ralit nyerte meg navigátorával, Vincent Landais-val. Akkor azonban hiányérzete volt, mert az őt pechesen elkapó eső miatt csak egyetlen bónuszpontot tudott szerezni a Szupervasárnap értékelésből és a Power Stage-ről. Chilében azonban ezeket is megnyerte, így a maximális 35 pontot gyűjtötte a hétvégén, és átvette a vezetést a bajnokságban a csapattársától, az eddig végig vezető Evanstől. Ogier ráadásul úgy áll most az élen, hogy három futammal kevesebben indult, mint a mezőny többi tagja. Chilében a Toyota 125 pontra növelte előnyét a gyártók bajnokságában a Hyundai előtt.



Ogier és Evans a Biobío régió erdőiben, változó időjárási körülmények között zajló verseny utolsó napjáig küzdöttek egymással a győzelemért. A rajt előtti eső semlegesítette az első reggelen a takarító hatást, amit az elsőként rajtoló Evans teljes mértékben kihasznált, és a nap közepére az élre ugrott az összetettben. De péntek délután, amikor a pályák száradni kezdtek, a walesi visszaesett az ötödik helyre, míg Ogier átvette a vezetést köszönhetően annak is, hogy az addig vezető Ott Tänak alatt megállt a Hyundai motorhiba miatt. Szombaton még kétszer fordult a kocka: Evans a reggeli esőben remekelt, és visszavette a vezetést, majd végül Ogier délután három szakaszgyőzelemmel biztosította be magának az első helyet a vasárnapi finálé előtt.

A páros között mindössze 6,3 másodperc volt a különbség a négy gyorsaságit tartalmazó záró nap előtt, aztán vasárnap az első két szakaszgyőzelmet megosztották egymás között. Ogier az utolsó előtti gyorsaságin aztán ismét megverte Evanst, majd a Power Stage-et is meg tudta nyerni 0,4 másodperces előnnyel. Idén a francia eddig öt győzelmet és három további dobogós helyezést szerzett nyolc futamból. Evans és navigátora, Scott Martin ezúttal a harmadik helyet szerezték meg a Power Stage-en és a második helyet a Szupervasárnap értékelésben, aminek köszönhetően csak két ponttal vannak lemaradva a pontversenyben, amikor még 105 pontot lehet gyűjteni idén a hátralévő három versenyen.

Kalle Rovanperä és navigátora, Jonne Halttunen sem mondott még le a harmadik vb-címről, mivel csak 21 pont hátrányban vannak. De sokkal kisebb is lehetne a lemaradásuk, ha Chilében péntek reggel nem sodródnak ki egy jobbkanyarban – ami miatt a Toyota bal hátsó gumija lefordult a felniről –, és nem vesztenek ezzel bő egy percet. Végül az összetett hatodik helyen végeztek, a Toyota ezúttal sem alkalmazott csapatutasítást, hogy mesterségesen előrébb hozza Rovanperäékat az abszolút sorrendben, pedig az ötödik helyen végző, és a vb-címért nem harcban lévő Sami Pajarit simán megkérhette volna, hogy menjen lassabban az utolsó napon.

Persze nem lett volna fair ilyet kérni a finn újonctól, mivel az első teljes Rally1-es szezonjában most az egyik legerősebb és legegyenletesebb teljesítményét nyújtotta, a verseny végén mindössze 4,4 másodperccel kapott ki a negyedik helyen végző világbajnoktól, Thierry Neuville-től (Hyundai). Kacuta Takamoto az utolsó napon javított a teljesítményén, és behozta a célba az ötödik GR Yaris Rally1-est a hetedik helyen. A remekül hajrázó japán mindössze 0,1 másodperccel maradt le a pontot érő ötödik helyről a Power Stage-en.

Oliver Solberg és navigátora, Elliott Edmondson stílusosan nyerték meg a WRC2 bajnokságot, miután GR Yaris Rally2 autójukkal a kategória élén, az összetettben pedig a kilencedik helyen végeztek. A svéd sztár idén a Printsport által üzemeltetett autójával a mércéje volt a WRC2-es mezőnynek: hét pontszerző futamból ötöt megnyert, és júliusban, amikor lehetőséget kapott a Toyotától egy futam erejéig visszatérni a Rally1 mezőnyébe, akkor megnyerte az Észt-ralit. A Toyota elmondhatja, hogy legújabb versenyautója, a GR Yaris Rally2 az első két versenyszezonjában egymás után nyerte meg a WRC2 bajnokságot. Solberg a tavalyi bajnok, és azóta már a Rally1-ben versenyző Pajari nyomdokaiba lépett.


 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER