Címkék: Brazil Nagydíj | Felipe Massa | Forma 1 | Lewis Hamilton | Nico Rosberg

2014. november 10. hétfő, 04:05

 

A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, s így 17 pontra csökkentette hátrányát az összetettben vezető, s most mögötte második csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal szemben.






A 29 éves német versenyző rajt-cél győzelmet aratott, ez volt pályafutása nyolcadik, s idei ötödik sikere. A harmadik helyen a hazai közönség előtt szereplő Felipe Massa, a Williams pilótája zárt Sao Paulóban.



A Mercedes versenyzőinek ez volt az idei 11. kettős győzelme, ezzel a konstruktőri vb-címet már korábban megnyerő német istálló megdöntötte a McLaren 1988-as rekordját, akkor a legendás brazil Ayrton Senna és a francia Alain Prost végzett a szezonban tíz futamon az első két helyen.

A rajtnál gond nélkül jött el a mezőny, s az első kör végén Rosberg, Hamilton, Massa, Valtteri Bottas (Williams), Jenson Button (McLaren), Kevin Magnussen (McLaren) volt az első hat helyen száguldók sorrendje. Az első kerékcseréket az élmezőny tagjai a hatodik és a kilencedik kör között tudták le, utolsónak Hamilton járt a boxban, a kiállások után pedig a dobogósok sorrendje nem változott.

A második kerékcseréknél újfent Rosberg járt elsőként a Mercedes garázsánál, Hamilton viszont a kiállást megelőző körében nagyot hibázott, megcsúszott és keresztbe állt a bukótérben, így értékes másodperceket veszített német csapattársával szemben. A brit a 29. körben járt a boxban, de amikor visszatért a pályára, lemaradása valamivel több mint hét másodperc volt Rosberggel szemben. Hamilton üldözőbe vette riválisát, öt kör alatt közel két másodperccel csökkentette a hátrányát, s a harmadik kerékcseréket megelőzően két másodperc körüli távolságból követte Rosberget.

A német pilóta húsz körrel a leintés előtt kapott harmadszorra friss abroncsokat, Hamilton egy körrel később szintén letudta a harmadik kerékcseréjét, s egy másodperc körüli lemaradással tért vissza a pályára Rosberg mögé.

A hajrában minden tekintet a Mercedes versenyzőire szegeződött, Hamilton végig Rosberg sarkában száguldott, de megelőzni nem tudta, így ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel. A világbajnoki címért harcoló duón kívül Massa teljesített még remek futamot, ő a rajttól a célig megőrizte a harmadik helyet, így a brazil szurkolók örömére felállhatott a dobogó alsó fokára.
A vb két hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul, ahol dupla pontokért versenyeznek majd a pilóták. MTI


A vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):


    Brazil Nagydíj (71 kör, 305,909 km), végeredmény (a pontszerzők):
    --------------------------------------------------------------
 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:30:02.555 óra
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1.457 másodperc hátrány
 3. Felipe Massa (brazil, Williams) 41.031 mp h.
 4. Jenson Button (brit, McLaren) 48.658 mp h.
 5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 51.420 mp h.
 6. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:01.906 perc h.
 7. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:03.730 p h.
 8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:03.934 p h.
 9. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:10.085 p h.
10. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 kör h.
    leggyorsabb kör: Hamilton, 1:13.555 perc
    pole pozíció: Rosberg

    A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 1 van hátra):
    ----------------------------------------------------------
    pilóták:
 1. Hamilton 334 pont
 2. Rosberg 317
 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 214
 4. Vettel 159
 5. Alonso 157
 6. Bottas 156
 7. Button 106
 8. Massa 98
 9. Hülkenberg 80
10. Magnussen 55
11. Räikkönen 53
12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 47
13. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 22
14. Romain Grosjean (francia, Lotus) 8
15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 8
16. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 2
17. Jules Bianchi (francia, Marussia) 2
    csapatok:
 1. (és már világbajnok) Mercedes 651 pont
 2. Red Bull 373
 3. Williams 254
 4. Ferrari 210
 5. McLaren 161
 6. Force India 127
 7. Toro Rosso 30
 8. Lotus 10
 9. Marussia 2

 


  •  

Újabb cikkek a témában:
Korábbi cikkek a témában:

 

Hozzászólások

Folyamatban....
Befejezve
Sikertelen

e-mail

Hírlevél


ADATVÉDELEM  |  IMPRESSZUM  |  MÉDIAAJÁNLAT

  OBSERVER