Címkék: Forma 1 | Hamilton | mercedes | Orosz Nagydíj

2015. október 12. hétfő, 07:14

 

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, s 66 pontra növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

 

A 30 éves Hamilton Szocsiban idei kilencedik, pályafutása 42. futamgyőzelmét aratta, ezzel az örökranglista harmadik helyén utolérte a most mögötte másodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját.
Vettel már az összetettben is második, mivel Hamilton csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg műszaki hiba miatt feladta az orosz GP-t. A harmadik helyen nagy csatában és némi szerencsével Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője végzett.



   
A rajt után Rosberg maradt a vezető pozícióban, Hamilton mögötte, az ötödik helyről induló Kimi Räikkönen (Ferrari) pedig feljött harmadiknak. Az első körben a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót Marcus Ericsson (Sauber) és Nico Hülkenberg (Force India) balesete miatt.

A Safety Car a harmadik körben engedte el a mezőnyt, s az újraindítás után Valtteri Bottas (Williams) visszavette a harmadik helyet Räikkönentől. Rosberg a hetedik körben kényszerült feladni a versenyt, így a dobogós helyeken sorrendben Hamilton, Bottas és Räikkönen száguldott.

A 12. körben a francia Romain Grosjean (Lotus) szenvedett látványos balesetet, ezért a biztonsági autó ismét a pályára gurult. A viadal a 17. körben folytatódhatott, s az újraindításnál Hamilton megtartotta a vezető helyet Bottasszal szemben, Vettel viszont megelőzte Räikkönent, s feljött harmadiknak.

Bottas a 27. körben járt a boxban kerékcserén, Vettel pedig négy körrel később kapott friss abroncsokat, így finn riválisa elé tért vissza a pályára, megszerezve a második pozíciót.

Hamilton a 33. körben tudta le egyetlen kerékcseréjét, s nagyon magabiztosan állt vissza az első helyre, innentől már csak egy műszaki hiba akadályozhatta volna meg a sikerét.

A harmadik helyért a hajrában nagyot csatázott Bottas, Räikkönen és a korai boxkiállása miatt feljövő Perez, a küzdelemből pedig a mexikói jött ki jól, a finnek ugyanis előbb megelőzték őt, majd néhány kanyarral később Räikkönen hibájából összeütköztek, így a dobogó alsó foka Perez "ölébe hullott."
A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik. MTI

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER