Egyesek szerint szedán. Mások kupélimuzint látnak benne, de talán nyomokban SUV-t is tartalmaz.
A megfejtést Önre bízzuk – ami viszont biztos, hogy az új, tisztán elektromos Volvo ES90 leszámol
mindhárom szegmens kompromisszumaival, és ezáltal vadonatúj kategóriát teremt.
Az ES90 a szedánok kifinomult eleganciáját az ötajtós modellek alkalmazkodó képességével,
valamint a szabadidőjárművekre jellemző tágas belső térrel és emelt hasmagassággal társítja. Olyan
sokoldalú autó, amely sem a kényelem, sem a helykínálat terén nem okoz csalódást. Amely
hosszabb kalandokra, családi utazásokra is ideális, és amellyel ügyfeleink tökéletes egyensúlyt
teremthetnek a szakmai és magánélet között, és megélhetik a különleges pillanatokat.
Az ES90 idővel egyre tökéletesebbé válik, az autót működtető, új generációs központi számítógépek
pedig nyolcszor fejlettebbek elődeiknél. Ez az első olyan Volvo, amely 800V-os technológiát
alkalmaz, és ennek köszönhetően hosszabb hatótávolságot és gyorsabb tölthetőséget kínál, mint
bármely eddigi elektromos Volvo. Új modellünk magától értetődően a Volvo Cars úttörő biztonsági
technológiáit is alkalmazza, ami pedig a formavilágát illeti, klasszikus skandináv dizájnjával már most
ikonikusnak ígérkezik.
A prémium Volvo járművek kiegyensúlyozott portfóliójának legújabb tagja, az ES90 már
megrendelhető bizonyos piacokon. A modell a hatodik tisztán elektromos modell a márka
kínálatában az EX90, az EM90, az EX40, az EC40 és az EX30 után, amint a Volvo Cars folytatja
útját a teljes körű villamosítás felé.
„A Volvo ES90 a vállalat legfejlettebb technológiáit skandináv formatervezéssel és kiemelkedőkomforttal társítja, olyan, hamisítatlanul prémium Volvót hozva létre, amely javítja ügyfeleinkéletminőséget." – mondta Jim Rowan vezérigazgató.
„Az új modell az EX90 szabadidőjármű oldalánegyike lesz márkánk zászlóshajóinak, és megerősíti pozíciónkat, mint a központosítottszámítástechnikában rejlő lehetőségeket kiaknázó, szoftver alapú járművek vezető szakértője."
Ha oldalról szemléljük az ES90-est, azonnal szembeötlik az autó magabiztos, karakteres kiállása; azenyhén növelt hasmagasságból adódó, emelt üléshelyzet még jobb rálátást enged a forgalomra. Alendületes tetővonal egyszerre gondoskodik az elegáns megjelenésről és a tágas belsőhelykínálatról; a formaterv kiváló aerodinamikai jellemzői csökkentik az energia-felhasználást ésnövelik az elektromos hatótávolságot. Az orr meghatározó stíluseleme a Tor kalapácsa fényszóró-kialakítás, amely ismerős, mégis modernkarakterjegyként teremt kapcsolatot a Volvo Cars formai identitásával. A far nem kevésbéjellegzetes: az új, C alakú, LED-es hátsó lámpatestekhez a hátsó szélvédőben elhelyezett, szinténLED-es fényforrások társulnak. A vezető közeledtét, illetve távozását különleges fényanimáció kíséri.
Az ES90 konfigurálásakor az ügyfelek hét különböző karosszériaszín közül választhatnak, mígÂÂ keréktárcsából négyféle dizájn áll rendelkezésre 20 és 22 colos mérettartományban.ÂÂ A széles és mély csomagtérnyílás megkönnyíti a család csomagjainak a be- és kipakolását, a sportfelszerelések elhelyezését. A csomagtartó akár 424 liternyi helyet biztosít. A három hátsó ülést lehajtva – ezek egyesével mozgathatók – a rendelkezésre álló hely 733 literre nő. Az elöl található, 22 literes frunk ideális a töltőkábelek elhelyezésére.
A belső térben a prémium komfortra, a valódi anyagokra és a célszerűség által vezérelt dizájnra
helyeztük a hangsúlyt, összhangban skandináv szellemiségünkkel és formatervezési alapelveikkel,
amelyek minden Volvo összetéveszthetetlen jellemzői. Hosszú, 3,1 méteres tengelytávjának
köszönhetően az ES90 kifejezetten bőséges lábteret biztosít a hátul utazóknak, így felnőttek és
gyermekek egyaránt kivételes kényelemben utazhatnak a fedélzetén.
A belső hangulatvilágítás hat különböző színtematikával kényezteti az érzékszerveket, a különböző kárpitlehetőségek révén az
ügyfelek könnyen ízlésükhöz alakíthatják autójukat.
Az ES90 panoráma napfénytetőt is kínál, amely az UV-sugarak akár 99,9 százalékát távol tartja az
utastértől. Ha pedig az elektrokróm kivitelt választják, igény szerint szabályozhatják az üvegfelület
áttetszőségét. Meleg nyári napon utazva „visszább vehető" a napsütés, így kevésbé vakít a fény, és
meghittebb az utazókörnyezet – ehhez csupán egy gombnyomásra van szükség.
A belső környezet szabályozását négyzónás klímaberendezés is segíti, amelynek fejlett légtisztító
rendszere tanúsítottan asztma- és allergia-kompatibilis. A szűrő a rendkívül apró (PM 2.5)
részecskék akár 95 százalékát képes távol tartani az utastértől, a füvek, fák és virágporok allergén
anyagainak pedig akár a 99,9 százalékát szűri ki a levegőből.
Az ES90 tervezése során kiemelt hangsúlyt fektettünk a zajkomfortra. A beltéri zajszint rendkívül
alacsony: az ES90 a Volvo Cars történetének egyik legcsendesebb utasterét kínálja, ami még
magasabb szintre emeli az eleve zökkenőmentes és pihentető utazási élményt. Ráadásul utasaink
így még teljesebb mértékben átadhatják magukat az audiorendszer élvezetének.
Három konfiguráció választható, élén a felső kategóriás Bowers & Wilkins audiorendszerrel,
amelynek 25 hifi hangszóróját az utastér különböző pontjain helyezték el, beleértve a fejtámaszokat
és a mennyezetet is.
A rendszer támogatja a teljesen élethű, térhatású Dolby Atmos® hangzást, amely még inkább
magával ragadó zenei élményt nyújt a hallgatónak. A Bowers & Wilkins rendszer exkluzív jellemzője
az a különleges üzemmód, amely a legendás londoni Abbey Road stúdiók hangzását adja vissza.
Az ES90 természetesen a Volvo Cars új generációs infotainment rendszerét kapta, integrált Google
funkcionalitással. Ez olyan szolgáltatásokat biztosít, mint a Google Térkép, a Google Asszisztens,
vagy a Google Play áruház, ahonnan további alkalmazások tölthetők le. Az 5G adatkapcsolatot
támogató, zökkenőmentesen működő, gyorsan reagáló rendszer mögött a Qualcomm Technologies
által kifejlesztett Snapdragon® Cockpit Platform áll. Ezt úgy tervezték meg, hogy a vezetéshez
elengedhetetlen minden információt haladéktalanul biztosítson a vezető számára: erre a 9 colos
digitális műszeregység, valamint egy head-up kijelző szolgál.
A 14,5 colos központi érintőképernyő pedig a navigációs és szórakoztató funkciókhoz, a
klímaberendezéshez, a felhasználó telefonjához, és további funkciókhoz biztosít hozzáférést. A szűk
helyeken történő manőverezést új, 3D nézet segíti: a 360 fokos kamera-rendszerre épülő
szolgáltatás megbízható támogatást nyújt szükség esetén.
Az ES90 az SPA2 architektúrára épül, és az EX90-hez hasonlóan a Volvo Cars Superset
technológiai csomagját alkalmazza. Ez egy olyan, egységes hardver- és szoftver-modulokból álló
csomag, amely a Volvo Cars összes leendő elektromos járművének az alapját is biztosítja majd.
AÂÂ technológia lehetővé teszi, hogy a jármű teljes élettartama során tökéletesítsük annak általános
teljesítményét és biztonsági technológiáit, valamint, hogy ezeket még gyorsabban vezessük be vezeték nélküli frissítések formájában, méghozzá a Superset infrastruktúrára épülő összes típusunkon.
