Az M-Sport Ford World Rally Team számára úgy kezdődött az idei versenyszezon, ahogy remélték, hiszen Sébastien Ogier és Julien Ingrassia elsőként értek célba a Monte-Carlo Rallyn, Elfyn Evans és Daniel Barritt autója pedig hatodik lett, így a csapat jelenleg az első helyen áll a FIA Rally Világbajnokság gyártói és egyéni tabelláján.
Sébastien Ogier és Julien Ingrassia, az EcoBoost-motoros Ford Fiesta WRC pilótája és navigátora immár zsinórban ötödször győztek a Monte-Carlo Rallyn.
A rajttól a célig mindvégig vezető páros fegyvertárában minden megvolt, ami egy ilyen verseny megnyeréséhez kell: sebesség, stratégia – és némi szerencse.
A négy szakaszgyőzelmet is bezsebelő franciák a stratégia mestereinek számítanak, így még a legkedvezőtlenebb körülményekből is képesek voltak előnyt kovácsolni.
Az eredmény egy újabb Monte-győzelem, ami remélhetőleg az első lépés a bajnoki cím megszerzéséhez.
Sébastien Ogier:
„Monte-Carlo mindig komoly kihívásnak számít, de idén extrém nehéz körülmények közt kellett versenyeznünk. Szerintem még sosem törtük ennyit a fejünket a gumiválasztáson, de szerencsére nem hibáztunk.
Azt hiszem, ezen a hétvégén mindenki vétett néhány hibát – velem együtt –, de az a helyzet, hogy szinte lehetetlen volt tökéletesen autózni. Szerencsére nekünk csak apróbb hibáink voltak, és elég nagy előnyünk volt ahhoz, hogy ezeket helyrehozzuk.
Így aztán a szezonindítás a lehető legjobban sikerült, én pedig szeretnék gratulálni a csapatnak, mert nagyon keményen dolgoztak. Tudom, hogy most ők is fellegekben járnak az eredmény miatt. A mezőny keményebb, mint valaha – ezért is nagyon fontos, hogy ilyen jól nyitottunk.”
Malcolm Wilson csapatfőnök:
„A szezon még annál is jobban alakul, mint ahogy a hétvége elején reméltük. A Monte-Carlo Rally az a futam, ahol mindenki győzni akar, így hát fantasztikus érzés, hogy ilyen remekül teljesítettünk; egyszerűen elképzelni sem tudok annál jobb eredményt, mint hogy mindhárom tabellán mi állunk az első helyen.
Sébastien és Julien most tényleg uralták az autót és a mezőnyt. Majdnem minden versenyző hibázott, de ők mindvégig kiválóan összpontosítottak. Náluk jobban senki sem tudja tartani magát a stratégiához, így nem meglepő, hogy már hat éve veretlenek ezen a pályán.
Elfinnek balszerencséje volt, mert csütörtök este sok időt veszített, de szívósan küzdötte magát előre, és ma már a negyedik helyezésre is esélyes lehetett volna, ha a körülmények kicsit kiszámíthatóbbak. Ha minden a tervek szerint megy, a tempója alapján akár még dobogós helyet is szerezhetett volna – ebből pedig mindenképpen bátorítást meríthet a későbbiekre nézve.
Bryan is szép teljesítménnyel debütált a Ford Fiesta WRC volánja mögött. Sajnos nem könnyű úgy versenyezni, ha az utolsó pillanatban kell navigátort váltani, de ő így is nagyon intelligensen autózott és rengeteget tanult, amire biztosan építhet majd, amikor Korzikán újra csatlakozik a csapathoz.”
Hozzászólások