„A Superset infrastruktúrát a központosított számítástechnikai háttér teszi lehetővé. Az ES90 az elsőolyan Volvo modell, amely kettős NVIDIA DRIVE AGX Orin konfigurációt alkalmaz. Ez azt jelenti,hogy központi számítókapacitás tekintetében ez a legerősebb autó, amelyet valaha építettünk."–árulta el Anders Bell, a Volvo Cars fejlesztési és technológiai igazgatója. „Ennek köszönhetően adatalapon, szoftverek és mesterséges intelligencia segítségével egyre magasabbra emelhetjük amércét a biztonság és az általános teljesítmény tekintetében."
Az ES90 az elektromos rendszerek és akkumulátor-technológia terén is a legmodernebb megoldásokat alkalmazza. Új 800V-os technológiánk az ES90 fedélzetén debütál, gyorsabb töltést, jobb általános teljesítményt és takarékosabb üzemet téve lehetővé. Ez eredmény: az új Volvo ES90 minden korábbi elektromos Volvo modellnél nagyobb távolságot tehet meg, és gyorsabban tölthető.
Az ES90 mindössze 10 percnyi töltéssel akár 300 kilométerre elegendő energiát tud felvenni 350 kW
csúcsteljesítményű gyorstöltő pontokon, WLTP norma szerinti elektromos hatótávolsága pedig
elérheti a 700 kilométert.
Az ES90 karosszériájának merész arányai is hozzájárulnak a modell takarékosságához,
köszönhetően a 0,25-ös közegellenállási együtthatónak. Az autó légellenállását meghatározó érték a
legalacsonyabb a Volvo Cars teljes történetében. Minél alacsonyabb ez az érték, annál jobb
hatásfokkal (azaz annál takarékosabban) működik az autó, ami az ügyfelek számára kedvezőbb energia-felhasználást és hosszabb hatótávolságot jelent.
Mint minden Volvót, az ES90-est is úgy terveztük, hogy utasait és a környezetében lévőket egyaránt
óvja. Az ES90-est a Volvo Cars rendkívül szigorú, belső biztonsági normáit követve fejlesztettük:
ezek azokon a biztonsági kutatásokon alapulnak, amelyeket valós balesetek vizsgálatára alapozunk
immár 55 éve, és amelyek meghaladják a jogszabályban előírt követelményeket.
Ezzel a magas színvonalú szabványrendszerrel olyan különböző valós helyzetekre készítjük fel
járműveinket, amelyek nem ritkán jóval összetettebbek, mint amiket a szabványos tesztek képesek
lemodellezni. Ez a megközelítés a nagy teljesítményű központi számítógépekkel társítva azt jelenti,
hogy az ES90 – az EX90 által kijelölt irányt követve – a biztonság új korszakába vezeti át a Volvót.
Az ES90 különösen masszív biztonsági utascellával, ultramodern passzív utasvédelmi
rendszerekkel, valamint optimális gyűrődőzónákkal rendelkezik. Az aktív biztonsági rendszereket
fejlett szenzorok sokasága – egy lidar, öt radar, hét kamera és tizenkettő ultrahangos érzékelő –
látja el információval.
Ez az szenzorcsomag lehetővé teszi, hogy az autó az ember látási tartományán túl is érzékelje
környezetét, és így hatékonyan elkerülje az úton rá leselkedő veszélyeket, ütközéseket. Az ES90
alapfelszerelésként alkalmazza a Volvo Cars úttörő vezetőt-megértő rendszerét, amely felismeri, ha
a vezető figyelme megoszlik az út és egyéb ingerek között, és beavatkozik, hogy megelőzze a
veszélyhelyzet kialakulását.
A Safe Space technológia nem csak vezetés közben nyújt támogatást ügyfeleinknek, de azt
követően is, hogy leparkoltak. Az ES90 ajtónyitásra figyelmeztető rendszere segít megelőzni, hogy
az utasok az oldalajtók nyitásakor sérülést okozzanak közeledő gyalogosoknak vagy
kerékpárosoknak. Mielőtt pedig a vezető kiszállna az autóból, az ES90 utasérzékelő technológiája az
egész belső teret pásztázva meggyőződik arról, hogy senki ne maradjon magára a bezárt autóban. A
rendszer akár a milliméternél kisebb amplitúdójú mozgást – így például egy csecsemő finom
légzését – is képes érzékelni.
Az új Volvo ES90 már megrendelhető a következő országokban: Ausztria, Belgium, a Cseh
Köztársaság , Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország,
Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc és az Egyesült
Királyság. További piacokat 2025 során, illetve 2026 elején vonunk be a forgalmazásba.
Hozzászólások